A Kárpát-medence hidrogeológiai adottsága egyedi a világon, bár párhuzamai vannak. A Duna-Tisza páros ugyanolyan élő folyamközi rendszert működtet, mint egykor Mezopotámiában a Tigris és az Eufrátesz, mint a Turán-alföldön az Amu-Darja és a Szir-Darja, vagy mint a Nílus Egyiptomban végez. Népi líránk – hasonlóan más jeles kultúrákhoz – a természetet beépíti dalaiba. A fák, hegyek mellett földrajzi adottságainknak köszönhetően a patakok, folyók is ihletet bővítették kulturális értékeinket, beágyazásuk az énekekbe színesebbé varázsolták az amúgy is egyedi dallamvilágunkat.






Magyarországon a folyóknak csak a fele áll vízből, a másik fele hal - tartja a mondás. Igaz ez tavainkra is, melyek a történelmi időkben bőségesen ontották a halat, ezzel biztos megélhetést nyújtottak a tóparti népeknek.







Ahol hal van, ott halászok is vannak. A magyarság már az őshazában megismerkedhetett a halászattal, és amire letelepedett, megtanulta azt a sokféle módszert, amelyek majd mindegyike a hal bizonyos tulajdonságára számítva alakult ki. Az új haza természeti adottságokban bővelkedett. A folyóvizek kedvük szerint kalandoztak, és az árterületeken létrejött zsombékos láposokkal, nádasokkal, füzesekkel tarkázott számtalan tó, mocsár és láp mesébe illő világa volt a halaknak, s teremtett olyan halbőséget, hogy elmondhatták: „Akinek hálója vagyon, hala is van.”

A halászatnak – mint az egyik legősibb mesterségnek - hagyományai vannak hazánkban. Nem is csoda, ha népi líránkban is megjelenik, hiszen a halász sokszor magányosan végzi munkáját, a dalolás pedig múlatja az időt.






Balaton

A Balaton-felvidék sűrűn települt falvai egészen a víz partjáig lenyúlnak. A mediterrán hatású táj vulkáni talajú hegyoldalain nagyszerű bor terem, a halászat pedig egykor a lakosság jelentős részének megélhetését biztosította.












Duna

A Duna a Kárpát-medence legnagyobb folyója, ebben a minőségében természetes, hogy hatással van nem csak az itt élő emberek munkájára, hanem rányomja bélyegét a kultúrára is. A folyó a dunai emberek számára több mint megélhetésük forrása, kultikus szerepet is kap, népművészetüknek alapja.






Tisza

A Tisza a Duna leghosszabb mellékfolyója, Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike, amely áthalad a Kárpát-medencén. A folyó neve vaskorban (Kr. e. VII-VI.) a mai Szeged területén megtelepedett agathürszosz és szignünna népcsoportoktól származhat: a „tijah” (ejtsd: tidzah) szó folyót jelenthetett. A Tisza felső folyásánál élők úgy tartják, jókedvében teremtette az Isten a Felső-Tisza vidékét, hogy az illatos csöndben elgyönyörködjön folyói ezüst ragyogásában, a természet pazar bujaságában.









A folyóparti emberek életét a Tisza kiöntései és az egész éven át megmaradó mocsarak alakították. Szinte érintetlenül meg is őrződött e táj páratlan gazdagsága, mert a vizeiből, erdőiből, földjéből élő nép vigyázott rá. Petőfi is megénekelte a táj szépségét, ma is sokan zarándokolnak a Tisza-partra, arra a varázslatos érzéseket, emlékeket felkavaró helyre, „ahol a kis Túr siet beléje”.






Észrevehetjük, hogy a folyó említése sokszor csak „ürügy” a szerelmes dalok kezdősoraiban, az ének a továbbiakban nem a táj szépségeivel foglalkozik, annál inkább a legények és leányok kapcsolatával.






Érdekes kölcsönhatásnak lehetünk tanúi, ugyanis egy tiszai dalt ültettek át az Ipoly-menti emberek a saját környezetükbe a Palócföldön. Ha már erre kalauzolt bennünket a sodrás, lássunk egy dalt erről a környékről is.






A Nagy-Küküllő a Görgényi-havasokban ered és Balázsfalva mellett egyesül a Kis-Küküllővel. Az egyesülést követően Küküllő néven folytatja útját, egészen Mihálcfalváig, ahol beletorkollik a Marosba. A küküllő korai török eredetű szó, mely az avarok révén került a magyar nyelvbe, jelentése kökényes.






Küküllő-mente

A Küküllő-mentéről viszonylag kevés népdal maradt fenn, ennek egyik oka, hogy az itt élők inkább a hangszeres zene felé orientálódtak. Másik ok, hogy a trianoni székszakítás után tiltott volt bárminemű gyűjtés, így a magyar néprajz számára fehér folt maradt a terület.

Dráva

A Dráva-szögi magyar falvak jó részét már a volt jugoszláv tagállamokban találjuk, éppen úgy, mint a szlavóniai négy magyar falu: Kórógy, Szentlászló, Haraszti és az Eszék környéki Rétfalu szigetszerűen helyezkedik el a délszláv környezetben, és egymással, korábban Baranyával tartottak házasodási kapcsolatot. A múltban halásztak, vadásztak és állattartásból éltek, a földművelés az utóbbi évszázadban nyert teret. Archaikus viseletük, szokásaik, nyelvük és népköltészetük különbözteti meg őket a tőlük északra települt falvak lakóitól.
A területet az anyaországtól a Dráva határolja, mely a Szent Korona országlása idején szerves része volt folyamrendszerünknek.