A magyarkérdés becsületes rendezése napjainkban egész Európa érdeke.

A Püski Kiadó – hagyományaihoz híven – most megint olyan érdekfeszítő könyvet nyújt át az olvasónak, melyet szinte nem lehet letenni. Ha jellemezni szeretnénk a könyv tartalmát, leginkább a könyvszöveg felidézésével lehet legjobban. Nézzünk néhány gondolatsort a szerzői szövegtől nem túlságosan eltérve. Ez adhat leginkább kedvébresztést elolvasásához.
A jelenlegi magyar határokat az 1947-es párizsi békeszerződés határozza meg. 1975 óta máig érvényes a Helsinki Záróokmány. Ez lehetővé teszi a határok békés megváltoztatását… Megfelelő nemzetközi diplomáciai előkészítés után célszerű felvetni a magyar határok megváltoztatását békés úton, nemzetközi tárgyalásokon. A kisantant országok 75 éves nemzetiségi politikája erre kényszeríti rá a magyarságot.
Az elmúlt 75 év tapasztalati alapján történelmi megegyezést kellene elérni a szomszédos népekkel. Ennek feltétele: a volt magyar területek nemzetközi ellenőrzéssel történő tisztességes megosztása. Ahol románok laknak, legyen az övék, ugyanígy a szlovákoké, ukránoké és szerbeké az általuk többségben lakott terület. A magyarlakta részek tartozzanak Magyarországhoz. A vegyesen lakott területeket pedig paritásos alapon lehetne megosztani. Természetesen minden területen figyelembe kellene venni az azóta bekövetkezett román, szlovák és szerb erőszakos betelepítéseket, amikkel mesterségesen megváltoztatták e részek etnikai arányait – mutat rá a könyv.
Történelmi tény – hangsúlyozza a szerző –, hogy Trianonban Magyarországot a döntés meghozatala előtt nem kérdezték meg, róla nélküle döntöttek. Ez a tény, hogy nem vonták be a tárgyalásokba, s róla nélküle döntöttek, erkölcsi értelemben fölmenti a magyarságot a békediktátum hosszútávú elfogadása alól, s feljogosítja az igazságtalan döntés elleni küzdelemre. – A könyv írója Raffay Ernő megállapítja – : – Sajátos pszichózis alakult ki. A romános, szerbek, szlovákok 75 esztendeje tudják magukban, hogy a magyarlakta területeket igazságtalanul kapták meg. Ebből nem azt a következtetést vonták le, hogy ezeket a területeket vissza kellene adni jogos tulajdonosának, Magyarországnak, hanem azt, hogy a Megszállt Területek magyarsága szükségszerűen és magától értetődően irredenta. De irredentának tartják az anyaország magyarjait is.
75 év alatt a megszállók bebizonyították, hogy nem tudják és nem is akarják a legalapvetőbb emberi és kisebbségi jogokat megadni a magyarságnak. Sem azokat, amiket ők ígértek meg, sem azokat, amikre a nagyhatalmak kötelezték őket.
A mű szerzője tényszerűen rámutat: – A magyar kormány és Apponyi Albert akkor úgy nyilatkozott, hogy csakis a későbbi revízió reményének alapján került sor 1920. június 4-én Trianonban a békeszerződés aláírására. A szerződés aláírását a Magyarországot akkor körülvevő kényszerítő körülmények idézték elő. Ugyanis 1918. november 3-án, a fegyverszünet aláírásakor Magyarország területén egyetlen idegen katona sem volt. Viszont a békeszerződés elfogadásakor az ország területének kétharmad része idegen megszállás alatt állt, sőt még a békeszerződés érvénybe lépése előtt idegen államok részévé vált, mert a hódítók nem csak megszállták, hanem be is kebelezték azokat a földeket, ahová a lábukat rátették – állapítja meg Raffay Ernő.
Megtudható a könyvből: – Magyarország már az I. világháború előtt és alatt hangsúlyozta, hogy Magyarország ha belép is a háborúba, azt nem területgyarapítás igényével teszi, egyetlen négyzetkilométert sem szándékozik annektálni a szomszédos országok területéről. Ezzel szemben a szomszédos államok kivétel nélkül új területek megszerzésének igényével léptek be a háborúba, diplomáciai és propagandakampányaik is ezt a célt szolgálták. Ezért tettek katonai lépéseket a fegyverszüneti egyezmények aláírása után is Magyarországgal szemben.  A szomszédok szeme előtt Nagy-Csehország, Nagy-Szerbia és Nagy-Románia lebegett. Ezeket a tényeket most elénk tárja a jeles író.  
Ez a Püski Kiadvány azoknak árul el sokat, kiket Trianon titkai érdekelnek.