A nádas érben zümmögtek a békák.
A csonka bástya barna omladékát
Arany fátyollal takarta a hold.

Bocskai hajdan erre lovagolt
S ölében tartva zengő tamburáját,
Egy vén szobában itt Arany dalolt.

Lovassy Lászlót ez a sírkert várta
S veres kastélya verandáján állva
Itt nézett messze komoran Tisza.

Mi kálvinhitű komoly kisdiákok
Itt énekeltünk fel a csillagokba
„Te benned bíztunk elettől fogva.”

E város volt a vágy, az ifjúság
És holt apáink drága virtusát
Szép szüreteken mi is újra kezdtük.

E város volt az első szerelem,
Az első bánat őszi reggelen,
Az első csók, az első elbukás.

Emlékezent a lombok halk zajára
És estetájt a harangok szavára,
Gyomverte sírban itt alszik apám –

Minden kapuját, kövét ismerem,
E város, melynek gyermeke vagyok
Ó, minden messzeségen átragyog!

Fáradt szívemben újra fény rezeg,
Ezért emlékkel hív, kiált a város,
A marsok útja arra holdvilágos –

S azért, mi űzött életemben szép volt
Boruljon rám e méla hajdú égbolt,
Ha homlokomat szent porába ejtem.