Muskátli - 2018. augusztus

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2018. augusztus
IV. évfolyam / 12. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Bulla János: Szeretem én…

Szeretem én a felhőt,
Még most is szeretem,
Bár sokszor önte már le
Záporral hirtelen.

S a napot is még mindig
Szeretem, mennyire!
Pedig már számtalanszor
Sütött meg lángheve.

S az égre is szeretve
Tudok csak nézni fel,
Pedig az is – fölöttem
Hányszor borula el!

S a nőt is, ah, a nőt is
Tudom szeretni még –
Pedig ő többször csalt meg,
Mint felhő, nap vagy ég!

Csengey Gusztáv: Eszter

csengeyszerelem1Először néztem szép szemedbe,
De lényed régen ismerem;
Álmodtam én már szép szemedről
Sok néma, fájó éjjelen,
Most jössz-e ifjú álomképem,
Midőn már elfeledtelek?…
Óh, mért talállak most, midőn már
Hullonganak a levelek?

Szeretem én a szép tavaszt, ha
A fákon újra lomb fakad
S lombok között szép új örömmel
Hallom a dalos madarat;
És fölmosolyg a kikeletben
A hit, remény és szeretet…
Óh, mért talállak most, midőn már
Hullognak a levelek?

szozattovabbacikkhez

Dálnoky Lajos: Tiltott csók

Ha a tiltott csók elcsattan,
És titkon meghallja más:
– Egyik kérte, másik adta –
Melyik most már a hibás?

Sem az ifjú, sem a lányka,
– Vissza szívem így felel –
Aki őket megzavarta,
Büntetést az érdemel.

csók

Gárdonyi Géza: Búcsú

Isten veled! szép Vilmám, Isten áldjon!
Isten veled! szép harmatos virágom.
Szívemre hajtsd le még egyszer fejed,
Nem lesz többé szív, a mely így szeret.

Isten veled! S a míg én messze járok!
Isten veled! Feledj el, mint egy álmot!
Én – mint a rózsát látod a tavon –
A könnyeimben arcod ringatom.

Isten veled! örökre! Isten áldjon!
Isten veled! kis harmatos virágom!
Két gerlét szétvert a vihar kegyetlen:
Boldogtalan nincs más, csupán mi ketten.

Ölbey Irén: Fogadj el

Szél búg a levelesben,    
lágyan pirul a málna.
De jó itt. Hozzád rebben
a szívem forró álma.

A színre rigó lép fel,
tüzes hangversenyt rendez.
Megteltem nyárral, fénnyel.
Ne hagyj el soha, kedves.

Egy dal ég bennem most csak,
a refrainje: szeretlek.
Fogadj el jó sorsodnak,
fogadj el végzetednek.

                    1944

Székely Sándor: Nem tudok én cigány nélkül…

Nem tudok én cigány nélkül
Egy csepp bort sem meginni;
Nem tudok én a bor nélkül
Bánatomat feledni.

Búmat borral eltemetni,
Te meg, cigány sirassad…
És azután, hej, azután
Húzz valami vígabbat!

ciganyhegedus

Reményik Sándor: A munkácsi temető éneke

A város mindenestől visszament.
Visszavitte tetőit, tornyait –
Kigöngyölte begöngyölt zászlait,
Kibontotta elfojtott vágyait.
A város mindenestől visszament
És mindent visszavitt.
Keresztel, esket és temet tovább
És új temető nyit –:
Csak minket hagytak itt.
Mindszentekkor feldíszítettek még,
Megsimogatták a sírok füvét –
Legutoljára még.
Aztán kialudtak a kicsi lángok.
Országhatár lett a temető-árok.
Mi ittmaradtunk, s várjuk az új havat,
Az üdvösségtől egy lépésnyire.
Mire várjunk? Nekünk nincs már mire.
A mi kapunkon a felírás ível:
Ti, akik ittmaradtatok:
Hagyjatok fel minden reménnyel.
Az őszi éjbe mélyen süppedünk.
Mi nem hiszünk.
Mi nem hiszünk egy Istenben.
Mi nem hiszünk egy Hazában.
Mi nem hiszünk egy isteni örök Igazságban.
Mi nem hiszünk semmiféle Feltámadásban.
Mi halottak vagyunk.
Mi halottak vagyunk.
Mi halottak vagyunk.
Ámen.

Kolozsvár, 1938. nov. 14.

Csorba Győző: A Janus Pannonius-ünnepségek után

Túl az ünnepeken beszédek
fürkésző kutatók hevén is onnan
nyilván mint ama régi-régi László
kibújva hogy küzdjél velük a jóért
izzadtan feküdtél sírodba vissza
szád sarkán győzelmet-szóló mosollyal
Hallhattad szavaid valami furcsa
idegen-ismerős nyelven beszélni
láthattad hogy kel föl a kút-szemekben
mikor beszéltél hozzájuk a napfény
Eggyel több élő eggyel kevesebb
izomszál a halál erős kezén
eggyel több élő és jóval nagyobb
önérzet az élők soraiban
eggyel több példa az élők előtt
egy rangos élet-variációra –
Költőm János pihenj már asztalod
mindenkinek terítve: aki éhes
és aki szomjas eztán megtalálja.

                                          1972.

Enyedi Adorján: Elégia

Janus Pannonius költeményeinek padovai kiadása elébe. 1522.

Mintha a bús anya sír, ki világra jajongta szülöttét,
és azután a halál elveszi tőle mohón;
hajtja a gyötrődés, temetőbe kijár keseregve,
záporozó könnyét hinti a fejfa felett;
ő se kívánja tovább, már élete oly keserű lett,
háza oly árva, üres, benne magára maradt:


Jaj, mi is így zokogunk, így sorvadozunk el a gyászban!
Ó, ki ne könnyeznék, ó, ki ne sírna velünk!
Elvesztél közülünk, népednek drága virága,
s általad, íme, hazád dísze, világa veszett.
Mert teveled jött el magyarok földjére Apolló,
így járdalt legelőbb pannoni ormokon ő.
Első vagy, te serény, ki a nép nyelvét kikerülted
és Ciceróval szól már ezután a magyar.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Mikor Janus elhagyta Páduát

Mikor Janus elhagyta Páduát, s az elkísérő jóbarátok is,
akiknek útközben még egy-egy epigrammát rögtönzött
búcsúzóul, mikor a jóbarátok is nagy ölelkezések s egy-
két kulacs Valpolicello után könnyes szemmel
visszafordultak, mikor már porfelhő födte el őket s a
város fölött szelíden kéklő hegyeket is, kengyelben
állva sokáig s hosszan nézett még vissza Janus, áldást
osztón emelte a még mindig kulacsot tartó kezét és
in nomine Domini megáldotta ifjúsága városát. Fölhajtotta
a maradék bort. – Indulunk! – mondta most már magyarul.
Kilépett a kengyelből s a kantárszárat egy apród
kápájához akasztva beszállt a kocsiba. Behúzta a
függönyt – és sírt. Rázta a zokogás, mint egy gyermeket.
Már a tenger is érződött a délutánban, mikor a meg-
libbenő függöny résén egy katicabogár, a gyermekkor
apróka hírnöke, röppent könnyektől maszatos kezefejére.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Gárdonyi Géza

Geza Gardonyi cca 1900Gárdonyi Géza első megnyilatkozásai közé tartozik „Lámpás” című regénye, melyet nem vettek fel egyetlen gyűjteményes kiadásába sem, holott távolról sem alacsonyabb színvonalú későbbi regényeinél. A „Lámpás” Gárdonyi műveinek szellemi egységét mindenesetre megbontotta volna, mert egészen másarcú írót ígér, mint aminőt „érett” művei teljesítettek. A „Lámpás” írója talán jól ismerte és magába szívta Tolnai Lajos műveit, de az is lehetséges, hogy nem jutottak a kezébe, hiszen Gárdonyi legfiatalabb éveit falun töltötte, távol az irodalmi élettől. Gyakori dolog, hogy az irodalmi rokonok nem is tudnak egymásról, feltehető, hogy Gárdonyi és Tolnai esetében is így állott a dolog, mégis az elinduló Gárdonyi Géza Tolnai Lajos folytatójának ígérkezett. Az is érdekes, hogy a „Lámpás” a 48-as szabadságharcban kezdődik, s a Bach-korszakban bontakozik ki, abban a korszakban, melynek sötét árnyai haláláig kísérték Tolnai Lajost.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Ima

Atyám, számon tartasz
Minden kis fűszálat,
Utolsó porszem is
Fölírva Tenálad.

Híven gondot viselsz
Az égi madárra,
Öledben a gyermek,
Öledben az árva.

Legyen az áldásod
Apámon, anyámon,
Magyarok szép földjén,
Drága jó Hazámon!

 

plehkrisztus

Havas István: Gárdonyi Géza

Írásain a mély szív humora,
falusi mezők virághímpora,
megejtő holdas esték,
semmi csináltság, talmi festék,
minden sora – természetesség.
Lángösztönök ragadják
járatlan úton ősi térbe,
emberöltő hegyekre,
korok kőbelsejébe.
Izzón perceg a tolla,
mintha pásztortüzekbe
mártotta volna.
De mikor ércbetűkbe rótta
a régen alvó dicsőséget:
máglyák ünnepi lángja fénylett,
hun és magyar titkok a Napra keltek;
kinyílt a kéklő magyar ég,
a rejtelmesség, messzeség…
Évszázak és évezrek énekeltek.

Végvári, alias Reményik Sándor erdélyi költő

remenyik sandor  „Reményik Sándornak, az erdélyi magyar irodalom valamikor talán legnépszerűbb költőjének, 1944 után csak 2006-ban jelenhettek meg összegyűjtött versei. Munkásságát a gyanakvás és a félreértés évtizedeken keresztül száműzte az irodalmi nyilvánosság határain túlra. Az ellenséges indulatok és tiltások ellenére költészete, a szellemi és lelki élet rejtettebb csatornáin keresztül, továbbra is kifejtette hatását. A tiltás árnyékában Reményik életműve csendben várta[- inkább még várja] azt a pillanatot, amikor a magyar irodalomtörténet-írás érdemben foglalkozik vele, rávilágít értékeire is, és a könyvkiadás sem zárkózik el teljesen mértékben eszmei és költői értékei elől.” [Pomogáts Béla]

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor emlékére…

Magyarnak maradni – bármi legyen sorsod –
Hontalan élted meggörnyedve hordod.
Ott ahol most erény a pokoli gazság,
Ott, ahol számodra nincsen ma igazság,
Magyarnak maradni – Testvér, az kiváltság!

Magyarnak maradni rónán, bércen, völgyön,
Szörnyű kínok között fetrengve a földön,
Véres cafatokra – ha vernek is bottal –
Bosszúért lihegve vicsorító foggal,
Magyarnak maradni – ezer éves joggal!

Magyarnak maradni, ha nincs is mit enned,
Mindenhol megvetnek, nincsen hova menned.
Minden hazafinak ha bitó lesz bére,
S gúnyos kacagással – ha megölnek érte –
Magyarnak maradni – akkor is megérte!

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Angelus, Kenyér helyett, Kettétört mondat, Napocska, Mindhalálig

Reményik Sándor:

Angelus

Uram – mióta első este ez,
Hogy a kezem nem tördelem,
De összefonom áldott mozdulattal,
S az ölembe leengedem?
S úgy figyelem a másik mozdulást:
A harang lengő lebbenését,
Ahogyan hangra válni indul
Szinte-szinte súlytalanul
A kínzott érctömeg.
Remeg, remeg.
Ámde emberi hang végre-végre
S meleg – meleg.
Áhítatnak és szeretetnek,
Biztonságnak és értelemnek,
És reménységnek és hálaadásnak,
Más szívben való szent felolvadásnak
És minden jónak: enyésző kevés –
De legalább már nem félreverés.

szozattovabbacikkhez

Heltai Jenő: Csavargó

Hát újra a kezembe veszlek
Kalandos élet vándorbotja!
Mert elfogott a nagy utálat,
A testem, lelkem belefáradt
A keserű, nehéz robotba.

Leszek megint szabad csavargó,
Bűbájos álmok kergetője!
Ki mit se bán és mit se fájlal
És könnyű szívvel, könnyű lábbal
Megy hegytetőről-hegytetőre.

Maradjatok meleg kemence
Vállán ti lusta, gyáva macskák!
Én nekivágok az erdőnek
S részegre szívom a tüdőmet
A levegőddel, szent szabadság!

szozattovabbacikkhez

Olosz Lajos: Halálelőtti vágy

Ha meg kell majd halni,
nem leszek hangos forradalmár.
Készülök reá.
Szívem tusája szelíden elsimul
és a végtelenség békéjével egyetértek.
Mors Imperator
komor győzelmi menete
– korholjatok érte –
engem nem ijeszt,
ha bigája előtt magam heverek.
Én már tartottam halottat karjaim között
és végítéletem ismert döbbenet.
Olykor el is fog bársonyos halálvágy:
titkos táj édes ölében
szeretném letenni sziszifusz terhemet.
Csak egyre vágyom lázzal és kínnal:
– és enélkül halni átkos gyötrelem –
messzetekintő tetőre jutni fel
és ellátni gyönyörű messzeségbe,
hogy visszatérjen megálló szívembe
a diadalmas életszerelem.

Vörösmarty Mihály: Kölcsey

Meg ne ijedjetek, a hazaföld szíve dobog fel:
Kölcsey sírjától keble örökre sebes.

1844.szeptember 18. előtt

kolcseyferenc

Bartók Lajos: Szendereg a Balaton…

Szendereg a Balaton,
Puha selyem ágyon.
Szőke tündér, kék szemű,
Lágy öledbe vágyom!

A szellőben lengedez
Esti virágillat,
A tihanyi hegyfokon
Ragyog egy szép csillag.

Virágillat ajkidra
Emlékeztet engem,
Szemeidre a csillag
Esti méla csendben.

A csöndesség megtanít
Meghalni utánad,
A csillag azt ragyogja:
Holtan is imádlak!

Fáy Ferenc: Lebegés a nyárban

Még látta, mikor elgurul a föld.

Nem félt, bár tudta: nem fog hazaérni,
az omló csendben lábujjhegyre állt
s egy felhő vállát próbálta elérni…

De megcsúszott s a reménytelen égen
eltűnt az Isten indás sűrűjében.

Hozzád zuhannék most, akit nem értek,
kinek ízére éhezem.
Felforrt a köd… a két szeme kiégett;
gyúlnék feléd, de nincs kezem.
És lábam sincs és mellem sincs… csak szám van,
hol árnyad fekszik vágyam alkonyában.

szozattovabbacikkhez

Komócsy József: Nyáréj

Holdas éjben, erdő-mélyen
Mi csillag a tó vizében?
Csillagsugár fürdik benne,
Mintha ott is egy ég lenne.

A reszkető falevelek
Ezüst fényben tündöklenek;
Tündérfátyol borul rájok,
Úgy suttognak a virágok.

Lágy illatú szellők szárnya
Belebben a titkos árnyba,
Hol bogárkák zöldes fénye –
Mintha smaragd-lánggal égne.

szozattovabbacikkhez

Oravecz Imre: Augusztus utolján

Megrémültem a Naptól,

minap még Isten-hegy felett ment le,
de tegnap este már Rabina mögött tűnt el,
nemrég még tombolt a nyár,
most meg már vége van.

borospince

Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó

Augusztus, nyárutó...
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
 
Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zúzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, -
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el...
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?
 
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák...
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.
 
                                           1920

Gyászba borul az egész Balaton…

Magyar népköltés

Gyászba borul az egész Balaton,
Jön az anglus a híres vasúton;
Százezer ágyú van a harc mezején,
Így hát rózsám katona leszek én.

Nem hitted, hogy katona leszek én,
Majd elhiszed, ha masérozok én;
Rezes csákó nyomja a fejemet,
Barna kis lány siratgat engemet.

ballada

Mátyás király és a kis kakast felosztó szomszéd

matyascolOrosházi népmonda –

Mátyás királyhoz sokan folyamodtak különféle kérelmekkel.

    Egy ember kitüntetést szeretett volna kapni: volt neki egy szép kis kakasa, elküldte a királynak, gondolta, kap érte valami kitüntetést.

    Mátyás király el is fogadta a kakast azzal a feltétellel, hogy az ember is ott lesz az ebéden, mikor a kakast megeszik. Ő osztja el a kakast, de úgy, hogy aki ott lesz az ebéden, igazságosan kikapja a részét, ami őt illeti, mert ha nem, akkor nem jutalmat kap, hanem büntetést.

    Nem is kellett az embernek egyéb: szörnyen megijedt, törte a fejét nagyon, búsult, hogy ossza el a kakast.

    Elpanaszolta a szomszédjának a baját.

    A szomszéd azt mondta, hogy ő el tudná osztani, és elmenne a királyhoz helyette.

    Az ember szívesen beleegyezett, hogy a szomszéd menjen el, mert már annyira törte a fejét, hogy megfájdult bele.

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: A székely adott szava

Híres pap volt a maga idejében Gödöri uram, ki ha esztrengára foghatta híveket vasárnaponkint, úgy megmosdatta őket az igék mosdótáljából, hogy alig győztek törülközni utána. Egy alkalommal éppen a káromkodók és esküdözők ellen beszélt, mely alkalommal egyik hatalmas birtokos úr, Markos Mózes uram, azt vette észre, hogy ez egész prédikáció, mintha csak őrá volna szabva. Ezért aztán nagyon megneheztelt s amint kimentek a templomból, megfogadta székely nemesi szavára, hogyha ő még egyszer Gödöri uram prédikációját meghallgatja, huszonötöt fog magára csapatni. Ezt sok embernek és sok ízben elmondta, s nem is ment többé feléje sem a templomnak.

    Egyszer valami kedves ismerőse halt meg a szomszéd faluban. Ő is elment a temetésére, mely kálvinista szokás szerint templombéli prédikációval ment végbe. Markos Mózes uram is bevette magát egy padba a közepe táján s hallgatta nagy ájtatosan, hogy prédikálja el a halottat a helybeli öreg tiszteletes. Bezzeg nem olyan goromba, mint a Gödöri uram, ki még a halottra is elmondja az igazat.

szozattovabbacikkhez

Kosáryné Réz Lola: Három kis eszkimógyerek

Nem, ez igazán nem lehet. Nevetve nézek a tükörbe. Én lennék ez az öregedő asszony, szájam mellett ezzel a két vonással, sokat megért, sokat látott és sokat feledni sem tudó szemmel, ráncos homlokkal, sápadtan? És ez a makacsul borzas haj akkor miért nem őszül meg legalább? Annyira nem illik hozzám, ha valóban öregszem.

    De ez csak tréfa. Hiszen jól tudom én, hogy alkalmazkodni kell. A ruháimat aszerint kell megválogatnom, hogy nagy gyermekeim vannak már és igazán irtóznék fiatalos kalapban kimenni az utcára. Ám ez azért mind nem igaz. Én még mindig az a félénk, kíváncsi kisleány vagyok, akinek nagy teher a lelkén, hogy a zárdában egy leány azt mondta róla, hogy „süti a haját és pirosítja az arcát”.

    Lehet az, hogy az ember megöregszik?

    Ó, nagyon komolyan tudok végigmenni az utcán, méltóságteljesen és emelt fejjel, mintha csakugyan felnőtt lennék, nagyságos asszony, akinek komoly dolgai és gondjai vannak, akár a többi felnőtt embernek. Felszállok a villamosra és helyet adnak nekem az udvarias fiatalemberek és fiatal leányok. Én leülök komolyan, de magamban nevetni szeretnék és alig tudom megállni, hogy meg ne simogassam annak a hetykesapkás kisleánynak a szép kerek arcocskáját, aki az előbb felállt a kedvemért.

szozattovabbacikkhez

Szilárd János: Disznótor az ötödiken

    Disznótor…

    Valahányszor hallom ezt a szót, vagy látom a pesti s budai vendéglők ablakaiban egy-egy táblára írva, mindig megfájdul a szívem és mérhetetlen honvággyal gondolok a falumra. A piros ablakokra és a havas háztetőkre…

    Hogy is volt csak?…

    Pirkadáskor kiállott az ember a kiskapuba és beletartotta fülét a nagy téli csendességbe. Hogy vajon fújja-e a hattyúdalát egy disznó valamerre?…

    Hát persze, hogy fújta. A tavalyi szalonnából tegnap akasztotta le az utolsó táblát a gazda, meg aztán a pincében az új bor is beérett már: hol az elvégen, hol a felvégen, de mindig fújta…

    Később aztán, a visítás (most kapták el a fülét), a jajveszékelés (már a farkát is fogják és hanyattfordították) és a halálhörgés (most szaladt bele a kés a tokájába) felé fordítván szemünket, legfőképpen az nyugtatta meg az embert, hogy nem tévedett, amidőn a csend beálltával először fekete füstfelhő támadt, majd megpirosodott az ég alja és tüzes pernyék törekedtek a magasba a gyanított szérűskert irányában, ahol néhány perc múlva a varjak is megjelentek, teleülték a fákat s a jó falatok reményében onnan csurgatták a nyálukat…

szozattovabbacikkhez

Csokonai Vitéz Mihály: Ajánló csók

Rozáliám! te raktál
Arcúlatomra csókot.
Rozáliám! te raktál
E verseimbe csókot,
Teáltalad poétát
Tett énbelőlem a csók:
Légyen tehát tenéked
Szentelve e csomó csók.
 
Ha téged én, galambom,
Tisztellek ennyi csókkal:
Tisztelj te is, galambom,
Engem meg ennyi csókkal!
S meg ötvenennyi csókkal!      

                  1794

Gyurkovics Tibor: Virágos dal

Te, terheshasú asszony,
hadd mondom csöndesen,
virágzó törzsed, széles
csipőd úgy szeretem.

Ahogy megülsz a padkán
vagy úton lopva lépsz,
hajolsz, csordulsz, tolódol,
súlyos vagy, mint a méz.

Vékony melled mögött ver
megszorított szived,
fejedben kavarognak
eljövendő szinek.

A két kezed lecsüng a
földre meredeken
vagy óvod behajlítva
a fényt a gyereken.

Kihajtassz, mint a vessző,
megújulsz, mint a termés,
burokban ülő árva
gyerek vagyok, ha elmész.

Reviczky Gyula: Szerelem filozófiája

Ha életem magános útján
Egy kis virág hajol felém,
Lágy illat-nyelven így susogva:
Neked virulok! Légy enyém!…

Nem nézem, mezei virág-e
Vagy rózsa, a ki így beszél,
Hanem megállok és szerelmet
Adok az ő szerelmeér’.

S ha büszke rózsát látok útban
Virulni némán, hidegen:
Tovább megyek s a büszke rózsát
Nem méltatom egy szóra sem.

Vajda János: Utolsó ábránd

Beszélhet a hit és a bölcselet;
Rút a halál, szépítni nem lehet.
Undort, iszonyt kelt borzasztó alakja,
S ki tudja, vaj’ mi lappang még alatta?

Álom talán, tudat – s álomtalan;
Embernek végre csöndes nyugta van?
Örökre, minden elmúlt, elenyészett?
Szomorú bár, ez voln’ a jobbik végzet.

De hátha újabb gyötrelem, pokol;
Az ember még aztán is fuldokol;
Egymásután, lassankint, atomonkint
Szenvedve át tovább a haldokló kínt?

vajdaszerelemkép1

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: A tihanyi viszhang

„Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót,
Édes az ah, de tanút nem szivel a szerelem.”
A viszhangu tetőn így súgott Irma Dezsőhöz,
Hogy Tihany agg hátán ültenek a szeretők.
A viszhang ezeket, mint hallá, súgva beszélé
Régi barátjának, a Balatonnak, alant,
A Balaton pedig elmondá partjainak, azoktól
Tudta Somogy, Veszprém, és Szala, tudta Füred;
És ezek elmondák a szomszéd többi megyéknek,
S már az egész ország tudta, hogy Irma szeret.
Akkor az árúlót így szidta meg a haragos lány:
„Némulj meg, viszhang; vén Balaton, te apadj
S láss fenekedre: gazos legyen az sokféle gazokkal,
S benne a száraz avart irtsa ki éjjeli láng.
S még feketébb legyen a füsttől Tihany oldala, mint most;
És vendégtelenűl álljon alatta Füred.
Ezt bár nagy szomorúan a három vármegye lássa,
Lássa egész ország, s bús legyen érte soká.”
Ezt is az őr viszhang hallá, s kibeszélte világnak:
Mit tehetett a lány? hallgata, és szeretett.
 
                                 1830 második fele

Reviczky Gyula: Egy bálkirálynőnek

Alig nőtt ki még a rövid ruhábul
S mamája bálba viszi kegyedet.
Szíve viharzik, gondolatja kábul,
Hol valahára már nagyság lehet.

Kipirult arccal, lázas remegéssel
Végigsuhan a márványcsarnokon;
És gyermeklelke illatárba vész el,
S ujjongva kérdi: Hát nem álmodom?…

Liheg, zihál, szeme ragyog a láztul;
S a mint egy frakkos úrral elsuhan,
Mindenki önt csodálja, önre bámul;
»A bálkirálynő!« suttogják sokan.

S ön diadalmasan mosolyg e szóra,
De egykor majd megtudja: mit jelent.
Jelenti, hogy sok édes gyermekóra
S a nyájas otthon feledésbe ment.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Dankó Pista a hegyen

[Anekdota a híres cigányprímás születésnapja alkalmából]

Brassó városa egy nyári napon megtelt piros plakátokkal. Dankó hirdette, hogy a daltársulatával odaérkezik.
A jegyzett napon meg is érkezett Dankó. Megnézte a termet, amelyben dallani fog, s megnézte, hogy mennyi jegy kelt el előre.
- Lesz itt annyi ember, - mondotta a vendéglős, - hogy be se férnek!
Dankó hát vígan megebédelt a társulatával együtt.
Ahogy ott ülnek a feketekávé mellett a vendéglő udvarán, Dankó meglátja a temérdek Cenk-hegyet. Alföldi ember: álmélkodik rajta.
- Hölgyek és urak! - mondja a társulatának, - délután úgy sincs dolgunk gyerünk fel arra a hegyre.
A dalosoknak tetszett az ötlet. Dankót különben is szerették.
- Hát csak gyerünk.
Megtöltetnek egy kosarat borral, egy kosarat sonkával, kalácscsal, azzal megindulnak.

szozattovabbacikkhez

Szöllősy Sándor: Nótás Szabó Pál

Minden magyar szívesen énekli dalainkat, ámde kevesen tudják, hogy a népdalnak nevezett nótáink jó részét képzett zenészek szerezték, ismert, vagy maguk költötte szövegre. Az igazi népdal mindig a népi szerzőktől származik. Mindig a nép fiai közül robban ki egy-egy tehetség, egy szerző s ennek a szerzőnek szövegét veszi át, rövidíti, bővíti, változtatja a nép s így megy a köztudatba. Így születik az igazi népdal.
Ilyen valódi népdalköltő volt Nótás Szabó Pál is.
Ki volt Nótás Szabó Pál?
Hódmezővásárhelyen született, zsellérember volt. Kis háza s néhány hold földje volt, amin gazdálkodott. Jószívű, bohém ember lévén, szívesen segített nála szegényebb embereken. Váltókat írt alá napszámosoknak, zselléreknek s amikor azok nem tudtak fizetni, az ő „vagyonából” elégítették ki magukat a hitelezők. Elment a föld, a ház, nem maradt semmije.
Abban az időben a híres magyar vágómarhát lábon hajtották Magyarországról Németországba. ezek közé a hajcsárok közé állt be Szabó Pál is, ő is marhahajcsár lett.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Két dal

I.

Indul a mars… Fűtik a gőzmasinát.
Sapkám mellett alig fér már a virág.
Mondjátok meg szép menyecskék,
Piros-barna leányok:
Hová tűzzem ezt a csomó
Illatozó, nyiladozó virágot?...   

Nevetnék is… sírnék is… de nem merek…
Nehéz kérdés szállta meg a szívemet:
Ha majd egyszer visszatérünk
Sántán, bénán, féllábbal,
Fogadnak-e ilyen csomó
Illatozó, nyiladozó virággal?...

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Kassa

Hernádvölgyi ősi, hősi város
Ide láncolt a múlt és szíved, –
Hogy is tudnál hűtlen lenni hozzánk;
Hisz Rákóczi hamvát őrized!
Észak kulcsa, Szent István gyémántja,
Mennyi könny hullt itt és mennyi vér,
Míg megkondult dómod ércharangja;
S magyar lett a bor és a kenyér!…
Míg meghallhattad, hogy sírok fölött,
Dicső honvédek lépte dübörög!

Vályi Nagy Géza költő, nótaszövegíró, hivatásos honvédtiszt

vályiA II. világháború után, mert a Horthy –rendszer hivatásos katonája volt, csak egy-egy népszerű dalát[ mint a „Három könny”, megzenésítette Bácsfalvy Erlich Antall] mutathatták be a nyilvánosság előtt. Ősrégi kálvinista, felvidéki nemesi család leszármazottja Vályi Nagy Géza, aki 1891.július 31-ben, Hajdú-vármegyében, Debrecenben született. Vályi Nagy Ferencnek, az Iliász első fordítójának egyenes leszármazottja. Főiskola végzettség után, mint hivatásos katona szolgája végig az első világháborút, ahol már verseket ír.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Bakák, huszárok, Csak szánni tudom ezt a népet…, Mienk a dal!, Nem is vagyunk már többé magyarok…, Régi csárda romjainál

Vályi Nagy Géza:

Bakák, huszárok

Éjen, vészen, vízen, sáron,
Gyalogszerrel, vagy lóháton,
Magyar baka, magyar huszár,
Legény voltál ám a gáton!

A rohamba dallal mentél,
Száz csatában vitézkedtél,
Ha kibuggyant piros véred,
Üsse a kő!… csak nevettél.

Mennél többet hullt a véred,
Nőttön nőtt a büszkeséged…
Hazájáért, királyáért,
Nem is magyar, ki nem vérzett!

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Őszi szántás a magyar ugaron

Szántunk-vetünk a zord magyar ugarba,
reménybúzával a tarisznya telve, -
hull, hull a mag, száz fürge kéz hullatja,
hej, ha tavaszra minden mag kikelne!

Hej, ha a nyárra minden szál beérne
s ott pompáznék, bő asztagokba hordva!
Hány hálaimát füstölögne égre
a sok szomorú, csendes magyar porta!

                      1927

ugar

Lendvai István: Csonka ének

Vörösen futnak a magyar éjszakák,
és szájuk egy néma seb.
Magyarnak még soha kevesebb.

A költő szívében lobog sok régi fáklyavilág
és bánat és gond és az álom, a konok.
De szereti a vért e cudar homok.

Mindig a szélnek mindig verekedés,
mindig jóságért böjtös vezekelés,
mindig másnak a Sok, magunknak a Kevés.

Szép istent ástak el a szőke nádas alatt,
szép hegedű volt, aki öröknéma maradt,
szép istent öltek el a szőke nádak alatt.

Félrebeszélnek álmatlan, őrült jegenyefák.
A pusztán a Holdig ér egy ősi holt vitéz,
és zordul egy messze, egy idegen vonatra néz.

Móra László: Aranykoporsó

Móra Ferenc emlékének

A nap sütött. A szél meg jajgatott…
A szép Tiszára ráfagyott a bánat.
Sírtak a bokrok, utcák és a házak,
Mikor becsukták a te ablakod,
Amelyen át úgy hívtad a Napot…

A nap sütött. A szél meg jajgatott,
Mikor a százezernyi néma ember
Jajt s könnyeket virágzó szemmel
Aranykoporsód mögött ballagott,
Becsuktak akkor egy kis ablakot…

A Nap sütött. S a lágy homok
Kitárta érted ősi szent ölét…
A csend, a béke úgy borult föléd,
Mint régen váró, hívó orvosok,
Hívtak a hun és avar zsoldosok.

Aranykoporsód mindazóta őrzöm.
Aranyszívedre teszem a kezem,
És véreidnek ajkán üzenem:
Tavaszon, télen, nyáron, hosszú őszön
Keresünk téged a búzamezőkön…

Szilágyi Domokos: Szemből halál

Öt óra. Itt a végső pillanat.
Héjjasfalva felé szaladva szalad
ki lovon, ki az apostolokén -
mint e huszonhat és fél éves legény.

– Potomság! – mondja. – Vagy talán nem is?
Hisz fut bálványa, az öreg Bem is,
aki szíve felől hordotta volt,
bár nem értett egy sort se soha, sort,
verssort, amelyet „oh, mon fils” rovott –
nem harci dobot
helyettesítőt – éppen csak a tett
válott igévé. S elvégeztetett.

Mert tett a szó, ó, tett, igen,
csak orra bukik macskaköveken,
s nem fegyver, csak fegyvernyi gondolat
buktatja orra jobb egek alatt.

S akkor a fiú hirtelen megáll
(a civil őrnagy) –: Hát szemből, Halál!

Csukás István: Július, július, nőnemű hónap

Július, július, nőnemű hónap,
fogadj el szeretődnek!
Szoknyádat bontják, testedhez felajzott
férfiak verődnek,
kábultan úszunk az áhított,
a világnagy ölbe,
de régi verseny ez, mint a nádas közt
megnyíló öbölbe.

nadas

Dsida Jenő: Július

Itt künn járok a földeken,
kedves.
A kalászok megbókolnak előttem:
olyan hatalmas vagyok, olyan
bronzarany félisten, mikor rádgondolok.
Egyébként pedig költő, sétáló ember,
akire fény hull és sárgaméz-mosolygás.
Tehénkék.
Pásztorok.
Nyári máglya. Búzamező.
Csöndesen feléd sóhajtom a búzavirágok kék szerelmét.
Harsányan feléd kiáltom a lobogó pipacsok vörös
nászindulóját!

                  1930

Gyurkovics Tibor: Július

Forog a kert, sápadt tökök
ülnek a lapulevelek
alatt s a leesett gyümölcs
savós homokban hempereg.

A rücskös, zöld uborka meg
idő előtt fonnyadni kezd,
a kerítések rácsain
bedől a meleg egyenest.

Szoba függönye lógva lóg,
száraz, zörög, akár a drót
s a vézna, vékony fű felett
a dombok arca fölrepedt.

A kút se mer. Lélegzete
elállt, csak nyög másfél hete,
a csorda elmegy, elbuvik,
nem szól az erdőn a kuvik.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Nyár

Ki tavaszát el nem fecsélte,
Gyümölcsöző leszen nyara,
S mire a mit vetett, megérik
Learathatja mint maga.

Az élet és természet egykép
Bevált sok dús ígéretet.
Virágból lesz a gyümölcs a fákon,
S ábrándokból lesz férfitett.

A fészek-építési gondot
Majd kárpótolja víg család.
Ki ifjan gyűjtött lelki kincset,
Élvezni fogja kamatát.

De a kinek életvetését
Megcsípte dér, elverte jég,
S gyümölcsfájáról életének
Hullatja bőven férgesét:

Kinek szívét, mint puszta tarlót
A nap kopárrá égeti:
A szép nyár ragyogó egével
Csak lassú fonnyadás neki.

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf