Marconnay Tibor: Májusi Ünnep

Mi szegények hosszú kínos napok igáját,
lerázzuk egy napon: a fáradt útrakel,
epres erdőn, friss, villogó, vidám-füttyös ligetben
új életet keres s feledve ünnepel.

Ma előre nézzen minden sebes, bicsaklott
miden súlyos vasakon edzett munkás-élet;
olyan a fölvirult tavasz, mint csoda-üllő
s a vén, makacs föld hátán szikráznak a fények.

Testvérem, földre nézz! Nem kell nekünk a menny!

szozattovabbacikkhez

 

Babay József: Tükörnél

Anyám fehér, akár a hó.
A szeme? Szeme tiszta tó.
A keze? Keze jaj, de jó.
Az anyám nem közénk való…
Anyámnak Anna a neve,
Szívét a könny szentelte be.
Lelkét az ég küldötte le,
Fehér galambot tett bele.
Hogy’ szülhetett ilyen fiút,
Ilyen gonoszt, ilyen hiút?
S miféle furcsa, szent titok,
Hogy mégis Rá hasonlítok?

1939

Dalmady Győző: Daloló anya

Sírdogál a kicsi gyermek,
Nem tud, nem tud elpihenni;
Csak dalol az édesanyja,
Alig végzi, újra kezdi.
Csupa édesség az ajka,
Áradó méz rajt’ a nóta –
Ablaknál a sötét éjjel
Meghúzódik hallgatózva.

Benne van a dalban minden
Gyöngédsége és szerelme!
Csak zeng, csak zeng kedves hangja,
Szívet, lelket fölemelve.
Néha elhal, mint a sóhaj,
Néha bátor és fölreppen,
Néha, mintha visszhangoznék
Távol, távol az egekben.

szozattovabbacikkhez

 

Emőd Tamás: Anyám keze

Anyám kezére gondolok:
E kéz fehér és keskeny,
Ilyen csendes bús női kéz
Itt nincs is erre Pesten.
Közelről szembe sem tűnik,
Csak így, ha messze nézek,
Így messze tisztán látom én
A formáját e kéznek.

Olyan szelíd és gyenge kéz,
Áttetsző, mint az este,
Templom fülkébe látni csak
Párját üvegre festve,
Ilyen kézzel tart misztikus
Rózsát a boldog angyal
Szent képeken, színezve lágy
Bársonnyal és arannyal.

szozattovabbacikkhez

 

Gyóni Géza: A nagy dáridó

Megcsókolom az anyám arcát,
Élő-halott régen szegény.
Szeméből a drága gyémántból
Kihűlt a régi égi fény.

Koszorút köt ifjú fejemre,
S ki gyermekét a széltől óvta,
Most pántlikásan úgy bocsát
A pokolbeli dáridóra.

A dáridón már zene zeng:
Sipít a halál acélsípja;
A kartács vadcimbalma zúg;

szozattovabbacikkhez

 

Krüzselyi Erzsébet: Az édesanya

Gyászruhás-feketék,
Hajlottak, kicsikék,
S apróka lépteik
Oly tétovák!
Másokért dolgozó,
Örök imádkozó,
Könnyezős, sóhajos
Édes anyák.

Körültök szilajon, –
Gázolva múltakon, –
Száguld a friss inú
Délceg ifjúság, –

szozattovabbacikkhez

 

Móra Ferenc: Levél anyámnak

Te tudod legjobban: rossz a világ szája –
Akármit mond rólam, sohase adj rája.
Ne hidd, hogy mindentől elkedvetlenedtem,
Hogy az élet unott hurcolója lettem:
Tele vagyok kedvvel, reménységgel, hittel,
Lelkem anyám, hidd el!

Előttem az élet nem volt soha még szebb,
A nap soha forróbb, az ég soha kékebb.
Nem éreztem magam soha jobb erőben,
Fütyülök, dalolok, fekvőben, kelőben.
Járom a világot csodakönnyű szívvel –
Lelkem anyám, hidd el!

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Méda: Anyák

Homályban élnek, önön életükbe zárva,
de ahová lépnek, a föld szíve dobban,
virágot hajt a puszta tér,
és szivárványt álmodik az éjszaka.

Kérdezd a gyermeket: anya!
kérdezd a férfit: feleség!
a bútor azt mondja: puha kéz,
az ablak feleli: tőle jön a fény!

Tőle jön a fény! – súgja a lámpa,
az edény csörömpölve bólogat,
Meghajtja hosszú fejét a szekrény
és vígan folyni kezd a csap.

szozattovabbacikkhez

 

Ölbey Irén: Szeresd anyádat

Ő volt, aki halkan bölcsőd fölé hajolt.
Ő volt, aki néked altatódalt dalolt.
Tündérmesét mesélt halk, téli estéken,
Ahogy ott pihegtél csöndben az ölében.
És hogy boldog legyen játékos kis élted,
Jóságos életét adta volna érted…
Ő volt, ki éretted olyan sokat fáradt…
Szeresd, nagyon szeresd az édesanyádat!

Ő az, aki soha meg nem haragszik rád,
Aki küld a mennybe érted forró imát.
Akárhova dob is sorsod szilaj keze...

szozattovabbacikkhez

 

Pósa Lajos: Ima a beteg édesanyáért

Istenem, ki hallod a beteg nyögését,
Levél suttogását, méhe zümmögését,
Halld meg ajkamnak is gyönge rebegését!

Ki bölcsőm rengette, ringatta szelíden,
Te meglátogattad, ó hatalmas Isten!
Betegség sorvasztja, nyugodalma nincsen.

Úgy reszket a szívem, mikor a harang szól,
Úgy reszket a csöndes, síró fuvalomtól!
Küldj balzsamot néki szárnyas angyalodtól!

szozattovabbacikkhez

 

Szalkai Balogh Örzse: Szépülj világ

Jaj, szomorú az én anyám szeme!
Mért szomorú…?
Hisz elrejtem a bánatot előle…
s csak lelkem taván ömlik el titokban!

Mért felhős hát édesanyám szeme?
Mért szomorú…?
Hisz’ benne tükröződik a világom!
Szépülj világ mosolygósra, vidámra,
Hogy derüljön édesanyám szeme!

Zórád Eta: Nagyanyám

„Kicsi unokám!” Ez áll a lapon
S amint úgy lassan olvasom…
…Mikor jössz haza? … Úgy vártam ma rád! …
Könnyezve hívom drága nagyanyát.

Hogy dédelgetett, hogy mesélt nekem,
Míg ott ültem a drága térdeken,
S míg bóbiskoltam a mese alatt,
Simogatta borzas hajamat.

szozattovabbacikkhez

 

Juhász Gyula: A gyermeket, ha alszik...

A gyermeket, ha alszik, simogasd meg
Egy gondolatban, mint bársony virágot,
Mely szirmait bezárta. Boldog éden
Ringatja most szelíden messze, messze
A nap zajától és a föld porától.
Egy nagy aranykaput nyitott ki éppen,
Melyet kerúbok őriznek dalolva
S lábujjhegyen a smaragd rétre indul,
Arany mezőre és ezüst patakra.

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Ha játszanak a gyermekek…

Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,
rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül
végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe,
csak eleje s vége. Mondd, nem ilyen-e éppen
az ember élete is? Csak elkezdődik
s máris befejeződik. A közepe, mint a semmi.

1928

Nagy Méda: Fűszeresebb, mint Magdolna olaja

Üdébb, mint a hajnalba nyitó virág,
simogatóbb, mint a tavaszi szél, a völgyből áradó,
édesebb, mint a húsvéti jácint illata,
fűszeresebb, mint Magdolna olaja,
mellyel hódolt egykor az Úrnak.
Illatosabb a tegnap kaszált fűnél,
ízesebb a barack húsánál,
frissebb a csurgatott méznél,
finomabb a lepke szárnyánál,
puhább a galamb pelyhénél,
lágyabb a bárány gyapjánál,
melegebb, mint minden szeretet,
Isten remeke,
sziromcsoda:
kislányom arca.

1932

Kányádi Sándor: Rigók

Tegnap egy rigó
fönn a fán,
füttyentett egyet,
s azután

tovaröppent
a szomszéd fára.
Ott várta
a párja.

És a párja is
füttyentett egyet.
És együtt a harmadik
fára röppentek.

Egy fa - egy fütty.
Így szálltak fáról fára -
s reggelre kizöldült
a környék minden fája.

Pethő László Árpád: Fű – fa – virágzón

Elmúltával lásd
tavaszodhat a tájon
fű – fa – virágzón

ragyoghat szülő –
és rom-haza ha lélek-
ben otthon vagy még…

Petőfi Sándor: Az erdőnek madara van…

Az erdőnek madara van,
És a kertnek virága van,
És az égnek csillaga van,
S a legénynek kedvese van.

Virítsz, virág, dalolsz, madár,
És te ragyogsz, csillagsugár,
S a lyány virít, dalol, ragyog...
Erdő, kert, ég, legény, boldog.

Hej elhervad a virágszál,
Csillag lehull, madár elszáll,
De a leány, az megmarad,
A legény a legboldogabb.

Pest, 1847. június 14 - 30.

Reményik Sándor: Fák alatt, szélzúgásban

A hangversenyhez ketten kellenek.
Ki mondaná meg zúgó rengetegben:
A szélvész zúg-e, vagy a rengeteg.
A teremtéshez ketten kellenek:
A lélek - és az, ami nagyobb nála.
Ezt érzem most, hogy arccal heverek
A fűben, s figyelek a szélzúgásra.

A vihar koncertterme a világ,
De orgonái néma lélek-erdők...

szozattovabbacikkhez

 

Sík Sándor: Madár

Nesztelenül, alig rezzentve szárnyát,
Egy nagy madár suhant az éjszakán át
Észak felől.
Drága madár, ritka madár:
Hogy bújtál el a vízözön elől?

Hitetlenül, fázva, borongva
Nézünk utánad szívszorongva
És hallgatag.
Édes madár, kétes madár,
Hallasd nekünk, ó hallasd hangodat.

szozattovabbacikkhez

 

Dr. Kerecseny János: Ne feledjük el Hőseink

Nem halnak meg vitéz hősök,
Fedi őket bár moha!
- Így tanítják dicső Ősök:
Ne feledjétek soha!

Igaz magyar szívben élnek,
Mint Kárpátunk bérc-sora,
Ezer éve ők regélnek:
Ne feledjétek soha!

Ha nem áll ki sok hős Vérünk;
Vad viharok zord kora...

szozattovabbacikkhez

 

Kölcsey Ferenc: Hős

          Védni menj el engem és hazád!
     Hősnek a hölgy mond és kardot ád;
  Győzve térj meg,
Búcsút így sohajta,
S véle e kard,
S ellen vére rajta!

           Hős elindul, lángban kebele,
     S fölpirúl rá bús harc reggele,
  Vág, de sebjén
Omlik drága vére,
Győz, de halva
Hull vert ellenére.

szozattovabbacikkhez

 

Szedenits Jenő: Hősök vasárnapján

Ma zengjen a kürtök harsány dala
Dalnokok éneke hasson fel az égig
Költők lantja mint ősi tambura
Ma zengjen újból, újabb ezredévig.

A szívekből törjön elő a csodás lángerő
Ma nem lehet gyáva, nem lehet csüggedő
Tett kövesse a kimondott szót
Rázzátok álmából a szunnyadót!

Lelkek pásztorai mécsest gyújtsatok...

szozattovabbacikkhez

 

Gyulai Pál: A hősök sírja

Egy sírban, az erdő-szélen,
Háromszáz hős alszik mélyen,
Mély sebekkel eltemetve,
Emlék nélkül, elfeledve.
De lehajlik a zöld erdő,
Rájok élő koszorút sző,
És mint álmaik haragja,
Harsog, zúg a bérc patakja,
Éjfél tájban, sírjok ormán,
Felgyúl néha egy-egy villám,
És felindul a természet,
A menny mintegy leborúl...

szozattovabbacikkhez

 

Endrődi Sándor: Hervadt rózsák

Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmúlásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.

Ha szirmuk selyme érint:
Kikeleti verőfény
Csapkod felém belőlük,
És elborítja lelkem’
Álmokkal, sugarakkal,
És a virágtalan föld
Teli lesz körülöttem
Rózsákkal, ibolyákkal,
És teli lesz a lelkem...

szozattovabbacikkhez

 

legifj. Szász Károly: Édes szép Ágnesem

Az égen egy-két felleg úszott,
Köztük sok csillag égett,
Alattuk darvak serge húzott,
Szelvén az enyhe léget.
Ilyen szép estét még nem értem,
És nem ért még tán ember…
Csöndesen lépve mendegéltem
Édes szép Ágnesemmel.

S a mint mentünk, kart-karba fűzve
Szemét felém emelte,
A rózsaszál, hajába tűzve,
Illatját rám lehelte.
Óh, hogy lehetne elfelednem
Üdvét e boldog estnek,
Melyen bevallottam szerelmem
Édes szép Ágnesemnek.

szozattovabbacikkhez

 

Pálóczi Horváth Ádám: Sári rózsám

Sári rózsám, hová mégy?
     Állj meg csak egy szóra!
De keservesen néztem
     Szerdán az ajtóra,
Hogy gyanakodó anyád
     Bezárta előttem,
Mikor alkonyodtakor
     Előtted eljöttem.

Észre vette mindég is
     Azt a lopott mézet...

szozattovabbacikkhez

 

Szabó Lőrinc: Valami örök

Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze, panasznéma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellőhalk varázs,
valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az, ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú, árnyhűs rejtelem...

szozattovabbacikkhez

 

Szávay Gyula: Hogy megcsókoltam Jucikát

Abban az ember-rengetegben
A tengeren túl odaát,
Hol a gyárkürtök árnyékától
Az ember virágot se lát,
Ott ismertem meg Jucikát.

«Magyarház» szólt a vezetőm és
Egy kis hajlékra mutatott;
Én szívdobogva zörgetem meg
A muskátlis kis ablakot
S az ajtó kinyílik legott.

szozattovabbacikkhez

 

Bartalis János: Kolozsvárhoz

Kolozsvár, milyen vészes a
barátságunk-sorsunk.
A legnehezebb időben
fogadtál öledbe,
mikor feletted
sóhajt az erdő,
s jajgat a határ.
Nézem a Szamost,
(régi ismerős,
ott folyt el Kosály mellett.)
Bámulom a bekéklő hegyeket.
A házak diákkorom idézik,
az ifjú éveket.

szozattovabbacikkhez

 

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz

Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik.
   S a föld lakóit vérbe mártott
     Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát.
A balti partot s Adria öbleit
   Vér festi s a Cordillerákat
     S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
   A népek érckorláti dőlnek...

szozattovabbacikkhez

 

Berzsenyi Dániel: A Szerelemhez

Psyche bíbor kebeléből
Repülj le felém,
Eged fényes aetheréből
Csöpögtesd belém,
Oh, Szerelem! malasztaid
Mennyből eredt balzsamait.

Hol van lelkem rokonfele?
Jer, jelentsd ki már!
Repülj kebelembe vele,
Szívem alig vár;
Repdez, mint Noé galambja,
De enyhelyét nem láthatja.

szozattovabbacikkhez

 

Nógrádi Pap Gyula költő, etnográfus, ügyvéd

Az „ismeretlen” költőket bemutató sorozatunk egyik érdekes egyénisége az örökálmodó, az élet szelíd idilljeinek muzsikása, a XIX. század költői nemzedékének, Pósa Lajos nemzedékének egyik hűséges lantosa, révkomáromi Pap Gyula ügyvéd, aki egy hasonnevű írótól megkülönböztetésül vette fel utólag a Nógrádi előnevet. Szülei nemes Pap Károly és Okolicsányi Rozália régi felföldi protestáns-földbirtokos családok leszármazottai.

szozattovabbacikkhez

 

Hangay Sándor: A vén sas gubbaszt

Szeleknek táncát kis sirályok várják,
A vén sas immár összecsukta szárnyát.
Szikláján gubbaszt. Önmagának szobra
S emlékszik régi elmúlt viharokra…

Hasonlók többé nem lesznek soha!
– Zúgott az Isten villámostora.
Hegyek gördültek, felhők tornya rengett
S felettük mint a Végzet, ő kerengett.

szozattovabbacikkhez

 

Hangay Sándor: Baj van a Nyugatnál?!

     – HAMLET: Lenni, vagy nem lenni? BABITS: Úgy látszik, mégsem lenni! legalább is szerkesztőnek aligha lenni…

     Két füzet fekszik előttem. Az egyik a NYUGAT IV. 16-iki, a másik a kolozsvári (és ha az oláhok megpukkadnak, akkori is Kolozsvár-i) ELLENŐR, ugyancsak IV. 16-iki száma. Furcsa találkozás! Az első idehaza Csonka-Magyarországon vicsorgatja elhullajtott forradalmi csikófogait, míg a második 16 harcos évet áldozva az elszakított...

szozattovabbacikkhez

 

Hangay Sándor: Csodáról szóló ének

Kipp… kopp… könny hullt a rögre csitt!
Csodák történnek még manap
S a könny nyomán, a könny nyomán
Virág helyett egy szív fakadt.
Csodák történnek még manap.

És hullt a könny és hullt a könny,
Hogy száz meg száz új szív terem.
Pipacsszőnyeg a friss mezőn…
Teherbeejtett réteken
Bíborpiros sok szív terem.

szozattovabbacikkhez

 

Hangay Sándor: Elmentek az ólomkatonák

Álom bóbiskol a szobánkban,
Mint ködlő tón fehér virág.
És meserétek küldik hozzám
Tubarózsáknak illatát.

A kis fiam ágyában szunnyad.
Ezüst fátyolt terít az éj.
És lenn, szívemben ményen, messze
Halkan síró muzsika kél.

Az orgonák tán mostan nyílnak…
(Álmában a fiam nevet.)
De régen is volt… elmúlt s többé...

szozattovabbacikkhez

 

Hangay Sándor: Hajnali mise

A templomajtó álmodó homályán
Botorkálva jár egy-egy röpke fény,
Mint vázna, álmos kis ministráns arca.
S az örök-mécs a papnak köpenyén
Sötét hímzést sző az aranyba át
És túlvilági fényben ragyogtatja
Szentek fején a sárga glóriát.

Ragyog az oltár, mint a tónak mélye,
Mikor a Hold néz bele szomorún
És bíbor foltok gyúladnak parázslón
Krisztus fején a töviskoszorún.
S a pap imája fojtottan vergődik,
Mint egy fehér, bús haldokló galamb.

szozattovabbacikkhez

 

Bárd Oszkár: Ez zárt világ

Ezt a szerelmet hogy mesélhetném el,
ezt a szigorút, furcsát, szótalant,
melyből csak ráncolt homlok látszik itt fent,
bár ezeréves pokol forr alant?
Hogy mutassam, s magam is hogyan nézzem,
hisz tenyeremre nem tettem soha:
előlem is nehéz dobozba zártam,
látszólag födje pókháló s moha.
Elnézem, mások ajkáról be könnyen
repülnek jelzők, mohók, színesek,
míg én, akármily szürke vallomáskor
úgy érzem, tiltott gyökeret nyesek!
Nyugodj bele, én is belenyugodtam:

szozattovabbacikkhez

 

Bartók Lajos: Romok közt

A fák legmélyebb árnyán
Búsong a régi rom.
Borostyán fut magasra
Az omladék falon.

S egy nőszobor áll némán
Az omladék között,
Kőrózsa-koszorúzta
Márványba öltözött.

Hó vállát megsebezték,
Ujját letörték,
S mint bánat, megrepeszté
Kemény kő kőszívét.

szozattovabbacikkhez

 

Dsida Jenő: Túl, jégmezőkön

Halott lányka emlékének

A megfagyott öbölben
jégbe szorult a csolnak.
A hallgatás bárányai
melletted vándorolnak.

Mégy lankadón és szelíden,
glóriásan és nézelődőn
a vattás békesség felé
véget ne mérő jégmezőkön.

Kibomlott és havas hajad
meglobog és ismét elül...

szozattovabbacikkhez

 

Ölvedi László: Thália

Komédiás vagyok az élet színpadán.
Kacagásra torzult arccal játszom szerepeimet,
amelyek lárvát kényszerítenek reám,
a taposó hétköznapok álarcait.
Megadatott nekem a tisztánlátás
a hazugság, a bűn ránkerőszakolt szemüvegén keresztül.
De mint ér a látás,
mit ér, ha megtapintom a döbbenetes valót,
ha érzem fojtó polipkarjait,
amelyek minden hitet, álmot befonnak
és gyönge vagyok, mint a hajától megfosztott Sámson.

szozattovabbacikkhez

 

Szabédi László: Telihold

Saját magánál kétszer volt nagyobb,
saját vérénél hétszer pirosabb
a napkeleten naplenyugtakor
éj s dél között támadó telihold.
Ókertben, telihold iránt tekergő
ösvényen mentem, esteli tekergő,
a vérben ázó telihold felé;
sajnálni mertem, mert hisz biztosan bús,
ha úgy kanyargat ím maga felé,
hogy lábam versláb, utam kusza jambus
s a némaságom zengő vers leszen,
és jaj, mitévő lesz a szép eszem?
(Ne járjatok a holddal! mámoros
útján hány irtatlan tájra lökött!

szozattovabbacikkhez

 

Berda József: Harangszó májusi estén

I.

Jézus édesanyját magasztald csak te ezüst nyugalom.

Magasztaltassál ó, legvígasztalóbb csengés:
Mária Asszony áradó, tiszta hangja!

Szállj le halkan,
szomjú lelkem mélyire szállj le most:
csittítsd már el zajongó vérem csúnya szavát!

Te szeress csak engem, te nézz rám egyetlen Mária!

szozattovabbacikkhez

 

Kapui Ágota: Május

Mint fognyomok az elszáradt kenyérben
mint mosolyok a görögdinnye száján
mint levegő a felfújt alkonyatban
mint lábadon a friss szúnyogcsípés
mint szisszenés a csipkebokor ágán
mint eperben az édes pukkanás…
úgy nyílik ránk a május
mint záporban az utcán
a sok színes esernyő:
kibomló friss varázs.

Móra László: Megkérem májust…

Ha majd a rózsa bimbót bontogat,
S a csacska szellő lágyan muzsikál:
Ha elindul a napsugárfogat
S belőle boldog szép Május kiszáll,
Bízó lélekkel állok én elé,
Esdő koldusként rávetem szemem,
S megkérem halkan, jöjjön el velem!

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Gáspár: Május meddő felhői alatt

Kínlódva szólok, ha a májusi futórózsák
tomboló lugas-versenyét nézem,
egyedül talán az ámult hallgatás lenne a méltó,
a tűzként emésztő történet aszkézise,
de akkor nem szabadott volna
ily közelre mennem,
ennyire közelről látnom
az elromosodott nagy barátságokat...

szozattovabbacikkhez

 

Sík Sándor: Ákácvirágzás

Este van, nyár van, mosolyog a csend.
Szellő, madár és ember elpihent.

Valami titokterhes boldogságtul
Ákácok könnye: nagy, fehér virág hull.

Oly frissen, könnyen megyünk egymás mellett,
Mint eső után gyöngyviráglehellet.

Fehér virág közt szótlan lépdelünk,
És a Jóisten szembejön velünk.

János

Magyar népköltés

Sírva sétál a kapuban János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
,Mi most a baj János?’
«Ha az asszony megengedné,
Hogy a kapun belül mennék.»
,Lehet, szívem, János!’

Sírva sétál kapun belül János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
,Mi még a baj János?’
«Ha az asszony megengedné,
Hogy a ház elébe mennék.»
,Lehet, szívem, János!’

szozattovabbacikkhez

 

Katus tava

Kristály Balázs gyűjtése

     Székelykeresztúron van egy tó. Régebben a mostani tó helyén egy házikó állott, amelyben egy szegény özvegyasszony éldegélt.
     Történt egyszer, hogy az asszony a szapulást valami ok miatt elhagyta nagypéntekre, pedig ezt a napot a Székelyföldön igen megszokták ünnepelni. A templomba menő emberek beszóltak Kati nénihez, hogy menjen velük templomba, de ő bizony azt mondta:
     - Dehogy megyek. Szorgalmasabb dolgom van nekem a templomnál. Szapulót raktam s még ki kell sújkolnom. Imádsággal nem sújkolódik ki a ruha.

szozattovabbacikkhez

 

szozattv

.
szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf