Szőnyi Bartalos Mária: Visszahívom
Visszahívom
a csallóközi ezüstös holdárnyam
a Vág langyos simulásában,
a szemérmes bakfislány-testem
zárt fürdőruhában –
visszahívom...
Visszahívom
a gondtalanul csengő kacajt,
a hullámtéri csavargásokat,
a szaporátlan szamócaszedést
a füzes árnyékában –
visszahívom...
Visszahívom
a Sziget-falu közötti kompjáratot,
töltés oldalán a sok-sok vadvirágot,
nővérem-fonta koszorút a fejemre,
a mezítlábas kislányságom –
visszahívom.
Visszahívom
azt az illatos hónapot,
mely már csak
emlékfoszlányoktól ragyog,
s az Idő fonalát pörgetve vissza
vágyakozó-sajgó nyomot hagyott
Visszakérem!
Visszahívom!
Nagyanyáim imáit,
Nagyapáim szerelmit!
Anyám-apám örömit,
Apám-anyám keservit...
Az Idő ráfelel:
Nem adom!
Kilépek az Időből,
mert a képzeletem
időtlen-határtalan
birodalom...
S visszalátom
magam
fekve a fűben
hanyatt -
múlt szemem a
maival
összenevet,
összekacag...
/Részlet Szőnyi Bartalos Mária: Szenvedés lángja c. kötetéből, 1972. /
|
