Kányádi Sándor: Csók a lépcsőházban

Összerebbentünk ijedten:
„Jaj, ne, ne, meglátnak”.
S látod, most eldicsekedem
az egész világnak.

1956 

csók

Szász Károly: Iduna

Ne kapd föl nevét, kósza hír!
Adj néki nyugtot, néma sír!
Fedezd be árnnyal, zöld berek!
Felejtsétek el, emberek!

Nem élt a végett: hogy nevét
A hír szellője hordja szét.
S ha dalolt: mint a csalogány,
Magának énekelt csupán.

Szelíd dalán, – mit tudta ő:
Elmereng-é az átmenő?
Vagy pusztában elhangzik-e
Lelkének hangja: éneke?

Hagyjátok el hát, hadd legyen
Felejtett sírja jeltelen;
És néma hideg sírkövén
Ne légyen könny: csak az enyém!

Ne több virág, mint amelyet
A jó természet ültetett;
Ne több dal: csak mit egy szelíd,
Bús csalogány énekel itt.

Felejtsétek el emberek!
Fedezd be árnnyal, zöld berek!
Adj néki nyugtot, néma sír!
Ne kapd föl nevét, kósza hír!

Török Sophie: Hangomban élsz még

Reggel, ahogy ébredek, első pillantásom
szobádnak csukott ajtajára esik, s bár
tudom, hogy nem motozol többé a másik
szobában, reggeli mellett, telefon és
pasziánsz mellett, – egy tilos vágy
édes bujtogatására mégis elkiáltom,
halkan és lopva elkiáltom a neved.

Már felébredtem, már tudok minden
szörnyűt! de nevedet hívó hangom erejétől
egy pillanatra drága kísértet! mégis
megjelensz a nyíló ajtószárny mögött.
Merev kép-életedből egy pillanatra
mozgó életbe varázsol hangosan kiejtett
neved valóság-zengése. Ismerős mozdulattal,
ismerős neszek közt villansz elém
egy boldogító pillanatra! Míg a tények
uralmát résen őrző eszméletem
meg nem cáfol és sírva töröl le
az ajtó fehér tábláiról.

szozattovabbacikkhez

Wohl Janka: Hiú vágy

Még egyszer ifjú, tiszta érzeménnyel.
Oly szívvel, mely nem ismert még panaszt,
Még egyszer látni teljes pompájában
Az illatos, virághintő tavaszt!

Még egyszer lenni teljes birtokában
Mindannak, mitől megfoszt a világ,
Remélni, hogy mit olyan dúsan ígért,
Az élet annyit, nem, még többet ád.

Még egyszer hinni, hinni érzelemben –
Nem ismervén még a tapasztalást,
Öröknek vélni azt, a mi mulandó
S mulandónak a kiábrándulást.

Még egyszer, ah! nem bírni emlékekkel!
Nem rejteni a szívben sírokat,
Nem tudni még, hogy a megváltás könnye
Nem köti föl az élő-holtakat.

Még egyszer, egyszer, ah! egy tünde percig
Gyermek lehetni, boldog és nyugodt,
Feledni, hogy az életet leéltem,
Feledni, hogy napom leáldozott!

Zrínyi Miklós: Mint az szomjú szarvas…

Az [II] Idilium-ból

Nyavalyás, mit futok, mint az szomjú szarvas
Forráshoz, utánad? az ki vagy mint egy vas.
Mint szelégyithetlen sebes kesellyő-sas,
Elröpülsz előttem, s elfutsz, mint vad farkas.
 
De bizony nem úgy van, mert szebb vagy farkasnál,
Nem szelégyebb, fejérebb fekete sasnál;
De nem is márvány vagy, mert ha márvány volnál,
Én előttem oly igen el nem futhatnál.

Sasnak is szüve ég az szerelem miát;
Nézd meg, társa után magasról mint kiált.
Hordozza farkas is szerelem igáját,
Mert társa kedvéjért szereti barlangját.
 
De mi vagyon kemény mágnesnél keményebb?
De mi vagyon ennél ismég szerelmessebb?
Szereti az vasat: te penig keményebb
Mágnesnél és vasnál, és jégnél hidegebb.

Rudnyánszky Gyula: Tele van a kert virággal…

Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int…

Őszi szél, ha elhervasztja,
Esztendőre, új tavaszra
Majd virulni fog megint.

Tele van most ifjúsággal,
Szerelemmel, boldogsággal
A szívünk is, kedvesem;

Szedjük, szedjük a rózsáit,
Mert ha egyszer elvirágzik,
Nem virul ki sohasem!

Farkas Imre: Késmárk

A Lomnini-csúcs csillagokig ér,
De lenn a tavasz virágot ígér.

A felhő völgybe jár, mélyen alant,
Mohos boltíven sír a vadgalamb.

Szél suhogásán kísértetes ének,
Mintha kuruc-sarkantyúk pengenének.

 

Késmárk

Buda Ferenc: Szekér tanár úrnak Kecskemétre

Ej, kedves tanár úr,
– a dicső
emlékű, ám szinte kamaszként
eltávozott költő szófordulatát
idézve – hát mi a kő? Azaz-
hogy: mi a homok? (Ez utóbbi
a táj couleur locale-ja szerint
ideillőbb, ámbár hisz kő is terem
errefelé: epekő, vesekő, mindig
csak a más kedvese kő’ – node
hagyjuk e felelőtlen, frivol fecse-
gést, ez most teljesen indoko-
latlan, egy magunkfajta komoly
úr effélét aligha engedhet meg
magának), egyszóval azt akarom
kinyögni – mit is? Ó, hogy az ördög
baltafokozza agyon, hát nem ki-
szaladt a fejemből! Hopp, megvan!
Csak el ne hibázzam, számlálgatván
az ujjaimon meg a bütykeimen!
Hatvan? A fenét! Legfönnebb a
tucat ötszöröse, avagy harminc,
de kettőzött példányban: egyik
elől, a másik meg odahátul,
aholott nem nézzük s nem is
mutogatjuk.

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Molnár tanár úr

Szeretett minket, mi is szerettük.
Az ő tárgya volt a történelem.
Csak ami elmúlt, azzal törődött,
Nem érdekelte a szürke jelen.

Egész övig ért fehér szakálla,
Talán, hogy a szívét takarja be.
Az osztályzatot is ide írta,
Senkit sem buktatott meg sohase.

Mikor elfáradt, nyugdíjba ment el,
S jöttek a helyébe fiatalok,
Türelmetlenül jelennek élők,
Akiknek az ajkán a múlt dadog.

Gyakorta sétált, hajlottan, görbén,
Elbámult utána az iskola.
Mint egy-egy szív sajgott minden tégla,
Érezték, hogy nem jön vissza soha.

Jöttek új fiúk, kik nem ismerték
És nem is köszöntek soha neki,
Aztán csak este jött az utcára,
Egy-egy árnyék félve kerülte ki.

Az iskolára mindig felnézett
Szomorúan nézték az ablakai,
Tudták, hogy mi az időben zsendül,
Azt nem ő fogja már tanítani.

                                   1915

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám

Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az embereknek testvére vagyok.
 
                                  1925

Ady Endre: Új könyvem fedelére

Hogy itt vannak egy könyvben, holtan,
Nyomva, befűzve, azt se tudom,
Hogy vajjon őket én daloltam?
 
Akárkié is lehetnének,
Olyan furcsák és távoliak:
Átok, zsoltár, panasz és ének.
 
Bizonyos, hogy csúfolják, félik
Ezeket a bűnös dalokat,
Kik az életet félig-élik.
 
Bizonyos, hogy gyönyörű volna,
Ha ezeket a fájdalmakat
Más éli és más panaszolja.
 
De én voltam, óh, jaj, én voltam
Szülőtök, vad, borús, új dalok
És én már régen meglakoltam.

Gyóni Géza: Tízezredik könyvem táblájára

Mi hazaérünk, könyvem, harcok könyve,
Ki fogantattál világ vére árán.
Mi hazaérünk, hogyha porló testünk
Bús étek lesz is vércsék lakomáján.

Uzsoki-hágón leverjük a sárt,
Leverjük a vért menténkről, csizmánkról.
Muskátlis, méntás ablakok alatt
Lovunk és szívünk büszke táncot táncol.

Velünk repülnek, könyvem, harcok könyve,
Diadalúton vitézek, vidámak,
S a mi szavunkkal Tiszamenti házban
Jó magyaroknak jó estét kívánnak.

De jó lesz ottan szívvel szorgosoknak,
De jó lesz ottan sebeket vivőknek;
De jaj lesz ottan nagyképű kosoknak,
De jaj lesz ottan cégéres ripőknek.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: XLI. Könyvemmel

Ha könyvem' végig olvasod,
Megismered, minő vagyok.
Hogy lelkem mennyit küzködött
A kárhozat s az üdv között.
 
Voltam sokáig kárhozott;
Napot nem értem boldogot.
Poklomban, átkos éjjelen
Csupán a múzsa járt velem.
 
Így tévelyegtem csüggedőn.
Már elhagyott végső erőm,
Midőn a legbúsabb napon
Te jöttél, mentő angyalom.
 
Csodaszép, bűvölő szemed
Feltárta nékem az eget.
És úgy kísért mint égi fény,
Én gyönyörű Beatricém!

Kovách Ferenc: Megérett a búza

Megérett a magyar búza,
Cseng a kasza éle.
Bízva nézhet már a gazda
A jövő elébe.

