Amilyen határt egy népnek az életviszonyok meghatároznak, olyan határon változtatni erőszakkal és csak ideig-óráig lehet. Az így megrajzolt határok csak addig maradnak meg, amíg az erőszak fenn tudja magát tartani. Örökkön tartó erőszakot pedig nem ismer a történelem. Az erőszakhoz erőfeszítés kell, az ehhez való kitartás pedig véges. Ha megszűnik: a vonalak, amiket akár napóleoni, akár nordcliff-i kezek rajzoltak a mappára, felbomlanak és visszaigazodnak. A hegyek koszorúi, a folyamok irányai, a nemzetek egyes atomjainak hatalmas erejű kohéziója: ezek fogják végeredményében Magyarország határait is megrajzolni.
Ha a Marsról a földre vetődne, nem is egy tudós, hanem csak egy egyszerű okos ember, akinek az volna a feladata, hogy a Duna és a Tisza jobb és baloldalán elterjedt magyarságnak vonja meg a földrajzi határt, a marsbeli okos ember végigtapogatná a Földet és északkeleten a Kárpátok koszorúját, délen a Drávát vagy Szávát, délnyugaton pedig a Quarneroi-öböl északi partvidékeit állapítaná meg olyan határok gyanánt, amelyek nélkül a síkságon elterjedt magyarság nem élhet és amely nélkül a Kárpátok hegylánca alatt békesség, fejlődés nem lehet. Mert egy népnek, amely erős és ennek következtében gazdag, bányák és erdők is kellenek, de szüksége van arra is, hogy meg is legyen védve.
Az ellenség is érezhette, hogy mennyire a józan ész parancsolatai ellen cselekedett, mert itt-ott megpróbálkozott, hogy népszavazással oldja meg az új határok kérdéseit. A wilsoni pontok is erre az elvre támaszkodnak. Wilson még ma is abban a hitben él, hogy ez a legigazságosabb megoldása a kérdéseknek, de sok jeles politikusunk is himnuszokat zeng a népszavazásnak, amely azonban oly veszedelmes, melynél hirtelenében veszedelmesebb dolgot el se tudok képzelni.A népszavazás elvének elfogadásával törvényül fogadjuk el azt, hogy valamilyen terület hovatartozandóságát az a nép döntheti el, mely a szóban forgó területet lakja. Ez így – következményeinek átgondolása nélkül – szépnek és igazságosnak látszik. De ha átgondoljuk következményeit, riasztó eredményekre jutunk. Ami ma törvény és igazság, azt bárki holnap is törvénynek és igazságnak nevezheti. Ha ma az az igazság, hogy egy terület hovatartozandóságát a terület lakossága döntheti el, úgy joga van ezt igényelnie máskor is. Mi következik ebből? Örökös nyugtalanság és bizonytalanság. És államhatárok mindenkor a határszélen lakó népek szeszélyétől és befolyásolhatóságától függnek és csak alkalmas pillanat kell, hogy az ország területét megcsonkítsák. De mást is eredményez a nemzetiségeknek az a joga, hogy szavazatukkal döntsék el, hogy hová tartozzék a föld, amelyen laknak? Az államokban a legszenvedélyesebb sovinizmus kap lángra. Melyik állam adna szabadságot, alkalmat, módot a nemzetiségek fejlődésére, ha tudná, hogy holnap elszaporodván, elszakadhatnak az országtól? Veszedelmes volna minden idegen nemzetiségű család, amely az ország területén belül telepedne le, mert pár száz év múlva megsokasodva, az ország területi épségét veszélyeztetheti. A népszavazás elve az idegenek gyűlöletét, üldöztetését eredményezi. Nemzetiségi jogról többé beszélni se lehetne. Követelhetné-e valaki, hogy jogot adjak egy népnek saját hazám keretén belül nyelvében és hitében fejlődnie, ha tudom, hogy ezek a tőlem kapott jogok veszedelmesekké válnak reám, mert módot nyújtottam velük, hogy majdan a népszavazás elve alapján állva, országomat megcsonkítsák?
Az országokat kényszeríteni kell arra, hogy a nemzetiségeknek szabadságot és jogot adjanak, de a népszavazás elvét valóra váltani, az európai államok örök bizonytalanságát és békéjének örök veszélyeztetését jelentené.
Az államok úgy, amint eddig voltak, lehet, hogy csak kártyavárak, amelyeket egy lökésre össze lehet dönteni, de azok az államok, amelyeket népszavazásokkal tesznek nagyobbakká, még ennél is kevesebbek: légvárak, amelyeket meg se kell lökni, hogy összeomoljanak; az érkező hajnali szellő is elsepri.