Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak dallamos zenebona lett belőle, célzásokkal a gyöngyvirágra és a mérsékelten viszonzott szerelemre. Az igazi májusi dallam mélyebb, s egyáltalán nem érzelgős. Van benne valami a földrengésből. De van benne valami a halál neszéből is. Félelmes hónap. Okos öregek nem szeretik, óvatosan élnek ízeivel, fényeivel és illataival, lehetőleg elbújnak vagy elutaznak előle. (…) A májusi ünnep pogány és harsány. Minden lármázik, mondani akar valamit. A levegő már korán megtelik pezsgő, fanyar illatokkal, barbár fénnyel, egy ókori ünnep kegyetlen, vakító fényességével. Van májusi öngyilkos, ahogy van májusi gyöngyvirág, májusi rántott csirke. Az ember tehetetlenül menekül e támadás elől a civilizáció bástyái mögé. Májusban nem lehet könyvet írni. Olvasni is alig. Minden élet személyes, értelem ellen való támadásnak érzi e sugarakat és illatokat. (Részlet Márai Sándor Négy évszak művének Május fejezetéből)

Május 1. - 390 éve született Zrínyi Miklós
A költő, hadvezér, politikus Ozalj várában született horvát eredetű főnemesi családban Zrínyi Miklós, a szigetvári hős dédunokájaként. Az Oszmán Birodalom elleni harcot összefogással, nemzeti párt szervezésével kívánta elérni. 1663-64-ben nagy hadi sikereket aratott, azonban a bécsi udvar veszni hagyta sikereit és békét kötött a szultánnal. Zrínyi bizalma ekkor megrendült a Habsburgok iránt, azonban politikai fellépését 1664-ben, egy Csáktornya melletti vadászaton bekövetkezett váratlan halála megakadályozta. Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát, és csak mellékesen költőnek. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja: írói-költői munkássága a legnemesebb értelemben vett nemzetszolgálat. 1646: Tábori kis trakta (1646) című műve egy tervbe vett nagyobb katonai kézikönyv része, mely a hadsereg szolgálati szabályzatáról, szervezéséről, létszámáról, ellátásáról szól. (Zrínyi találta ki a hadtápot, ő szervezte meg, hogy minden csapatot kövessen a tábori konyha.) Vitézi hadnagy (1650-53) című munkája több száz rövidebb-hosszabb elmélkedés gyűjteménye, ezekben az ideális hadvezér személyéről, illetve a hadvezetés különböző kérdéseiről töpreng. Az erkölcsi alapok: tanult legyen, erkölcsös legyen, fegyelmezett legyen. Mátyás király életéről való elmélkedések (1656-57). Itt a nemzetközi uralkodó típusát mutatja be. Mátyás volt számára a példakép. Az török áfium ellen való orvosság című röpiratát (1660-61) Zrínyi sejtette, hogy a Török Birodalom újabb hadjáratra készül Magyarország ellen. A mű alapgondolata: olyan hadsereget kell szervezni, amely saját erőből űzi ki a törököt. Van egy magyar szállóigévé vált mondata: „ne bántsd a magyart“. Fő műve a Szigeti veszedelem. Ez volt az első eposz a magyar irodalomban. 15 énekből áll. Azt a célt tűzi ki, hogy olyan példát állítson elő a török ellen harcoló magyar elé, mint amilyet dédapja állított. A barokk jelleg benne a monumentális kompozíción túl, a valóságos és realisztikusan ábrázolt eseményeknek a misztikus, vallásos szféra emelése.

Május 1. - 110 éve hunyt el Munkácsy Mihály
Németországban egyre romló idegállapota miatt halála évében az endenichi szanatóriumba szállították, ott hunyt el az asztaloslegényből lett híres festő. Hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb szociológusa is volt egyben, hiszen az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egyszemélyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott.

Május 5. - 101 éve született Radnóti Miklós
A modern magyar líra kiemelkedő képviselője Budapesten született. Polgári zsidó családból származott, ő maga viszont kikeresztelkedett, szüleit korán elvesztette, gazdag nagybátyja nevelte. Tanári oklevelet szerzett, de nem tanított, írásból, fordításból élt. Egyik verskötetéért már 1931-ben bíróság elé került. 1940-től szinte állandóan munkaszolgálatos volt, 1944-ben a szerbiai hegyekbe vitték, majd gyalogmenetben Németország felé hurcolták. A legyengült költőt Győr mellett lőtték agyon, Abda község határában tömegsírba temették. 18 hónappal később exhumálták és ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, benne utolsó verseivel.

Május 5. - 74 éve született Lázár Ervin
A Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró Budapesten született, s leginkább meséiről ismert. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták rádiójátékok formájában. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendett, örvend. 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.

Május 5. - 106 éve hunyt el Jókai Mór
A nagy mesemondó 79 éves korában hunyt el Budapesten. Mindmáig a legolvasottabb magyar írók közé tartozik. Jókaival lett teljessé a magyar romantika. Életműve a száznál is több kötetben felidézi a nemzeti múlt egészének látomását, és tanúsítja azt az utat, amelyet a magyar társadalom a nemesi világtól a kibontakozó polgári világig megtett. Ez a romantika számos mozzanatában realista tanúságtétel. Pesten lapot szerkeszt, politizál és ír. A márciusi ifjak egyik vezéralakja. A világosi fegyverletétel után bujdosik, majd komáromi menlevélhez jut, visszatér az irodalomhoz, ír és ír. Közben ismét közéleti férfiú: főszerkesztő, bankelnök, akadémikus, képviselő, főrendiházi tag. Már életében klasszikus. Országszerte ünneplik 1894-ben ötvenéves írói jubileumát, megindul műveinek gyűjteményes sorozata, a Nemzeti Díszkiadás, amely száz kötet. Az író mindent tud, ami a romantikus regényíráshoz szükségeltetik.


Május 6.- 110 éve született Tatay Sándor író, a Badacsony szerelmese
1910.máj.6-án Bakonytamásiban született. Elemiskolát szülőfalujában gimnáziumot Pápán,Tatán és Szarvason végzett. Érettségi után a soproni evangélikus teológiára iratkozott be hogy továbbvíve a 125 éves családi hagyományokat,egy napon apja örökébe lépjen a szószékre. Négy félév elvégzése után Sopronban jelenik meg első regénye „Az eke”,melynek középpontjában a középosztály és a parasztság műveltségbeli hiányosságai állnak. Helyi lapokban is jelennek meg írásai. Innen indul felfedezni a világot,gyalog Európába. Barcelonából visszatérve a pécsi egyetem magyar-német szakára iratkozik át. Itt köt életre szóló barátságot többek között Weöres Sándorral, Takáts Gyulával és Várkonyi Nándorral. Mielőtt befejezte volna tanulmányait,apja halála miatt pénzkeresetre kényszerül. Ekkor költözik Budapestre szerencsét próbálni,reményei szerint íróként .Kezdetben textilgyári munkás,több helyen alkalmazott,majd később önálló könyvkereskedést nyit a Várban. Ekkor jelenik meg a „Jelek a porban” című kötete,majd a Zápor és a Húshagyó kedd című regénye és a Csipke című novelláskötete,amely már az írói sikert is meghozta. Részt vesz a Bólyai könyvek szerkesztésében és kiadásában is,melyek minden üzleti cél nélkül,kizárólag a közművelődést szolgálták. Két évig szerkeszti (1935-37) a Kelet Népe című folyóiratot Szabó Pállal,melyre ráköltik Etelka nővérével együtt teljes örökségüket. Az ostrom alatt filmforgató könyvet ír Szigligeten,Gárdonyi Géza novellájából, Szőts István rendezőnek. A forgatás közben Nemestördemicen megnősül,feleségül veszi a badacsonyi Rodostó turistaház
szépséges gondnoknőjét. A háború végeztével a turistaházba vonul vissza 9 év önkéntes száműzetésbe. Ez idő alatt nem publikál,de ír. Írja amit maga körül tapasztalt,többek között a Vulkán című kisregényét,és a Ház a sziklák alatt című novelláját melyből később Makk Károly rendezésében világhírű film készül.1947-ben szőlőt vásárol Badacsonyban Jankovich Ferenc íróbarátjával együtt.1954-55-től kezdve kétlaki életet él Budapesten és Badacsonyban. Ettől kezdve csak írásaiból él. Egyre több időt tölt Badacsonyban,ahova még 1947-ben egy kis szobát épít amit folyamatosan bővít. Szőlőjét maga műveli. Kora tavaszi szőlőmunkák idején gyakran időzik a szigligeti alkotóházban. Írótársai folyamatosan látogatják a badacsonyi pincéjében egy -egy pohár borra és némi segítségre a szőlőmunkákban. További köteteit leginkább Badacsonyban írja,budapesti irodalmi életben csak hézagosan vesz részt, nem ünnepelt író,de a háromszoros József Attila díja és 1991-ben elnyert Kossuth díja a hivatalos sikereket is jelzi,bár mindenek felett az olvasóknak ír,akiktől sok-sok hálás visszajelzést kapott.1991 dec.2-án hunyt el Budapesten,szülőfalujában- Bakonytamásiban-a családi sírkertben temették el

Május 7. - 234 éve született Berzsenyi Dániel
A klasszicista formában romantikus lelkű költő a vas-megyei Hetyénen született. Pályájának korai szakaszában versei két csoportra oszlanak: szerelmes versekre és hazafias ódákra. Műveinek nagy része 1803-1813 között született, amikor az irodalmi élet Magyarországon halott, csak nagy magányos alkotók vannak, köztük Ő. Berzsenyinél az ódák drámákat rejtenek. Itt vádlóként jelenik meg a dicsőséges múlt az elkorcsosult jelen szemében. Nemesi gőg ütközik össze a józan értelemmel. Itt minden érzelem szenvedéllyé fokozódik. De a csöndes bánatoknak is annyi árnyalatuk van, hogy az olvasó a saját lelki életét is gazdagabbnak érzi, mint azelőtt volt.

Május 7. - 183 éve született Vajda János
Vajda keserűségének egyik oka az volt, hogy kenyérgondjai újságírói robotra kényszerítették, elvonták a lírától, s hogy verseit értetlenség, közöny fogadta. Vajda költészete többnyire az elszigetelt magány, a kirekesztettség, a világgal és önmagával való meghasonulás életérzését fogalmazta meg. Így lett a meg nem valósult élet, az élmény hiánya és keresése leghatalmasabb élménye. Érett költészete megtelik filozófiai töprengésekkel, később már felmerülnek az emberi élet értelmét kutató gyötrő kérdések. Vajda költői magatartása két újfajta líra típus találta meg legmegfelelőbb kifejezésformáját: a hangulat-lírában és a látomás-lírában.

Május 8. - 138 éve született Margó Ede
A pesti szobrászművész számos emlékszobrot és síremléket készített. E művei kevés eredetiségről tanúskodnak, jól beleilleszkednek a kor historizáló stílusirányzatába. Művei sorából kiemelkedik Dankó Pista magyar nótaszerző fehér márványból faragott szobra, melyet 1912-ben állítottak fel Szegeden a Kass Szálló előtt. Ő alkotta meg Pósa Lajos Városligetbeli szobrát is 1930-ban.

Május 12. - 165 éve hunyt el Batsányi János
A költő, tanulmányíró, szerkesztő Tapolcán született. Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Batsányi 1787-ben megalapította az első magyar irodalmi társaságot Kassai Magyar Társaság néven. Országszerte sokan csatlakoztak hozzájuk. Elindították a Magyar Museum (1788–1792) című irodalmi folyóiratot – az első ilyet Magyarországon. Azonban a szerkesztők, különösen a radikális Batsányi és az óvatosabb Kazinczy között rögtön meg is indult a politikai vita: Kazinczynak nem tetszett, hogy az ő írását (a lap beköszöntőjét) Batsányi átszerkesztette és élesebb hangvételűvé tette. A második számtól kezdve külön dolgoztak, azt már Batsányi készítette el. Költészete egyébként a nemesi reformizmus jegyében bontakozott ki. A felvilágosult rendiségtől eljut a polgári reformtörekvésekig, az egységes haza fogalmáig, amit A franciaországi változásokra (1789) című híres epigrammája mutat. A francia forradalom eszményeit ünnepli, s azokat a jövőbe helyezi (A látó, 1792). Teljesen szakít a barokk poétika imitációtanával, s a belső élmény megragadására törekszik (Kufsteini elégiák). A Serkentő válasz című versének történelemszemléletében felmerül a költő feladata: a nemzeti múlt nagyságának és a jelen összevetéséből adódó tanulságoknak a megfogalmazása. Megújítja az alkalmi óda műfaját (Batthyány Alajoshoz).

Május 12. - 77 éve hunyt el Krúdy Gyula
Az író, hírlapíró a modern magyar prózaírás kiváló mestere 55 éves korában anyagi nehézségek, betegség következtében hunyt el. A huszas évektől kezdve romlott az anyagi helyzete, műveit elvétve adták csak ki. 1926-27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról; a Liget-szanatóriumba került. Szervi szívbaj, nehéz légzés, beteg gyomor, máj, tüdő. 1928-29-ben ötvenedik születésnapján Krúdy-estet tartottak a rádióban, tízkötetes gyűjteményt adtak ki új kiadásban. A világgazdasági válságra hivatkozva könyveit nem jelentették meg. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést kapott, villanyát is kikapcsolták. Lakbérhátraléka 360 pengőre rúgott. Fizetni nem tudott, végrehajtók zaklatták. Regényeinek száma hatvan fölött van, novelláié és elbeszéléseié meghaladja a háromezret, s ezekhez ifjúkorától mindhalálig szakadatlanul publicisztikai cikkeket fogalmazó újságíró volt. Felvidéki eredetű nemesi famíliából származott, de ő maga Nyíregyházán született.

Május 16. - 145 éve született Holló Barnabás
A szobrászművész Alsóhargonyon született. A magyar művészettörténet a millennium környéki időszak történelmi szobrászatának jeles képviselőjeként tartja számon. Elsősorban realisztikus stílusú domborművei jelentősek. Nevét országosan ismertté tette a Magyar Tudományis Akadémia alapítását ábrázoló domborműve, melyet az akadémia székházának külső falán helyeztek el. Életkép, állatszobor és portrészobor kisplasztikái közül néhányat a Magyar Nemzeti Galéria őriz. Ő alkotta Tompa Mihály rimaszombati szobrát, de több Bocskai, Kossuth s Rákóczi szobra is van.

Május 17. - 103 éve született Dsida Jenő
Az erdélyi magyar költő Szatmárnémetiben született. Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhat éves korától húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában. Szívbetegségben szenvedett, 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni, csenden meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.

Május 20. - 215 éve végezték ki a jakobinus mozgalom vezéreit
Martinovics Ignác, Hajnóczy József, Laczkovics János, Sigray Jakab, Szentmarjay Ferenc
Jókai Mór így emlékezik meg a mozgalomról és annak áldozatairól „A magyar nemzet története regényes rajzokban” című művében:
II. József rendeleteinek visszavonásával s utána bekövetkezett halálával újra fölébredt a régi nemzeti szellem. Sajnos, hogy a „nagyon is régi” szellem. Nem a Rákóczyak, Bocskayak szabadság után törekvő szelleme; hanem a Garák, Újlakiak, Zápolyák oligarchikus hatalmaskodása. A hatalom kiesett a császár kezéből, de nem azért, hogy az egész nemzetre szálljon, hanem hogy darabokra törve, az uraskodó rendek megosztozzanak cserepein. A császár megszűnt zsarnok lenni, s helyette a nemesség lett a zsarnok.




A német nyelvet kiküszöbölték; de egyúttal a polgári osztálynak hivatalképességét is. A jobbágyok sorsának is vissza kellett romlani a Dózsa-lázadás utáni rabállapotra; ezt sürgette igen sok megye. A nemesség hatalmaskodása annyira elkeserítette a királyi városokat, hogy azok felírtak a királyhoz, hogy nekik nem kell az egész alkotmányos szervezet, inkább tűrik az uralkodói absolutismust. A szerbek pedig saját congressusokon, katonai vezetőik jelszavára, nyíltan felmondták a hazafiúi összetartozást a magyar nemzettel.
A trónra került királynak, II. Lipótnak pedig csaknem ugyanazon elvei voltak, amelyek II. Józsefet vezették. Csakhogy ő alkotmányos úton szándékozott azokat érvényre juttatni.
A francia forradalom egész Európát megrendítette: a népfenség, az emberi jogoknak mindenkire kiterjesztése, a nemesi előjogok eltörlése hódító erővel bíró jelszavak valának. Csakhogy mindezek számára még azon időkben Magyarországon nem volt előkészítve a közszellem.
Csupán egy kis csoport, olvasott, művelt lelkű férfi lelkében találtak e hatalmas eszmék visszhangra, akiket történelmünk „magyar jakobinusok” címen jegyzett fel.
Ezeknek a vezére volt Martinovics Ignác.
Martinovics egy pesti kereskedő fia volt, kit szülői gyermekkorában a ferenciek szerzetébe adtak. De a lángelméjű ifjúnak sehogy sem tetszett a kolostori élet. A tanulásra volt módja elég, s azt föl is használta: a classikusokon kívül minden művelt európai nyelvet elsajátított, később a szerb nyelvet is; s széles körű tudományos képzettséget szerzett, melyben kedvenc tárgya látszott lenni a vegyészet. Ezt még abban az időben előkelő emberek mint aranycsinálás mesterséget kegyelték.
Martinovicsot éppen a zárdai élet vezette a szabadság szeretetére. Látnia kellett a budai zárdában azokat az iszonyatos föld alatti börtönöket, amelyekbe a barátok azon társaikat elzárták, akik elöljáróik ellenében legkisebb engedetlenséget követtek el: s azokat ott éveken át elkínozták, némelyik holtig ottveszett. Martinovics ez iszonyú emberkínzást följelenté II. József császárnak. Az uralkodó szigorúan vette a vizsgálatot, s a feladó Martinovicsot, ki a szerzetből kilépett, kinevezte Lembergbe tanárnak, ahol az állami főiskolában bölcsészetet tanított.
II. József halála után II. Lipót vette pártfogása alá Martinovicsot, kit annyira megkedvelt, hogy udvarához fogadta, kinevezte őt physikai múzeuma igazgatójává, s császári tanácsos címmel ruházta fel.
II. Lipót elvei alaptételeikben hasonlítottak II. Józseféhez, csakhogy ő, aki előbb olaszok felett uralkodott, megtanulta ott, hogy hatalomszóval, erőszakkal egy szabadsághoz szokott nemzetet megváltozásra kényszeríteni nem lehet.
Erre a gyökeres átváltozásra pedig nagy szüksége volt a magyar nemzetnek.
Az a kor lejárt, amelyben csak egy kiváltságos osztály birtokolta a polgári jogokat. Képtelenség volt maga az eszme is, hogy az ország leggazdagabb, legvagyonosabb néposztálya adót ne fizessen, s ugyanő, bárha legvitézebb, ne katonáskodjék; de a gyakorlati életben még sürgősebbé lett téve az egész európai helyzet által e visszás állapot megszüntetése.
Egész Európában nagyszámú állandó hadseregek szerveztetének: a lőfegyver és a hadi gyakorlottság többet ért a vitézségnél; a kereskedelem gyámolítására utakat kelle készíteni, a közművelődés emelésére iskolákat teremteni. Ehhez mind pénz kellett.
Nagyon valószínű, hogy midőn II. Lipót egyedül bezárkózott Martinoviccsal vegyészi műhelyébe; ezt a nemét az „aranycsinálásnak” tették kísérleteik tárgyává. Hogy Martinovics több volt II. Lipót királyra nézve a physikai múzeum őrénél, azt bizonyítja azon fontos küldetés, mellyel őt felruházta, midőn 1792-ben Franciaországba küldé XVI. Lajoshoz. – Már akkor harmadik évében volt a francia forradalom; de még a trónt nem forgatta fel.
Martinovics a rábízott küldetést oly diplomatai ügyességgel végzé el, hogy visszatérte után jutalmul a szászvári apátságot nyerte. – De már e jutalmat nem a régi pártfogója, II. Lipót adta neki, hanem I. Ferenc. – II. Lipót hirtelen meghalt. – Azt állítják, hogy maga készített magának valami izgató szert, amibe két nap alatt belehalt. I. Ferencnek azonban tudnia kellett a titkos megbízatásról, melyben Martinovics eljárt.
Azonban egyebet is megtudtak felőle. Azt, hogy Párizsban léte alatt a jakobinusok főnökeivel összeköttetésbe lépett.
Még akkor, hogy Martinovics barátkozott velük, a jakobinusok csak elméletben voltak félelmesek; de mire hazakerült, már akkor az „elv fegyverben állt”. Megtörtént a francia háborúüzenet, s azt nyomban követte a háború. Az osztrák hadvezér, Brunswick herceg eleinte győzött a francia seregek fölött, s diadalmámorában olyan fennhangon tartott manifestumot külde a párizsiakhoz, hogy azok erre még jobban feldühödtek, s most már a királyuk ellen fordultak, mint akinek védelmére tört be Franciaországba az osztrák hadsereg. A francia törvényhozó testületben egyszerre a jakobinusok ragadták magukhoz a hatalmat, s kezdetét vette a rémuralom. Szeptember hóban a börtönre hurcolt nemeseket lemészárolták. Fel lett állítva a nyaktiló, mely egy nap sem pihent emberirtó munkájában. Brunswick herceget pedig a francia fővezér, Dumouriez a maga hirtelen gyűjtött újonchadával, ahogy jött, úgy kiverte Franciaországból.