Megérett az arany búza,
Vágják már a rendet.
Verejtékünk, imádságunk
Tetszett az Istennek.

Megérett az Isten áldás,
Telik a zsák szépen.
S cseng a nóta, vidám nóta
Kinn a faluvégen.

Megérett a magyar búza,
Viszik a malomba…
Mindennapi kenyerünket
Isten áldja, óvja!

A hegedűsök királya: Joachim József

260px Joachim József 2Ha ezt a nevet hallják a világ kulturált zenészei, vagy akár a klasszikusokat szerető hallgatóság, egyikük sem gondol arra, hogy gyakran a minden idők legjobb hegedűsének emlegetett Joachim magyar volt. Pedig az volt! Nemcsak azért, mert az őrvidéki, Moson vármegyében, Köpcsényben született, hanem azért is, mert magyarságát ő maga is hangsúlyozta, nemcsak szerzeményeiben, hanem cselekedeteiben is. Mendelssohn londoni barátjának, a költő Klingemannak az 1831. június 8-án született „magyar” Joachim Józsefet ajánlotta figyelmébe, 1844-ben pedig Londonban – „Hungarian boy”-ként hirdették az ifjú művész első londoni fellépését.
    Az első fellépése is Magyarországon, a Nemzeti Kaszinóban volt, 1839-ben, nyolc éves (!) korában. Tíz éves korában, pesti tanulmányai után, a híres bécsi mesteriskola vezetőjéhez, az ugyancsak magyar Bőhm Józsefhez került. Tizenhárom éves volt, amikor Lipcsébe ment, ahol már kész művészként fogadták. Első fellépésénél maga Mendelssohn kísérte zongorán. Később Liszt Ferenc környezetébe, Weimarba került, majd Hannoverbe, végül Berlinbe, ahol a világhírű főiskola vezetője lett.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Móricz Zsigmond

Moricz Zsigmond Radio 1935Jelentőségét és írói alkatát félreismerte kora. Ady Endre „lázával” szemben őt tekintették az ellensaroknak: a higgadtság, a nyugalom, az „egészség” megtestesítőjének, a „gyümölcsfának”, mely szinte öntudatlan bőséggel évről-évre hullatja gyümölcseit. Kissé Ady is tévedett, mert hasonló képet festett Móricz Zsigmondról ünneplő versében. Elismeréssel hömpölygő sorok közé pedig egy adag bizalmatlanságot is vegyített, mintha Móricz nem tette volna fel teljesen az életét arra, amit csinált. Babits és iskolája már egyenesen torzképet rajzolt Móriczról, afféle „ösztönös művésznek” tartották, – s ez náluk alapos lebecsülést jelentett, – aki kelet-európai brutalitással és naivsággal csinálja a naturalizmus magyar változatát. Torzképek hemzsegtek és félreértések sokasodtak s csak egy-két ember tudta, hogy Móricz Zsigmond írói „szabása” és jelentősége mennyire egyenrangú Ady Endével.

szozattovabbacikkhez

Móricz Zsigmond: Magvető

anonymus szobor anonymous    - Azt kérdezted, hogy kerül bele Anonymus a magyar irodalomba?
    - Igen, eddig magyar irodalomnak csak a magyar nyelvű irodalmat tanultuk.
    - Na hát kifogjuk bővíteni a keretet. Volt idő, mikor még nem írtak magyarul, de akkor is magyarok éltek itt s magyarul gondolkodtak, cselekedtek és magyarul lelkesedtek. Anonymus latin szavakkal még magyarul beszélt is! Csak el kell olvasni, micsoda tiszta magyar észjárással mondja el a magyarok tetteit, az egész honfoglalást úgy meséli el, ahogy csak magyarul lehet mesélni. Folyamatosan, kövéren és kényelmesen. Mondja ő szegény, hogy nem illenék, hogy a parasztok csacska énekéből ismerjük meg a nemes magyar nemzet tetteit, de a végén úgy visszamenekül a csacska énekekbe, hogy öröm. Hüj de magyar, ahogy az evéseket és ivásokat megírja. Meg tudnám a magyar embert rajzolni magából Anonymusból, de persze csak azért, mert a magyar ma is az, aki akkor volt.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Búcsú Móricz Zsigmondtól

Sokan írtak már Hozzád verseket,
Ady, Babits, Kosztolányi és annyi mások,
S hogy most mégis ím, én írok Neked,
Mentsék azt nékem a nagy zokogások,
Melyeket távozásod hallatára
Hű „fiaid” és híveid itt is sírnak.
S e rímes pár sort küldi búcsúzásra
E régi táj s az új Magyar Hírlap.

Nagy ideje már, hogy utoljára láttunk,
És néha hangod is messze került.
De éreztük és vallottuk: barátunk
Vagy messzi is, s ha egy s más sikerült,
Tudtuk, Neked volt oroszlánrészed benne,
Mint annyi másban, mi magyart fog át.
S kelet népének lángoló szerelme
Szülte szerte a sok-sok új csodát.

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő irodalomtörténész, műfordító

A fiatalon elhunyt Vértesy Jenő 1877. június 30-án született Budapesten értelmiségi családból. A napjainkban már szinte teljesen elfeledett költő-műfordító édesapja, Vértesy Arnold, íróként szintén lelkes, mellékfoglalkozású irodalmár volt. Jenő Debrecenben végezte el a református gimnáziumot, majd 1895-benmegkezte bölcsészkari tanulmányait Budapesten, ahol diákként több díjat és oklevelet nyert, 1899-ben bölcsészdoktorrá avatják. Már 1898-tól gyakornokoskodik a Magyar Nemzeti Múzeumban, a könyvtárban, itt dolgozik majd élete végéig. Ezt közben bevonul kötelező katonai szolgálatra a budapesti Honvéd Gyalogezredhez 1900-1901 közepéig. Munkahelyi véglegesítése után többször tett tanulmányutat Olasz- és Németországban. Költeményeinek legtöbbje a múlt történelmi – elsősorban magyar – eseményeivel foglalkozik, de nem ritka a vallásos ihletésű vagy a görög-római korba visszanyúló munkája is.

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő: Kölcsey Ferenc

javkölcseyVajon mennyi ideje maradt Kölcseynek az álmodozásból? Nemcsak a Szirmai könyvét vette elő, hogy kiírja az adatokat belőle. Ő azt is tudta, hogy e munka tele van hibás statisztikai adatokkal. Tudta a szomszéd vármegyék közviszonyait, még jobban ismerte a sajátját, látta a parasztot munkájában izzadni, fáradni. S egész beszédében nagy gondolat villan meg: enyhítni az adózó népen, mert már súlyos neki a teher.

Mindössze 59 négyzetmérföld művelni való terület van Szatmárban. Ennyi a statisztika szerint. Kölcsey azt is levonja, amiről a statisztika nem szól, a terméketlen részeket, a vizenyős helyeket, nem is szólva a gyakori áradásokról. Számokkal dolgozik, fukarszavú adatokkal. Ha az adózó nép a legkedvedzőbb viszonyok között lenne is a fölművelést illetőleg, az egész népességnek akkor is csak fele táplálkoznék itthoni terméssel. Újból adatokkal mutatja ki, milyen rossz lábon áll az állattenyésztés. A méhesek utáni jövedelem majdnem semmi. Ahol a fölművelő ilyen rossz állapotban van, ott a mesterember sincs kedvező viszonyok közt. Kevesen is vannak. Tárgyalja a kereskedést is töviről-hegyire. A Tiszát kivéve a folyóvizek járhatatlanok. Ilyen helyzetben van az az adózó nép, mely évenkint csupán a házi és hadi pénztárakba 99.015 ezüst forintnyi adót fizet. Hát még ha szűkös esztendők járnak!

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő: A barát és a lovag, Dies irae, Osztrák hála

Vértesy Jenő:

Osztrák hála

I.

    A cseh király, Ottokár mond:
„Rajta, rajta, hősi népem!
A Habsburg Rudolf fejéről
A koronát ma letépem!

    Sarkantyúmmal tiprom még meg
Az újdonsült rossz császárját!
osztráksasMint a polyvát, fúvom szerte
Valamennyi koldus svábját!”

    „Magyar király a frigyese,
Jól ismerjük, harcos fajta…
Óh királyom, félek, félek!”
„Kürt riadjon, rajta, rajta!”

    Cseh Ottokár jó levente,
Kardját rázza bajnok karral,
Megfelelne az osztráknak,
De hogy bírjon a magyarral?

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Magány

Tépett felhők, fekete erdő,
És semmi más, és semmi más
A nagy világ fényes zajáról,
Küzdelméről nincs híradás.

Éveken át egymásra száradt,
Százszor gondolt gondolatok,
Régen álmodott ósdi álmok
Töltik be az éjjelt, s napot.

Elavult rémek tömkelegje
Lepi el sötétség falát.
Hogy kúsznak, jönnek önfeledve,
Szivárognak a falon át.

Egy percre: villám káprázatja,
Százezer ajk sóhaja kél –  –  –
Dehogy! csak sűrű fenyők közt
Sivítva zúg a déli szél.

Sötétség, csend! jobb így! Borulj rám
Fekete erdő. – Fellegek
Fedjétek el mit véres fényben
A rémes távol rejteget.

