A katonáskodása közben megbetegedett Petőfi Sándor a gráci kórházból 1841 februárjában kikerülve, sokáig bolyongott. Végre, részben hajlamaitól vezérelve, másrészt szükségből felcsapott színésznek. Be is lépett a Sió partján terpeszkedő Ozora község ,– tolnai nemes urait szórakoztató, – Sepsy Károly színtársulatába.
Sepsy uram truppja olyan 5-6 tagból álló fatengelyes művészbanda volt. Ahol az öregedő direktorné személyesítette a kislány szerepeket, primadonna, anyaszínésznő volt egy személyben. A deresfejű Miske Peti, a vén komikus, felragasztott hetyke bajuszával, hősszerelmes szerepeiben – a legmeghatározóbb jelenetnél – kacajra fakasztotta a táblabírákat. Nem is ment Ozorán rosszul a színtársulatnak. Közös konyhán éltek a direktorné főztjéből, ki jóízű paprikást, rántottákat készített a belépődíjak fejében beszolgáltatott csirkékből és tojásokból. De mert a kellékes segédszínész által széthordott cédulákon belépődíjként nem szerepelt a karcossal megtöltött meszelyes üveg, a jóízű ebédek és vacsorák után naponként rákívánkoztak egy kis itókára.
Új borra közakarattal össze is szedelődzködtek és áthurcolkodtak Mohácsra. De bizony a nagyobb igényű városban felkopott az álluk. Nemhogy italra került volna, de betevő falatra is alig jutott. Szét is züllött a társaság egy-kettőre.
Petőfi vállára akasztva batyuját, kampós botjával kezében, nyakába vette a Dunántúlt. A színészkedéssel is torkig lakva, Pápára igyekezett. Diáknak készült újra, hogy elvégezze a hetedik osztályt. Útja Sümegen vitte keresztül. Szürkületes őszi este volt, a vadlúdcsapatok gágogva húztak el a vizek felett. Hogy csizmás lábával a Marcal hídjára lépett, nagy hápogással keltek szárnyra a sásasban gubbasztó rucacsapatok.
Sümeg főutcáján bandukolva, befordult Mojzer György uram vendéglőjébe, akkor találkozott szemben Fekete Miskával, egykori iskolatársával, aki kellékes minőségben, Komlóssy Ferenc színdirektor uramnál működött. Nagyon megörültek egymásnak, együtt aludtak a színpad mögötti lépcső kóruson. Olyan fekhelyet készített barátjának Miska kellékes, hogy bárki megirigyelhette. Komlóssy uram bársonyos királyi palástját adva néki takaróul. Mert hát nagy díszelőadásra készült éppen a társaság. Komlóssy uram személyesen hívta meg rá a táblabírákat, ígéretet kapva, hogy «egész testben» megjelennek: elő fog adatni azon érzékeny dráma, amelyben hat lázadó hős feje hóhérpallos alatt hullik le és a törzstől elválasztott fejek a nagyérdemű közönség előtt szemlére tétetnek. Az ekképpen szóló színijelenés nagy hatást ért el. A verdigályszoknyás nagyasszonyok a kicsorduló könnyek felfogására jó előre elkészítették zsebkendőiket. Pedig ugyancsak más fordulatot vett a díszelőadás. 
Ahogy pitymallott, az őszi nap még jól fel sem szedelődzködött az ég párkányára, a két jó pajtás már talpon volt. Miska minden áron beakarta juttatni Sándor barátját a díszelőadás szereplői közé. Jusson pár huszas útiköltségre – a busás bevételből – néki is. Komlóssy direktor uram azonban ahogy végiglegeltette szemeit a vékonydongájú ifjún, nyomban elutasította: «Ilyen hektikásképű legénnyel nem rontom el a díszelőadást.»
Lehorgasztott fejjel bandukoltak legelé az emeletes nagyvendéglő lépcsőjén. Ebédre nem volt gondjuk! Egy kis ételmaradék akad Mojzer György uram konyháján. De pár huszas mégis elkelne útiköltségre! Az elkeseredés Miskából kérődzött ki erősebben. El is határozta, hogy Sándorral együtt – szívtelen direktorát faképnél hagyva – ő is felcsap diáknak. De előbb egy kis ürmöt loccsant Komlóssy uram áldomásozó poharába.
Utolsó menedékképpen azt határozták, hogy pénzzé teszik a Sándor batyujában gubbasztó öreg bibliát, meg a Fogarasi szótárt. De kitől lehetne kivasalni egy két huszast ilyen áji-báji könyvekért? Miska nyomban Hertelendy György fiskális urra gondolt, de ahogy átlépték a belváros kapuját, mégis Kisfaludy táblabíró úr portáján próbáltak szerencsét. Az őszfejű költőt jókedvében találták. Takarékos természete dacára is megesett a szíve a sápadtképű ifjún és odavetett neki pár huszast a könyvtárból hiányzó kötetekért…
A díszelőadásra a nézőtér fulladásig megtelt közönséggel. Az első sorban a táblabírák ültek asszonyaikkal. Az özvegysoron lévő Kisfaludy Sándor háztartását vezető Nanica húgát tessékelte  jobbjára. Rosty uram elhozta mind a három leányát, a Fánit, Katit és Juliskát, azoknak hordta a mandulatejet, a citromos vizet Csukly Pepi patvarista, Skotty uram, Hertelendy, Deák Ferenc, Tarányi-Oszterhueber a színpad melletti oldalszékeken vertek tanyát. Babos tiszttartó uram kezében ugyancsak járt a teknőshéjlegyező, hogy szellőt csináljon a nekipirult Fániánné asszonynak. A függöny felgördült, az előadás nagy tetszés közt simán gömbölyödött. Az utolsó érzékeny jelenetre – amikor a bársonyos palástjában trónoló, kegyetlen szívű király lesújtó pillantást vet a hóhérpallossal lenyakazott lázadók fejeire – már előre fogták zsebkendőiket a nemes kisasszonyok. Ennek a jelenetnek előkészítése adott legtöbb gondot Komlóssy uramnak. De okos ésszel ezt is megoldotta. A trónuslépcső fedődeszkájába Miska kellékes kerek lyukakat vágott, azon dugták ki az erőszakos haláltól eltorzult fejeiket a kivégzettlázadók. A megható jelenettel a trónon ülő Komlóssy uram nagy hatást ért el. Még a keményszívű Farkasné nagyasszonyból is kitört a zokogás szava.
De jaj! A levágott fejek, a fehérre mázolt arcok hirtelen vonaglani kezdenek, majd felváltva beletüsszögnek a nagy zokogásba. Az elérzékenyült nézőközönség hirtelen kacagásba tör ki. Zúgott a terem a fülsüketítő zajtól.
A bábeli zűrzavarban megsemmisülten ült Komlóssy uram trónusán. A függönyt gyorsan leeresztették. A direktor úr bársony talárjában meg-megbotolva, ökölre fogott kormánypálcájával rohant a színfalak mögé. A csíntevő Miska kellékest kereste, mert Petőfi ötletéből ő hintett tubákot a deszkagyűrűbe szorított színészfejek alá!
De hol volt már akkor Fekete Miska? Régen a devecserei postautat rótta Sándor barátjával!