Jócsik Lajos: Demokrácia és a nemzetiségek

A magyarság népi fejlődésében a XIX. század elejéig egy összezsugorodó és összezsugorító irányzat érvényesült. Az összezsugorító hatások közül a legtragikusabb a török megszállás volt, amely a magyarság népi kiterjedésének, telepeinek több mint a felét hasította ki és ezen a területen egyes városias központokat kivéve, megszüntette a magyar népi és nemzeti létet. A török hódoltság megszűnte után az ellenreformáció befejezése, Rákóczi szabadságharcának leverése hatott zsugorítólag a magyar népi kiterjedésre. A Délvidékre milliós tömbegekben telepedtek idegenek, északon az ellenreformáció elűzte a magyar reformátusságot, helyébe a szlávság telepedett. A Felvidék nyugati részén a szlovákság nyomult le körülbelül 60-70 kilométeres mélységben, a keleti részen a Verhovináról leszorult a magyarság és a ruszinságnak adott helyet. A magyar etnikai lét olyan volt, mint Balzac Szamárbőre. Valahányszor gondolt egyet a történelem, az utolsó századokban, ez a gondolat pont annyiszor a magyarság néprajzi kiterjedésének a csökkentésében jutott kifejezésre. Vagy valahányszor a magyarság történelmi vagy szociális vonatkozásban gondolt és tett egyet, annyiszor fizetett gondolataiért és tetteiért népi kiterjedésének összezsugorodásával. 1848-ban és 1918-ban fizetett a legtragikusabban.

Nyirő Józseffel erről-arról. /VI. rész/

    „Szerelem, születés, munka és halál”

    Óriási eredeti székely filmet ír, rendez és finanszíroz Nyírő József a nyáron, őszre darabot ír a Nemzetinek, karácsonykor új könyve jelenik meg.

    Egyszerű penziószobában száll meg Nyírő József, ha Pestre jön. Itt fogad. Első dolga, hogy kinyitja az ablakot, és mély szippantásokkal csalogatja be a levegőt.

    -  Lecsukom ilyenkor a szemem – mondja tréfásan, nyírott bajusza körül hamisítatlan góbé-mosollyal –, és azzal csapom bé magam, hogy nem bérkaszárnyák között, hanem otthon vagyok, szabadban és szabadon. Mert itt mindig kicsit fogolynak érzem magam. Mert hiába no, a havas, az havas. De hagyjuk az én szűk világomat. Mi újság Pesten?

    -  Újság? Éppen újságért jöttünk, Jóska bátyám! Igaz, hogy Nyírő-film készül?

    -  Hát: beismerem. De nemcsak írok, hanem csinálok is. Emberek a havason a címe és saját produkciómban, saját művészeti vezetésem mellett készül, sőt: magam finanszírozom is. De semmi esetre sem kedvtelésből. A cél művészi és magyar feladat. 

Agyagfalvi Hegyi István: Harangkötél

I.
Mindenkinek ágya fölé,
álma fölé, vágya fölé,
lenyúlik egy aranykötél,
aranykötél, harangkötél.

Harang: az Úr aranyszíve,
hogy konduljon harangszíve
arra jó az aranykötél,
aranykötél, harangkötél…

Imádkozó, – harangozó –
földi ember, este-reggel,
nagy sereggel
kongatja az istenszívet, –
vajon minek?

Hej, kevesen égi célér!
Templom, ima nálunk cégér,
mellyel a piacnak, útnak
megmutatják, hírül adják,
hogy: itt jóságot árulnak!

Bárd Oszkár: Én meg akarom magam tartani!

E ránkszakadt, bolond világban,
hol senki sem mutatja azt, ami,
e félrelódult, zagyva árözönben
én meg akarom magam tartani.

Szent hivatás s mindennél nehezebb,
vakmerőn csábító és könnyesen édes,
megmutatni a jövő nemzedéknek,
hogy ember az Istent megőrizni képes,

hogy jöhet pokol és gennyes szerteomlás,
jöhet átok és galád kataklizma,
ki Isten arcára teremtetett egykor,
ön isten-arcában csökönyösen hisz ma!

Én nem látom, ha mind romokban hever
az eddigi világ, a korhadt, az ódon,
én a két karomon kitartom az Istent,
nekem ma nem szabad, én meg nem hatódom.

Sárkány Kálmánné: Megritkult sorok

Szétnézek az Úrnak szent hajlékában,
Melyben összegyűltünk imádkozni ma,
A megszokott képet, hogy tömött sorokban
Ülők ajakáról szálljon fel az ima,

Hiába keresem. – Megritkultak a sorok!    
S a megritkult sorokban leginkább csak aggok,
Fiatal gyermekek, zokogó asszonyok
Összegyűlt tömege borul zsámolyodhoz.

Deli legényeink hol? hát a gondos apák?
Felelni ezekre könnyek nélkül ki tud?
… Hősi csaták után álmukat alusszák –
A többi távol még; haza ugyan hány jut?!

Mint elhagyott fészkét hazavágyó madár,
Fényt hozó napsugárt börtön sötétje hív,
Meglátni övéit oly szívrepesve vár
A távolban küzdő, sokat szenvedő szív.

Hogy hazatérhessen, hogy itt térdelhessen,
Szívének, ki kedves, azzal mondva imát:
Óh, boruljon le lelkünk, bűnbánatos szívvel
Imádkozva kérjük Istennek irgalmát.

                               1916

Sík Sándor: Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
    hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
    hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
    hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
    hála legyen.

Szász Béla: Egy édes hang

Egy édes hang rezdül
Lelkemen keresztül.
Mint kis galamb lassú szívverése,
Mint harang virág csilingelés.

Mint távol hallatszó,
Esti szent harangszó
Letérdeltet, imádkozni késztet:
Önkéntelen áhítatot érzek.

Kezem összefogom,
Halkan imádkozom,
Egyre hallom a harang zúgását,
Lelkemen a te neved rezdül át.

Bányai Kornél: Magyar nász

Így múlnak napjaink: mindig közelebb és súlyosabban
hajlunk a földhöz, utolsó biztos ágyunkat keresve.
Bimbósan hervad életünk s tűnődve hallgatózunk
süllyedt idők porából hívó jelekre.

Hamar betellő végzetünk legdúsabb szépsége ez a hullás.
Nem húz a rög sehol mohóbb s halálosabb szerelemmel
Magyar világ! vonzódásod borzalom, de érdemes gyönyör
örök zene s rejtelmesebb, mint mélyein a tenger.

Vesztő helyünk jövendő násza izzik csókjainkban,
nyár tüzeit rejtő sírok temetnek: ölbe és borba dőlünk.
Jó bíztatással önmagunk ekhója döng a földből
s fürtös vesszők álomba rántó gőze száll belőlünk.

Erdélyi János: Intés

Ha szíved a hazáért
Úgy lángol és eped,
Hogy vérező keservek
Miatt majd megreped:

Zengj, tégy, csatázz, kinek mint
Adák az istenek,
Oltári a hazának,
Hogy füstölögjenek.

Ha zengsz, csak honszerelmet
Súgjon minden dalod;
Ha tészsz, híven kövessed
Meghívó angyalod.

Ha mégy csaták elébe,
Szakítsd föl kebledet,
Meglátjuk a kiömlő
Vérben szerelmedet.

Hangay Sándor: Magyar csillagok

Az Isten, aki mindenek fölött van,
Számontartója minden gondolatnak.
Az Isten lágyan öleli magához,
Kik szeretetből mindent odaadnak.
Szívük hozzák a lelkek Ő elébe
S mi jó volt bennük, az ott felragyog.
– Én azt hiszem, ily égő sok halott szív
Mennyek mezőjén fenn a csillagok.

Tőlük fénylik a magyar firmamentum,
Mely őszi éjen, mintha lángban állna.
Világ négy tájról hosszú-hosszú sorban
Indul Urához sok halotti lámpa…
Tisztább tűz ennél nincsen a világon,
Meg is becsülik, tudom, odaát
S az Isten jobbján vigyáznak hazánkra
Szívük fényénél fönn a – katonák.

Oláh front, 1917. augusztus

Ölvedi László: Minek éljek?

Vérem átkos, balga: magyar.
Szívetekbe zuhogni mégis
Mért is akar, mért is akar?

Senkiben sem ég a lángja.
Bolond vagyok, minek élesztem
Éjszakáról éjszakára.

Tiétek az ölelésem,
Hitem, vágyam, dalom és csókom.
S nem kell mégsem, nem kell mégsem.

Én vagyok az örök jajszó,
Én vagyok minden fölszakadt seb,
Piros, lázas és patakzó.

A Halál már szívem tépi.
Minek éljek? hiszen magyar sors:
Szikrát szórni és elégni.

Sajó Sándor: Rab Magyar

Messze, messze, napkeletre,
Hol az ég a földet éri,
Onnan újra éghajlásra
Tízszer, százszor, sokezerszer,
Hegyeken túl, vizeken túl,
Ismeretlen bús országban
Fakunyhóban, deszkaágyon
Sindevész egy rab magyar.

Ott más az égbolt, más a földhatár;
Odáig innen el nem jut madár,
Szárnyat hiába bontogat,
Se vándorfelhő, se a kósza szél,
Csak a sóhajtó gondolat,
Az is megőszül, mire odaér;
Magyar rab ottan búban tengve él,
Vihartól sodrott árva falevél…

Nyirő Józseffel erről-arról. V. rész

    Thury Zsuzsa szerint Nyirő József „a székely nép megingathatatlan, súlyos szobrát” akarja írásaival kifaragni

    Kolozsvár [1932.] május 7.

    Egy ember jött be Kolozsvárra tizenkét évvel ezelőtt. Csizma volt a lábán, kis egylovas szekérről zsákot vett le. A zsák búzát eladta, karjával egy kicsit megkefélte a kabátja elejét, azután elindult a Szentegyház utca felé. Egyik bolthelyiség ajtaján bekopogott. Két íróasztal állt a sötét, ablaktalan szobában, és az a néhány ember, aki a szobában tartózkodott, csodálkozva nézett a furcsa jövevényre.

    - Nyirő József vagyok – mutatkozott be az ember.

    Nevek hangzottak el: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Walter Gyula, S. Nagy László… Volt, aki ismerte a fiatal Nyirő József nevét, a falusi molnárét, aki novellákat írogatott a Katolikus Szemlébe. A zsák búzától beporozott kabát belső zsebéből írás került ki, az Erdélyi Szemle legközelebbi számában napvilágot látott a novella, és az ablaktalan bolthelyiségben, ahol az akkori Erdély szellemi életének jelentős része lezajlott, hamarosan otthonos lett Nyirő József. A mesteri novellák kéziratán barna olajfoltok éktelenkedtek: szerzőjük a malomban írta azokat… A gép forgott, a molnár ott kuporgott alatta, a térdén papírlap, a gépből csepegett az olaj a papírra, szálltak a fehér lisztszemecskék az író kezére, a fekete betűkre, amelyek sűrűn sorakoztak egymás mellé. Ebben a zajos fehér világban megszületett az első kötet, a Jézusfaragó…

Szeleczky Zita: Ima

/1990./  

     Örökkévaló Isten, akinek tetszett, hogy elhívj bennünket magyar népedbe, leborulunk előtted az óesztendő utolsó, s az újesztendő első pillanatában Hozzád fordulunk a Te szent fiad, a Jézus Krisztus ígéretébe kapaszkodva, aki azt mondta, hogy ha valamit kérünk az Ő nevében, Te megadod azt. Ó Istenünk, engedd meg, hogy eléd hozzuk azt a mindig friss, de a most következő esztendőben még elemibb erővel égető bánatunkat, hazánk, népünk tragédiáját. Hallgasd meg könyörülő füllel panaszunkat és jobb jövőért való könyörgésünket!
     Igazságos Isten, Te tudod, hogy mindig Érted, s az Igazságért Harcoltunk! Te tudod, hogy milyen nagy véráldozattal szereztük és tartottuk meg ezer éven keresztül azt a drága földet, melyet számunkra kijelöltél. Te tudod, hogy jó szívvel fogadtuk be azokat az idegeneket, akik nálunk menedéket, kenyeret, meg-élhetést vagy emberibb életformát kerestek. Te tudod, hogy az Európát fenyegető áramlatoknak mi álltunk ellen, s mi véreztünk el más nemzetek boldogulásáért.
     Mi véreztünk, míg a hazánk területére befogadott nemzetiségek békében éltek és szaporodtak, úgyannyira, hogy a végén már nemzetek lettek a nemzetben, s maguknak követelték véráztatta földjeinket. Te tudod azt is, hogy most 40 esztendeje a sötétség hatalmával szövetkezve történelemhamisítással, ellenünk való hazug és csalárd rágalmakkal elérték, hogy országunk nagy részét elrabolhassák tőlünk, és testvéreinket igájukba kényszerítsék…

Agyagfalvi Hegyi István: Isten

Ő a magvető, ültető,
Ő a vízöntő, tűztevő,
Ő a jéghozó, szüntető,
a megbocsátó, büntető!

Csak Ő a nyár, csak Ő a tél,
Ő az idő és Ő a tér,
csak Ő a vágy, csak Ő a vér,
a gazdag év s az ösztövér!

Csak Ő a cél, csak Ő az út,
csak Ő a forrás, Ő a kút,
csak Ő a sors, – ha szép, ha rút, –
Ő osztja szét a fényt s borút!

Ő a gondolat, agyvelő,
ha van végtelen nagy: ez Ő!
Az örök élet, az erő…
Tagadni ki oly vakmerő?

(A napot sem tagadja, csak
a pókháló a part alatt,
penészes gomba, lom, salak…
Hitetlen: minek mondjalak?)

József Attila: Csöndes estéli zsoltár

Ó, Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem,
 minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját
fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor
én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked
elmondani, hogy én is vagyok
és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra,
meg zsoltárolásunkra.

Lendvai István: Szűz Mária bölcsődala

A szép Szűz Mária szent Fiának
így énekelt vala Jézuskának:
– »Csillagom, mindenem,
pirinkó Istenem,
aludj, aludj!

Aranyvirág vagy és aranymadár,
láttodra én szívem repesve jár.
Édesded óhajtlak,
csendesded ringatlak,
aludj, aludj!

Most vagy még boldog, szép égi gyerek,
nem jönnek még érted csúf emberek,
csak jó jövének el,
s angyalkák énekkel,
aludj, aludj!

Most vagyok én is még boldog anyád,
ölemen adok még meleg tanyát,
véremmel csitítlak,
csókommal borítlak,
aludj, aludj!

Miklós Elemér: Péterke imája

Péterke meg Bandi elemibe jártak,
A harmadik osztályt tanulgatták ketten.
Egymás mellett ültek; Bandi szép ruhában,
Péterke viseltes, rongyos öltözetben.

Kora reggel nyolckor s hazament délben,
Bandi úrfit mindig szobalány kísérte.
Péterke magában bandukolt az utcán
Szomorú szemekkel jobbra-balra nézve.

Bandit édes anyja mosolyogva várta,
Édes öleléssel, jó gazdag ebéddel.
Péter özvegy anyja mosni járt s a gyermek
Kénytelen beérte tegnapi kenyérrel.

Puszta Sándor: Fölajánlás

tieid
az el nem mondott imák
becsukott szemű sóhajaim
gyermekkorom hitébe halt Tamás
alázatom tipegése
a bennem tárult kamasz csodálkozás

tied legbelső jobbik énem
énekem és rettegésem
szégyenem e rubint ékem
virágaim madaraim tied az első karikám
a nyáresti boldog fogócska

az is aki vagyok
s aki még nem vagyok
s aki lehettem volna

Agyagfalvi Hegyi István: Hej, te szegény Magyarország

A víz partján halászcsárda,
szőlő borul a faágra…
Hűs lugasban vidám zsivaj,
pohárcsengés, asszonykacaj.
…De egyszerre borús csend lett,
vándor kobzos nótát penget,
síró húrok azt zokogják:
„Hej, te szegény Magyarország!”…

A sóhajból szellő támad,
sürgeti a sűrű nádat,
csobban a víz, fut a partnak,
csak a vidám sereg hallgat…
A poharat nem emeli,
könnyel van az most már teli!…
Lement a nap, sötétség lett…
Hej, te szegény magyar élet!