Weöres Sándor: Ha kérdezik, ki vagy, ezt mondd:

egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétivódott –
de röpte nem maradt meg
és el se veszett.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Júniusi éjszakák

Az égalj mindenütt viharsarok,
magas pusztákra fellegcsorda vágtat,
szívrezzentő, komor zivatarok
villámmal cifrázzák az éjszakákat.

Hallgatom a hatalmas égi szót:
most ott dördül Visegrád orma táján.
Ilyen kirobbanó fortissimót
a nagy Süket sem vert ki zongoráján.

Ó, lesznek még vihartermő nyarak,
fölöttem villámok vágnak keresztül,
zengő mennydörgések szólítanak,
s elcsöndesült szívem egyet se rezdül.

Ásgúthy Erzsébet: Nyár

Olvadt aranykévék, fénylő zuhatag,
Bársonyos pázsitok, lepkék buja tánca,
Párázó föld, elnyúló lomha testek,
Pirosra érett ajkak,
Szerelem…
Két tűzbogár egy tikkadt levelen…
Nyáréjszakák, kalászbaszökkenések,
Páros álmok és hajnali kelések,
Szomjas torokkal hívó szózatok…

Mind himnuszt zúgva lüktet, énekel:
Ó, Élet! Élet!
                      Élni! Élni kell!

– S egy sárga kis levél a szőnyegen
Előreküldött névjegye az ősznek. –

Kisfaludy Károly: Messze fénylik a Balaton

Messze fénylik a Balaton,
És engemet partjához von:
Immár tudom, miért fénylett,
Mert szép Rózsám bele nézett. 

Hej szép Rózsám! tekints rám is!
Hadd derüljön bús szívem is:
Olyan az mint a Balaton,
Ha felette szélvész vagyon.

Rónay György: Medárd után

A felhők a hegyekre könyökölnek,
reggeltől estig úgy lesik a völgyet;
néha hirtelen előrontanak
s füstölgő záporokat ontanak.

Nagyot csattan a villám karikása;
öklelőznek, kergetőznek; utána
visszafutnak, mint vásott kamaszok,
a hegy mögé és meglapulnak ott.

Az ég nevet, kimosdva tiszta kékre,
szivárványt kezd s elunva hagyja félbe;
kis szellő rebben, aztán mint ijedt
pulikölyök, a bokorba siet,

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: Június

Cirreg, cirpel az esti bogár
és önti illatát a hársfa.
Sárga asztal az érett határ.
Fénylik a búzák kalásza.
Cigányom most az esti bogár.
Mézes-boros kancsóm a hársfa.
Kortyolom daluk és mézük
s míg pillog a villám rózsaszín szárnya,
suttog a fürjes búzák kalásza.

Csőke Mári

faragasMagyar népköltés

Csőke Boris fehér háza,
Cégére sincs, mégis csárda,
Arany ablak, réz karika:
«Mári lányom, nézz ki rajta.

Ugyan Mári, nézz ki rajta,
Ki sétál az udvarodba?»
«Nagymihály Ferdi, angyalom. –
Gyűjjön hát be, megcsókolom!»

Nagymihály Ferdi lajbija
Ezüst gombra van kivarrva,
Harminchárom rózsa rajta,
Csőke Mári neve rajta.

szozattovabbacikkhez

Muskátli - 2018. június

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2018. június
IV. évfolyam / 10. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

A Les-hegy

– Orbán Balázs elbeszélése nyomán –

Amikor a tatárok a Székelyföldet elözönlötték, mindenütt kigyúltak az őrtüzek, mindenütt megszólaltak a harangok:
- Itt a veszedelem, jő a tatár!
Megszólalt a harang Máréfalván is, és a bíró mindjárt riasztotta a népet. A vigyázókat felküldte a Les-hegy tetejére, hogy onnan figyeljék, adnak-e jelt az udvarhelyi Budvárból, az asszonyokat meg a gyerekeket a Les-hegy derekán levő felső szikla-barlangba indította, mert veszedelemben mindig oda húzódott a község népe.
A tatárra sokat várni nem kellett, mert egyszerre futva jöttek a vigyázók:
- Emberek, jő a tatár!
Akkor a bíró vezetésével a férfiak bevonultak az alsó barlangba, mert onnan jó kilövés esett, harcba lehetett szállni az ellenséggel.
 A tatárok pedig nagy kiáltozással, ostorpattogtatással bevágtattak a községbe. Keresték a magyarokat a házakban, keresték a templomban is, végre nyomot kaptak, és levágtattak a Les-hegy aljába. Onnan meglátták a két barlangot, leugráltak a lóról, és kezdtek felkapaszkodni a sziklán.

szozattovabbacikkhez

Gaál Mózes: Hunor és Magyar

hunorésmagyarMessze… messze napkeleten, a kékes-zöld vizű Meotis partjának rónaságán élt egy hatalmas vitéz. Ménrótnak hívták. A vadászat volt kedvenc foglalkozása. Annál jobban csak két fiát szerette: a szélesvállú Hunort és a szilaj Magyart.

    Tüzes és bátor volt a két gyerek. Együtt mentek tüzes paripáikon apjukkal vadászatra. Mire fiatal legényekké növekedtek, éppen olyan szenvedélyes vadászokká váltak, mint édesapjuk.

    Egyszer így szólt Hunor az öccséhez:

    - Kedvem szottyant vadat hajtani. Ha a te kedved is úgy tartja, induljunk naptámadat előtt.

    - Naptámadat előtt készen találsz bátya, mert a pihenéssel kifogy inainkból az erő.

    - Lehet, hogy hosszan tart a hajtás, – mondá Hunor – azért ötvened magammal indulok.

    - Magam is úgy teszek – felelte Magyar.

    Másnap korán reggel talpon volt a száz vitéz és a két testvér.

    - Hajrá legények, indulunk! – kiáltá harsány hangon Hunor.

    És elindult víg kedvtelésre, vadűzésre a délceg csapat.

    Alig, hogy feltűnt a koronás nap első sugara, egy hatalmas szarvasgím állott velük szemben. Olyan csodálatosan szép volt az állat, amilyet még soha életükben sem láttak. Hunor íziben kapta az ívét. Repült a nyíl, de a nyílnál sebesebb volt a szarvasgím iramodása.

szozattovabbacikkhez

Gyallay Domokos: Az apa

Az őrmester sorba állította a hadi fuvarosokat.

    - Demeter János, lépjen csak ki…! Ide, ide, a főhadnagy úr elé! – mondotta.

    Egy öregrendű jólöltözött gazda lépett ki a sorból.

    - Ez az ember nem akar maradni további szolgálatra, pedig ugyancsak jó lovai vannak! – jelentette az őrmester a főhadnagynak.

    - Miért nem akar maradni? – kérdezte a főhadnagy Demeter Jánostól.

    - Jaj, kérem, nekem éppen elég hátramaradást okoz ez a párheti távollét. A fiam már az első napokban bevonult, férfi nélkül van a gazdaságom, nekem haza kell sietnem! Tessék főhadnagy úr, meg is bizonyítom: ez a fiam utolsó levele, – nyújtotta át egy tábori lapot a főhadnagynak.

    - Demeter József, 32-es vadász – olvasta a főhadnagy. – Nini, harminckettes vadász? Hiszen azok is itt vannak a mi hadosztályunk kötelékében. Látja öreg, ha itt marad, alkalomadtán a fiával is találkozhatott volna... De méltányolom a helyzetét, magára csakugyan szükség van otthon. Menjen haza békével.

    Az öreg Demeter János azonban nemsokára visszatért és az őrmester elé állott.

    - Őrmester úr, meggondoltam a dolgot, itt maradok, ha felvesznek.

    - Mi szállta meg magát? – kérdezte az őrmester barátságtalanul.

szozattovabbacikkhez

L. Kiss Ibolya: Pásztortűz mellett

A hold rőt fénnyel bukkant fel a hegyek mögül, lapos korongja olyan volt, mint egy rézből öntött óriási tányér, melyet most vettek ki a vörös izzás kohójából, most kihűlni feldobták a nyárutói, hideg éjszakába. De amint feljebb kúszott boltozatán az égnek, úgy halványult, színtelenedett az ábrázatja, s lassanként szelíden fénylő aranyhoz vált hasonlóvá.

   - Szép idő marad az idő – mondta a juhász, és felbámult az égre.

   - Az – felelte kurtán a bojtár, s egy nyaláb rőzsét dobott a pislákoló tűzre.

   - Pedig az eső mán elférne – vitte a szót tovább az öreg.

   - Nem ártana – felelt vontatva a másik, és subájára dűlve bebámult a felszökkenő, pattogó lángba.

   Az erdő tisztásán állott a kaliba, mellette léccel bekerített férőhelyen szunnyadta a juhok. Szorosan egymáshoz bújtak göndör gyapjas testükkel, s ahogy mozdulatlanul feküdtek maguk alá húzott lábaikkal, úgy néztek ki a holdfényben, mint gömbölyű, apró kövek, melyeket varázsló keze hajított az akol kerítése mögé… A tájra ezüst fátyol borult, csak a szemközti hegy rajzolódott ki sötéten a megvilágított háttérből. A hegy, mely határt jelentett a két ország között.

   Az öreg gomolyát majszolt fogatlan szájában. Lassan, meggondoltan forgatta a nyelvével, mintha először érezné az ízét.

szozattovabbacikkhez

Szabó Dezső: Aratás

Még a lennső világban volt a nap, mikor Bodor Benedek odakurjantott Pistának:

    - Hé! Te Pista hé!

