A Mária név a magyar falvakban régóta elterjedt, kedvelt név. Különösen a katolikusok névadásában volt gyakori.
 A női névnapokat a magyar falu általában nem ünnepelte olyan mulatsággal, mint a férfi névnapokat. A falusi női névnap ünneplésére jellemző, amit Kresz Mária néprajztudós 1943-ban szilágysági tapasztalatai alapján feljegyzett: Az asszony a sajátját /azaz saját névnapját/ csak mutyiba ünnepli: egy kis bélest süt, elhívja a komaasszonyát, megkínálja, bort is tölt neki, s csak azután idézi emlékezetébe, hogy „Jaj de buta vagy, nem tudod, hogy a nevemnapja van”? Mire a komaasszony hirtelen észbekapva felköszönti. Ez bizony jelentősen eltér például a nagy vígsággal megült Istvánozástól, Jánosozástól és más, kedvelt férfinevek megünneplésétől.
A katolikus vallás sok Mária-ünnepet ismer, és a szülők, akik leánygyermeküket Máriának nevezték el, rendszerint már születésekor eldöntötték, hogy leányuk ezek közül melyik napon ünnepli majd névnapját. A Mária-ünnepek magyar neve néha a latin vagy más európai név fordítása, megnevezésük mégis többnyire magyar sajátság és idegen eredetét a nyelvészek is vitatják. Ilyen augusztus 15-én Nagyboldogasszony, szeptember 8-án Kisasszony napja. Ezeket az egyszerű nép régen külön személynek is tarthatta. Más Mária-ünnepek neve, mint Szűz Mária Istenanyjának ünnepe január 1. Gyertyaszentelő Boldogasszony február 2. Gyümölcsoltó Boldogasszony március 25. Sarlós Boldogasszony július 2. Kármelhegyi Boldogasszony július 16. Havi Boldog Asszony augusztus 5. Boldogságos Szűz Mária királynő augusztus 22. Hétfájdalmú Szűzanya szeptember 15. Olvasós Boldogasszony /Rózsafüzér Királynéja/ és a Magyarok Nagyasszonya a Szűzanya e két jelentős ünnepe október 7-8., Szeplőtelen Fogantatás december 8. esetleg elképzelhető, hogy idegen nyelvből való fordítások. A katolikusok még szeptember 12-ét is számon tartották a Mária-napok között, elsősorban osztrák hatásra, ennek az ünnepnek azonban a népi kultuszban különösebb szerepe nem volt, névnapként azonban szeptember 8-át és 12-ét tartják.


Szeptember 8-a, Kisboldogasszony vagy Kisasszony napja Mária születésnapja. Már a XI. században, kódexirodalmunkban számontartott ünnepünk – olykor Kisboldogasszony – amelynek a középkorban vigíliája és nyolcada is volt.




A képen látható illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából való.




Mária születésének táblaképével találkozunk Berethalom /1515/ és Eperjes /1497/ szárnyasoltárain. Ha tekintetbe vesszük, hogy a téma egyike az egykorú olasz és német festészet leggyakoribb ábrázolásainak, ami alkalmat ad a polgári élet, otthon derűs megörökítésére is, akkor a magyar emlékanyagot meglepően soványnak érezzük. Egyelőre kétségtelen középkori templomtitulusról sem tudunk. Így azt kell hinnünk, hogy hazai földön a Kisasszony kultusza, patrociniuma a török hódoltság vagy a reformáció miatt eltűnt és kissé megkésve, csak a barokk időben, de akkor már búcsújáróhelyeinktől is támogatva, annál káprázatosabb gazdagságban bontakozott ki. Patrocíniumaink leginkább ebből az időkből valók. Valószínűleg a középkori templomok egy részének eredetileg Mária-titulusa lehetett, majd aztán a barokk időben a Kisasszony-búcsúnapot választották hozzá.




 Néhány helységnév a teljesség igénye nélkül, ahol ilyen templom található a Kárpát-hazában: Endrefalva, Felsőrados, Nagyjóka, Zsitvaapáti, Alsóelefánt, Budatin, Veselény, Radvány, Breznóbánya, Forgácsfalu, Lőcse, Kistálya, Szinye, Ratvaj, Szöllősgyörök, Boldogasszony, Németcsencs, Iregszemcse, Zsidó, Máriakönnye, Nemesmilitics, Királykegye, Rézbánya, Láposbánya, Barcarozsnyó, Szászrégen, Zágon.
Kitűnik, hogy a Kisasszony-titulusok nagy része a Tridentinumot(1) követő, de a jozefinizmust megelőző időszakra, a barokk Mária-kultusz virágkorára, éspedig leginkább a Felvidékre esik. A hódoltság után újjászületett nagy egyházmegyékben már szórványos. Talán csak Csanád vármegye a kivétel, ahol a patrociniumok bőségét nyilván az egyházmegye két nagy búcsújáróhelyének, a ferences Máriaradnának és Szeged-alsóvárosnak kisugárzása magyarázza.
Szűz Mária a hajnali szép csillag, latinul – Stella puerpera Solis –. A nap miséjének egyik szövegrészlete magyar fordításban: Boldog vagy Szentséges Szűz Mária és legméltóbb minden dicséretre. Belőled, támad az igazság napja, Krisztus, a mi Istenünk.
Egy középkori eredetű legenda szerint Kisasszony hajnalán angyalok zengenek az égből, más néphagyomány szerint Szűz Mária születésénél megjelenik Gábor arkangyal:




Népünk jámborságának, Szűz Mária tiszteletének szép népi hajtásai is vannak. Tápén, sok jámbor asszony kimegy Kisasszony hajnalán a Tisza partjára napköltét várni. Ezidőt az Olvasó és a Úrangyala-koszorú vagyis tizenkét Úrangyalából álló és a Szűzanya tizenkét csillagú koronája tiszteletére végzett imádság elmondásával szokták eltölteni.




 
Kisasszony napján másfelé is virrasztással készültek az asszonyok. Somló vidéki hiedelem szerint, aki megvárja a napköltét, meglátja benne Máriát. Városmiske hívei a közeli Sághegyre mennek, és ott várakoznak, hogy meglássák a hajnali fényben Máriát. Bátya rác asszonyai szerint a nap táncolva, játszadozva kel föl – örű! – most is Mária születésének. De így vélekedett Mezőkövesd matyó népe is.
Boldogasszony híres mosoni búcsújáróhelyen, hajnali három órakor körmenet vonul a falun keresztül. Virrasztanak és várják a hajnalt más kegyhelyeink is, akárcsak Andocs, Vodica, Pócs, Csatka búcsúsai. Amikor földereng, letérdelnek és elimádkozzák az Úrangyalát.
- Mária, Isten áldott földje, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse sarjadt-. A XIX-XX. század fordulóján még élt az a Balaton vidéki és göcseji szokás, hogy a vetőmagot Kisasszony napjára virradó éjszaka, kiteszik a harmatra, hogy a „Úristen szentelése” fogja meg. Az a hiedelem, hogy az ilyen búza nem üszkösödik meg és bőven terem. Zagyvarékason a búzát Kétasszonynap augusztus 15 - szeptember 8. között ki kell szellőztetni, hogy ne legyen dohos, ne essen bele a zsizsik. Más helyeken ezen a napon kezdték el a gabona vetését.
A nép Szűzanya tisztelete a vadon termő növények elnevezésére is kiterjedt. Ilyen gyógynövényünk a hét- tizenegy karéjjal tagolt, redőzött palástalakú közönséges palástfű, Alchemilla vulgaris, amelyet a népnyelv Boldogasszony palástjának, Miasszonyunk köpenyének vagy Boldogasszony tenyerének is nevezett. De megemlítendő a kosborfélék családjába tartozó papucskosbor Cypripedium calceolus, amelynek hivatalos magyar neve Boldogasszony papucsa. - Egyéb népi nevei is Máriához kapcsolódnak: Mária cipellője, Mária cipője, Kisasszony papucsa.(2)




Kisasszony napja volt sokfelé a cselédlányok szolgálatba lépésének ideje. Ilyenkor kezdték a dióverést. Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezték, mert sok helyen úgy vélték, hogy ezen a napon indulnak útnak a fecskék. Az e napi bugyborékos vagy ritkaszemű eső csapadékos őszi időszakot jósolt.




