Bajcsy-Zsilinszky Endre: Belesodródunk a világháborúba, s benne továbbsodródunk

Nehéz nyomról nyomra követni ama gyászos menetét eseményeknek és mulasztásoknak, melyeknek során előbb lassan, aztán rohamosabb ütemben valahogy elmosódott a kiegyezési korszak második nemzedéke szeme elől a Szent István-i állameszme. Bizonyos azonban, hogy e politikai elszikesedés fő okát ott kell valahol keresnünk, hogy ez a nemzedék megfeledkezett amaz apáitól – és Kossuthtól, Deáktól egyszerre – örökölt nagy feladatról, hogy negyvennyolc felé, vagyis az Ausztriával való perszonális unió felé sürgesse és szorítsa a fejlődést.

    Az az újból kísértő fölfogás, hogy negyvennyolc közjogi győzelme a 67-es kiegyezés után a Monarchia fölbomlásához vezetet volna, már a világháború előtt nemcsak téves, hanem pontosan ellenkezője az igaznak: csakis a perszonális unió menthette volna meg a Monarchiát. Mert megszüntette volna a sziámi ikrekhez hasonló biológiailag közös életét Magyarországnak és Ausztriának, s lehetővé tette volna e két állam egyéniségének történelmileg és szerkezetileg más fölépítésének érvényesülését egymás mellett. Éppen csak egy perszonálisunió esetben támogathatta volna a magyarság és a magyar politika Ausztria föderalizálásának természetes folyamatát magyar dolgokra való bomlasztó visszahatás veszedelme nélkül. Mert csak egy perszonális unióval egybekapcsolt Ausztria és Magyarország rendezkedhetett volna be a maga történelmileg fejlett módján és életformái szerint külön-külön anélkül, hogy az egyik belső rendszere hasonló rendszert sugalmazott vagy követelt volna okvetlenül a másik államban. Ferenc Ferdinánd uniformizáló torz tervei meg sem születhettek volna egy osztrák-magyar perszonális unió keretei és életlehetőségei között.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. [XX. rész]

vitéz Dezséry Endre beszélgetése Nyírő Józseffel, Kolozsvár, [1941] augusztus 22.

Budapest csak fél füllel hallott Erdély kérdéséről, mely külön kolozsvári rádióleadót követel. Ha bárkit megkérdezünk itt, Erdély „fővárosában”, szakszerűen és lelkesen kifejti ennek a kívánságnak igazán elfogadható és alapos okait.

„Mindenki” ért ehhez a kérdéshez. Az erdélyi nép tud és akar harcolni a kultúráért, s egyáltalában nem zárja ki szellemi harcából az ifjabb korosztályokat, talán még gyermekeiket sem. Apák és fiúk, öregek és fiatalok vállvetve küzdenek egy kérdés megoldásán, erre tanította meg őket rabságuk. Itt mindenről kellett mindenkinek tudnia, hogyha az élen küzdő tapasztaltak kezéből kicsavarják egy-egy eszme zászlaját, azonnal át tudja venni a következő évfolyam.

Diákkal, színésszel, egy grófkisasszonnyal, s végül magával az eszme első harcosával, Nyírő József íróval beszéltem erről a kérdésről.

Így szólt Kiss Egon, a diák:

- Kell. Nagyon sokunknak gyenge vevőerejű rádiója van. Alig tudjuk fogni a budapesti adást. Itt különösek a tektonikus viszonyok. Néprádiót egyáltalában nem használhatunk. Pénzünk pedig drága készülőkre nincs.

A színész nyilatkozta:

- Külön erdélyi műsorral csak az egyetemes magyarság gazdagodna – mondja Várady Rudolf kolozsvári nemzeti színházi tag. – Mi másképpen látunk. Csak egy példát említek: önök azt mondják, fehér bor, vörös bor. Mi így fejezzük ki magunkat: sárga bor, vörös bor. Ha jobban megfigyeli, az a „fehér” szín valóban „sárga”…

szozattovabbacikkhez

József Attila: Isten

Én az Istenem úgy szeretem,
Hogy a szívemet földbe vetem,
Megérik, akkor learatom,
Fölösét pedig másnak adom.
 
Meg is köszöni, akárki az,
Akárha huncut, akár igaz,
Ha mindörökre, ha csak percre,
De az Isten fölébred benne.
 
Ha lány az, hozzákomolyodva
Rongyos kabátom megfoltozza,
Hogyha meg ember, csak megállít,
Ki is kísér az ajtajáig.
 
Ha éppen főzik az ebédet,
Ottan marasztnak várt vendégnek
S ahol az asszony sose hamis,
Meghínak ott még máskorra is.
Aztán csak amikor dolgoznak,
Rólam is el-elgondolkoznak.
S hogy munkaközben megpihennek,
Erejét érzik a szívemnek.
 
Nem csinálnak egymás közt mozit,
Bennük már Isten álmodozik,
Álmodik tágas, erős égről,
Kicsiny fiának nagy szívéről.
 
                                     1925. május

Kanizsa József: A Hit ereje

E mély csöndben
sápadt, fáradt arcomat
fény érintette.
Imádkozom.
A Hit ereje csordult
a szívembe.
Uram!
Adj erőt, hogy e Hittel
tovább tudjak élni,
érző, hívő, magyar
keresztényként
hozzád megtérni…

                             2010

kanizsakép1

Olosz Lajos: Ecce homo

Ha századok mély szádájából
gyémántlelkű krisztusember suhanna fel
és varázsló szájjal, lélekhegesztőn
kinyílt szemek nyitott beszédét újra beszélné
és igéi közt ott reszketne
világmegváltó üdvösségtek,
ha szerelmesen vallásába
templomot, lelket mind bejárna,
ha bűnhamvasztó tűzszemével
végigsimítná kebeletek,
lelkiismer’tek papcsuháját,
ha áldozatot kérne érte,
hogy boldogok lehessetek,
ha szólni merne,
hogy rossz a tallér,
mellyel az Istent fizetitek
ha szólni merne pipázgattok,
hogy oltárterítőkön odaaludt vér barnállik,
meg vagyok róla valósulva,
hogy újra csak megfeszítnétek.

Szemlér Ferenc: Katona

Dúlt országúton menetel,
kezében kemény katonafegyver,
szívében halk káromkodás
s ima a kegyes Szűzanyához.
Kék erdőkön baktat, s bakancs
lábán végtől-végig vizes,
este tört ablak várja és
parancsszótól zajos kaszárnya.
Nem látja a kecses menésű,
telt keblű nőket, keveset
eszik s igazi tisztelettel
nézi kapitánya kardját.
Megtanulja, hogy mi a gáz,
mennyire hord a puska, mennyi
embert öl egyszerre a gyors
srapnel s gyakorta célbalő.
De hogyha gyermeket talál
útjában, elmosolyodik
s a hideg téli reggelen
galambokat etet kezéből.
Sajnálja a szegényeket
és gyakran gondol szerető
anyjára és komoly orcájú
apjára s felfohászkodik
esténkint: tiszta Szűzanya!
óvj engem, őket, mindeneket,
adj békét, jóízű napokat
s őrizz minden háborúságtól!

Túrmezei Erzsébet: Ancilla Domini…

Augusztus. Vasárnap.
Fénylő, feledhetetlen.
Szolgálatra szentelten,
boldogan énekeljük:
Ancilla Domini…

Ragyogó emlékénél
öröm megállani,
s húsz esztendő után is,
míg élünk, ezután is
újra elénekelni,
és újra vallani:
– nem a ruha teszi,
csak a Lélek teszi –
Ancilla Domini…

Ancilla… látlak, amint
munkádat végezed.
Krisztusé a szíved,
Krisztusé a kezed.
Lelkével Ő vezet.
S a kicsiny köveket,
szétszórt szolgálatunk
színes, apró-cseprő
mozaiköveit
nem engedi elveszni,
egyszer összeilleszti,
hogy álmélkodva nézzed
a csodálatos képet,
s meg nem szűnj hű kezének
hatalmát áldani…

Együtt áldjuk már most is,
együtt szolgáljuk most is:
Ancilla Domini!

1965. augusztus 5.

Alföldi Géza: Szenvedni kell!

Minden szépért szenvedni kell,
a dalért, a színért,
a szavakért, a rímért:
minden szépért szenvedni kell.

Minden jóért szenvedni kell.
A jóság sorsa könny és átok,
a szenvedés szüli a boldogságot:
s minden jóért szenvedni kell.

Az Igazságért is szenvedni kell.
Az igazság útja rögös, sáros,
a szenvedés vezet az Igazsághoz:
s az igazságért is szenvedni kell!

Az életet is szenvedéssel adják.
Szenved, aki szül, szenved,
aki kínban megszületett:
az életet is szenvedéssel adják.

A szenvedésből fakad miden.
Szenvedni kell, ez a végzet,
hogy megtaláljad a szépséget:
a szenvedésből fakad minden.

És ezért szép és jó a szenvedés.
Mert anyja mindennek,
álmodnak, hitednek:
és ezért szép és jó a szenvedés.

A szenvedéstől az Isten sem ment,
Ki úr az öröklét felett.
Az Isten fia is szenvedett:
a szenvedéstől az Isten sem ment!

Mert Nagypéntek nélkül nincs Feltámadás!
Örök az ige. Örök a rendelés.
Kell a könny, kell a szenvedés:
mert Nagypéntek nélkül nincs Feltámadás!

Erdélyi József: Nyári rapszódia

1.

Én nem tudom, mire is mondják,
hogy a világ megváltozott? –
Elmúlt a tél s a tavasz éppen
olyan virágokat hozott,
mint ezelőtt; a kis pacsirta
épp úgy dalol, akár tavaly;
hát ha semmi sem változott,
mért változzon éppen a dal?

2.

Nem hótól már, hanem virágtól
fehérek az útszéli fák;
futó kocsink szelétől bókol,
köszöntget a cseresznyeág;
áll a fasor, mint lakodalmas,
fehérruhás leánysereg;
mit is susog? – Egyszerre tán hogy
Isten hozott, Isten veled.

szozattovabbacikkhez

Palágyi Lajos: Sok magyar

Van ó-magyar és új-magyar,
Nemes-magyar és nemtelen,
Van ál-magyar és mű-magyar,
Szemes-magyar és szemtelen.
Engem hazám nagy gondja mar:
Van-e még, aki csak magyar?

64 varmegye

 

Reményik Sándor: Mi a magyar?

/Korszerűtlen versek VIII./

Magyarok voltak Magyarország nélkül,
Magyarok vannak Magyarország nélkül,
Magyarok lesznek Magyarország nélkül.
Mert az országnál mélyebb a magyarság,
Mert test az ország és lélek a nép –
Keret az ország, s az ország-keretben
A magyarság a fejedelmi Kép…
Két évtizedig idegen keretben
A Kép, a lényeg alig változott,
Oltárképpé magasztosult talán,
Bár nyomta a keret, az átkozott.
A régi, rokon, ismerős keretben
Ne felejtsük: ez is csak foglalat –
Jobban hat a neki való keretben,
De mégis csak a Kép az, aki hat!
Csikoroghat az államgépezet,
Mert minden állam test és csikorog –
De Arany János dallama örök,
S Petőfin nem fognak ki divatok!
Vannak bolondjai a szerelemnek,
S őrültjei a honfi-láznak is –
De néha nagyon is hamar kisül,
Hogy mindez múló, balga és hamis.
Vannak korszakos szörnyű tévedések
És vad politikai divatok –
De néha egy-egy költő mondja el
Joggal: az állam mostan én vagyok.
Két évtizedes idegen keretben
Mi megláttuk az örök lényeget –
Országokat lehet szétdarabolni:
Nem lehet legyilkolni lelkeket!

Kolozsvár, 1941. május 15.

Reviczky Gyula: Magyar virtus

Lármázz magyar! Ellenfeled’
Kongó szavakkal kardlapozzad;
És öltsd azokra nyelvedet,
Kik megcsúfolni nem haboznak.
Óh, mert nyelved merész, csodát mível,
De az utolsó vagy, ha tenni kell.

Aludj’, magyar nép! Bármi jő:
Mindegy, te sült verébrül álmodj’,
Változván ember és idő,
Őrizd meg ősi lomhaságod’.
Míg más egész nap fárad, izzad:
Te szempilládat föl se nyissad.

Hallgass magyar! Ha rád morog
A külföld, némulj el szavára.
Mert bár mindenbe’ majmolod,
S mint árnyék támolyogsz nyomába:
Nem hallgatsz, csak dicséretére;
Hibád’ ha látja, esz a méreg.

Vakulj magyar! Türelmedet
Nem józanság okozza, hidd el.
Szidd inkább gyönge merszedet
S keleti röstséged veszítsd el.
Nagylelkű, higgadt nép nem vagy te, nem!
Csak léha vagy, csak rest vagy, nemzetem!

Németh László: Kisebbségből kisebbségbe

Egyik délután tudni akarom, hány óra, s kinyitom a rádiót. Az erdei emberekről beszél valaki, hogy azok hogy szálltak alá, mit loptak össze valami városban. Lassan rájövök, hogy az erdei emberek a románok, a várost is felismerem, hogy Marosvásárhelynek kell lennie. Végre a kicsit hadaró hang is ismerős zöngével üt át a közöttünk lévő hangot bádogító gépen. Megértem, hogy az erdélyi írók estjét hallgatom, humorista barátom panaszolja el a maga módja szerint a pestieknek, mit kellett kiállniuk a kisebbségi sorsban. A felolvasón túl, valami szörnyű nagy barlangból időnként egy különös gurgulázó hang árad a gép felé: a közönség az, aki itt arc nélkül nevet. Hallgatom, s arra gondolok, milyen könnyű dolga van az én barátomnak. Arról, hogy mi egy idegen nép alatt kisebbségben élni, a Városi Színház minden karosszékében dereng valami sejtelem. Az erdeieket is értik s tetszik nekik a tréfáló paraszt. De mi lenne, ha egy itteni írónak kellene a visszatért Kolozsvárott arról a kisebbségi sorsról beszélnie, amelyben mi éltünk húsz évet. Tudnák miről van szó, ha tréfálna s nem hinnének e rögeszmésnek, ha komolyan próbálná elmagyarázni.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról [XIX. rész]

nyirő2Budinszky Ferenc beszélget a velencei Biennálén első díjat nyert magyar film írójával és rendezőjével, a kolozsvári díszbemutató előtt Nyírő Józseffel és Szőts Istvánnal, Kolozsvár, [1943.] február 9.

 

„Sokan laknak emberek a havason, pásztornépek, más szegényemberek. Fát vágnak és gondozzák a más jószágát. Erősek, szívósak az erdei emberek, kik nem félnek a vértől, haláltól. Tekintetükben benne van az egek mélysége és a pokol ijedt félelme. A templomba ritkán ereszkednek le, és a misén elkaprázta hallgatnak. Isten azonban ismeri és szereti őket…”

Így ír filmjéről Nyírő József, arról a filmről, amely végre Kolozsvárra is elhozza a havasi embereket, hogy közöttünk is leéljék igaz emberi életüket, hogy mi is megismerjük és megszeressük őket.

A magyar filmgyártás büszkesége, az Emberek a havason kedden este díszbemutatón került a kolozsvári közönség elé. A nagy művészi eseményre meghívták a film íróját: Nyírő Józsefet, rendezőjét: Szőts Istvánt, zeneszerzőjét: Farkas Ferencet, a kolozsvári Nemzeti Színház karigazgatóját és a film főszereplőit. Szellay Alice-t, Görbe Jánost és Borovszky Oszkárt. Valamennyien örömmel fogadták a meghívást. A film női főszerepének alakítója, a szerző és a rendező boldogan jött Kolozsvárra, mert minden dicsőség és világhír ellenére Erdély megértésében várják művészetük, munkájuk legteljesebb igazolását.

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Ha látok nyomorultat…

endrődikép99Ha látok nyomorultat,
Vérzőn a porba hulltat,
Árvát és szenvedőt –
Isten, hozzád kiáltok:
Te jó vagy, igaz, áldott,
Emeld fel őt!

Ha mikor szertenézek
S látok rideg kevélyet,
Gazdag gonosztevőt –
Uram, hozzád kiáltok:
Te élő igazság vagy,
Alázd meg őt!

S ha gondtól borítottan
Virrasztok egymagamban
Szomorú éjjelen –
Szívem sajdul, kiárad:
Óh, irgalom, bocsánat,
Uram, nekem!

1906

Hunyor Tamás: Ima

Mutasd Uram a képedet
mutasd hol tükröződöm
mint pormorzsolta multidő mögött
mindannyi ősöm

Mutasd Nagyúr a kezedet
építő segítségem:
mit markolhatok göröngyök között
ha nem az Égen

Mutasd Isten a mosolyod
állam vasára égjen
s onnét szikrázza: Emberként vagyok
gazdag szegényen…

1984

Kacsó Sándor: Imádság

A gyűlölet izzó homokja
Ha majd egészen eltemet,
Három angyal még ne repítse
Felfelé szálló lelkemet.

Inkább – borítva szárny alá –
Hozza vissza, a földre le,
S kihűlt hüvelye oldalán
A föld alá temesse be.

Testem maradjon jel, hogy itt
Reményteljes vetés vagyon;
S lelkem a mag, amely kikel
Egy verőfényes hajnalon.

Aztán, ha majd megáldja Isten
Az új termés minden szemét,
Három angyal csépelje ki,
S újabb vetésnek szórja szét.

Mert már tudom, hogy az igét
A gyűlölet tisztítja meg,
Ki nem szenvedte végig ezt,
Nem tudja, mi a szeretet.

Nagyenyed, 1943. március 13.

Mécs László: A síp

Itt vagyok újra őz-lesen.
A kicsi tisztás kedvesen
zengeti tücsök-nyájait,
a margaréták bája int,
harangvirágok inganak,
utolsó csókot int a Nap.
Ülvén vadászi székemen,
kicsit pirít a szegyenem
midőn most arra gondolok,
hogy a szerelem szent dolog
s evvel csalom meg a balog
bakot, míg sípon sípolok.
Egy kis szeles bak hirtelen
rejtekből ugrik, itt terem
s a virágos tisztásra ront
botor-vakon, mint egy bolond.
Lelőhetném. Elkergetem.
Szép agancs,m vén bak kell nekem.

szozattovabbacikkhez

Szentimrei Jenő: Imádság roham után

Mint hűlt testből kiszálló lélek,
Lehullok Uram elibéd
És megköszönöm, hogy még élek.

Hogy ami kezdettől Tiéd,
Meghagytad még nekem s e halk dalt
Időm van elrebegni még.

Hogy a füvön csillog a harmat
S hogy még ez egyszer rám virradt,
Köszönöm, Uram, ezt a hajnalt.

Hogy a halált még el nem hozták,
Lassan verő szívem fölött
Köszönöm e két piros rózsát.

Mert életért sajognak ők,
Szépségekért lüktetnek forrón
És vágyva várnak új erőt.

Köszönöm, hogy szabad kínlódnom
Pár percet még, míg elnyúlok
Én is, szó nélkül, harcos módon.

Aztán, mint Anteusz, a porból
Fölugrom: rendelkezz velem,
A harcot hol vegyem fel újból.

                              1915. július

Fáy Ferenc: Tiborc új éneke

Bánk-bán, Nagy Úr, a porba hulltam.
Néped vagyok, a föld, a mag,
az ős-gyökér, Uram, ne engedj.
Fajtád széthull, nem lesz több gyermek,
nem lesz család. – A renyhe had
húsunkat marja. Nézd az arcot,
téphetnek erről még le sarcot?
Cafatba lóg a két kezem.
Nagy Úr, ki tart ekét a földnek?
Nézz rám, nem bírom, összetörtek…
Nincs házam, földem, éhezem.
Az asszonyom halálra marták,
a lányom, Bánk, ma megvetett,
fekély piszkítja tiszta arcát…
Vedd el döfd át az életet.
Tiporj, rúgj szét s én nem kiáltok,
számról nem hallasz vádpanaszt
Uram, Tiborc kér, régi híved,
döfd át kardoddal ezt a szívet,
hiszen mit ér egy rongy paraszt?
Mit ér, ha teste roncs s fekélyes
erők rohasztják ő nevét?
Pusztulj paraszt, Bánk is ma gyáva
rettegve bújik önmagába
s nézi, hogy tépik nemzetét.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf