Volt egyszer egy huszárszázados, igazi, belevaló vidám, kemény magyar katona, társaságok kedvence, a huszárélet gyöngye, aki gyerekkorától a katonaiskolák neveltje volt és a sorsa úgy hozta, hogy az embertelen megpróbáltatások, gyötrelmek és üldöztetések közt nem a kétségbeesés szakadékába zuhant, hanem minden egyéni ellenszegülése ellenére a túlsó oldalt választotta, a felsőbb hatalmak akaratából. Isten huszárja lett! 1944 júliusától a Nádasdy huszárok soraiban, mint nehézfegyver század parancsnoka elszántan küzdött a súlyos harcokban a Pripjaty mocsarak pusztító levegőjében, a legválságosabb körülmények között is hű harcos huszárjaival. Varsó előtt, ahol a huszárhadosztálynak sikerült 1943 óta először megállítani a szovjet páncélos erőket, 1944. szeptember 17-én Lembertovnál, géppuskái és nehézfegyverei tüzét hatásosan vezetve igen súlyosan megsebesült. Félkarját majdnem elvesztette. Szerencsére megmentették a karját a katonakórházakban, s végül az érsekújvári kórház kitelepítése elől otthagyta a kórházat, nem akarta elhagyni a hazáját. 1945-től az új honvédségben a Lóügyi osztályon szolgált, a lovakat szedte össze az országban. 1947-ben azonban végeszakadt katonaéletének, mivel Horthy egyik leányunokájával levelezett, ezt kémkedésnek minősítették és megkezdődött az üldöztetési korszaka. Előbb Kistarcsán, a zárt részben működött, mint „házi“, s itt már közvetített a papok és a hívek közt. Majd megpróbált megszökni, mire a büntető „toronyba“ zárták augusztus 20- tól öt és fél hónapig.
Itt a hosszú éhezés és dermesztő hideg hatására egyszer földhöz vágta a magánál rejtegetett kis bibliát és felkiáltott: „Hát így eteted te az ég madarait?“ Alighogy kimondta, nyílt a zárka ajtaja: „Csomagot kaptál hazulról!“ Sírva fakadt a válaszra. Két hét múlva újra jelet kért, hogy meggyőződjék róla, nem véletlen volt-e, ami vele történt. Alig mondta ki, a házi munkás hozott neki egy darab kenyeret, egy kiszabadult társa küldte neki a kenyéradagját. Isten megtalálta a módját, hogy magához szelidítse.1950-ben a recski hírhedt táborba került. Itt is keményen küzdött, de helyt állt. Itt lett próbára téve, hogy melyik az erősebb, a szeretet, vagy a gyűlölet? …Egy kegyetlen verőember, miután bottal alaposan összeverte, gúnyolódva megkérdezte tőle: Ugye, Tabódy, ha most megtehetné, elvágná a torkomat? Tabódy erre azt felelte, ő keresztény ember és minden embertársát szereti, eszébe se jut bosszút állni! Erre iszonyúan megverte a dühtől fuldokló őr és ismét megkérdezte, szereti-e még őt? A válasz: igen, őrmester úr! Harmadszor még dühödtebben, még kegyetlenebbül elverte, s a válasz ugyanaz volt: igen, szeretem önt! De belsejében érezte, hogy ha még egyszer hozzányúl ez a pribék, ha Isten nem segít, megöli ezt az alakot… Ám erre már nem került sor, az őr eldobta a botját és káromkodva, a méregtől fulladozva elrohant veresége helyéről. Recskről 1953-ban szabadult és az egykori Zala megyei főispán, országgyűlési képviselő, ősi magyar család fia, kinek bérmaapja Shvoy püsök és atyai pártfogója, apjának jó barátja a későbbi bíboros, hercegprímás, Mindszenty József volt, természetesen rakodómunkásként dolgozott, de már a budapesti Központi Szeminárium hallgatójaként! 1955-ben azonban innen is kitiltották. Indoka: nincs remény, hogy a demokrácia hű papja legyen! 1956. október elején aztán kemény levelére visszavették. 1956. november 3-án Mindszenty kérésére néhány kispappal biztosították az Állai Egyházügyi Hivatal iratait, de másnap bejöttek a szovjet tankok. Ezért a „súlyos ellenforradalmi cselekményért“ hét hónapot kellett ülnie.

1958. július 13-án Shvoy püspök Székesfehérvárott pappá szentelte. Az ÁVH (Államvédelmi Hivatal) megbízottja későn érkezett a letiltással. Tabódyt éppen akkor szentelték pappá. Ellenállhatatlan erő rejtőzött ebben az emberben: a szeretet! Szeretettel beszélt kínzóiról, elárulóiról. Istennek tulajdonította, hogy úrrá tudott lenni a gyötrelmeken, nem a saját testi-lelki eréjének. Őszintén elmondta, hogy bensejében tiltakozott az ellen, hogy pap legyen, de Isten ezt akarta! „Énrám a Jóisten annyi kegyelmet pazarolt, hogy attól már egy egész kolostor apácáról lebegő szent lehetett volna…“– mondotta. Felszentelése után két évig működött papként. Itt is megtette a magáét. Bojkottálták a kispapok az un. békegyűléseket. Felkarolta a 85 kispapból a 75 eltávolítottat, állást, lakást szerzett nekik, megszervezte tanulásukat, megszerezte pappá szentelésük engedélyét és titokban Zadravetz volt tábori püspök felszentelte őket. 1960. március 19-én volt az első titkos pappászentelés Tabódy István, Károly krt. 10. szám alatti lakásán. Tabódy természetesen állandó megfigyelés alatt állott, lakásán megfigyelő készülékeket
állítottak, 1971-ben őt is újból lefogták, számos más társával. Felszámolták az „illegális“, lakásokon, táborokban tartott hitoktatást. (Márianosztrán 42 katolikus, 2 református és 1 unitárius papot számoltunk a hatvanas években, akik ott „nyaraltunk“. Mikor Tabódyt megláttam, tréfásan megkérdeztem: mi az, Pista, Te Nagyvárad után ide is követsz? A 3. huszárezrednél 1941-ben találkoztam vele először.)
A nagy perben ő volt a főszereplő, 12 évet kapott. Le is ülte! 1972. november 30-án szabadult. Székesfehérváron, Csabdin volt káplán. A rendszerváltás után megbízták a Honvédség Tábori Püspökségének a megszervezésével. Bár jól végezte munkáját, az egyházi főhatóság mégse őt nevezte ki tábori püspökké. Kárpótlásul katonai szolgálataiért tábornoki rangot kapott. Mint bicskei plébános, magas kora ellenére öt helyen végezte lelkész munkáját. Ahol szolgált, mindenütt szerették. Bicskén személyesen is érdeklődtem felőle, mindenki csak a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján emlékezett meg róla. Bár voltunk néhányan, akiket megpróbált a sors, hiszen a lakás-elvétel, a szörnyű helyekre kitelepítés majd minden tiszti család sorsa volt, de 19 év üldözés, internálás és börtön a huszártisztből katolikus, hitbuzgó pappá formálódott nemes Tabódi és Fekésházi Tabódy István, volt huszár századoson kívül talán senkit sem próbált meg úgy az élet, mint őt.

Kegyelettel és szeretettel emlékezünk meg róla. Igaz huszár volt!