
Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos Szekszárdon született, 1883. november 26 - án. Az 1941. augusztus 4-én bekövetkezett haláláig, mint költő, író, irodalomtörténész, műfordító, jelentős szerepet vállalt a magyarirodalom felemelkedésében. A 20. század eleji irodalom egyik jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.
Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíróként dolgozott majd a budapesti ítélőtáblához helyezték, illetve nevezték ki. Innen a királyi tábla decentralizációja következtében 1891-ben Pécsre helyezték. Édesanyja Kelemen Auróra művelt, versszerető emberként kívülről, könyv nélkül tudta az Anyegint, a Toldi szerelmét, valamint a délibábok hősét. Az elemi iskolát Pesten és Pécsett végezte a ciszterciek gimnáziumában. Napjainkban: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, ide 1893 szeptemberétől járt. Ötödikes gimnazista volt, amikor elvesztette édesapját. Ezt követően édesanyja a két testvérével visszaköltözött az anyai nagypapa, héhai Kelemen József szekszárdi otthonába. A nagymama fogta össze a családot. Érettségi után a Pázmány Péter Bölcsészettudományi Karán magyar-francia, majd a francia helyett későb, latin szakos hallgató lett. Egy stílus gyakorlatióráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Diplomát végül is Magyar – latinszakon szerzett. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Gimnáziumi tanárként Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden dolgozott. . Első művei a Nagyváradon kiadott, „Holnap” című antológiában jelentek meg 1908 – ban.
Első, önálló kötetet 1909 – ben jelent meg „Levelek Iris koszorújából” címmel. Mindössze két évet kellett várnia újabb kötetének „Herceg, megjön a tél is” megjelenésére. Ekkor még a Könyves Kálmán gimnáziumban főállású tanárként tevékenykedett. Első regényét a „Gólyakalifa” 1913-ban írta meg. A könyv azonban csak három évre rá 1916 – ban látott napvilágot. Még ugyanebben az évben kezdte el fordítani „Dante Istenei Színjátékát olaszról magyarra. Ezért a munkájáért megkapja az egyik legismertebb olasz díjat a „San Remo –díjat” melyet az Olasz állam adományoz számára. Egy verse miatt, melyet hazafiatlannak ítéltek meg, elveszíti tanári állását.
Már az 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke lett. 1930 - ban a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választották, majd 1920. februárjától kizárásáig rendes tagja volt a Petőfi Társaságnak.
1921. január 15-én, Budapesten házasodott össze Tanner Ilonával, majd1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits sok műve itt született. Ettől kezdve Babits a város kulturális életének meghatározó személyisége, alakja lett. Alapító tagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak,. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat. A nyaraló ma Babits-múzeumként működik.
Babits feleségének, Török Sophie -nak (azaz a néhai Tanner Ilonának sírja Budapesten. Kerepesi temetőben található.
Utolsó regényét 1933-ban írta az „Elza a pilóta” címmel. A kor egyik legmeghatározóbb irodalmi folyóiratnak, a „Nyugatnak”1929-ben lett a főszerkesztője. Utolsó nagyjelentőséggel bíró munkája a „Jónás könyve” volt. Babits Mihály, 1941. augusztus 4-én hosszantartó súlyos betegségben halt meg.