Assisi Szent Ferenc /1182-1226/ neve napja az őt alapító-patrónusaként tisztelő franciskánus, minorita, kapucinus rendeknek, meg a gondozásuk alatt álló laikus népi harmadrendnek a legnagyobb ünnepe, amelyet a rendi közösségek a transitus szertartásával tartanak számon.
A Poverello, Poverello di Dio, vagyis Isten szegénykéje néven is emlegetett Ferenc nemcsak a Katolikus Egyháznak, hanem az európai kultúrának is eleven hatású alakja. Legrégibb írott emlékünk, az Ehrenfeld-Jókai-kódex, amelynek első fogalmazványa még a XIV. században íródott szerint: békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a gubbiói farkast, testén viseli Krisztus sebeit /stigma/, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérérének nevezi.







 Útitársát, Leó testvért a tökéletes „vigasságra”, a szenvedésnek és a bántalomnak az Úr szerelméért való elviseléséért, az öröm ajándékára tanítja.
Jómódú kereskedőcsalád sarjadéka, aki fényes lovagi jövőről ábrándozott. Szülővárosa és a szomszédos Perugia között polgárháború tört ki. Ferenc fogságba esett, fogolytársaiban ő tartotta a lelket. További harci kalandokra vágyott, de egy látomás megrendítette: a San Damiano-templomba tévedve a feszület lehajolt hozzá, és megszólította – Ferenc, menj, építsd föl hajlékomat. Látod, hogy romokban hever. – Ezt ő eleinte szószerint vette, és hozzáfogott az omladozó kis templom helyreállításához.






Más alkalommal Mátyás napján misét hallgat. Ennek evangéliumáról úgy érzi, hogy az Úr egyenesen hozzá intézi: Közel van a mennyek országa… Ne vigyetek magatokkal útitarisznyát, ne legyen két köntösötök, se sarutok, se bototok, mert méltó a munkás az ő élelmére /Mt 10, 9/. Úgy érzi ez után, hogy a San Damiano az egész Egyházat jelképezi, és küldetése személyes példaadással az evangéliumi szegénység hirdetésére szól.
Különös vonzódással merül el az „ember” Krisztus evangéliumi életében, főleg a megtestesülésben és a kínszenvedésben.






Élete végén a Megváltó öt sebe tűnik föl a testén. A Mester azonban látomásában közli vele, hogy nem önkínzással, hanem lángoló szeretettel válik a hívő lélek az ő hasonmásává.
Amikor a „Halál-testvér” beköszönt hozzá, kedves madarai, a pacsirták özönlötték el a Porciunkula-kápolnát és énekükkel búcsúztatták Szent Ferencet.

Hazánkban viszonylag igen kevés Ferenc-patrocínium fordul elő.
Szent Ferenc hazai ikonográfiája sem mondható gazdagnak és változatosnak. Legjelentősebb Csetnek korai, XIV. századbeli freskói, amelyeken a madaraknak prédikál, és megkapja a stigmákat. Szárnyasoltár képtáblája van: Bártfa /1524/, Csíkszentlélek /1510/, Kassa /1440/, Nagyszalók /1483/, Szepeshely /1490/. Oltára állott Csíksomlyón.
Jelentős a szombathelyi ferences klastrom folyosójának 1936-ban föltárt, majd ismét elmeszelt freskótöredéke, négy sarkán e szavakkal: Paupertas Obendientia, Temperantia, Castitas. Aligha kétséges, hogy a freskó egy kora középkori Krisztus-ábrázolásnak Ferenc személyére való átköltése. Szent Ferencet az evangéliumi tanácsok föltétlen követése, meg a stigma kiváltsága miatt „alter Christus” néven is emlegetik.
A népi hagyományok közül Göcsejben vetésre legalkalmasabbnak a búzahét, másként ferenchét, tehát az a hét, amelybe Szent Ferenc névnapja beleesik.
Vásárosmiske szüretkezdő napja Szent Ferenc ünnepe. Minden miskei szőlőgazdának ezen a napon kellett a szürethez hozzáfognia. Előtte kanászostorral durrogtattak a hegyen. Így ötvöződött a mágikus gonoszűzés, és a szakrális oltalomkeresés.
Dóc határában állott egy útszéli Szent Ferenc szobor. A helyi hagyomány szerint egyszer egy italos juhász ráborította a szűrét, és azt mondta neki: Ha szent vagy, vigyázz rá. Ő meg elment három napig mulatni. Amikor visszajött, a szűrnek már csak hűlt helyét találta. A szobrot erre összezúzta, amiért állítólag három évre ítélték. Nem is újították föl, hanem a sándorfalvi régi temetőből engesztelésül feszületet hoztak a helyére. A környező dűlőnek Szentferenc a neve.


Forrás- A Naphimnusz idézet, a Naptestvér Éneke című kiadványból való. Vácon jelent meg 1944-ben, a ferences rend kiadásában, Kákonyi István tíz színes linóleum-metszetével, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, Katolikus Lexikon.