A valmyi és jemappes-i diadalok után a francia nemzetgyűlés eltörölte a királyságot, XVI. Lajost perbe fogta, halálra ítélte és lenyakaztatá. A kihullott királyvér azután egész tengerét a vérnek idézte maga után: a francia republikánus seregek a csatatéren verték a külellenséget; míg a jakobinusok a belső ellenség vérében dobzódtak: papot, nemesembert, okos embert, mind halomra öldösve.
A következő két évben ugyan az osztrák fővezér, Koburg herceg ismét előnyöket vívott ki a franciák fölött; de a vége a hadjáratnak mégiscsak az lett, hogy a republikánus seregek még Belgiumból és Hollandból is kiverték az összes ellenük szövetkezett sereget, s Hollandból is köztársaságot csináltak: odahaza pedig Robespierre vérbe fojtotta el a vendée-i ellenforradalmat, a lyoni lázadást, s utoljára magát a királynét, Marie Antoinette-et is kivégezteté. A megölt francia királyné nagynénje volt I. Ferenc királynak.
Meg lehet érteni, hogy Bécsben, Budán minő hangzása volt tehát ennek a névnek: „jakobinus”.
Nemcsak az udvaroncvilág, de maga a magyar nemesség is, mely a nemzetet képezte, rettegett e névtől.
Maguk a „patriotáknak” nevezett haladáspártiak és a szabadelvű főnemesek is megtagadtak minden közösséget a francia forradalmi irányzattal. Ők békés úton és csendesen óhajtották a magyar nemzetet megérlelni az új eszmékre.
S a magyar jakobinusok valóban nem képeztek valami veszedelmes pártot. Hiányzott náluk az, ami a francia forradalmároknak csodaerőt kölcsönzött: egy nagy főváros népe. A pesti és budai jámbor polgárokkal nem lehetett forradalmat kezdeni.
Mi volt e társulatnak a célja? Arról nem tudni semmit. Minden irat, ami működésükre vonatkozott, el lett égetve; csak az igazságtalan ítéletek maradtak fenn, ráfogott állításaikkal. Két munka jelent meg e hírhedett esetről, az egyik egy névtelen szerzőtől: „Der Majestätsprocess in Ungarn 1795.” Ennek minden példányát megsemmisíték; a másik: „Historia Jacobinorum in Hungaria”, Szirmay Antal udvari tanácsostól; erre a börtönéből kiszabadult Kazinczy Ferenc azt mondá, hogy „jaj volna az emberiségnek, ha minden történet így íratnék meg, mint ez, mert akkor a történet nem volna más, mint szövedéke szándékos és nem szándékos hazugságoknak”.
Annyit tudni felőlük, hogy két „polgári kathekhizmust” szerkesztettek, egyiket a „reformatorok”, másikát a „polgár és ember” titkos társulatának számára. De ezeknek a kathekhizmusoknak a szövege még a pörirataikban sem található fel.
Meg nem kísértettek semmit: a szándékért lettek üldözve.
Tanúbizonyság nem volt ellenük semmi.
Arra nem is volt szükség. Bécsből lejött az utasítás a pesti királyi táblához és hétszemélyes törvényszékhez, hogy a vádlottakat mind halálra kell ítélni.
S Magyarország legfelsőbb két törvényszéke meghozta a demokratákra a halálos ítéletet. A bírák magyarok voltak, nem idegenek. A törvényszékek elnökei az ország legfényesebb nevű családjaiból valók.
Menteni nem lehet az ítéletet: csak megérthetővé tenni, hogyan történhetett meg ilyen szörny-eset a szabadság, a jogszeretet országában?
A francia forradalom vezetői, a jakobinusok, éppen abban az időben hurcolták nyaktiló alá a girondistákat: a legjobb, a legszabadelvűbb hazafiakat. Magyarországnak is voltak ilyen girondistái – kik erőszakos felforgatás nélkül akarták az országot szabadelvű irányba vezetni, az intézményeket reformálni. S ezek voltak a magyar jakobinusok bírái. Most az ő kezűkben volt a pallosnak a markolatja. Amilyen démoni hidegvérrel gyilkolta le a „fegyveres elv” Párizsban az ellenkező elvet, ölve az ellenfeleket, puszta gyanúra, védelem nélkül; éppen azzal a kegyetlen phlegmával emelte a pallost Budapesten a másik „fegyveres elv,” s az egyik áldozatért elhullott a másik áldozat: ártatlanul mind a kettő.
Azok a patrióták, akik Martinovicsot és társait halálra ítélték, arra számíthattak, hogy a trón fel fogja bennük ismerni rendíthetetlen támaszait, s bennük ezentúl föltétlenül megbízva, szabad kezet ad nekik a reformok keresztülvitelénél. Nem gondolták meg, hogy a reactio nem ismer különbséget loyalis és rebellis „szabadelvűek” között. S a kormányon a reactio ült: Thugut személyében.
A magyar patriótáknak azonkívül, hogy a főnemesség velük tartott, az is öregbíté a reményiket, hogy még az ifjú nádor, Sándor főherceg is nyíltan pártolta törekvéseiket, s hatalmas támasza volt e pártnak Bécsben.
A szegény magyar demokratia volt az áldozatbárány, melynek a maga vérével kellett kiengesztelnie a magasok haragját a „választott nép” iránt.
Mikor a legfelsőbb törvényszék kimondta a halálítéletet Martinovicsra, azzal végezte, hogy ő legyen a vérpadon a legutolsó, aki négy társa kivégzését végignézi. Tehát a törvényszék már előre tudta, mielőtt annak a másik négynek a periratait látta volna, hogy azokat is halálra fogja ítélni.
A bécsi kormány azzal biztatta a magyar bírákat, hogy a király nagymértékben fogja gyakorolni megkegyelmezési jogát. A kegyelem végetti felterjesztésre pedig ez a határozat érkezett le Bécsből:
„A kereseteket, melyek Martinovics, mint azon istentelen társulatnak, s a királyi felség üdve s méltósága ellen s az ország törvényes alkotmányának felforgatására célzó összeesküvésnek és támasztandó forradalomnak feje, s ugyanazon társaság négy alárendelt igazgatója, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay és gróf Sigray ellen intéztettek, s az összes Curia ítéletei által ugyanazoknak a felségsértésben, vagyis perduellióban való elmarasztalásával bevégeztettek, avégből küldi vissza, hogy tekintve e bűn iszonyúságát, másoknak hasonló gonosz törekvésektől elrettentő példája végett is, a kegyelem meg nem adatván s a hétszemélyes táblának az ország törvényei szerint hozott ítéletei érvényükben fenntartatván, végrehajtassanak.”
A kivégzés napján oly nagymértékű katonai intézkedéseket tettek, mintha a legnagyobb forradalom készülne kitörni – a száz év előtti Budapesten. Éjjel-nappal erős őrcsapatok járták be a várost, a terekre ágyúk voltak fölállítva, a lőportorony körül egy zászlóalj katonaság őrködött, s a háztulajdonosoknak meg lett parancsolva, hogy tűzoltáshoz való vizet tartsanak készen a házaikban. – Csúnya színjáték volt.
Tízezer katona állt ki május 20-ikán reggel a vérmezőre éles töltényekkel fegyvereikben.
Öt parasztszekéren hozták az öt elítéltet, kiknek a börtönben elcsigázott bozontos szakállú arcára még a jó barátok sem ismerhettek rá.
Első volt Sigray gróf, kit a vesztőhelyre hurcoltak. Kislelkűen viselte magát itt is, mint fogságában: emiatt a bakó csak a harmadik csapásra tudta leütni a fejét. A közönség hangos átkozódása kísérte a rémjelenetet.
Utána jött Szentmarjay, a lánglelkű ifjú, kit a királyi ügyész az utolsó óráig azzal biztatott, hogy kegyelmet fog kapni. Nyugodtan, szótlanul ment a homokra, letérdelt, és szótlanul várta be a halálcsapást.
Annál dacosabban ment a vérpadra Laczkovics; a kísérőit siettetve, hogy gyorsabban menjenek: legyen minél előbb vége a mesének! A mellé adott pappal keveset törődött, csak a kísérő megyei hajdúval beszélt, ismerősei után tudakozódva; a néptömegen bátor tekintettel jártatta végig a szemeit, s fogolytársát, Hajnóczyt állhatatosságra biztatta: „Nem fáj a halál, bajtárs!” Mikor az ítéletet felolvasták, bíráinak fennhangon szemükre hányta, hogy meg voltak vesztegetve és embertelenek, s hozzátevé keserű nevetéssel: „Ugyan nem szégyenlik-e a hazugságok ily nyilvános szövevényét a nép előtt felolvasni?” Mikor a katonasor által képzett négyszögbe lépett, már akkor két levágott fej hevert előtte: bajtársaié. „Csak egy pillanatnyi bátorságot!” – kiálta Hajnóczynak, s azzal gyorsan felhaladt a vérpad lépcsőin. A bakó le akarta vetkőztetni s a szemeit bekötni. Azt félretaszítá: „Többször néztem én a halálnak a szemébe, mint te a hátuljába!” A pap elkezdett imádkozni előtte: nem mondta utána az imádságot; hanem elkezdé hangosan recitálni Horác ódáját: „Justum ac tenacem propositi virum, Nec civium ardor prava jubentium, Nec vultus instantis tyranni. Mente quatit solida.”– A bakó azt mondá, hogy igen szépen és érzékenyen imádkozott diákul, s lecsapta a fejét.
Ennek merőben ellentéte volt Hajnóczy: éltében úgy, mint halálában. Azon vidámság és nyugalom, melyek az erénynek és léleknagyságnak ikertársai, utolsó percig sem hagyá el. „Ártatlanul halunk meg – mondá –, az uralkodó párt szenvedélyének esünk áldozatul, s valóban nem méltó élni az emberiségnek ily mély romlottságában.” Kivégeztetése hajnalán még írt elnökéhez és mátkájához; de leveleit nem adták kézhez, hanem elégették. A mellé adott kálvinista tiszteletessel különféle bölcsészeti témákról beszélgetett. Ismerőseit köszönteté. Midőn a négyszögbe lépett, felismert egy katonát, kit alispán korában maga iktatott be, megkérdezte, hogy ismeri-e őt. Kérte, hogy köszöntse a rokonait, ha hazakerül, s mondja meg nekik, hogy nem volt gonosztevő, s hogy nyugodtan halt meg. Maga vetkőzött le, kérte a bakót, hogy ügyesen teljesítse kötelességét, s úgy halt meg, mint élt: szelíden, nyugodtan.
Utoljára került a sor Martinovicsra.
Ez az utolsó gonosz óráig folyvást remélt. Mindvégig azt állítá, hogy őt maga II. Lipót bízta meg, hogy dolgozzon ki egy alkotmánytervet Magyarország számára, melyben az elavult rendszer újra legyen szervezve, a dúsgazdag papság illő határok közé szorítva, az ország terhei a nemes és nem nemes osztályok között egyenlőn felosztva, az igazságszolgáltatás és politikai kormányzat megjavítva, s az arisztokratizmus hatásköre korlátozva. Ez állítását igazolta II. Lipótnak saját kezű hozzá írott leveleivel, melyeknek ott kell lenniük Bécsben lefoglalt iratai között. Azt mondá, hogy társaságának nem volt más célja, mint a jövő országgyűlésre a kedélyeket és elveket egyesíteni.
Utolsó pillanatig erősen hitte, hogy kegyelmet fog kapni; ismételve mondá: „Lehetetlen, hogy engem Ferenc császár lefejeztessen, hiszen atyjai iratai nála vannak”.
Midőn halálítéletét felolvasták, azt kérdé Németh János királyi ügyésztől: „Fog-e ön egykor ily nyugodtan meghalni?”
Azonban nyugalma megtört, mikor azt a véres jelenetet látta a kínlódva kivégzett Sigrayval. E borzasztó látvány alatt elájult, úgy kellett őt a kivégzési székhez hozzákötözni. Csak akkor tért egy percre magához, mikor a szentelt chrysmát a fejéről ledörzsölték; akkor egy pillanatra lehullott a kendő szeméről, és láthatta a fejére lecsapó pallos villanását.
S még ezzel nem volt vége a bakó munkájának. Még csak a testek voltak megölve. Következett a szellemek kivégzése. Tűzkatlant emeltek a vérpadra, s abban megégették a két kathekhizmust, a demokrata társulat alapszabályait, a horvát és latin nyelven írt szabadságdalokat: „Vox clamantis in deserto ad Hungaros” (Kiáltó szó a pusztában a magyarokhoz), a Marseillaise magyar szövegét, Őz Pál védelmét a perében, a császárhoz írt leveleket s minden összeszedhető szabadelvű és az emberi jogokról értekező röpiratot. A hamvakat a szelekbe szórták, nem gondolva meg, hogy azoknak minden porszeme ki fog kelni a késő időkben.
A királyi tábla az öt fővádlotton kívül még tízet ítélt halálra, ezek voltak Szolárcsik, Őz Pál, Kazinczy Ferenc, Verseghy, Landerer, Verhovszky, Szén, Szulyovszky, Szlávy János és Szentjóbi Szabó. Ezekhez a hétszemélyes tábla még hármat adott, akiket a királyi tábla csak fogságra ítélt, ami hallatlan a bíráskodás szokásaiban! Ezek voltak Hirgeiszt, Szmetanovics és Uza.
Az elítélteknek megadták az engedelmet, hogy kegyelemért folyamodhatnak. Tizenegyen éltek az engedelemmel; de kettő nem kért kegyelmet: Szolárcsik és Őz Pál. Az egyik húszéves volt, a másik huszonnégy. Gyermekek még.
Őz Pál nem is volt tagja a demokraták társulatának: semmivel sem tudták vádolni; hanem a vádiratért ítélték el. Szolárcsik ellen már volt elég ok: mert ő Martinovicsék kivégeztetése napján szénnel egy lecsonkított fát rajzolt a börtöne falára, melynek ágaira a kivégzettek neve volt felírva; alája pedig e mondat „Laetius e trunco florebit.” (Vígabban fog a törzsből felvirulni.)
Mind a kettőn engedték a vérítéletet végrehajtani.
A vesztőhelyre indulva Szolárcsik lelkesülten szabadelvűleg vitatkozott a mellé adott pappal, s midőn ez a feszületet tartá ajkai elé, azt mondá: „a Messiást is azért feszíték keresztre, mert a népet és az emberiséget szerette”. A pap erre megdorgálta, hogy ne hasonlítsa magát az Üdvezítőhöz; mire Szolárcsik mosolyogva mondá: „Ki tudja, hátha én is egykor nemzetem megváltója lehettem volna; bár használna neki halálom! Bár fölébredne.”
Őz Pál nyugodtan járult a halál elé. A református lelkésszel sokat elmélkedett az emberi és isteni igazságról. A vérpadon megkísérté a néphez szólani; de a katonaság dobpörgése elnyomta szavait. Élete 25-ik évében halt meg, szűzen, mocsoktalanul. Jegyese, egy illyr leány, a vérpadig kísérte, s kiszökellő véréből egy pohárral megivott, e szavakat mondva: „Élj bennem és általam, égbe szállt lélek!” Környezői azt mondták rá, hogy őrült, kinek nehéz nyavalyája ellen volt ajánlva ez iszonyú ital.
Valamennyi kivégzettnek a pörét mind elégették.
Kívülük még 816-an lettek elítélve súlyos várfogságra. Ezeknek az ítéleteit kiadták nyomtatásban. Ezekből tudta meg a világ, hogy mit vétettek. Az emberi jogokat követelték mindenki számára.
Ha ez bűn, akkor mai nap egész Magyarországot egy börtönboltozattal kellene bevonni. Akkor bűn volt, és gyökerestől kitépték.
Tehát megtörtént, hogy Magyarországon a girondisták nyakaztatták le a jakobinusokat.
És mit nyertek vele? A reactio vezérei szépen félredobták, mint a kifacsart citrom héját az elhasznált patriótákat. Országbíró, személynök mentek nyugalomba.
Csak a nádor, Sándor főherceg maradt még a helyén: ő volt a magyar patrióták oszlopa, vezérfénye.
Ennek a számára is kitalálták valami módját a mennybemenetelnek: nem is valami elhasznált módot. Egy nagy ünnepély alkalmával Laxenburgban a tűzijátékos raktár olyan pillanatban talált felrobbanni, mikor Sándor főherceg éppen a közelében volt. Irtózatosan összetépve, néhány órai szenvedés után meghalt – a nemzet közbánatára. – Ő is el volt ítélve, s nem folyamodott kegyelemért Thuguthoz.
A magyar jakobinusok rémperének legszomorúbb alakja: a királyi ügyész Németh János, rövid időn maga is sietett a Styx partján találkozni áldozatai szellemével.
Mikor a halottasszekér végigdöcögött vele Pest város leghosszabb utcáján, üres lett egyszerre az az egész utca; egy ember sem kísérte a koporsóját, se ismerős, se barát, se rokon; és sírkövére azt a sort karcolá fel valaki: „Sit tibi terra gravis!” -Nehéz legyen neked a föld!"

Május 28. - 100 éve hunyt el Mikszáth Kálmán
A kisnemesség és a parasztság határvilágából indult. A családban nemesi nagy múlt legendái éltek, de a gyermekkor környezete a palóc és szlovák parasztság volt. Lelke egészével, finom költői hangulatokkal szereti és rajzolja világéletében a paraszti alakokat, nemegyszer idilli, máskor balladai fényben. De magamagát otthon a dzsentrivilágban érzi, és ennek a dzsentrivilágnak senki sem látja oly világosan hibáit, társadalmi parazita voltát, mint ő. Megveti ezt a nemesi világot, de belülről látja: elítéli, de megérti. Ez adja egészen sajátos hangvételét és ábrázolási módját. Nem igazi szatirikus, mert a gúnyosan megbírált alakokban is megmutatja a szeretetre, néha egyenest csodálatra méltót; de a csodálatra méltóban is megmutatja a nevetségeset. Ez igazi ironikus magatartása. Mikszáthra elsősorban az irónia lesz jellemző.

Május 29. - 135 éve hunyt el Izsó Miklós
A 19. századi magyar nemzeti szobrászat legnagyobb alakja a sárospataki kollégiumban tanult, részt vett az 1848/49-es szabadságharcban, a világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. Az ötvenes évek elején Rimaszombatban élt, ahol kőfaragóként dolgozott és közben Ferenczy István tanítványa volt. 1859-től a müncheni Akadémia növendéke volt. Ekkor kezdett hozzá – a magyar szobrászok közül elsőként – a népi figurák ábrázolásához. Első nagy sikerét a még Münchenben alkotott Búsuló juhász című szobrával aratta (máig is ez a legismertebb műve). A népéletet ábrázoló remek terrakotta-szobrok mellett számos híres kortársa mellszobrát is elkészítette. Köztéri szobrokkal is jelentkezett: ő alkotta az ismert debreceni Csokonai-szobrot. További köztéri műveit – elhatalmasodó tüdőbaja miatt – már nem tudta befejezni. A Magyar Nemezti Galériában 71 szobrát őrzi. Fáy András szobrot is alkott.

Május 30. - 224 éve született Fáy András
Az író, politikus és nemzetgazda, a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legtevékenyebb alakja Zemplén megyében, Kohányban született. Mikszáth Kálmán egyik Fáy Andrásról szóló írásában írta: ha nem Széchenyit illetné "a legnagyobb magyar" jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a "haza bölcse", akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán "a nemzet mindenese". Nevét adja a Fáy András-díjnak,