Szeptember 12-e, Szűz Mária neve napja eredetileg 1683. szeptember 12-ének az ünnepe. Ekkor szabadult fel Bécs a kéthónapos török ostorom alól. A felmentő sereg »Mária, Mária!« kiáltással rohamozta meg a törököket. A Katolikus Egyház ezt a kötelező hálaadó ünnepet megszüntette, és Szűz Mária szent neve emléknappá nyilvánította. -Festum nomins Beatae Mariae Virginis- helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs 1683. szeptember 12. fölmentése után Szent XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé a katolikus Egyházban. A győzelmet hamarosan követte Magyarország fölszabadítása /a török megszállás alól/, amelyet a barokk Regnum Marianum szintén a Szűzanya közbenjárásának tulajdonított.
Szűz Mária kultuszát közép-Európában főleg a passaui „Mariahilf”-kegykép tisztelete hatalmas erővel ihleti. Tudni kell, hogy Bécs ostroma alatt Lipót császár és udvartartása Passauba menekült, ahol könyörgött a kapucinus Mariahilf-kolostor kegyképe előtt a szabadulásért. Amikor ez bekövetkezett, a kegykép a győzelem napjának is szakrális szimbóluma lett, és villámgyorsan elterjedt. XVIII. században hazánkba települő németek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választják az új templomok, kápolnák titulusául Szűz Mária nevét, és legtöbbször éppen a „Mariahilf”-kegykép másolatát, művészi átköltéseit helyezik oltárukra. A század pestisjárványai alatt is foganatosnak érzik a segítségét.
E jámborságból természetesen a törzsökös magyarság sem marad ki, és újjáépült, vagy egészen új templomaink szép számmal helyezik magukat a Szűzanya nevének oltalmába.




Szűz Mária nevének tisztelete már a középkori szómisztikában virágzik.
Temesvári Perbált szerint: Szűz Mária nevének öt betűje jelenti azt az öt igen nagy jótéteményt, amellyel elárasztja a földet.
Először az M betű (mater miseri cordiae et mediatrix) azt jelenti, hogy Ő az irgalmasság anyja, s a világ szószólója! Szent Bernát azt mondja: Van-e olyan nyomorúság, amelyet az irgalmasság anyja el nem tüntetne!?
Másodszor az A betű (advocata) jelenti, hogy ő az emberi nem szószólója, s ezért Ő mindenkinél közbenjár az Úrnál. Ezért énekeljük – azért szószólónk, fordíts reánk irgalmas szemeidet! –
Harmadszor az R betű (reparatrix ruinae) azt jelenti, hogy Ő mind az angyali, mind pedig az emberi romlás helyreállítója. Ezért mondja Szent Bernát: Ő az a Szűz, aki az egész világ megjavításának munkájában résztvett, s aki kieszközölte mindnyájunk üdvösségét.
Negyedszer az I (illuminatrix) jelentése az, hogy az egész Egyháznak, s világnak a megvilágosítója. Szűz Mária nevét úgy magyarázzák, hogy a – Megvilágosító –. Mert amint a nap megvilágosít minden csillagot, úgy Szűzanyánk kegyelmének és dicsőségének fényével megvilágosít minden szentet, angyalt, s az egész Egyházat.
Ötödször az A betű (auxiliatrix) jelentése az, hogy Ő minden szükségben a nyomorúság segítője. Ezért mondja Origines egy beszédében: Tudom, úgymond, ha a Boldogságos Szűznél jámborul kopogtatunk, szükségünkben nem hagy magunkra, mivel könyörületes és malaszttal van tele. Ezért nem tudja megállni, hogy ne könyörüljön meg azon, aki segítségül hívja az Ő nevét.
Szűz Mária neve napjának népi hagyományképző hatása a régi Mária-ünnepekhez képest igen csekély. Ennek egyik oka talán a Kisasszony-nap közelsége. Annál jelentősebb azonban a Szűzanya-kultusz patrocíniumképző és ikonográfiai befolyása.
Nevének tiszteletére szentelt templomok és kápolnák közül legnagyobb számmal Veszprém és Csanád vármegyékben találhatók valamint a Felvidéken. A teljesség igénye nélkül: Gömörsid, Divényhuta, Alsóvirányos, Regeteruszka, Tapolyizsép, Varjúfalva, Temesvár, Alsóbánhegyes, Alsósimánd, Alsóelemér, Magyarbánhegyes, Nadrág, Németbencsek, Belezna, Csetény, Felsőiszkáz, Lesenceistvánd, Szigliget, Tótvázsony, Vonyarcvashegy.
A népies szokások közül Hercegfalva /Mezőfalva/ sváb eredetű faluban élt még a XX. század első évtizedeiben is egy pasztorációs célzatú szokás, amelyet valamelyik ciszterci plébános kezdeményezhetett.
Az ünnepre az öregek minden évben öt legényt és öt lányt jelöltek ki, akik jámborságukkal, tisztes viselkedésükkel, egyúttal magyar nyelvkészségükkel kiváltak. Ezen az ünnepen meggyóntak, megáldoztak, délután pedig az ünnepség keretében a pap valamennyit olvasóval ajándékozta meg, két legénynek és két lánynak pedig beszéd keretében még külön gyűrűt, pénzösszeget, illetőleg fátyolt, menyasszonyi koszorút nyújtott át.


Kunsziget öregjeitől hallható: Ha ezen a napon szép az idő, akkor a vénasszonyok nyara hosszú és derűs lesz.
Érdekes módon az előbb ismertetett hazánk felszabadításával kapcsolatos kultusz összecseng szent királyaink, Szent István és Szent László cselekedetével, akik a Szűzanya oltalmába ajánlották hazánkat és a magyar népet.




Szeptember 15-e a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe. Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére pedig a rákövetkező vasárnapon kerül sor.
Mária hét fájdalmát az egyházi év – mint láttuk – fájdalmaspénteken (3) is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek. Ezért volt szükség önálló ünnepre, amely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.
Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke az Ómagyar Máriasiralom, amely már a XIII. században tanúskodik népünknek még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.
A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok (Lk 2,35). Menekülnek Egyiptomba: Heródes keresi a gyermeket és meg akarja ölni (Mt 2,13). Nem találja a tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lk 2,48). Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (Jn 19,25). Mindez azonban Mária fájdalmának csak négy evangéliumi megnyilatkozása. A másik háromról: a Szűzanyának a keresztvivő Jézussal való találkozásáról, a keresztről való levételről, illetőleg halott Fiának ölében való megpihenéséről és a temetésen való részvételről csak a tiszteletre méltó ősi hagyomány tud. Ezzel kerekedik a szakrális számszimbolika szellemében 7-re a Szűzanya keserűsége.
A legenda – mint annyiszor – lélektanilag most is jó helyen tapogat, amikor a kultusz megalapítójának János evangélistát tartja. Úgy mondja, hogy János Mária mennybevétele után nagyon szerette volna látni a Szűzanyát. Egyszer aztán az égbe ragadtatott és hallotta, hogy Jézus nagy kegyelmet ígért azoknak, akik Mária anyai fájdalmát tisztelik.
Egy másik legenda szerint Nikodémus és Arimathiai József azon a helyen, ahol Mária Jézussal a Kálváriára menet találkozott, és ahol anyai fájdalmában elalélt, templomot épített, sőt külön rendet alapított a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Ez lenne a szervita, népünk ajkán servita rend, amelyet később a Hét Szent Alapító úgy keltett volna Firenzében új életre /1240/. A legenda szerint maga a Szűzanya rendelte fájdalmaira való emlékeztetésül a fekete rendi köntöst, amely jelképesen Mária özvegyi ruhája.
A kultusz népszerűsítéséből a franciskánusok is derekasan kiveszik a részüket. A rájuk annyira jellemző compassio szinte fölülmúlhatatlan két irodalmi kifejezésre jut Szent Bonaventúra zsolozsmájában /officium de compassione Beate Mariae Virginis/, (4)  és a Stabat Mater himnuszában, Jacopo da Todi remekében. Mindkettő belekerült a római liturgiába, de ugyanakkor kiapadhatatlan forrása és mintája lett a szakrális népköltészetnek, Mária-siralomnak is.
A himnusz Kájoni János énekeskönyvének barokk, illetőleg Babits Mihálynak modern fordításában így kezdődik:




A Pieta mint az isteni és emberi szenvedés megfoghatatlan szimbóluma, a középkor végének, a devotio moderna világának alighanem legegyetemesebb áhítatforrása. Amit mi már műalkotásnak érzünk, az még Michelangelónál is elsősorban kultikus követelményeket szolgál. Az áhítatforma az imago pietatis(5) képzeletkörével is összeötvöződik. A hozzáfűződő pápai búcsúkiváltságok föltétele, hogy bizonyos, Krisztus kínszenvedéséről és Mária keserűségéről szóló imádságokat a pietás előtt kell végezni. Ez eleinte a feszületet is jelenthette, de legáltalánosabban és később kizárólag a Mária ölében nyugvó halott Krisztust.




Misét mond vala egyszer – írja /1514/, a Lobkowitz-kódex – dicsőséges Szent Gergely pápa és neki jelenték Urunk, áldott Jézus, és akkoron megjelenék neki az ő szentséges kénszenvedésének titkában. Akkoron való ájtatosságban szerzé imez ide alá megírt hét szent imádságot.
Híres pozsonyi barokk imádságos könyvünk, a Florilegium Forgachianum(6) ezt így mondja: Oratio dicenda ante imaginem pietatis, quam Germani vocant Vesperbild.
Bizonyos, hogy számos késő gótikus Pieta- szobrunk körül – mintegy megszentelődve e búcsúlehetőségektől, majd elrejtőzködve a hitújítás képromboló hevülete elől – a barokk időkben búcsújáró kultusz kerekedik /Sasvár, Pozsony, Nyitra, Sümeg, Felsősegesd, Gyöngyös, Eger/.
A Mária-kultusz ősiségét és folytonosságát annyira hangoztató tridentinus buzgóságnak egyenesen kapóra jönnek ezek a primitív faszobrok, amelyek a barokk templomok káprázatos pompájában a régi jó idők meghitt egyszerűségét, a szülőföld archaikus világát, a hit középkori töretlenségét idézik.




Ebbe a szakrális érzésvilágba tartoznak még főleg a szlovákság és a lengyelség körében azok az apró, 20-30 cm magasságú, népi faragóktól alkotott, búcsúfiába hozott Pieta-szobrok, amelyeket még szintén ez a gótikus-barokk jámborság ihletett, és karizmájuk miatt a régi Magyarország katolikus paraszthajlékaiban a legutóbbi időkig igen megbecsülték, őrizték őket.
A hazai Pieta-kultuszba újabb barokk szálakat szőnek bele a szerviták is, akik a Habsburg-monarchiában, éspedig először Innsbruckban /1614/ telepednek meg. A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepét nagy fénnyel ünneplik először Ausztriában, majd áttelepülve, hazánkban is. A hozzáfűzött búcsúkiváltságok következtében a rend pesti, de főleg egri temploma messze környék jámbor zarándokait vonzza magához.
Az egri servita templomot viszont éppen a Fájdalmas Szűz kultusza avatta a bükki palóc és jász jámborság egyik tűzhelyévé. Bélapátfalva palóc népe fájdalmas templom néven emlegeti. A templom csodatevőként tisztelt Pieta-szobra az imago pietatis gótikus világából itt is még közvetlenül hagyományozódott a későbbi korokra, napjainkra. Tudjuk, hogy a szervita templom török mecset helyén emelkedik, ezt pedig egy olyan középkori apácatemplomból alakították át, amely hajdan búcsújáróhely is volt: föltétlenül benn az a Vesperbild/másképp Pieta/, amely vagy amelynek mása, örököse a mai kegyszobor.
A régi Magyarország egyik legnagyobb jelentőségű kegyhelye Sasvár, szlovákul Šaštyn, németül Schossberg, a tót szakrális népéletnek talán legbuzgóbb forrása. A Hétfájdalmú Szűzanya templomát a főúri Czobor-család építette, és gondozását a magyar pálosokra bízta, akik a kultuszt inkább franciskánus szellemiségben ápolták. Zarándokai magyarok, tótok, németek, csehek, morvák. A XVIII. század folyamán a törökdúlta déli vidékekre települt magyarok, tótok Dunántúlról, sőt az Alföldről is sokáig visszajárnak ide. Kegyeletük emlékezetét a kegyszobornak komáromi, váci, vácrátóti, kecskeméti, kispetényi mása máig megőrizte. Megvolt az orsolyiták győri zárdájában is. Pilisszántó szlovák ajkú falu főoltára 1872-ben Kormos Pál helybeli gazda a sasvári kegyszobor másolatát hozta. A jámbor néphit szerint a szobor mindenkire érdeme szerint néz: a megátalkodottakra szigorúan, a megtisztultakra kegyesen.
Szokás a Fájdalmas Szüzet halott Fia nélkül, pusztán hét tőrrel vagy karddal átvert szívvel is ábrázolni. Ilyen a bajai ferences kolostor sarkán, illetőleg újabban a templom külső oldalánál: Mater Dolorosa 1740.
A Hétfájdalmú Szűzanya kultuszának barokk gyökérverését és utóbarokk népi virágzását a patrociniumok is tanúsítják. A tiszteletére száznál is több kápolnát szenteltek a történelmi Magyarországon, Búrszentmiklóstól Kolozsmonostoron keresztül Temesmóráig amelyek leginkább temetőben állanak, a halottak oltalmára és az élők vigasztalására.
Mária hét fájdalmát, de hét örömét is ünnepli a franciskánus ihletésű váci Hétkápolna, amely szintén búcsújáróhely, egy kisebb szakrális táj szíve.
A Fájdalmas Szűzanya gótikus táblaképei –amelyek szinte mind a Felföldön(7) találhatóak- még nem önállósultak, nem szakadtak ki a Vir dolorum, illetőleg imago poetatis ikonográfiai rendjéből: Bártfa (1480), Berzenke (Bzinov, 1500), Dovalló (Dovalovo, 1520), Igló (1500), Liptószentmária (Liptovska Mara, 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1470), Lőcse (1470), Magyarfenes (Vlaha, 1490), Malompatak (Mlynica, 1480), Mateóc (Matejovce, 1450), Nagylomnic (Lomnica, 1500), Nagyőr (Štrážky, 1450), Nagyszalók (Velky Slavkov, 1783), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1480), Zólyomszászfalu (Sásová, 1440).
Gótikus faszobrai: Necpál (Necpaly, 1500), Turócszentmárton (Martin, középkor).
A soproni Szent Mihály-templomban a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére oltár állott (1519).
Barokk Pieta-oltárai vannak Szeged, Szolnok, Gyöngyös, Fülek (Filakovo) ferences templomainak. 




A különböző Mária-ünnepekhez régtől fogva időjóslások, babonák, illetve a mezőgazdasági munka kezdete vagy vége is fűződhet.(8) 
Bár mindenki tudta, hogy e különböző Mária-napok emlékünnepek, amelyeken Szűz Mária életének különböző mozzanataira emlékeznek, ugyanakkor a népi tudatban ezek bizonyos mértékig önállósultak is, éppúgy, mint a különböző Mária-kegyképek, -szobrok vagy búcsújáró helyek. Ma a két legfontosabb ilyen búcsújáró hely az anyaországban Máriagyűd és Máriapócs. Máriagyűdre nemcsak a magyar katolikus falvak lakossága, hanem a Dél-Dunántúl német és horvát lakossága, sőt a szomszédos délvidéki falvak hívői is szívesen ellátogattak. Máriapócs viszont elsősorban a magyarországi görög katolikusok kegyhelye, bár mások is szívesen járnak erre a búcsújáró helyre. A nyugat-magyarországi falvak lakói régen leginkább az ausztriai Máriacellbe jártak zarándoklatra, amely népszerűsége a katolikus magyarság szemében máig töretlen.
 Egyházilag elismert Mária jelenések: 1687. – Máriagyűd, 1740. – Máriakéménd, 1838. – Hercegszántó, 1885. - A dömösi Mária-jelenés, 1896. - Tornya 1990-1995. – Hársad- Kishárs / Felvidék/. További jelentős események: 1995. – Szőkefalva 2004. - Nagyfalu /mindkettő Erdély/.
 
Magyarországi könnyező Mária alkotások:

1644. - Máriavölgyi kegyszobor
1663. - Nagyszombati Mária-kép
1670. - Klátóci vért könnyező Mária-kép
1683. - Királyfalvi Mária-kép csoda
1696. – /Mária/Pócsi Mária-ikon
1699. - Füzesmikolai Mária-ikon
1715. - Csallóközi Segítő Boldogasszony kép véres könnyezése
1717. - Sajópálfalvai Mária-kép véres könnyezése




Máriapócshoz még egy különös babonás történet is fűződik, főleg a magyar nyelvterület északibb részein és az Alföldön. Az egész országban általános volt az a hit, hogy az újszülött gyermeket, ha édesanyja nem óvja eléggé gondosan, elcserélhetik a rosszak. Az igazi gyermeket elviszik, és helyére saját, nagyfejű, idióta gyermeküket helyezik a bölcsőbe. Az ún. váltott gyermek visszacserélésére számos népi gyakorlat szolgált. Az egyik szerint az elcserélt gyermeket el kell vinni Máriapócsra zarándoklatra. Mielőtt elérnének Máriapócsra, egy hídon kell keresztülmenni, és a gonosz lélek, amely nem tűrheti, hogy szörnyszülött magzatját a híres zarándokhelyre vigyék, ilyenkor a híd alól kiugrik, kikapja az anya kezéből a nagyfejű, elcserélt gyermeket, és visszaadja az igazi gyermeket. Nem lehet tudni, hogyan jött létre ez a különös babona, talán eredetileg a babonásabb hívőket igyekeztek Máriapócsra csalogatni ezzel a képtelen történettel.

A népköltészetben a Mária név Szűz Máriára utal:




Ha pedig nem róla van szó, akkor általában a névből képzett beceneveket használják. Ennek következtében a Mária név elsősorban népi imákban, ráolvasásokban vagy a szokásköltészetben fordul elő; a szerelmi énekekben, mesékben, mondákban pedig Mariska, Mari, Marcsa stb.



 A Mária nevet ugyanis túlságosan fontosnak tartották ahhoz, hogy például udvarlóénekekben használják. Így például a Szentiván – napi tűzugrást, amely néhány évszázadig az egész országban dívott, nagyon szép, hosszú szentiváni ének kísérte. Ebben is szerepel a Mária név, de szintén Szűz Máriára utalva. Nyitra megyében például ezt énekelték:




Ugyancsak szereplője Szűz Mária számos legendának és eredetmondának. Mikor Mária úton van gyermekével, a virágok és növények segítenek elrejteni a bujdosó édesanyát és kisdedét. Jutalmul megváltozik a színük, szebben lesznek. Más jámborok a búzaszemen vagy virágon vélik látni Mária arcát, vagy a kicsiny piros foltok virágokon, növényeken Mária tisztulására utalnak. Azt is tartja a néphit, hogy Kisasszony napján napkeltekor Mária képét látják a napban. Úgy tartják, hogy minden szombaton, ha csak néhány percre is, de mindig kisüt a nap. Ez azért van, mert egyszer Mária elfelejtette kimosni a kis Jézus pelenkáit vasárnapra. Kérelmére rögtön kisütött a nap, és megszáradtak a kimosott pelenkák. Ennek emlékére - azóta is- mindig kisüt a nap szombaton.



 
Ha viszont a Mária név nem Szűz Máriára utal a népköltészetben, akkor többnyire valamely becenév formája szerepel. Ilyen például az egész országban ismert történet, amelyben a falvak asszonyai gyermekei a bozótban, mocsarakban keresnek a török, illetve tatár elől menedéket. A török, tatár, vagyis az ellenség akkor cselhez folyamodik, és kiáltozni kezdenek: Sári-Mári, gyertek elő, elmentek a törökök!
A bukovinai székelyek meséiben is gyakran szerepel a Mári, Márika név. Az egyik mesében szerepel két büszke lány, Márika és Klárika, akik minden legényt kikosaraztak. Akkor két csinos, idegen legény jelenik meg a guzsalyosban, és udvarolni kezdenek a válogatós lányoknak. Addig-addig udvarolnak, amíg a két lány elmegy velük, de mindörökre el is tűnnek, mert a legények nem élő férfiak voltak, hanem gonosz szellemek.
Az országosan ismert »Kis gömböc« mesében, amikor a -Kis gömböc hamm, bekapja az egész falut, egészen addig, amíg valaki ki nem hasítja a Kis gömböcöt-, szerepelhet a Márika név. Más, mulatságos vagy tanulságos mesékben, versekben is gyakran előfordulhat a Mari, Mariska, Mári, Marika név.




Térjünk azonban még kissé vissza a régi katolikus falvaink Mária-kultuszához. Győrben például egy fehérre festett 18. századi kőszobrot Hab-Mária néven tisztelt a lakosság. Egy másik monda szerint egy Komárom megyei református földesurat önkényeskedése büntetésül arra kötelezték, hogy Mária-szobrot állíttasson. Ezt a nép éppen ezért Kálvinista Máriának nevezte.

 Egy 18. századi monda szerint egy elkeseredett katona egy Mária-szobortól kenyeret kért, és miután a szobor nem mozdult, rálőtt elkeseredésében a szoborra; a golyó letörte Mária jobb karját, azután visszapattant, és a katona halálra sebezve összerogyott. Ezt a szobrot Csonka-Szűz oszlopának nevezte a nép. Gyakran előfordult, hogy a későbbi korok már nem emlékeztek az egykori ábrázolások egyes jeleneteinek magyarázatára. Így például a legendák szerint, ha valaki fogadalmi kápolnát építtetett Szűz Mária tiszteletére, az ördög meg akarta akadályozni a kápolna építését, sziklatömböt gördített a követ szállító szekér elé, meg akarta vásárolni a földet, ahová a kápolnát építették és így tovább.

(1) Tridentinum  A római katolikus egyház által 1542-ben a reformáció visszaszorításának érdekében összehívott zsinat, amelyet a katolikusok a 19. egyetemes zsinatnak tekintenek.  Megszakításokkal 1545-tö1563-ig ülésezett az észak-olaszországi Trentóban /latin Tridentum;  német Trient; angol Trent/.  A protestánsok, akik szabad zsinatot szorgalmaztak, ahol bárki felszólalhat és szavazhat, nem vettek részt. Az o távollétükben mondta ki a Tridentinum az érvényben levő dogmák sérthetetlenségét, hozott szigorú határozatokat a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatban, s éppen a velük vívott harc sikeressége érdekében döntött a papképzés sikerességének és az egyház erkölcsi állapotának helyreállításáról.
(2) Bükköseink egyre fogyatkozó, szigorúan védett növénye.
(3)Fájdalmas péntek: a virágvasárnap előtti pénteken a feketehéten, Máriának, a kereszthalálra készülő Fia szenvedéséből részesülő Anyának az ünnepe. A kölni zsinat vezette be 1423-ban. A XIV. századtól egész Galliában és Itáliában megtartották. XIII. Benedek pápa 1727-ben az egész Egyház számára előírta. A nagyböjt ősi liturgikus rendjéhez képest azonban mindig megmaradt jövevénynek, 1960 óta nem külön ünnep.
(4) Szűz Mária kis zsolozsmája a Boldogasszony tiszteletére imádkozott kishórák. Nagy apostola volt Damiáni Szent Péter. A hagyomány szerint II. Orbán pápa 1095-ben a szombati napra kötelező imának rendelte el. V. Pius pápa (uralkodott 1566-72) határozta meg a breviáriumhoz kapcsolt formáját, s a kórusban imádkozók számára tette kötelezővé. X. Pius pápa (ur. 1903-14) e kötelezettséget eltörölte. Magánájtatosságként tovább él, egyes apácarendek napi zsolozsmaként imádkozzák. - Magyarul a Festetics kódexben olvasható először.
(5) Az isteni és emberi szenvedés képmása a Pieta, a Fájdalmas Anya és az ölében fekvő Jézus.
(6) Forgách Gyűjtemény.
(7) Ginelli Mária-Bugonová Klaudia: A Mária-ábrázolások ikonográfiája a Kelet-Szlovákiai Múzeum gyűjteményében. Megjelent: Boldogasszony. Szűz Mária tisztelete Magyarországon és Közép-Európában. Szerkesztette: Barna Gábor. Néprajzi Tanszék, Szeged. 2001.249-258.old.
(8)Lásd Szózat havilap 2010. március – augusztus- Értékeink
 
 Irodalom- Bálint Sándor: Népünk neves ünnepei, Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lótőt lépék; Bp. 1974, Dömötör Tekla: Magyar népszokások, Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Búcsújárók könyve
Novitas. Balssagyarmat, 1991 Katolikus Kalendárium 1932, Katolikus Lexikon, Magyar Néprajzi Lexikon, Jankó János: A balatonmelléki lakosság, Jávorka Sándor- Csapody Vera: Erdő, mező virágai; Varga Lajos: Mária emléke.