
Urmánczy Nándor, újságíró, politikus, Maroshévíz*1868-†1940. Maroshévíz. Tanulmányait Brassóban majd Budapesten végezte, ahol1895-ben letette a jogi vizsgáit. Ö alapította és építette Maroshévizen az első Állami iskolát, továbbá az első maroshévizi újságot (Topliczai Hiradó, 1895), 1902-ben testvérével újból megalakították Maroshévízen az amatőr színjátszó társulatot. Életének e szakaszában volt Küküllő és Maros –Torda vármegyékben jegyző és főszolgabíró. Ekkor jelent meg több verse,dala valamint sok szép helytörténeti monográfiája, amiért az Erdélyi Kárpát Egyesület 1896-ban a "Turistaság Bajnoka" címet adományozta neki. Tökéletesen beszélt és írt angolul, franciául, németül és románul. Bevonulása után (1917.) Bukovínában harcolt. Ö alakította meg a Székely Nemzeti Tanácsot 1918. novemberében, 1919. elején kormánybiztossá nevezték ki. Ő lett az 1918-ban alakult Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája elnöke Lóczy Lajos és Teleki Pál után. Országgyűlési képviselőként az általa alapított és vezetett Védő Ligák Szövetsége pályázatot írt ki olyan fohász illetve jelmondat megfogalmazására, amely alkalmas a „revans” eszméjének ébrentartására. Így született meg a Nemzeti hiszekegy/Hitvallás/ és a díjnyertes jelmondat: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország boldogság.” A trianon szóból (tria-non = három nem) is jelszó lett a:

Nem-nem, soha! Az ő buzdítására és szervezésére készült el 1921. januárjára a négy irredenta szobor a budapesti Szabadság téren. Megalakította a Magyar Szövetség Ereklyés Országzászló Nagybizottságát amelynek örökös elnökévé választották. A lobogókat a Szabadság téren iktatták be. Feliratuk legtöbbször: Így volt, így lesz! Megközelítőleg ezer országzászlót avattak fel 1928. és 1944. között. Ő vezette Lord Rothermere angol külügyminiszterhez menő magyar küldöttséget 1928-ban, aki támogatta az irredenta mozgalmat. Ő köszöntötte a képen látható Magyar Sándort és Endresz Györgyöt repülőútja, a „Justice for Hungary” diadalmas megérkezése után 1932-ben a budapesti Millenium -i emlék előtti ünnepségen.
Szülőföldjére csak 1940. október 23-án térhetett vissza, ahol aztán néhány nap múlva elragadta a halál. Az Erdélyi Férfiak Egyesülete, 1942. decemberében, Urmánczy tisztelete jeléül a Margit szigeten a kedvenc padja és két fája mellett, felállítottak egy 3 x 2 x1 méteres mészkő emlékpadot. Sírjánál József főherceg Országzászlót avatott.
„Az országzászló a magyar igazság legyőzhetetlenségébe vetett hit szimbóluma. Emlékezetünkbe vési a magyar öntudatot és a magyar bánatot. A magyar nemzeti gondolat alatt egyesít minden magyart.”
Irredenta: (olasz) annyit jelent: megváltatlan, visszaszerzendő, azon politikai törekvés megnevezése, ami egy, vagy több más ország fennhatósága alatt álló terület(ek) akár erőszakos újraegyesítését hirdeti egy adott országhoz a szóban forgó területek etnikai összetételére, vagy a korábbi birtokviszonyra hivatkozva.
Összeállította: -cspb-