Múlt havi számunkban szándékosan nem szenteltünk teret Csoóri Sándornak, azon egyszerű oknál fogva, hogy várható volt túlzó méltatása. Az ünnepségek és kritikák hűen tükrözték az elmúlt évtizedek szemléletét, amikor egy ember vagy eszme megítélésében nem ismerjük a kiegyensúlyozott középutat, csak a lenn és fenn, a hozsanna vagy a köpködés juthat osztályrészéül valakinek egy évforduló kapcsán. A magyar szellemi vagy egyre inkább szellemtelen élet kritikáiban sikeresen leküzdötte magát a politikai szekértáborok szintjére, pártállásához mérve dicsőítette vagy tett sunyi megjegyzéseket Csoóri munkásságára, kísérletet sem téve az elfogulatlan megközelítésre. Pedig egy író életének és műveinek szubjektív megítélését csak az őt olvasó közönség engedheti meg magának. A magát liberálisnak tekintő értelmiség hallgatása vagy fanyalgása, a nemzeti oldal közepének túlzott rajongása, jobb szélének hazaárulózása már semmi újjal nem tudott szolgálni. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a magyar kritikai újságírás nagy részét ezek a szélsőséges reakciók jellemzik. Kicsit furcsának tűnhető hasonlattal Márai Sándor; Szindbád hazamegy-ből idéznék.
„Vigyázz, nem tökéletes mentor az, aki minden este egy fillér nélkül megy el hazulról, s hajnalban hazatérve francia pezsgőt és szarvasgombát hány!” Idéztem mindezt azért, mert ma a kritikai újságírást inkább a prostitúció, mint a kötelező szakmai tisztesség jellemzi. Köszönhető ez annak, hogy a Szabó Dezső által megírt politikai „görénykurzus” okításait legalább száz éve átvette a „szakma”, és - bár rendszerek jöttek és mentek - átmentette napjainkig. Ezek a gondolatok csak azért jutottak eszembe, mert volt olyan, aki Csoórit egyenesen a nemzet lelkiismeretének aposztrofálta, holott munkásságát kétségek és hullámvölgyek is jellemzik.
Izgalmas a kérdés: hogyan válhatott egy kommunista diktatúrában szocializálódott fiatal értelmiségi népi íróvá? Aki versben dicsőítette Rákosit és Che Guevarát, és aki 1964-ben egy platformon állt Moldova Györggyel? A költő életútját, annak állomásait megismerve kapunk választ a fenti kérdésekre. A nyilvánvalóan meglévő kétségek és hullámvölgyek egy idő után ötvöződtek a nemzet ügyei iránt való érzékenységgel, s ez a változás szükségszerűen lélekváltozással is járt. A kétségek és hullámvölgyek csipkézete helyére töretlen ív kezdett felrajzolódni, amely elvezetett az erdélyi kisebbség és a hazai vidék védelméhez, később kijelölte az utat az MDF felső köreibe, sőt a Magyarok Világszövetségének elnöki székébe. Csoóri Sándor szellemi nagysága semmivel sem lesz attól kisebb, hogy életútját kritikai megjegyzések kísérik. Különösen akkor, ha senki sem vette a fáradságot, hogy szétválassza irodalmi és egyéb tevékenységét. Ugyanakkor, ha száz év múlva elolvassa valaki ezeket a napokban készült születésnapi méltatásokat, és összeveti az előbb említett művekkel, könnyebben megérti az összefüggéseket: megérti azt, hogy miért csúszott ilyen mélyre az értelmiség folytatólagos árulása miatt napjainkra a nemzet.

–cspb-