Hadd utánozom a régi mestert,
Ki mikor oltárképet festett,
Mint szolgát vagy közkatonát
Odacsempészte önmagát.

Én is, hogy elérzékenyedve
Fonom rá faragott fejedre
E kúsza vadvirágfűzért,
Hadd ejtek egy szót magamért.

Bizony nem voltam hajdanában
Nagyon beszédes az imában.
Többet beszélt hozzám az Úr,
Mint hozzá én, hálátlanul.

Gyerek is van (gond a szülônek),
Hogy a szava késôre jô meg.
Addig csak hallgat és hebeg.
-- Isten elôtt ki nem gyerek?

Gyerek én is, néma, esetlen,
Imádkozásra tehetetlen,
S néma gyereknek -- odaát! --

Anyja megérti a szavát.

Én Édesanyám, te megérted
Ezt a furcsa kéz-láb beszédet,
Hogy térdedhez törleszkedem,
S öledbe fölkéredzkedem.

Ahhoz, kihez dadogni nem mer
A szavahíjjas férfiember,
Malaszttal teljes szent kezed
Szavak nélkül is elvezet.

Hogy hát egy ily énfajta fonnyadt
Pitypangot is láncomba fonjak,
És ô is testvérkéivel
Oltárodon hervadjon el:

Egyet kérek: ha önfeledve
Jézuskád ringatod öledbe,
Akkor, mit szépséged sugallt,
Zümmögd el néki ezt a dalt.

Szentmihályi Szabó Péter: Madonna
Rólad álmodtam,
ki mindőnk anyja voltál,
akit dícsér ma minden zsoltár,
kinek szobrot állít minden oltár,
ki után sóhajt rég omolt vár
ki után zümmög rég kihalt gyár,
kihez az Úr is tisztelettel szólt már,
ki rólunk,mielőtt születtünk,tudtál.

Rólad álmodtam
s álmom szebb nem lészen ennél,
Te mindőnket egyformán szerettél,
holtakat a sírból felvezettél,
megálltunk ott a szent Keresztnél
még nem száradt fel ott a szent vér,
megköszöntük, hogy asszony s lány lehettél,
s érintésedre mi vad állatokból – testvér.