Németh László: Magyar radikalizmus (I. rész)
Előadás a Turulban
Vidékről jövök; a fülkében két pap, egy tiszt és egy civil. Ők is Békéscsabán verődtek össze, s megfigyeltem, mennyi idő alatt puhatolják ki egymást. Egy állomást megyünk, s a csanádi püspök vacsoráján már majdnem összekapnak. A civil szerint háromezer pengőbe került; a szigorúbb pap csodálkozik, hogy a civil ezt a ráfogást „el méltóztatik hinni”. A katona pedig, mint aki érti, miről van szó, arról kezd beszélni, hogy ő tiszteli Szálasit, de az ország mai helyzetében minden felforgatást elítél. Tíz percbe sem telt, s három világnézet gyúrta, ijesztgette, kapacitálta egymást a Nagy-Alföld sötétjén keresztül zötyögő kamrában. Sőt, ha jól figyeltem meg: a két pap sem játszotta ugyanazt a hangszert; az idősebbik szilárd volt, mint a kő, melyről Péter kapta a nevét, míg a fiatalabbik rá-rámosolygott nagy szégyenlősen a tálra, melyekből enni nem szabadott.
Azt hiszem, elég mindennapi jelenetet mondtam el. Ez történik a borbélynál, ez az uszodákban, ez a színházak próbatermeiben. Az emberek kémlelik, félik, félemlítik és toborozzák egymást. A tanári szobákban apró körök alakulnak. Ami az egyikben jó vicc, a másikban destrukció… Az újonnan odakerült az első tíz percben megkapja a tapogatózó jelszónyi tréfát, amelyen eldől, hogy hova tartozik. S hamarosan ő is megtudja, ki előtt kell hallgatni, kit érdemes hírekkel tartani, vagy kivel lehet a lépcsőházban elhúzódni. Mindenkinek van egy nagy szellemi fecskendője, amelyből a másikba a legalkalmasabb helyen valamit be akar nyomni. Ma esetleg egészen mást, mint tegnap. Mert az erős meggyőződések ritkák, de a pillanatnyit mindenki terjeszteni igyekszik, csak hogy kisebbségben ne kelljen éreznie magát. Az események és konjunktúrák pedig töltik és keverik a fecskendőket.
Elképzelhető, hányfelől kémlelik, csábítják, rémítik, fenyegetik ilyen időben az írót, aki a közhit szerint nem egy voks és nem egy vélemény, hanem egész dandára a véleményeknek. Körülbelül tíz éve kaptam az első figyelmeztetést egy megbírált írótól, hogy ha a világban az történik, amit ő már csak hónapok kérdésének tart: engem köttet föl először. Akkor meglepett ez az antirecenzió; azóta azonban azt hiszem, mindnyájan hozzászoktunk.
