Muskátli - 2019. február

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2019. február
V. évfolyam / 6. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Indali Gyula: Könnytől ázik…

Könnytől ázik, sűrű könnytől az orcám.
Nincs tenéked igaz szíved énhozzám.
Csak hitegetsz, csalogatsz a reménnyel,
Játszol velem, mint a szél a levéllel.

Maros vize csöndesen foly előre,
Hej, csak ne is ittam volna belőle!
Maros vize úgy csalogat engemet,
A rózsámtól búcsút venni nem lehet.

Kisfaludy Károly: Szerelem

Félni, vágyni leskelődni,
Multon és jövőn tünődni,
Mig a jelen elillant;
S ha szép álmod el is éred,
Hőn várt s vajmi könnyű béred
Nem más, csak egy kopott lant;
Egy kisértő ijesztő váz,
Szépen festett omladó ház:
Egy dörmögő agg tündér,
Ki bár csak ismertet áldoz
S kegyével is unalmat hoz,
Még is mind uj adót kér.

A szerelem e csalfa szer,
Előbb czirógat, aztán ver;
A midőn táplál, emészt,
Mosolygva eget igér,
De ha meghül egyszer a vér,
Késő bánatot tenyészt.

Komjáthy Jenő: Szerelem

Ó, mi gyönyörnek a lángja hevít!
Nosza fölajzom a lant idegit
Zengeni téged, o szent Szerelem,
Úr az időkön, a szellemeken,
Úr a világon, a lángon, a vészen,
Jársz diadalmas erőbe, merészen!

Te vagy az életi cél, te az üdv!
Boldog az óra, ha lángszived üt!
Boldog az ember, kit lángod emel,
Boldog a test is, a tiszta kebel,
Ha bele isteni csöppjei esnek
Mennyei tűznek, örök Szerelemnek!

Te vagy a fény, az erő: Szerelem!
Ujjaidon forog az Egyetem,
Ami betölti a szomju teret,
Te vagy a lélek, o szent Szeretet!
Téged imádanak mindenek itten,
Te vagy a Végtelen Elve, az Isten!

szozattovabbacikkhez

Rozványi Vilmos: Se' hang, se' fény

Se hang, se fény, már minden elsötétül,
Kietlen, gőgös lelkem is kibékül.
A megtépett bolondnak
A rengő fák merengő dalt susognak.

Találkozunk és sírunk mindaketten:
Óh, hogy mi lettél? Oh, hogy én mi lettem?
Se hang, se fény semerre;
Nincs, akit sorsa véresebbre verne!

Körültünk álom és árnyatlan éjjel
S mi szenvedünk a csók tilos tüzével.
A régi bűnbe estünk:
Áhítja egymást forró vérü testünk.

Jön a kacsinda hold. Megyek, virágom!
Ma túlleszek még tizenkét határon.
Se hang, se fény semerre:
Van-é, kit sorsa véresebbre verne?

Üdvözlöm őket, akik elraboltak,
Üdvözlöm őket és ne jöjj ki holnap!
Ilyen futó bolondnak
A fák mindennap másfelé susognak.

Szakál Lajos: Én és ő

Alföldi lyány az én rózsám,
Takaros,
Se nem szőke, se nem barna,
Magyaros,
Én magam is magyar vagyok,
Igazi,
Három Körözs látott engem
Játszani.

Hajh! a játék már oda van,
Elmaradt;
Mert szívemben egy tűz-forrás
Fölfakadt.
Értted lángol ez öröktűz,
Angyalom!
Úgy szeretlek: hogy azt kisem
Mondhatom.

szozattovabbacikkhez

Vecsey Sándor: Három a tánc…

Három a tánc! Mindig az volt Pest-Budán,
Jaj beh szépen járja ez a kis leány!
Mint a rózsát, ha a szellő lengeti –
Táncra termett kis lábait úgy szedi.

Tél az idő, hordja a szél a havat,
Elröpítik ezt a kis lányt maholnap;
Ha röpítik, nem volna baj magába,
Csak ne fájna majd annyi szív utána.


párta

Toldalaghy Pál: Nagyváradi emlékek

A ház

Kéménye füstöl. Tárt kapu
fogad és meg se bámul.
Nem kérdezi: e szűk hasú,
kopott ruhás, sovány úr,
ki volna? Ismerősen int
s a szél behúz utánam.
Itt volnék hűtlen ház megint,
koldus-barát csuhában.

Megcsap a bor nehéz szaga,
mit a pincénk kapzsin őriz.
Tíz évig tartó éjszaka
lapul a kontos kőris
borzas hajában és kutyám
kezembe fúrja orrát.
A levegőn a délután,
arany parázsa forr át.

Pörög a szárnyas kút-kerék.
Vízét a csend meríti.
Tárt ablakon a szép cseléd,
a szép Maris tekint ki.
Dúdolva várja kedvesét.
Nagy Kőmíves Ferencet
s a háztetőn kis fecske kék,
ezüstös árnya reszket.

szozattovabbacikkhez

Dalmady Győző: Egy művésznek

- Munkácsy Mihály-

Az ünneplők zajába
Csak én nem vegyülök;
Jobb szeretném helyébe,
Ha a tett volna több.
Híres lelkesedésünk
Összeszedi magát,
Kínál halhatatlansággal…
De kenyeret nem ád.

Óh művész, ki megjöttél,
S a mienk vagy megint,
Hírneved él örökké,
Dicsekszünk vele mind.
Adnánk inkább hajlékot,
Nevedhez érdemest,
És mondanók: az otthont
Ezentúl itt keresd.

Ki nem gyönyörködött még
Felséges műveden?
Ki nem sóhajtott így fel:
Mienk, mienk legyen!
Jobb szeretném, ne volnánk
A sóhajnál csupán!
Ne kéne zörgetnünk az
Idegen ajtaján.

szozattovabbacikkhez

Munkácsy Mihály: Vigyázz kondás…

Vigyázz kondás a csürhédre,
Jobban a feleségedre,
Mert tudom
Élned kell,
A nélkül nem lehetsz el.

Multkor estve arra mentem
A házadnál észrevettem,
Így bizony,
Úgy bizony,
Feleséged rossz asszony.

1861

/A vers forrása a Békés Megyei Múzeumok 1994. évi „Munkácsy Békés megyében”
 című kiadványa, mely Czeglédy Imre történész muzeológus munkája.
 „Az asztaloslegény Aradon ” fejezet 87. oldalán a szerző Munkácsy irodalmi
próbálkozásait ismerteti, benne pozitív példaként a fenti strófákkal. V. F./

Reviczky Gyula: Jézus Pilátus előtt

              /Munkácsy képe/
 
Állok merengve, hosszan, áhítattal:
Ez ő! Ilyen volt! Így képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekből meg nem tanul:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanul.
 
Az örök eszmét sejtem itt, e vásznon,
S világrendünk hány bús kérdőjelét!
A két kezet, mely áld, kötözve látom,
Hallom a csőcselek «feszítsd meg»-ét.
És hallom azt is, százszor hangosabban,
De nem a trón, a vádlott hirdeti,
Hogy a mi nem veszendő, halhatatlan:
Halandó ember meg nem ölheti!
 
szozattovabbacikkhez

Indali Gyula jogász, költő

indaliA Borsod megyei Felsőábrányban 1851. február 23-án született [Erdélyi] Indali Gyula jogászdoktor, akinek költő énjét tán legjobban Krúdy Gyula jellemezte Álmoskönyvében. „…ebben az időben az egyik vacsorától a másik vacsoráig terjedt a Magyar Költők időszámítása. Az ebédelést az uraknak találták ki, napközben denevérré dermedt a költő. Mint Beöthy Laci, Lauka Guszti, Balázs Sándor vagy Indali Gyula szelleme; – a kontók még álltak a »Vérynél«, ahol a Nagyok hitelbe megittak »sok drága bort«, a Kecskeméti utcában a boltok megrongált cégtáblái mutatták az útirányt, amelyben a nyolcvanas években hazafelé vonult a költők társasága, miután jól kibúsulták magukat a Szőlővesszőnél. A modernebb költő sem akart hátrább maradni őseinél, élte azok boldogtalan, gyötrelmes életét, mert mást nem tehetett.” Indali Gyula a Petőfit követő korszak különösen csapongó lírájának egyik lobbanékony és tehetséges képviselője volt. Jó barátja volt Reviczky Gyula, miközben Tompa, Eötvös, Madách Imre mellet elsősorban Petőfiért rajongott s nem egy költeményében emlékezik meg róla. A „szent ügy” elveszetését, az 1848-49. szabadságharc bukásának szomorú, sivár idejére visszagondolva fájdalmasan idézi fel a forradalmárköltő alakját „Kard és lant” című versében.

szozattovabbacikkhez

Indali Gyula: A vén fa panasza, B. Eötvös József emlékezete, Levél Rózához , Oh be sivár élet!…, Utoljára

Indali Gyula:

A vén fa panasza,

Száraz fa áll a rét közepen,
Pusztán mered föl minden ága.
Nincs rajta semmi zöld, oly régen
Lehulla már lombja, virága,

Vén törzsökén mély forradása
Be van borítva lágy mohával;
Mint szív, melynek sebét befödte
A sors feledség fátyolával.

És panaszol a fa: »Óh, hol van
Az élet bája, ékessége?
Egy percig tartott a virulás
S ím: mindörökre vége, vége!

Jön a tavasz bő mosolyával,
De rajtam ez semmit sem enyhít.
Hiába hull a harmat én rám,
S a nap csak éget, lombot nem nyit.

Óh sors, ha már így megaláztál,
Tombolva rajtam vad szeszéllyel,
Végezd be munkád, vedd villámod,
Hogy törzsöm is repessze széjjel!«

szozattovabbacikkhez

 

Féja Géza: Neczpáli Justh Zsigmond író

Justh ZsigmondJusth Zsigmond jelentőségét csak félig mutatják művei, naplóját is olvasnunk kell, hogy a századvég legnagyobb magyar torzójával tisztába jöjjünk. Naplói csak néhány esztendeje jelentek meg, két részre oszlanak: párizsi és honi följegyzéseire. Justh Párizsból és a természettudományból jött haza, Párizsból az elemzés lázát hozta, a természettudományból közelebbről: a darwinizmusból a biológiai optimizmus mámorát, – ám harmadik lázról is gondoskodtak a tuberkolózis-baktériumok.

    Párizsban mindenesetre megszerezte a távlatot a magyar glóbushoz. Nem keseredett, nem is savanyodott bele, inkább fölötte állott, nagyvonalú epikai tárgyilagossággal szemlélte osztályait, figuráit, eseményeit és válságait. Bírta az élményeket, nem ragadták ki szigorú tartásából, nem sodorták egyoldalúságba. Első könyvének a „Párizs elemei” címét adat, naplóját nyugodtan „Magyarország elemeinek” nevezhetjük, mert öntudatos gyűjtő válogatta minden adatát s az elemek naplószerű egymásmellettiségéből is látszanak a tervezett nagy művek körvonalai.

    A természettudományos gondolkodás háttérbe szorította Justh Zsigmondban a társadalmi gondolkozást. Fogalma sem volt arról az elkeseredett birkózásból, melyet a modern társadalomtudomány osztályharcnak nevez.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Papp Dániel író

Papp DánielPapp Dániel Ómoravicán született, Zomborban nőtt fel, döntő élményeit Dél-Magyarországon szerezte, onnét érkezett, ahonnét Herczeg Ferenc. Papp Dániel azonban éppen olyan fiatalon pusztult el, mint Justh Zsigmond, a magyar írók betegségében, tüdővészben, s annyira sem vitte, hogy a „mindenre kiterjedő irodalomtörténetek a nevét följegyezték. Herczeg Ferenc Dél-Magyarországból Gyurkovicsékat hozta s egyik legfőbb táplálója lett a dzsentri-délibábnak. Papp Dániel mélyebbről merített, természetesen Budapest immár „vegyes” szellem nem is fogadta olyan hevesen kegyeibe, mint Herczeget, akinek minden sora rikoltó hűségeskü volt a korszellem mellett. Papp Dániel ama kevesek közé tartozott, akik vajmi keveset törődtek a korszellemmel és az irodalmi élet zavaros hullámaival s meg is bűnhődtek érte. Az „asszimilánsok”, a félig-meddig beolvadók farsangja következett; csoda-e, hogy ez a réteg csak külsőséges magyarságot tákolt, türelmetlen és szószátyár, tehát nékünk mindenképpen idegen sovinizmus alakjában? Rákosi Jenő szavalt a harminc millió magyarról, miközben a valódi magyarok tömegesen kivándoroltak s Herczeg Ferenc talpalt Jókai és Mikszáth örökébe. A magyarokban pedig konok dac gyülekezett, mely néha iránytalanul és „csakazértis” dörgött, szikrázott. Papp Dánielben a dac teremtő erővé nemesedett.

szozattovabbacikkhez

Baranyi Ferenc: Ladányi hagyatéka

– Im.: 1934. február 12.- 1986. szeptember 20. –
 

Egy kifakult ballonkabátot
és egy viharvert svájcisapkát
hagyott… Na, kire is? A jussért
nem jelentkeznek, akik kapnák,

összekuszált utak gubanca
s könnyen felfejthető tekintet
maradt utána még –se jussért
sem jelentkezik, akit illet.

Ki hát az örökös? Ki gázol
eztán az álom-törmelékben?
/Benne – s azért nem rajta, hogyhát
véledenségből rá ne lépjen…/

Ki marad arra kapható, hogy
ami eltört – tovább ne törje?
Lesz még, ki nem tiporja összébb,
amit már nem illeszthet össze?

Jelentkezzen, aki merészen
nem vállal részt a rombolásból
s kímélő híve marad annak,
amibe fájva belegázol!

Berda József: Konok válasz

Hiába fintorogsz, hiába vagy kaján kárörvendő:
nem vagyok a pipogyák prédája én! Ha nem
tudnád még, tudd meg: a valóságot;
inkább az ördögnek adom el magam,
sem hogy a hazug butaság bárgyú szolgája
legyek valaha is!Mert egész embert kíván
a Mű, mely az örök napot vallja szülőjének,
szemben a sötéttel, melyet te istenedül
fogadtál abban a pillanatban, mikor
agyadnak beborult.

Devecseri Gábor: Elszáll az én

Sokat ér e porhüvely.
Lehetsz erős, mint egy bivaly,
a víz alá, hol a hal él,
taszít le a hülye halál;

vagy föld alá, hol féreg ás.
Lehetsz centerhalf, vagy regés
király és császár, pápa bár,
számodra nem nő több babér.

Több hajnal nem dereng neked,
és nem simítja már nyakad
több gyöngéd kéz. Elszáll az én
valahol az álmok taván.

És nincs több lángzó alkonyat.
Nem szól a hárfa, kasztanyett.
Azaz van is, szól is; de te
hol vagy? Nem ér el hangzata.

Mert nem távol vagy s nem közel;
de mint a negatív kazal
a nagy nincs-aratás után
megbújsz a nemlét szegletén.

szozattovabbacikkhez

 

Hajnal Anna: Ki vagyok én? …

Ki vagyok én? te vagy a gazdag
tőled kaptam, akármit adjak

csontjaimat ha visszaadtam
máig mindig adósod maradtam

visszaadjam neked a lelkem?
ki vagyok én hogy neked kelljem?

mert jó volt csontban, bőrben, húsban
mert lázban, kötöttségben, gúzsban

hogyan ugrottam! hogy bomoltam
virgonc erős egy fruska voltam …

jó neked ha semmiben lengek?
meztelen szelekben kerengek?

én lennék a sírás a szélben
a sápadás a falevélben,

lázas ősz, vérszínű szömörcés
vád volnék, suttogó könyörgés

én nem szűnnék meg kérni! várni:
lehessek! legyek bár akármi!

hadd legyek némán vagy kiáltva
létednek porszem része, társa

Jókai Mór: Az arany és az ember

Te úr vagy a földön, és én halott
A föld alatt; por, csöndes és szegény.
Nincs különbség a porok között,
Minden sötét a sírok éjjelén.
Te fölkutatsz, s földedre fölviszesz,
A mindenen ott úrrá leszek én –
Te meg helyembe fekszel, s por leszesz
A föld alatt; por, csöndes és szegény.

Juhász Gyula: Ének Jókairól

Nem mondok én ódát dicséretedre,
Mint a magyar költészet nagyjai,
Furulyaszó az én versem, merengve
És andalogva hódol, Jókai!
A régi gyermek hálás szíve áldoz
Mesemondó, nagy gyermekünk, neked,
Ki földeríted a magyar családot,
Ha sorsunk egén beesteledett.

Száz éve jöttél, vigasznak, csodának
És dicsőségnek, Komárom fia,
E kis hazának és a nagy világnak
Száz könyved egy új magyar biblia.
Mindig meséltél, hogy a bús valóság,
A földi rabság tűrhető legyen,
Hogy a szegény magyarság méla sorsát
Feledje, rajtad csüggve szüntelen.

szozattovabbacikkhez

 

Kisfaludy Károly: Epigramm

Összezavart hangok, nap, hold, láng, fergeteg, ég-föld,
Bú, panasz és új szók a költőt nem teszik ám még;
Benned, hogyha nem él a nagy s szép érzete, hagyj fel,
Sasnak szárnyaival, ha erőd nincs, szinte alant jársz.

Komjáthy Jenő: Éloa!

Álmatlan, hosszu éjszakákon
Neved susogja lázas ajkam,
Gyötörve édes izgalomtól
S ha tombol vágyak vésze rajtam.

Ha rettegek, sírok, sohajtok,
Ha szívem dobban: mind csak érted;
S szivem viharló lüktetését
Te látod, érzed és megérted.

Ha lelkem mély gyönyörbe szédül,
És magamat istennek érzem:
Ha szaggató, forró, kegyetlen
Kinoktól roskad porba térdem:

Ha üdvösség, csodák varázsa
Vagy sorsverés ragad magával:
Neved kiáltom lelkesedve,
Versenyt a lelkek szent karával.

Neved kiáltom esdekelve,
Ujongva, sírva; alva, ébren;
S neved fog élni túl időkön,
Túl minden véges szenvedélyen.

És gyönyöröktől haldokolva
Ha fejemet a sírba hajtom:
Szerelmes lelkem kilehelve,
Éloa! Szép neved sohajtom.

1881. május 7

Rozványi Vilmos: Kun László éneke

Ringy-rongy élet, be' szép rongy...
Szép lyány, Rózsa, mesét mondj,
Bort is tölts a kupámba:
Úgyse' tetted hiába!

Csit-csat, csit-csat be' szép csat...
Csókot szép lyány kevés ad.
Szállj, Rózsám, az ölembe:
Igy esik az, úgy esik az kedvemre!

Gimb-gomb, gimb-gomb aranygomb,
A vén fákon aranylomb...
Rózsikát köszöntöm,
Össze-vissza csókolgatom a gyöngyöm!

Kicsi vagy, kicsi vagy, de szép vagy!
Rózsikám, kicsikém, enyém vagy!
Az én ágyam virágos:
Ráfeküdni, ölelkezni nem káros!

Bús hold, vén hold, ha feljő;
Búsan ling-leng a szellő...
Hűvös a hold sugára;
Hadd takarlak a királyi palástba!

Ringy-rongy, ringy-rongy az élet...
Hagyd el tündér-mesédet,
Simulj hozzám virágom,
Úgyis kevés a gyönyör a világon!

Takáts Gyula: Éles toll

ez lenne az a perc amelyre
,mondanád hogy ez megérte
hogy végre itt a vers! .. , az égre
esküdnél tündérek szívére
hogy semmi több .. , csak ennyi a világ
a néhány sor., ... , ..
•.... " s a többi már időbe mártva
az éles toll szívtépő grafíkája?


angyalelhagy

Váci Mihály: Áldott vagy Te

Áldott vagy Te az asszonyok között,
kinek szívét szaggatva járja át
a fájdalom, hogy elveszik, akit
imádsz, a férfit, az ácsnak fiát,
a teremtőt, a csodákat tevőt,
halások és pásztorok mesterét,
ki a pusztába ment, árva tanyák
népe közé, nyírségi sivatag
kísérőivel szembeszállani,
kenyérré változtatni a sziket,
ki felkereste a szántó-vetőt,
szelíd barmai közt jászolra ült,
bölcsek és öregek jöttek köré,
hallgatták mezítlábas kisdedek,
– s visszaadta a vakoknak a fényt,
süketeket tanított hallani,
szavára a bénák fagyott keze
felemelkedett s ökölbe szorult,
akit a nép várt és akitől új
országot vártak, új törvényeket,
csodákat, nagy-nagy megvendégelést.

szozattovabbacikkhez

 

Indali Gyula: Bálban

Mosolygó arc, fényes tekintet
Selyem uszályok halk nesze.
Örömzsivaly, mézes beszédek,
Fölcsengő s elhaló zene:

Hókézben hervadó virágok,
Piros virág az arc haván;
Illat-lehellő lágy fuvalmak,
Kacér-enyelgőn szállva rám:

Mindez nekem úgy visszatetszik,
Úgy sért e zaj körülem itt,
Miként ha hallnám titkos bánat
Túlharsogott nyögéseit.

A zeneszóban mintha fájó
Szívek siralmát hallanám,
S édes szavak virága közül
Mérges kígyó sziszegne rám!

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Farsang

farsangNémi borzalommal
Nézek farsang elé,
Ó frakkom, ó frakkom,
Szakadnál száz felé.

Jótékony nőegylet,
Bazár és tombola.
Ó frakkom, ó frakkom,
Hová legyünk, hova!

Első-krajcár-egylet,
Hadastyán táncestély,
Ó frakkom, ó frakkom,
Nyakig beleestél.

900 bosztonra
Vagyunk angazsálva,
Ó frakkom, ó frakkom,
Eb aki megállja.

szozattovabbacikkhez

 

Rolla Margit: Báli belépő

Szomorúságom dús virágait
- báli csokromat – híven ölelem.
/Ezüst cipellőm alig ért a földre,
s a ruhám fehér, gyöngyszínű selyem./
Tudom, most mindent el kéne feledni,
az irgalmatlan igazság szavát,
a kint hallgató néma éjszakában
nyomorgók könnyét, betegek jaját,
s amit a bánat, s szeretet virágzott
… kívül kellene hagynom a virágot.

Ide mosoly kell, víg szó, könnyű szív,
kábító, vak farsangi fények,
- s ma nincs szavam és nincsen mosolyom,
nem száll bennem zengőn az ének.
Bent áll a bál. – Hangos zajától,
mint lágy, finom virágszirom,
daloló ajkam összezárul.
Félek! – Cseng pogány, vad örömdal:
„A mámor, a mámor, az édes mámor…”
… Hippia dala! … zeng ijesztőn.
Óh, jaj, halálsikolyba hal
most…
… kong az éjfél tizenkettőn.

1932

Áprily Lajos: Búcsú a hótól

Maholnap eltűnsz, kedves hó-alap,
mely – hogyha nem kúszott a köd reád –
beintettél hozzám az ablakon,
mihelyt széthúztam könnyű függönyét.

Mutattad a víg szajkó mese-kék
s a bús pirókok vér-szín tollait,
a megriadt nyúl szökkenéseit,
őzek futását, büszke szarvasét,
s ha jártam süppedős ösvényeden,
a csodaszarvú muflon lábnyomát.
Elűztél gondot, téli mélabút
s ajándékodtól vissza-visszatért
az életemtől elfutott öröm.

Eltűnsz s fényes fehérséged helyén
csak bokros, barna domboldal marad,
mely rejti majd az illanó vadat
s meg nem mutatja járásuk nyomát
mohos gyeppel benőtt ösvényeden.

S szegényedem. Megint szegényedem.

Aradi-Szabó István: Tavaszvárás a télben

Szűzfehér hó lepi be a magyar tájat,
hulldogál az Égből nagy-nagy, szürke bánat.

Hahogy kitekintünk a bús, téli tájra,
szegény, magyar szívünk, jaj, hogy is ne fájna!

Árva magyarok, kik e hazában élnek,
vad hidegét nyögik trianoni Télnek…    

Meggyötrött fejükre bú-felhők havaznak,
s várva-várják jöttét ama szent Tavasznak,    

amelytől elhamvad éltük minden rossza,
s mely a vágyott, áldott feltámadást hozza.

Ma még makacs lakó a téli baj nálunk, -
de vidám Tavaszunk, szikla-hittel várunk!

                                1933

Cseh Károly: Útivers februári havazásban

                      É-nek/es/
                         Boldog látomás

Szélvédő üvegünk karácsonyi égbolt,
csillagzó pelyhekkel. Árnyékfolt és fényfolt

pereg perceinkben, mint egy filmsor: újra
Éva nap világlik – holott már utolja

kopik februárnak, s éjfél is közeleg.
Fehér szarvasok a kilométerkövek.

Szánunk északra tart. Sűrűbb a hó körül.
S mint növő legenda utunk kifényesül.

                               2001. március 3

Gál Sándor: Februári alkonyat

rideg ónt fial az ég
fekete virágot
hegyél sörényén
suhog
a februári átok
nyihognak sötét csillagok
tölgyek dereka vérzik
hangtalan nyűszít a kín
s az árnyas félelem
itt a hiány se fénylik

ne gondold tovább magad

Tompa Mihály: A tél

Felhők borongnak a magas bérc tetején;
Virágok ünnepe- s az oltárok helyén
A tél uralkodik, s törvénye oly kemény!

Aludjatok! - kiált a föld erőihez, -
Napfény, ne légy meleg! harmat, ne permetezz!
Foganást, születést irigyen ellenez.

Ibolya kis virág, színe halvány-lila,
Nem hozna ő tavaszt a tél pusztáira,
S ha kidugná fejét: meg kéne halnia!

Tücsökszó nem tüzes, magas pacsirta-dal,
Nesz, mit nem a határ, csak a barázda hall;
Mezők órája te, hallgass el! még hamar!

Deli volt a bokor, s állt zölden, csokrosan,
- Dal s szerelem lakott keblében titkosan -
Most talpig meztelen: regény, dísz oda van!

Magas tölgy lombjait letépték a szelek,
Hogy idegen földön hányatva vesszenek...
Szegény fa, oh szegény bujdosó levelek!

Itt a halom búsong, a puszta völgy amott;
De legnagyobb érte a zúgó folyamot;
A zordon tél reá
Békót önmagából készített és rakott!

Szép a baka…

Magyar népköltés

Szép a baka, ha kiáll a glédába,
Három megy egy sorjába,
A káplárja utána,
Marsot ver a dobosa
    A városba’.

Szép a huszár, ha felül a lovára,
Kardot köt oldalára,
Megcsókolja babája,
Úgy megyen a csatába,
    A csatába!


huszar16

Mátyás király megszégyeníti a török követet

matyaskiraly– Oláh Miklós elbeszélése nyomán –

Egyszer egy török követ, akit szokás szerint felvezettek Mátyás király udvarába, a kapun át bepillantott, és meglátta a csodálatos függőkerteket. Egy kissé megállt, majd körülnézett, és szinte elkáprázott a szeme, amikor a palotát megpillantotta. Megbámulta a csarnokok ragyogását, az arany- és ezüsttárgyak gazdagságát meg a sok kincset.
    A sok szépség annyira megzavarta, hogy minden mondanivalóját elfelejtette. Hát még mikor odaért a király elé, akinek nagy szemei vérben forogtak! Úgy megijedt, hogy semmi mást nem tudott mondani, csak ezt ismételgette:
    - A császár köszönt! A császár köszönt!
    Amikor a király megkérdezte, hogy hát ezenkívül mit akar mondani, a követ semmi se felelt. Ekkor Mátyás odafordult az udvari néphez, és azt mondta:
    - Látjátok, ugye, milyen vadállatok pusztítják országunkat, és más keresztény birodalmak határait?! Valóban, mennyire rajtam múlik, azon leszek, hogy zabolát vessek ezeknek a vadaknak a szájába, ne szaladgáljanak ilyen szabadon!
    Mindjárt parancsot adott, hogy a követet vezessék el a szállására. Azt mondta neki:
    - Eredj innen, térj magadhoz, és máskor légy eszeden! Az uralódnak meg azt üzenem, hogy máskor olyan követet küldjön, aki legalább egy üzenetet képes átadni.
    De azért bőkezűen megajándékozta a követet, az pedig szégyenszemre kullogott el Budáról.

Benedek Elek: Leánykő

Lehet annak bizony ezer esztendeje is, ha nem több, hogy Tokaj közelében egy hatalmas, gazdag úr lakott. Annyi vára és annyi uradalma volt, hogy maga sem tudta a számát. Hanem a legszebb vára mégis Tokaj mellett volt. Arany volt az alapja, gyémánt a fala, ezüst a födele.
    Ennek a hatalmas úrnak csak egyetlen leánya volt, aki olyan szép volt, mint az égen a csillag, de a szíve keményebb volt a kőnél. A szegény ember nyomorúságán meg nem indult, s ha kéregető jött a palotába, azt kikergettette a cselédeivel.
    Történt egyszer, hogy nagy vigasságra készülődtek a tokaji palotában. Az ország minden részéből jöttek a vendégek, aranyos, bársonyos hintókon. A szívtelen leány a legszebb ruháját vette magára, ami ragyogott, csillogott a sok aranytól, gyémánttól.
    De mielőtt a vendégek közé ment volna, még egyszer látni akarta magát a tükörben. Hanem a tükör magasan volt ám felakasztva. Így nem nézhette meg magát körülményen. Körülnézett hát, hogy mit találjon, mire álljon fel. Valamelyik inas a sarokban felejtett három nagy kenyeret a nagy sürgés forgolódásban. Mit gondolt, mit nem a kisasszony, s a három kenyeret a tükör elé vitte, egymásra tette s arra állott fel, hogy jól lássa magát.

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Két ágyúszó

Mi piroslik ott a síkon távolba?
Csonka honvéd piros vére a hóba…

Csak nem akart virradni erre a lucskos februárvégi éjszakára.
Mert több nap óta lucsok volt minden. Napközben még kibújt a nap a ködből, de estefelé újból földig ereszkedett a köd s hullt-hullt virradatontúlig. S eltakart barátot, ellenséget egyaránt.
Nem lehetett tudni, ki merre tanyázik s támadni készül-e megint avagy menekülni akar-e tovább is?
Alig néhány napja ágyúk dörgésében hömpölyögtek a tarcali és keresztúri dombok. Klapka-honvédek verekedtek ottan Schlick katonáival a Tiszától a Bodrogig. Talán tizenhétszer mentek szuronyra a dombok ellen, mint a felhők rohanó árnyékai. Aztán jött a köd: a német visszahúzódott, a honvédek is visszahúzódtak.
Több napja múlt már ennek.
Azóta német is, magyar is eltűnt a ködben. Olyan hírek voltak, hogy Schlick a tornai hegyek közé szállt, Klapka pedig a kassa–miskolci országúton strázsál. Bizonyosat senki sem tudott, Görgeyről még kevesebbet, aki öt héttel előbb Vácnál nekivágott a hófúvásban zengő felső-magyarországi utaknak s azóta farkasok ették meg talán valamennyi emberét…

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi,
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.
 
Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.
 
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak.
Boldog új évet kívánok.
 
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.

Tompa Mihály: Új évkor

Isten házába gyűl
A hívő nép új évnek ünnepén;
Holott forró imát
A buzgó néppel híven mondok én.
 
És a fohász imígy
Száll ég felé: ajándokozz nekünk
Az új év kezdetén
Új szívet, új lelket, jó Istenünk!
 
S mig érzeménye így
Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat:
Ki nem feledhetem
Imámbul a lányt, imádottamat;
 
S imé nyilt ajkamon
Véletlenűl ez új fohászt lelem:
Maradjon, oh leány,
Kebledben a régi szív s érzelem!

Túrmezei Erzsébet: Újévi bíztatás

Jochen Klepper után németből

Igen, évek telnek,
s hordoz hű karom.
Hálaének zenghet
mindig ajkadon.

Atyád őriz téged.
Rá vesd terhedet!
Ősz fejjel úgy élhetsz,
mint a gyermekek.

Amit megígértem,
mind beváltom én.
Nyugodj békességben
Atyád hű szívén!

szozattovabbacikkhez

Arany János: Ha napfényes vízkereszt…

Ha napfényes Vízkereszt
Megcsordítja az ereszt,
Akkor évben jól ereszt
A kalász és a gerezd.
Öregektől tudom ezt,
Higyjük el, probatum est.
Kelt: hoc anno, Buda-Peszt.
 
1882

Reményik Sándor: Egy kicsi szó

Egy Szociális Testvérnek

Akinek az Isten
Minden nehézségben,
Bajban, betegségben
Hű vigasztalója:
Nincs annak szüksége
Hívságos beszédre,
Földi fecsegésre,
Virág-színű szóra.
 
Isten virágának,
Jézus jegyesének
Pogány nótafámról
Vízkereszti ének,
Virágtalan fámról
Téli virágének
Kell-e hát, kell-e hát?

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: A napkeleti bölcsek

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

Kisfaludy Sándor: Könnyű szerelem sorsa

Az utánjárás: élet és remény,
A birtok: unalom s halál.


acsók

Madách Imre: Első csók

Szenvedtem érted,
Szép kedvesem,
Sokat szenvedtem
Oly szívesen,
Hisz pályabérért,
Minő te vagy,
Nincsen fáradság
Eléggé nagy.
De szív ! ki érti
Meg titkodat ?
Ki nyugton tűrtél
Villámokat,
Most már midőn int
A békepart,
Lankadni készted
A vágyó kart.
S ki nem hajoltál
Meg bú miatt,
Üdvtől roskadsz le
Egy csók alatt.

Petőfi Sándor: Szeretlek, kedvesem!

Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szívednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,

szozattovabbacikkhez

Pilinszky János: A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjúság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

Torkos László: Csak engem szeret

Lombos ág ne hajlong, hagyj fel a bókkal,
Kedvesem homlokát ne illesd csókkal!
Akár mint hízeleg susogó ajkad,
Hasztalan keresed leánykám szerelmét,
Csak engem szeret ő, csak reám hallgat!

Epedő fuvalom, hagyd el bús nótád,
Ne hidd, hogy érte csak egy nyájas szót ád!
Kedvesem megveti, ki mindig jajgat,
Csak engem szeret ő, csak az én dalomra,
Csak az én ujjongó dalomra hallgat!

Sugárid, – királya a magas égnek,
Kedvesem arcain hiába égnek!
Nem neked virul ott a piros rózsa,
Csak engem szeret ő, egyedül enyém ő,
Ölelő karjai, mennyei csókja!

Szabó Endre: Agglegény-nóta

Azt se tudom, mit csinálok,
Úgy meguntam a világot;
A világon senkim sincsen énnekem,
Dehogy ér egy fakovát az életem!

Be-beülök a kocsmába,
Lekönyöklök asztalára.
Iszom, iszom, míg pityókos nem vagyok,
Pityókosan aztán haza ballagok.

Szomorú a házam tája,
Nincsen, a ki jöttöm várja,
Nem vár reám se vetett ágy, se asszony,
Keservemben mint a bunda úgy alszom.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine püski 80 programok kreatív 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 hunyadikonf versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf