Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben Sárospatakon született. Édesapja a híres magyar király II. Endre volt. Anyai ágról az Andechs - meráni családból származó Gertrúd gyermekeként látta meg a napvilágot. Vallásos indíttatását szüleitől, a környezetében élő Istent szeretőemberektől kapta. Már kicsiny gyermekkorában fogékony volt az imára, valamint szívesen adakozott a szegényebb sorban élők számára, de még saját élelméből is szívesen adott a koldusoknak alamizsnát.
Négyéves korában Wartburg várába került, ahol Hermann türingiai tartományi gróf Hermann nevű fiával jegyezték el, és a továbbiakban ott is kellett nevelkednie. Nehezére esett a szeretteitől való elszakadás, a vár állandóan nyüzsgő zsivaja pedig teljesen idegen volt számára, de még inkább az az ellenszenv esett nehezére, amivel új környezetében a legtöbben fogadták. Hatéves volt, amikor édesanyja meghalt. Anyja halálát követően már csak az ima volt számára az egyetlen vigasz, valamint az embertársai iránt érzett önzetlen szeretete.
Az idő múlásával, Hermann gróf és felesége mindent megpróbált, hogy védelmezze és segítse jövendő menyüket, hogy kellemessé tegyék életét. Azonban hirtelen meghalt a kijelölt vőlegény és ez megint csak lehetetlenné tette Erzsébet életét. Az idős gróf ekkor azt javasolta, legyen második fiának, Lajosnak a menyasszonya. Ennek a felvetésnek Erzsébet is örült, mert Lajos már korábban is figyelmes volt iránta, kölcsönösen vonzódtak egymás iránt, majd a szeretetből szerelem lett. Az udvar intrikái ellen Lajos nagy határozottsággal vette védelmébe szeretett menyasszonyát, és 1221-ben gyönyörű esküvőn világraszóló házasságot kötöttek.
Csodálatosan boldog évek következtek, mintaszerű harmóniában éltek. Lajos körbe rajongta Erzsébetet és mindenben teljesen partner volt.  Erzsébet igen sokat imádkozott, böjtölt, sőt vezekelt. A házassága lehetővé tette, hogy most már teljes energiával segíthesse a szegényeket, betegeket, nyomorékokat. Menhelyet állítatott fel, ahol maga is ápolta a nyomorultakat, elesetteket.
1227-ben férje a nagy keresztes háborúk idején hadjáratra indult, de útközben egy fertőzés következtében hirtelen elhalálozott. Erzsébet ekkor a fájdalomba majd beleőrült. Gyászának mélységes fájdalmát a sógorainak üldözése még fokozta, de most már ő sem bírta elviselni ezt a számára oly idegen világot. Az élettörténetét ettől kezdve a legendák során keresztül ismerjük meg. Tudni kell azonban, hogy jövőbeni életét Erzsébet ettől kezdve tudatosan alakította. Mindig törekedett a mindent meghaladó önfeláldozásra és szolgálat megvalósítására. Ez a helyzete ellentétes volt a korra jellemző kitaszított özvegynek a mártírsorsával.     IX. Gergely pápa személyesen rendelte Erzsébet gondoskodójává azt a Marburgi Konrád mestert, aki már Lajos életében is lelki vezetője volt Erzsébetnek, így ezt követően biztonságban érezhette magát.
Konrád mester segítette Erzsébetet az életszentségi hajlamának kibontakozásában, de mindamellett kérlelhetetlenül szigorú tanító volt. Ha kellett kegyetlenül büntetett, a természeti hajlandóságokat azonban igyekezett elfojtani. Erzsébet jó tanítvány volt, semmi sem zavarta meg vidámságát. Lelki szárnyalását sok esetben viszont csak nehezen lehetett féken tartani.
Három kiskorú gyermekével megpróbált Eisenachba menekülni, de ott nem fogadták be őket. Egy ólban kellett nyomorognia, majd gyermekeit is elvették tőle, és keményen dolgoznia kellett. Mindez a szenvedés, megpróbáltatás azonban egyre közelebb vitte őt Isten szeretetéhez.
Erzsébetet férje barátainak erős nyomására visszafogadták Wartburgba. Ő azonban már nem találta helyét és nem érezte ott jól magát, 1228-ban elvonult Marburgba. Ott a zárdában ferences harmad rendi lett, ahol sokat imádkozott, és továbbra is segítette a szegényeket, sokat böjtölt. Élete utolsó napjait gyermeki boldogságban élte le.   Mindenét elajándékozta a rászorulóknak és társnőit vigasztalta, akik nagy szeretettel vették őt körül.
1231. november 17-én súlyos betegség következményeként, de boldogan megnyugvással halt meg. Halála után négy évvel, 1235. május 26-án IX. Gergely pápa szentté avatta, édesapja még megélte lánya szentté avatását.