bölcseletdoktor, Jézus-társasági áldozópap,
1704. április 1-én született Németujvárott (mások szerint Kőszegen) Vas megyében nemes szülőktől. Tanulmányait a rhetorikáig Sopronban végezte s 16 éves korában a jezsuita-rendbe lépett. Bécsben a Szent Anna nevű kolostorban két évi próbaidőt töltött el; azután Gráczba küldetett, hol a bölcseletet három évig hallgatta. Visszatérvén Bécsbe 1725-29-ig a humaniorákat, 1730-ban pedig a mértant adta elő; majd a hittudományi szakra lépett, s 1734-ben áldozópappá szenteltetett. Papi hivatalát Budán a Vizivárosban kezdette meg mint német hitszónok; miután a következő évben a rend szabályai szerint a harmadik próbaidőt is eltöltötte Beszterczebányán, szerzetesi hivatottságának legfényesebb bizonyítványával ujra Bécsbe küldetett fel, hol az 1736-37. évben mint a Pázmaneum növendékeinek lelkésze és az egyetemen mint a kath. erkölcstan tanítója működött. 1737-40-ig Gráczban a bölcseletet, 1740-41-ig Linczben a mértant adta elő, Bacsányi és Révai szerint a hittudományt is. Innét még a tanév befejezése előtt Rómába küldetett a Szent-Péter templomába magyar gyóntatónak. Hivatala nem sok időt vevén igénybe, elég alkalma volt az olasz művészet remekein izlését fejleszteni s az olasz és franczia irodalommal megbarátkozni. A távollét hazájától nemes keblében a haza szeretetét még erősebb lángra lobbantotta s arra az elhatározásra birta, hogy nemzete elhanyagolt nyelvét fejlessze s alásülyedt irodalmát tőle telhetőleg emelje s gazdagítsa. Üres óráit fordítgatásokkal és versirással töltötte. Rómából öt évi távollét után a rend kormányától visszahivatván, egy évig (1746-47.) a nagyszombati egyetemen a szentirás magyarázója volt. A következő évben az akkor felállított bécsi Theresianum első aligazgatójává neveztetett ki; ezen hivatala mellett a római és német törvény történetét is előadta. Ezen uj tantárgy minden idejét igénybe vévén, irói tevékenysége ujból szünetelt. Azután igazgatói hivatalokat ruháztak reá; igy 1748-51-ig a jézsuiták nagyszombati könyvnyomdáját, másik három évig (1751-54.) a rend kőszegi házát, ugyancsak háromig (1754-57.) a kőszegi collegiumot és kettőig (1757-59.) a pécsi házat igazgatta, mig végre sokoldalú működés és vándorlás után ismét nyugalmasabb állást nyert, amennyiben 1759-ben a jezsuiták pozsonyi könyvtárának igazgatója lett. Tizennégy évig munkálkodott hivatalában, midőn Ganganelli brevéje (1773. júl. 21.) a jezsuitákat eltörölte. Ez mély fájdalommal hatott reá s visszavonult Rohonczra (Vasm.) a Batthyányiak birtokára, a parancsolt nyugalmat leélni, hol csendes háborítatlan munkássága közepette érte utól a halál. 1779. decz. 17. vérhányás lepte meg, mire másnap reggel szélütés következett, mely még az nap véget vetett életének. F. hagyománya arany, ezüst és réz pénzben 210 frt. 46 krból, s a ruhái s házi eszközei után árverésen befolyt 59 frt. 57 krból, jelentéktelen könyvtára pedig huszonegy darabból állott, melyhez saját munkái közül a Szent és Bölcs emberből együtt 48 példány járult. Mint Bacsányi irja (Faludi versei): Az ő korában még találtattak a rohonczi lakosok közt, kik fiatal korukban Faludit ismerték; de csak látásból; mert őt közelebbről ismerni vagy vele társalogni nem volt szerencséjük. Ezek nem mondhatván egyebet felőle, azt állítják, hogy külsejére nézve középtermetű, teljes képű, vaskos ember volt. Keresve keresett arczképét Bacsányi semmikép sem szerezheté meg. F. nyelvében az ujitó, gazdagitó tehetség nyilatkozását látjuk; a nélkül, hogy nyelve kevésbbé volna gyökeres, magán viseli az ujitónak magyaros szellemben bővitő, idomitó kezét; úgy hogy munkái méltán szolgálhattak volna helyes kiinduló pontjául az általános nyelv-reformnak.