Bajcsy-Zsilinszky Endre: Belesodródunk a világháborúba, s benne továbbsodródunk
Nehéz nyomról nyomra követni ama gyászos menetét eseményeknek és mulasztásoknak, melyeknek során előbb lassan, aztán rohamosabb ütemben valahogy elmosódott a kiegyezési korszak második nemzedéke szeme elől a Szent István-i állameszme. Bizonyos azonban, hogy e politikai elszikesedés fő okát ott kell valahol keresnünk, hogy ez a nemzedék megfeledkezett amaz apáitól – és Kossuthtól, Deáktól egyszerre – örökölt nagy feladatról, hogy negyvennyolc felé, vagyis az Ausztriával való perszonális unió felé sürgesse és szorítsa a fejlődést.
Az az újból kísértő fölfogás, hogy negyvennyolc közjogi győzelme a 67-es kiegyezés után a Monarchia fölbomlásához vezetet volna, már a világháború előtt nemcsak téves, hanem pontosan ellenkezője az igaznak: csakis a perszonális unió menthette volna meg a Monarchiát. Mert megszüntette volna a sziámi ikrekhez hasonló biológiailag közös életét Magyarországnak és Ausztriának, s lehetővé tette volna e két állam egyéniségének történelmileg és szerkezetileg más fölépítésének érvényesülését egymás mellett. Éppen csak egy perszonálisunió esetben támogathatta volna a magyarság és a magyar politika Ausztria föderalizálásának természetes folyamatát magyar dolgokra való bomlasztó visszahatás veszedelme nélkül. Mert csak egy perszonális unióval egybekapcsolt Ausztria és Magyarország rendezkedhetett volna be a maga történelmileg fejlett módján és életformái szerint külön-külön anélkül, hogy az egyik belső rendszere hasonló rendszert sugalmazott vagy követelt volna okvetlenül a másik államban. Ferenc Ferdinánd uniformizáló torz tervei meg sem születhettek volna egy osztrák-magyar perszonális unió keretei és életlehetőségei között.
Budinszky Ferenc beszélget a velencei Biennálén első díjat nyert magyar film írójával és rendezőjével, a kolozsvári díszbemutató előtt Nyírő Józseffel és Szőts Istvánnal
Ha látok nyomorultat,
