Bolyongások

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen XII.

Ünnepek ideje van. A várakozás beteljesülése egy gyermek születése. Aki megváltoztatni jött a világot. Várakozás, eljövetel, ígéretet követő megszületés. És megszületett-e közöttünk az Isten Országa? Vagy csak profánosan: az Emberek Országa?

Aztán akár várjuk, akár nem, eljön az év vége és eljön az új év. Számvetésnek minden év végén helye van. A 2022. év azonban különleges számvetési időt is jelent: Bogár László vette észre, hogy az úgynevezett rendszerváltás rendszere épp annyi ideje tart, mint tartott a Kádár-rezsim, s ez a tartam 33 év. Bogár, aki a jelen rendszerhez lojális – viszont gyakorolja a bírálat jogát is – nem rejtette véka alá azon megállapítását, miszerint az említett két rendszer végső mérlege hiányzik, sőt az sem bizonyos, hogy a mostani egyenlege pozitívabb lesz a végső elszámoláskor.

Prohászka Ottokár: Gyermeki lelkületem örömei

«Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába», vagyis ha nem lesz bízó, bennem megnyugvó, hozzám ragaszkodó s bennem örömét lelő lelketek, nem találjátok föl boldogságotokat

a) Erre nevel minket minden az egyházban: Jézus biztosít, hogy velünk van, s el nem felejt, s e felejthetetlen ígéretnek szent titkában, az Oltáriszentségben egyre maghoz vonzza szívünket; áhítatunk közvetlenül vele szembe helyez minket. Azután az anyai lélek s a szépség bája környez ott, s a szent Szűz szemei pihennek rajtunk, melyeket annyiszor emlegetünk: «Illos tuos miseri cordes oculos». Fásult, sötét, rideg nem lehet lelkünk; a bizalom imáiban, a gyengédség művészetünkben, az érzés énekeinkben elárulja a gyermek lelkét, hangját, tekintetét… Ó jó nekünk itt…, itt a szülői házban…, Isten otthonában.

Berda József: Örök gyermek

Diákok köszönnek nékem nagy sapkalengetéssel s én
olyan ujjongó szervuszt kiáltok vissza nekik, hogy
majdnem a tenyerükbe csapok s máris kérdezem őket:
mi újság fiúk? hogy megy a tanulás? egészségesek s
jókedvvel vagytok-e még? Higyjétek, nem hivalkodás,
amit mondok, - nem apátok, inkább öcsétek, sőt
játszótársatok vagyok én, ki alig bírja elég hangosan
kikiabálni: javíthatatlan gyerek vagyok még mindég

Csuka Zoltán: Balzsam

Vigyázó, meddig a sötét, ez a mély?
Meddig tart még az éj?
Beszélj!

Remélj, a kozmosz csupa fény!
A nap ragyog s majd hozzád is elér.
Ne félj!

Horváth Imre: A mélységből

Uram, a mélyből kiáltunk Feléd:
Védő karodat terjeszd ki reánk!
Bocsásd meg, kérünk, a mi vétkeinket…
Légy könyörülő, jóságos Atyánk!

Mélységbe estünk, íme, s megtiporva
Mint szárnytépett, vergődő madár
Siratjuk fészkünk; e tépett hazát,
Mely szertehullott s elnyelte a sár.

Mentünk az úton biztató reménnyel,
De a vad vihar zúgva ránk szakadt
És földre gázolt minket… óh, Uram,
Ne vond meg tőlünk most irgalmadat!

Nagy Gáspár: Valaki ír a kezeddel

Könyöködet Isten az asztal lapjára segíti
rajzold a betűket ezután kimérten lassúdan
asztalon hasal szíved is
lélegzeted forgatja a papír hótömbjeit
ezt most teleírni másmilyen betűkkel
de ugyanazon Istennek tetsző szavakkal
a sorrend a sorrend az Ördögre bízatott
még a dolgok kezdetén – – –
Arra ügyelj hogyan korrigálod csuklód szaladását
könyököd már a levegő helyett az asztal betonján
csikorog – leszáll veled az éj leszáll az írás
az automatikus vezérlésű betűk kigyújtják értelmetlen

Tóth Árpád: Ó, örök Isten…

Ó, örök Isten, kit tűnődve látott
Képzelmem sokszor ülni ősi égben,
Komoly szemmel szemlélni vén világod,
A törpe emberfajt megvetve régen,
Fenséges dacban, árva egyedüllét
Ormán, s csak olykor, hűs étheren át
Hallgatva földi, halk szók hegedűjét,
Ha némely lágy szűzlány-ima
Reszketett lengve kék kapuira
Egednek, mint egy félénk szerenád.

Ó, örök Úr, e templom-kupola
Alatt, amíg az orgona csövén
Búsan s dúsan ömölve zuhog a

Bárdosi Németh János: Apám

Talpig férfi volt, hitt a földi jóban,
a nagy vizekre bámult sóvár szemmel,
miken Jézus járt rozoga hajóban.

Barátja volt a röpködő bogárnak,
bort sem ivott a lármás kocsmagőzben,
csak asztalunknál hallgatón vasárnap.

A kenyerére kicsordult a vére,
halálból kapart minden kis falatkát,
de rámosolygott mégis gyermekére,

ha este halkan ajtótnyitva várták.
A táskájában ostornyél szorongott,
mire mókásan fonta rá a spárgát.

Endrődi Sándor: Finále

Leszáll a sugaras nap,
Bealkonyul az élet.
Dalom fáradt madárként
Száll esti pihenőre,
S a pajzán tréfa halkan
Kilobban a szívemből,
Lesorvad ajakamról.

Közelget a nagy éjjel,
S elém mered a néma,
Csillagtalan sötétség.
Jókedvem serlegéből
Az életbor kicsurran,
A végső keserű korty
Jégcsapként ráhidegszik
Szederjes ajkaimra,
S a lant kihull kezemből.

Kányádi Sándor: Gyermekkor

Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik - most, hogy emlék -,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.

1959

Sinka István: Szegény ország naplementjén

Mikor is volt? Hogy is hívták
Sziltarcsán a lányokat?
Berke Zsuzsi, Széll Eszti, és:
felejtsd el, hogyha tudod,
felejtsd a volt álmokat.

Úttalannak útja kerül?
Hontalannak lesz hona?
Mennyi erdő: mind, hogy hívott!
Mennyi út, és úttalanúl
vágtat a vágyak lova.

Szegény ország naplementjén
milyen vérpiros az ég.
Hogy is hívják a lányokat?
Most kérdezed, mikor a nap
nem, hanem az ország ég.

1951

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen XI.

A szépnek, jónak és igaznak jön ideje. Hiába van irtózatos hazudság mindenütt! Hasztalan dúl köztünk a gonosz! Célt vesztve furakszik mindenbe a rút, az ocsmány és a giccs! Ezt az ünnepet soha nem adhatjuk fel, nem cserélhetjük másra. Egy kettőezerhuszonkettő évvel ezelőtt született Istenfia, Emberfia születésnapja.

Egyre fogynak, akik tiszta szívvel készülnek december 25-e első perceire, amikor a fénybe öltöztetett falak közt a csöndbe hasít a csengettyű és fölzúg a sípokon a mennyből az angyal. Mert a vásár tölti ki a várakozást és asztali öröm a beteljesülést. Kézművesvásár, luxusvásár, diszkontvásár. Aztán eszem-iszom.

Prohászka Ottokár: «Kit tartasz nagyobbnak?»

«Azon órában a tanítványok Jézushoz járulának, mondván: Kit tartasz nagyobbnak mennyeknek országában? És magához híván Jézus egy kisdedet, közéjük állítá s megölelvén őt, mondá: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek s nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyeknek országába.» (Máté 18, 1. Márk: 9, 35.)

a) Emberek, tele vagytok köddel, képzelődéssel, érzékenykedéssel s igazság s szolid erény kevés van bennetek. Szubjektív korlátoltságtok torzulássá s hiúságtok betegessé lesz. Önszereteteket ne érintse senki, mert különben fölhagytok a legszentebb érdekek szolgálatával.

Andersen György: Ki tudja?

Ki tudja, ki néz reám a szemedből,
Tán Isten maga, aki végtelen,
Vagy valamelyik rég-elfeledt ősöm,
Egy másik létből való ismerősöm,
Ki titkon elkíséri életem…

Más csillagzatból szálltál tán le hozzám,
Százezer évig tartott nagy utad.
Ha nézel: távol csillag titka csókol
S visz el magával messze a valótól,
Hol új világok várják sorukat…

Ki tudja, kinek rendelése mindez,
Ki tudja, ki vagy te, ki rám tekintesz,
Tán Isten szívéből parányi rész.

Én nem tudom: ki lakik a szemedben,
Csak azt tudom, hogy mindig is szerettem
És szeretem, ha a szemembe néz.

1933

Berda József: Vallomás

„A hajunk szála sem görbülhet
meg Isten akarata nélkül!”
S te az ember, a hiteles hívő hirdesd:
így van! Semmi bitangsággal
emberi elme ki nem békül!

Hontvári Szabó Lajos: Jégcsapok

Háztetőkön dermedő jégcsapok…
Fuvolázgat rajtuk fönn a szél;
E nótára, óh, hány szív fölzokog!...
Reszketőn, mint hervatag levél…
Jégcsapok, - óh, mért nem is enyhültök
A didergők langyos tengerévé;
Szent csodával – mért nem is hevültök
Sírók meleg, puha kenyerévé!?...
Jövel Uram! – Tégy ma is csodákat!...
Apadjon itt a vér, a könny, a kín:
Olvadjanak ott benn, a szívekben
A jégcsapok, - míg fagynak odakinn…

1939

Reviczky Gyula: Imakönyvem

Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.
Sok év előtt egyik sarokba
Beírta jó anyám nevét,
Lehajtom a betűkre főmet,
Hogy fölidézzem szellemét.

Nekem úgy tetszik, hogy csak egyszer
Fehér ruhában láttam őt.
Tavasz volt ép', a kedves ákácz
Virágozott a ház előtt.

Rónay György: Dal

Egyszerű vagyok mint a föld,
és jámbor mint a csillagok.

Magvetők magot hintenek belém,
és kicsírázik a vetés.

Örök nap süt le rám,
és áldott arcát visszatükrözöm.

Termek kalászt.
Vezetek vándort világtalan éjben.

Egyszerű vagyok mint a föld,
és jámbor mint a csillagok.

1932

Dsida Jenő: Ó, ember...

Ó, ember, idegen vagy,
mint zöld hal vizek alatt,
ijedt virág üveg alatt.
Mikor meghitt szobámba lépsz,
sírni kezd a kályha,
jéglehelet futja be csontjaimat.
Ruhádon az ismeretlen űr
fekete zúzmarája,
és csillagok vére alvad
idegen homlokodon...

Galgó, 1930. október 5.