(In memoriam Kannás Alajos)

   „Máraitól elfogadtam, hogy írni, jól írni - ha tudunk - kötelesség, és írásban nem szabad megalkudnunk.
   Kannás Alajos költő és pszichológus. Nyomot hagy-e művészetében hivatása? A pszichológus fegyelemre kényszerítette a költőt. Tudatta vele, hogy a tudatalattija magyar. Az agykéreg megtanult angolul. De az igazi, tiszta forrásból fakadó vers csak magyar lehet. Megtiltotta a pszichológus, hogy angol verset írjak. És arra is kényszeríttet, hogy tömör formát keressek. A szonett is segít, hogy ne kalandozzon el a költő az érthetetlen egyéniesedés felé, hanem közérthetően mondja mondókáját. Nemes Nagy Ágnes írta 1972-ben Amerikai naplójában, hogy a költő ne hagyja el hazáját. Igaza van. De én még nem voltam költő, amikor menekülő lettem, mert valahol otthon kellett lennem, de sem Budapest, sem Kiskunhalas nem adhatta már, csak a börtön ígéretét.  A Logodi utca sarkán, Márai emléktáblája előtt tavaly a pszichológus végleg nyugalomba vonult, és hagyja a költőt, hogy teljesen és szabadon költő legyen.” – vall önmagáról Kannás Alajos1998. decemberében Los Angelesben.




A költő, pszichológus Kiskunhalason született, 1926. július. 21. A budapesti Tudományegyetemen esztétikát és európai irodalmat tanult. 1948. októberében elmenekült Magyarországról majd 1951-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 1954-ig New Yorkban élt. Utána Párizsban és Bécsben pszichológiai tanulmányokat folytatott. 1960-ban a bécsi Tudományegyetemen doktorált. Visszatérve az Egyesült Államokba, Los Angelesben telepedett le, a panomai állami kórház pszichológusa lett. Versei és prózai írásai a Látóhatárban, az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Szivárványban, a bécsi Magyar Híradóban és más emigráns lapokban jelentek meg. Angol nyelvű pszichológiai tanulmányai amerikai szakfolyóiratokban láttak napvilágot. – az angyalok városában hunyt el1999. május. 25. Főművei: Kormos kövek ( Róma 1957, München 1988, Bp. 1991);
Kettős alakban ( München 1958); Bécsi képeskönyv ( Bécs 1963); Miért is félnél? (München 1963).




Kannás Alajos az amerikai magyar irodalom termékeny költője. Nem újító, inkább a hagyományokat követi és őrzi, egyszerűségre és közérthetőségre törekedve fejezi ki érzéseit, gondolatait, melyekben majdnem mindig az emigránssors igazságát, teljes emberformáló hatását igyekszik kifejezni. A nyugati magyarság életének és életérzésének egyik legbonyolultabb, meghatározó összetevője ez a kérdés: sikerül-e beilleszkedniük az új világba? Sikerül-e „hasonulniuk”, vagy örökre magukon kell hordaniuk a kiközösítettség bélyegét? A kérdésre sokféle válasz adható. De a változatos hangokon megszólaló költői kórus legzengőbb, legmélyebb, legfájdalmasabb hangja a kétkedésé és a magányé. És ezt a nyelvet beszéli a legotthonosabban Kannás Alajos is. Még akkor is, ha Keserű pohár címmel versciklust írt 1956 tragikus eseményeiről, s a Hazám című József Attila-parafrázisban – mely tudatosan utal vissza a Hazám szonettjeire – éles hangú ítéletet mond arról a hazáról, melyet elhagyott. De a keserű hang mögött tulajdonképpen annak az embernek és annak a költőnek a fájdalma szólal meg, az kiáltja vissza átkait, aki világrészt cserélt, de otthont és szülőhazát nem cserélhetett. Hiába rejtőzik különféle mezekbe, hiába ölti magára az események fölé emelkedő költő talárját, aki „kilép a bégetők menetéből”, hiába próbálja újraélni a klasszikus antikvitás hagyományát, e kísérleteknél lényegesen erősebbek kötelékei, melyek eltéphetetlenül és elszakíthatatlanul megkötik s hozzá láncolják mindahhoz, amitől el akart szakadni. Talán csak a szerelemben talál kiegyensúlyozottságot és harmóniát. Egyik legjobb kötetében, a Miért is félnél? -ben (1963) az Egymás keresztjén ciklus szép és átfűtött szerelmi költeményei vallanak arról a harmóniáról és benső békéről, melyet másutt hiába keres a költő.
***
A költőt 1999. május 21-én este 7 óra körül szállították kórházba. Aznap délután még hívott telefonon : 2 versét olvasta be. Az egyik Újvidéki Hidak címmel a mostani bombázókat és hídrombolókat kárhoztatta. Megígérte, hogy faxon küldi el nekem. Már nem jutott ideje erre. Mert Kannás Alajos (Michael A. Kannás Ph.D) nem szerette a "Heródes"-eket, a nyárspolgárokat és a lumpenproletárokat. Nevezték ezért fasisztának és kommunistának is : így hagyták le későbbi éveiben a párizsi "Irodalmi Újság" és a müncheni "Új Látóhatár" és a  Csoóri Sándor "fémjelezte" Hitel hasábjairól is hasábjairól.  Fényes Mária, a "Californiai Magyarság" főszerkesztője karolta csak fel újságjának "Napnyugat" című, havonta megjelenő irodalmi mellékletében -- akkoriban én is szerkesztettem évekig --, majd kérésemre Dunai Ákos a "Katolikus Magyarok Vasárnapjá"-ban, aki innen menesztve, saját lapjában és később az "Új Hídfő"-ben is közölte verseit. Javaslatomra Magyarországon a kommunizmus végnapjaiban elsők-között "magán-kiadásra" engedélyezett "Hitel"-nél is próbálkozott... Csoóri Sándor nem csak politikai, hanem ebben az esetben irodalmi dilettantizmusa, vagy reform-kommunista elkötelezettsége Nagy Gáspárral, a versrovat szerkesztőjével adatta át nekem és feleségemnek személyesen, egy budai étteremben, visszautasítását : "Ki ír ma szonetteket ?!"
 A valójában klasszikus formákat (is) használó Kannás ekkor -és ezért is ! - tért rá véglegesen a haikuk és a szonettek gyakorlatára, így (is) bizonyítva, hogy a "Kormos kövek" szabadstílusban megírt versei mellett az azt követőek miatt is lett a XX. század második fele magyar és amerikai költészetének legnagyobbja. Most közölt verseit én a Fényes Mária kiadásában és szerkesztésében, a 70-es években megjelent két "Napnyugat Antológiájá"-ból és a "Magyarok Vasárnapja" kiadványaiból válogattam. Mert erre a szelíd férfire és gyengéd családapára ezek a radikális versei jellemzőek leginkább: a líra parázsból lánggá lobbanó lendülete, nem pedig magánélete...
 Engem a 70-es évek elején "fedezett fel", Párizsban olvasva ott és akkor megjelent verseimet. Visszatérve Kaliforniába telefonon keresett és családostól invitált házába. Az azóta szinte minden találkozásunknál szertartásként űzött sakkcsaták közepette egyre fokozódó csodálattal ismertem fel benne az igaz embert és költőt, aki 56-ból sem Magyarországon, sem az Egyesült Államokban nem engedett. Az 1926 július 21-én Kiskunhalason született Kannás Alajos önmagáról talán a "Magyarok Vasárnapja"  1998 decemberi számában is megjelent írásában nyilatkozik a legpontosabban, az Őrá annyira jellemző "rövidség" stílusával. Nem akarom barátomat ismételni, hiszen, aki kíváncsi az adatokra, megtalálja azokat. Most én arról szólok, amiről a múlt és jelen "irodalomtudósai" hallgatnak majd, hogy önmaguknak és a "rendszer"-nek sajátítsák ki azt a magyar és amerikai költőt, aki azért lett sokkal nagyobb kortársainál, mert nem alkudott meg sohasem.
 Tisztában volt azzal, hogy az 1989-es kelet-európai fordulat porhintés csupán, tisztában volt azzal is, hogy a végleges hazatérés számára szellemi és könnyen fizikai "öngyilkosságot" is eredményezhet : tehát folytatta úgy tovább, ahogyan a negyvenes évek végén elkezdte. Magyarországon akkor (is) nemzetéért perlekedett : a belügyesek már kerestek, amikor elmenekült. Az Egyesült Államokban önmaga választotta törzs, a fekete mozlimok harcát támogatta, akik az elődeiket ért -- ahogy Ő nevezte : eddigi legkegyetlenebb -- holokauszt "elégtételeként" önálló államot igényeltek : az adóhivatal évekig letiltatta nyugdíja folyósítását. De ahogy nemzete, a Trianonnal és a "kommunizmussal" porba sújtott magyarság legjobbjai követelését is visszafogja az otthoni megalkuvás és árulás,
a külföldi ármány pókhálója, ugyanúgy sző ellentétet az eltartottság állapotába züllesztett, kábítószerrel ingerelt itteni törzs egységét szétziláló, "másság" irányította igyekezet. Talán ezért (is) kapott agyvérzést alig 73 évesen, és ezért (is) siratták kórházi ágya mellett kómából magához nem térő "mester"-üket azok, akik fekete negyedben álló házában napról-napra felkeresték, és akik képviselőjüknek akarták választani. Amikor mozlim hitre tért át, így nyilatkozott : "Ha lenne a magyar ősvallásnak temploma Los Angelesben, ott lenne a helyem..."
 Öt gyermeke gyászolja három olyan asszonyától, akik közül az utolsó kettő sötétbőrű. András kivételével Anikó, Melissza, Áron és Magic két üldözött törzs : magyar, és Afrikából idehurcolt rabszolgák leszármazottja. A "végtisztességet" Hollywoodban az a színésznő és azok a magyar egyházak papjai "szolgálták", akik életében észre sem vették: irodalmi esttel nem tisztelték meg 45 éves kaliforniai tartózkodása alatt. Azt mondják, a halál összebékít. Én, a jó barát és "titkai" tudója így mondom: 1999. május 25-én bekövetkezett halálával megnyílt a verseivel és nevével való "szabad sáfárkodás" lehetősége is.

 Nyugodj békében, Lajos! Amikor a költőfejedelem Faludy és az "elnök-költő" Ginsberg korszaka lejár, akkor érkezik el a Te időd. Mert elérkezik !
 
/Késői/ Utószó:
 
Lajos - én így szólítottam mindig, az A betűt elhagyva keresztneve elejéről - nem állt valami fényesen anyagilag. Gyermekei taníttatása, ruháztatása és élelmezése szerény állami alkalmazotti fizetéséből súlyos terheket rakott vállaira. Akkoriban én jól kereső mérnökszakértő voltam nemzetközi beruházásoknál, tehát nem esett túlzottan nehezemre támogatása, amit kötelességemnek tartottam. Kinyitva többször pénztárcámat, vállaltam a "Kormos kövek" Hajnal László Gábor irányította müncheni újra-kiadását, majd Magyarországon a Hunnia keretében történt utánnyomást és terjesztést is. További terveim a kötet világnyelvekre való fordítása és világ  vezető egyetemein való forgalmazása már az első kísérlet után megbukott. Makkai Ádám angolra átültetését még ki tudtam fizetni, de a továbbiakra már nem maradt elegendő pénzem, a velem bekövetkezett szerencsétlen események miatt. Nem találtam követőkre: az antalli magyar állam semmibe vette azt a lehetőséget, hogy a világ megismerje 56-os Forradalmunk és Szabadságharcunk 56 csodálatos  versben való megörökítését...



 

Forrás- Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Hitel, Budapest 1992, Kortárs Magyar Írók 1945-1997, Zas/Szász/ Lóránt: A 
Magyarok Vasárnapja, Utószó: levél a szerkesztőnek, 2010. Medvigy Endre: A magyarokhoz; magyarság- és istenes versek az Ómagyar Máriasiralomtól Trianonig és napjainkig.