Január 22-e környékén, a Magyar Kultúra Napját ünnepelve nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy - egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből. Alább egy szerkesztett rövid műsor, mely a magyar nyelv szeretete, tisztelete, valamint a nyelvet, mint kifejezőeszközt használók: írók, költők iránti tisztelet felkeltése, erősítése céljával iskolákban, csoportokban, klubokban zenével kiegészítve előadható.

Kodály Zoltán: A magyar népdal művészi jelentősége (részletek)

"Van olyan nézet, hogy a népdal nem több mint a nemzet legműveletlenebb, legdurvább rétegének dala, s a ahhoz való. Tájékozatlanság vagy az idegen lélek ösztönös tiltakozása ez. A falu megőrizte a sajátosan magáé mellett azt is, amit felülről kapott. Régi főrangú költőink műveinek nem egy töredéke maradt meg a nép közt, dallamukra többnyire nincs is más forrás, mint a nép éneke. Aminthogy falun még ma is hallani olyan fordulatait a magyar nyelvnek, amelynek mását csak főuraink két-háromszáz év előtti leveleiben találjuk. Nem is olyan régen, a magyar fő-és közrend nyelvében egy volt. Dalkincse is legnagyobbrészt közös lehetett.
A magyar népdal tehát nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nem csak a „falusi ember primitív érzéseinek” kifejezőse, hanem az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye, bölcsőjétől fogva: mert kétségtelennek kell tartanunk, hogy a magyar dal a magyar nyelvvel egyidős."

"Így adja vissza a mező az egész nemzetnek a századokon át híven megőrzött kincset. Visszaadja hiánytalanul, sőt meggyarapítva: aranya antik fényében tündököl, ékkövei tüze mélyebb lett. És mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik: a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz a világító és melegítő ereje."

Kosztolányi Dezső: Magyarul

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.

Baróti Szabó Dávid: A magyar ifjúsághoz

Serkenj fel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved,
eggy szép nemzetnek béllyege, veszni siet.
Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyűlni
Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént.
Nincs s nem lessz  ennél tehetősebb eszköz: ezen kap
Minden eszesb ánglus, francia, német, olasz. –
S melly szép versekkel telnek sajtói naponként!
Mint hordják hozzád!… melly ragadozva veszed…
Mint telik a kűlsők szédítő kéncsivel honnyod!
Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme!-
Serkenj el mély álmadból és szánd meg hazádnak
Nyelvét, melly ha kihal, tudd meg örökre kihalsz.

Ábrányi Emil: Magyar nyelv

Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
        Ajkára vőn, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt hogy befogadja éked,
    Örző oltárrá válik a kebel.

Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme,
    S erős, szilárd, mint hősök jelleme!
Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,
    S dörögni úgy tudsz mint villámos ég!

Minden, mi fejben vagy szívben fakad,
    Tőled nyer pompát, színdús szavakat.
Nagy eszme, érezés oly ragyogva hord,
    Mint egy király az ünneplő bíbort!

Bír-e más nyelv úgy epedni,
Annyi bájjal, annyi kéjjel?
Olvadóbb, mint lant zenéje
Holdvilágos, langyos éjjel,
Mely virágot s dalt terem,
Mikor ébren semmi sincs más,
Csak a fák sötét bogán:
Hangos, boldog csalogány
S boldog, néma szerelem…

Hát a csapongó
Gyorsszavú tréfák
Játszi szökését,
Festi-e más nyelv
Oly remekűl?
Pattog a víg élc,
Ám sebe nem fáj,
Mert csak enyelgés,
Tarka bohóság
Volt az egész!...

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja
Úgy zendül benne, mint egyház harangja
Mely messze hinti mély, komor szavát.
Búg mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban,
S mint súlyos léptek kripta-csarnokban,
Úgy döng minden szó a kedélyen át!...

Ciklops pörölye, hogyha csatát fest,
Csatakürtök bősz riadása!
Halld! Halld!
Száguldva, vihogva, kapálva
Dölyfös paripák robbannak elő.
Százak keze vág, százak keze lő.
Nem szárnyal a vér-ködös égre más,
Csak ágyúdörej, szitok és zuhanás!
Rázkódik a föld, iszonyodva reng,
Amerre a kartácsa vad tánca kereng!...
Dúl a szilaj kéz, csattog a kard,
Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!

Hatalmas, szép nyelv,
Magyarnak nyelve!
Maradj örökké
Nagy és virágzó!
Kísérjen áldás,
Amíg világ áll!
S legyen megáldott
Az is, ki téged
Ajkára vesz majd:
Elsőt rebegve
Végsőt sóhajtva!

Füst Milán: A magyarokhoz

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Termeté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott

Petőfi Sándor: A költészet

„…A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.”

Szatmár, 1847. augusztus

Készült Békés Megye Közoktatási Közalapítványának támogatásával.