Herczeg Ferenc: Nagyhatalmi paktum II.
Megtörtént az, amire senki sem számított: Németország becsapta az ajtót, amelyen át az angol és olasz mentők a segítségére siettek. A világ liberálisai kiábrándultan hátat fordítanak Berlinnek, a birodalom ősi ellenségei pedig kapva kapnak az alkalmon, hogy újból lángra lobbantsák a háború óta kihamvadt gyűlölködést és bizalmatlanságot.
A harmadik birodalom bemutatkozásának következménye, hogy Franciaország elkerülte az elszigetelődés fenyegető veszedelmét, a kisantant pedig újabb lélegzethez jutott. El lehetünk rá készülve, hogy a Duna völgyének rabszolgatartó államai most mint az emberszeretet és a felvilágosodás apostolai és mint a „német veszedelem” ellensúlyozói fognak föllépni. Szóval: a négy nagyhatalom mentőakciója megakadt; a lefegyverzés és a revízió problémája, amely rohamosan közeledett megoldása felé, kizökkent a vágányból. A revízióé is!
Hiba volna azonban, ha a kedvezőtlenre fordult helyzetből másféle következtetést akarnánk levonni, mint azt, amely egyedül helyes: hogy el kell választanunk ügyünket a németekétől és fokozott erővel kell követelnünk a magunk igazságát. A mostani zűrzavarnak csak annyi a jelentősége, mint az áprilisi fagynak: kellemetlen, káros, de a telet már nem tudja visszahozni. A tél elmúlt.
Európa ma már tudja, hogy mostani betegségét a gennyesedő békeszerződések okozták, és ha meg akar gyógyulni, akkor el kell magát határoznia az operációra. Hogy a világközvélemény mennyire tisztán lát már ebben a kérdésben, az kiviláglik azokból a nagysúlyú nyilatkozatokból, amelyeket száz közül válogatunk ki. Íme:
MacDonald angol miniszterelnök 1931. X. 26-iki rádióbeszédében: „A békekötéseknél a szenvedélyek bitorolták az ész, a politikai belátás és az államfiúi bölcsesség helyét és idők folyamán ezek az intézkedések belevittek minket az ingoványba, amelyen most megfeneklettünk. Ezek a kérdések nemzetközi akciót kívánnak, amelyre a kormánynak haladéktalanul fel kell készülnie.”