    Pista felugrott, megdörgölte szemeit, szétnézett. Aztán kilökte két karját a hajnali levegőbe s nagyot kiáltott:

    - Aratás! Aratás!

    Kiment a kútra, mert egy veder vizet, belemártotta fejét a vízbe. Aztán úgy köpte szét a vizet, mint egy játékos kis macska. Nagy ugrásokkal a konyhába ment, s durva, meleg vászonba dörzsölte magát. Aztán meztelen mellét kidomborította a levegőbe s megint kurjantott:

    - Aratás! Aratás!

    Mert nyár volt, reggel volt, aratás volt, és ő gyermek volt. Szegény Pista nem tehetett róla, hogy nagy, tágas boldogságot érzett magában. A nap marta már az ég alját, s gyenge kékeszöldjét felvérezte. Leültek a konyhában és szalonnát ettek. És milyen jó, amikor a szalonna bekopogtat az emberfiába: hipp, hopp, én csak disznó vagyok, de emberi izom, emberi munka, emberi jóság szeretnék lenni. Aztán ellátták az állatokat s megindultak a tisztelendő úr földje felé.

szozattovabbacikkhez

Balassi Bálint: Kiben örül, hogy megszabadult az szerelemtűl

Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,
Szerelemtűl nincsen bántása én lelkemnek,
Vagyok békességes,
Én elmém is csendes,
Nincs gyötrelme lelkemnek.

Megszabadult rabhoz hasonló állapotom,
Mint szinte annak, nekem sem volt szabadságom,
Én nagy szerelmemben
Mint gonosz tömlecben
Éjjel nappal volt gondom.

Szabadon örülök minden mulatságoknak,
Búlultát sem gyakran látják vidám orcámnak,
Azért mert köteles
Nem vagyok szerelmes
Senki ékes voltának.

Bálint Balassi

szozattovabbacikkhez

 

Illyés Gyula: Menedék

Hiába csábítasz, vigasztalsz,
hogy tűrjem, hogy nem nagy dolog,
beteg vagyok s áltatni azzal
te sem mersz, hogy meggyógyulok.
Halálos nyavalyába estem,
nem tegnap s nem tegnapelőtt
és nincs rá mód, hogy kiheverjem,
öröklött baj, mitől nyögök,
és gyógyszer sincs, hogy csillapítsa
kínját, pedig be nagy, be sok –
ki ebben van, arról előre
lemondanak az orvosok;
egy napra bár elhessegetni
rémképét, nincs arra se szer;
nincs hátra csak a szembenézés,
a belenyugvás: veszni kell.
       Mert ez az ősbaj az öregség.
Annak lepnek tünetei,
olyan riasztón, szinte félek
tükör felé tekinteni,
így érezhet, akinek arcát
sárgítani kezdi a rák,
így, akinek vérbaj-fekély üt
homlokára szentenciát;

szozattovabbacikkhez

József Attila: Klárisok

Klárisok a nyakadon,
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.

Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél.
Kenderkötél nyakamon.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek ingása,
folyóvízben
két jegenye hajlása.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek kongása,
folyóvízben
néma lombok hullása.

Reviczky Gyula: A szerelem árvája

Szeretkeznek az emberek,
Boldog, akit szép lány szeret.
S akinek nincs párja,
Az árvák árvája.
Beh sok szép lány van a nagyvilágon,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
 
Az utcákon szertejártok,
Jönnek-mennek ifjú lányok;
De mit ér, egy sincsen,
Aki rám tekintsen.
Csak nekem nincs, csak nekem nincs párom;
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
 
Ha valaki megszeretne,
Beh meg volna az szeretve!
Istenem, beh gyakran
Gondolom magamban,
Hogy nekem már sohse lesz virágom,
Mert aki volt, elhervadt a nyáron.

Vörösmarty Mihály: Laurához

Rád nézek, mert szeretlek,
Rád nézek, mert gyűlölsz;
Míg bájaid veszélyes
Dacával meg nem ölsz.

Rád nézek, mert gyönyörűt ád
Szemlélnem arcodat;
Rád nézek, mert öröm lesz
Meghalnom általad.

Rád nézek, mert talán még,
Egy kisded percre bár,
Gyűlölség és szerelmünk
Cserében visszajár.

Még akkor érzenéd csak
Mi a szívgyötrelem,
A mostohán viszonzott,
A gyűlölt szerelem.

Még akkor sínlenéd csak
Kegyetlenségedet,
S nem hagynád ennyi kín közt
Elveszni lelkemet.

Arady Zsolt: Munkáskezek

Reggel még állt a gép előtt,
olajos volt az arca, a ruhája.
Feszítő izommal csavarta előre
és akaratot parancsolt reája.

Estére ledobta a munkaköpenyt,
egyenes vállal beállt a sorba,
s míg zengett a nóta: „Ránk vár a világ”,
a kezemet tartotta büszkén összeforrva.

A tenyért néztem és mondani akartam:
Testvér, te vagy ma a legnagyobb király,
dolgos kezed a világ pálcája
s a szemed, az röpülő sirály.

A kezed kérges, durva, munka-vágta,
ütni tudó, titkos, erős vasököl,
de láttam testvér, egyszer lestem rája:
könnyet a gyárban – az szárította föl.

szozattovabbacikkhez

Bodor Aladár: Édesanyám

Kinek szeme ragyogott fönn
Bölcsőm felett égi fényben?
Kinek hangja védett, kísért
Át a félős sötétségen?
Csókjával ki ébresztette
Szívemet, mint tavaszi fán
A rügyet a nap melegje, –
    Édesanyám, édesanyám.

Ki vezette első léptem?
Ki csókolta első könnyem?
Kinek szeme kísért messze
Iskolába télidőben?
Kezemet ki melengette?
Ingecskémet ki varrta rám?
KI csent cukrot kis zsebembe?
    Édesanyám, édesanyám!

Betegágyam őrizője
Ki volt lázas éjszakákon?
Ki hajolt rám mosolyogva,
Hogy szíve csak titkon fájjon?
Két kezemet összefogva
S puha karját fonva alám,
Ki tanított „Isten” szóra?
    Édesanyám, édesanyám!

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Anyám

I.

S hogy jött az est, ott álltam én is
A sírok közt, a temetőbe.
Ezer kihamvadt életláng felett
Egykedvűn gyújtott gyertyát, mécseket
A sírok vén, mogorva őre.

Aztán rózsával és babérral
Jöttek az élők, gyászba, csendbe:
Kis árva, özvegy támolyogva,
Letérdepeltek a sírokra -
Imában vigaszért esengve.

S üres szívvel hogy meghúzódtam
Bús, fénytelen hant fája mellett -
Egy lány suhant - kezébe' csokra -
S fölírva a kék szalagokra:
»Anyámnak, a feledhetlennek...«

szozattovabbacikkhez

Gyurkovics Tibor: Kórház

Anyám egy ágon ül madártörésű lábbal
nehézkes mint a pára oly könnyű mint a hab
az égbe kékbe néz a szempilláimon
figyeli verdeső gondolataimat
röpülni nem akar de ülni hősies még
mondjátok meg mi lesz ha az ág leszakad?

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Benjámin: Szülő asszony kiáltása

Jézus! ki asszonyi állattól lettél,
Fájdalmas édes Anyától születtél,
Sőt magad is lől fájdalmakkal tellyes,
Hogy más fájdalmasakon könyörülhess:
Megsokasúlt fájdalmim kevesítsed,
Bűnös szolgálód szülésre segítsed.

Halld meg kínos szolgálód kiáltását,
Töltsd bé saját szent szájadnak mondását:
Te tégy engemet erőddel szülővé,
Sok fájdalmaim után örülővé,
Láttasd meg hamar magzatját méhemnek,
És hálát adok néked Istenemnek.

Bényei József: Nyírfa

Megérintem a nyírfaágat.
Hűvös és tiszta.
Él a kéreg.
Vezess fehér fa, kinyújtott szemem - -
Mintha fönn a beszegett egen
anyám ráncai intenének.

nyírfa

Endrődi Sándor: Pacsirta

Kis pacsirta szánt odafent magába.
Egy vén gúnár föl-fölgágog utána:
„No, ha ez a cérna-hang is nóta már,
Akkor minden légy madár!”

Kis pacsirta kék magasból lecsattog,
Fölpislog rá egy hempergő vakondok:
„A nótáját még valahogy kiállom,
De a szárnyát utálom!”

Kis pacsirta mind fölebb száll vidáman,
Ringatózik kék levegő habjában,
Fénybe, dalba szinte-szinte megmerül,
S csak fütyürész, csak repül…

Rónai György: Hárs

Elnézem, milyen óriási hársfa,
Mennyi méhe van, mennyi virága.

Nekem is volt levelem, méhem,
Én is virágoztam valaha régen.

Ősz van. Leveleim lassan leesnek.
Most, amikor a legszínesebbek.

                          1962

Virágh József: a fűz takar

a parton minden szomorú
a fűz feje alább esik
- de jó hogy itt van ez a fűz
van ki betakar reggelig

felhők mögé elbújt a hold
ketten vagyunk a fűz meg én
- de jó te fűz, hogy itt vagyunk
a bolygó sötétlő felén

jó hogy most éj van éjszaka
s a világ erre fekete
- azt hiszem a hajad takar
de csak a fűzfa levele

szozattv


szozat a tiszta hang 2018 06 13 PÁLOSOK BALATONSZABADI Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf