Csata Ernő: Mégsem kaphatod meg…

     Ég és test között
feszül a lélek,
néha felcsendül azon:
egy mennyei ének.
     Rácsodálkozik az idő,
amint a semmibe fordul,
fényében villan a lét
s a mindenségre mordul.
     Egy percig még benne éghetsz,
amíg körbejár
egy „feketelyukon” át,
születés és halál.
     A fénylő, forró igéket
még kapkodhatod,
s az ormótlan, sárcipődet
végleg ledobhatod,
     mint, aki a száguldó
élet elé lépett,
mégsem kaphatod meg
az öröklétet,
     dalod, csak úgy támad fel
s az öröklétben üdvözül,
ha millió lélek oltárán
előbb megfeszül.