(*Szarvas, 1886. jún. 6. –†Sopronkőhida, 1944. dec. 24.): publicista és politikus, a II. világháború idején a magyar függetlenségért folytatott harc kiemelkedő vezető egyénisége és vértanúja. Zsilinszky Gábor öccse. Jogi tanulmányait Kolozsvárott, Lipcsében és Heidelbergben végezte, majd hazatérve ügyvédjelölt lett. Békéscsabán családja és a demokrata parasztvezér, Áchim L. András között politikai és családi okokból kiéleződött a viszony. Ennek következtében 1911. május 14-én, egy vita során – Gábor bátyja védelmében – Áchimot lelőtte. A fiatal jogász közigazgatási pályára ment és Árva vármegyében főispáni titkári állást töltött be. Az I. világháborúba huszár hadnagyként vonult be és 1916-ban súlyosan megsebesült. 1918 novemberében a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) egyik megalapítója. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Bécsbe emigrált, majd visszatérve Szegeden csatlakozott az ellenforradalmi erőkhöz. A proletárdiktatúra megdöntése után a Gömbös Gyula vezetése alatti nacionalista és fajvédő csoport tagjaként a Szózat című lap főszerkesztője lett. Derecskén 1922-ben egységes párti programmal képviselővé választották, de 1923-ban Gömbössel együtt kilépett Bethlen pártjából és részt vett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot Párt megalapításában. 1925-ben vitézzé avatták és ettől kezdve anyja nevét felvéve, a Bajcsy-Zsilinszky kettős vezetéknevet használta. 1926-tól a Magyarság vezércikkírója, 1928-ban megindította Előőrs című lapját, amely fórumot adott József Attillának, Féja Gézának, Szabó Dezsőnek, Szabó Pálnak. Ettől kezdve lassanként eltávolodott Gömbös Gyulától és megkezdődött fordulata a demokratikus ellenzéki politika felé. 1930–31-ben megszervezte a Nemzeti Radikális Pártot, és 1932. március 15-től kezdve az Előőrs utódaként megindította a Szabadság című hetilapot, amely a nemzetiszocialista szellemi és politikai ellenállás harcos orgánuma volt. Politikai fejlődésében jelentős fordulatot hozott az 1935-ös év, amikor az országgyűlési választások idején pártszövetségre lépett az októbristákkal és a polgári radikálisokkal. Gömbös kíméletlen csendőrterrorral megakadályozta, hogy a tarpai választókerület képviselője legyen. Válaszul leköszönt vitézi rangjáról, és a demokratikus ellenzéki erők tömörítése érdekében 1936-ban pártja fuzionált a Független Kisgazdapárttal és 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője. Publicisztikai tevékenységét akkor a Független Magyarország című hétfői lap főszerkesztői tisztében, valamint a Magyarország című napilap hasábjain végzi. Idejében felismerte, hogy a német veszéllyel szemben szükség van a Dunamenti népek összefogására. Ezért 1940 februárjában Belgrádba utazott és vezető jugoszláv államférfiakkal tárgyalt a baráti együttműködésről. A II. világháború időszakában parlamenti felszólalásaiban, cikkeiben és memorandumaiban bátran támadta a magyar kormányok németbarát kül- és belpolitikáját, harcolt Margyarországnak a háborúból való kilépése érdekében és követelte a délvidéki tömegmészárlásért felelősök szigorú megbüntetését. 1941 karácsonyán cikket írt a Népszavába, főszerkesztője lett a Szabad Szó háborúellenes hetilapnak, 1942-ben bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába és részt vett a március 15-i antifasiszta és háborúellenes tömegtüntetés megszervezésében. Kapcsolatba került a szociáldemokrata és kommunista párt képviselőivel, kiállt a politikai és faji okokból üldözöttek védelmében. 1943 júliusában megszerkesztette a kisgazdapárt háborúellenes és demokratikus újjászületést valló programját. Végül a polgári politikusok közül egyedül ő jutott el a németellenes fegyveres ellenállási harc vállalásáig. 1944. március 19-én fegyverrel fogadta a lakásába hatoló Gestapo embereit, akik csak heves tűzharc után tudták sebesülten őrizetbe venni. Lakatos Géza kormánya 1944. október 11-én kikérte a Gestapótól és október 15-én szabadon bocsátotta. 1944. november elején a németellenes fegyveres ellenállási mozgalom megszervezésére hivatott Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnökévé választották és részt vett a fegyveres felkelés tervezetének kidolgozásában. November 23-án reggel árulás következtében a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék emberei illegális lakhelyén elfogták és Kiss Jánosékkal együtt a Margit körúti fegyházban katonai bíróság elé állították. Mentelmi joga miatt Budapesten kénytelenek voltak ügyét elkülöníteni és december 24-én Sopronkőhidára szállították. Miután az országgyűlés kiadta őt a katonai bíróságnak, december 23-án kötél általi halálra ítélték és 24-ének reggelén kivégezték.

– Magyar Nemzeti újjászületés és sajtó (Bp., 1920); Újévi nyílt levele a derecskei választókerület polgáraihoz (Bp., 1924); Nemzeti Radikalizmus (Bp., 1930); A Nemzeti Radikális Párt gazdasági és szociálpolitikai programja és szervezete (Bp., 1931); Német világ Magyarországon (Korunk Szava Könyvtára 12/3. c. sorozatban, Bp., 1936); Egyetlen út a magyar paraszt (Bp., 1938); Mátyás király (Bp., 1939); Helyünk és sorsunk Európában (Bp., 1941); Transsylvania Past and Future (Genova, 1944). –