Erdélyi János: A magyar népdalok [II. rész]

    II.
A magyar nyelv nem ad egyszerű szót mailag a népdal kitételére. Így vannak ezzel több európai nyelvek; nevezetesen a francia chanson populaire-t használ, mely körülírás; a német Volksliedet mond, s ennek formájára van ütve a magyar népdal. Irodalmunk ezelőtt kevéssel még pórdal, paraszt dal név alatt isméré a népdalt, de e kifejezés nem látszik többé megfelelni a közönség ízlésének; aztán a nép fogalma körül is tisztábbak s méltányosabbak nézeteink mint a pór, vagy paraszt szavak értelme; ellenben a nép egy szóban nótának nevezte dalait, hihetőleg a deák nóta (hangjegy) után, mely szintén nem régi, azon korban esvén, mikor már magas fokára jutánk a könyvismeretnek, s írogatni kezdők a dalok felibe: ad notam. Hihetőleg a nóta szó nem régibb, mint a reformáció kora, és egyházi énekekről ment által a népdalokra.

Mikszáth Kálmán: Egy miniszter a budgetje előtt, a budgetje után és a minisztersége után

Karányi Ignác, aki kitűnő jurista, azonfelül pompás földművelésügyi miniszternek ígérkezik, tetejébe még nagy megfigyelő is, aki gyorsan meg tudja találni a jellemzőt, sőt bizonyos írói vénával fölszíjja azt, mint a méh a bogáncsból a mézcsöppet.

    Egyszer a fehér asztalnál ő beszélte a következő kis történetet, mely három szakaszban esett meg az öreg Krokács Jánossal, hordván magában azon tanulságot, hogy egy miniszter kiismerhetetlen, mint egy asszony. A hatalom átváltoztatja, fölkelti lelkének összes gonosz fúriáit, esetleg kikaparja belőle a legmélyebben alvó jótulajdonságokat. Amint fogy, nő, aszerint változik. A hatalom rettenetes giliszta benne, mely örökké mozog bent, hánykálódik jobbra, balra és gátolja a hajdani természetes mozgásában, viselkedésében.

Volly István: Görög Ilona

/Ballada az ifjúságról; Volly István feldolgozása/

Szereplők:
GÖRÖG ILONA
GÖRÖGNÉ, a leány anyja
BERTELAKINÉ, a legény anyja
HARANGOZÓ, kb. 3 méter magas zászlóval. Kendőből is készíthető. Elől jár vele.
ÉNEKKAR, mely színpadon 12 tagú, szabadtéren ennek többszöröse; szerepelhetnek vegyesen lányok és legények. Élő keretet adnak a főszereplők köré. Az „énekkar” pótolja a színpadi díszletezést, még egyszerű dobogót is alakokkal és mozgással tölt meg. A játék folyamán az énekkar átalakul „csodatoronnyá”, „csodamalommá”, „siratókarrá”, „tánckarrá”, végül díszkiséretté.

Tóth Kálmán: Szilágyi Erzsébet

I.
Oh mi szépen leng a zászló!
Oh mi szépen fénylik a kard!
Eressz anyám engem is el
Szép vitéznek seregivel.

Nem lehet az édes fiam,
– Mond az anya lassú hangon –
S férje után, ki már távol,
Kendővel int ablakából.

Oh mi szépen szól most a kürt,
Hallod anyám? oh eressz el!
Meglásd, majd mit hozok néked,
Napkeletről, gyöngyöt, éket.

Van énnekem elég gyöngyöm,
– Mond az anya szomorúan –
És valóban, sötét szeme
Fényes gyönggyel, könnyel tele.

Gyóni Géza: Tomory úr nagymiséje

Ült az érsek Kalocsában
Aranycsipkés szent ruhába.
Vágóhidra akkor indult
Szerelmetes sok báránya.
Vágóhídja akkor épült
Ezerötszáz-huszonhatnak.
Kalocsai nagy templomba
Nagymisére bekongattak, -
Nagymisére bekongattak.

Sápadt papok súgva jártak.
Már misére bekongattak.
Nagymiséről Tomory úr
Hol maradhat? hol maradhat?
Hercegasszony a templomban
És a grófok várták, várták...
Tomory úr akkor fogta
Kilencfontos buzogányát, -
Kilencfontos buzogányát.

Haraszti Jákó József honvéd, áldozó pap

Született Vágújhelyen, Nyitra megyében 1826-ban, iparos polgári szülőktől ; 1845-ben a Szent Ferenc-rend papjelöltjei közé vették föl ; 1847-ben a gyöngyösi szerzetházba rendelték teológiai tanfolyamra s mint második éves kispap lépett az önkéntes honvéd-vadászcsapatba; A szabadságharc bukása után1850-ben áldozó pappá szenteltetett s bokros érdemeinek elismeréséül Ferenc József 1877-ben az aranykoronás érdemkereszttel tüntette ki ; 1885-ben, 59 éves korában, szülőföldjén, hunyt el.

Angyal Emil: Tábori levelezőlap

I.
Ma kemény napunk volt.
Pattogott a gránát,
Sárga lomok között
Tűzmadárként szállt át.
Jobbra is leszállt egy,
Balra is bokázott,
Megvallom: a lelkem
Hol égett, hol fázott:
Mi lesz velem, ha én
Itt maradok holtan?
De aztán hirtelen
Magára gondoltam…
Hófehér kezére,
Szögszínű hajára,
Ibolya szemére,
Parázs ajakára…
S hogy aztán mi történt?
Tudja a jó Isten!
– De itt a határban
Ellenség már nincsen!

Bodrogi Zsigmond: Színaranyból van a béke trombitája

Színaranyból van a béke trombitája,
Annak fúvását, de sok baka várja.
Fujjad kürtös, fujjad kürtös,
Lefujod-e végre?
Vajon mikor lesz a háborúnak vége?

Azt mondja a kürtös, nemsoká lefújja.
Hazajövünk megint, szép tavasz lesz újra.
Virágosan, bokrétásan,
Dalolva, nevetve,
Sírva borulok majd babám az öledbe.    

                                               1917

Jászay-Horváth Elemér: Katona öcsémhez

Laci öcsém, ki fent a Végeken
Karddal teremted most a hősregéket,
Találjon rád e forró énekem,
Mit röstelkedve, féltve küldök néked.
Tiéd a hősi szenvedés, a tett;
Enyém a tétlen kényelem, az álom.
Fiú, irigylem ifjú életed’,
Mely erőt vesz magán a vén halálon!

Tudom, szívedben nyugalom honol,
Erő a kardod és szent hit a vérted.
Kemény kövön is rólunk álmodol:
Mi puha párnán reszketünk teérted.
Szemünk szégyenlős, szívünk szomorú,
Vígságunk, álmunk, szívünk elvivétek.
Oh, tiétek ma minden koszorú,
Minden dal és minden szív a tiétek.

Ti vagytok most bölcsek bölcsei.
Mi szükség itthon tétlen álmodókra?
A Himnuszt néktek írta Kölcsey,
S hitét ti vérrel váltjátok valóra.
Deli cserjék, kiket mi nevelénk,
Hogy felszökkentetek most büszke fákká!
És árnyatok védőleg hull fölénk,
Nevünk’ s hírünk’ ti zengitek világgá.

Lovag Henriquez Henrik huszárfőhadnagy és a nyíregyházi, XIV. „Hadik” huszárok hőstettei

A nyíregyházi huszárok ázsiai hadosztályok ellen indultak attakra 1914 augusztus 25-iken. Az ezred egyik főhadnagya, lovag Henriquez Henrik azt a nehéz megbízást kapja, hogy mint hírvivő patrul tartsa fenn a többi harcoló csapatokkal az összeköttetést. Henriquez a gyilkos ágyútűzben fényesen megoldotta feladatat. Csak annyi ideje volt, hogy lovat cseréljen, maris újabb parancsot kapott; keressen érintkezést az önállóan operáló csapatok parancsnokával s tudja meg, hogy az egész fronton hogyan áll a csata. Henriquez főhadnagy megsarkantyúzza a lovat, kardja sincs, fölölőleges az most, csak nehéz revolvere log a vállán zsinóron. Gránátok süvítenek a feje fölött, néhány lépesre ellenséges srapnelek explodálnak, Henriquez főhadnagy nem tér ki, messzelátóval kémleli a terepet erre is, arra is, hogy noteszébe feljegyzéseket, rajzokat készítsen.

Sajó Sándor: Bűnös magyar töredelme

Elfecséltem minden vérem,
Elárultam rabtestvérem,
Sírba vittem jó anyámat,
Magam voltam sírásója,
Vagyok mostan meddő bánat,
Minden népek utolsója…
Csodaváró nagy tűrésben
Magamcsaló bölcselgésben
Vagyok senki, kit mindenki
Minden kutya bátran támad,
Én Istenem, ne engedd, hogy
Megutáljam a fajtámat…

Reményik Sándor: Keserű szívvel

Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a Végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy „soha!” s „mindörökké!”
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.

Bennünket összekalapált a bánat, –
Ti atomokra hulltok itten szét.
Egymást farkas-foggal tépitek,
Nektek nem volt a nagy lecke elég.
Amerre nézek: pártok, újra pártok,
És zászlók, amiket a szenvedély
Már előre a más vérébe mártott.

Fehér Károly: Hősök halála

- Főhadnagy úr! E kétszáz ember,
Megannyi szép ifjú levente
Az ön parancsát lesi, várja.
Ön ezeket ma éjszakára
Az első vonalba viszi be.
Főhadnagy úr! Ön
Nem marad ott, hanem visszajön,
Újabb csapatokat kell talán
Bevinni a másik éjszakán.

Szent a parancs. Fel szép daliák,
Utánam az Isonzó felé!
Vérzivatar lesz a tanyátok,
E tűzpokolban éltek-haltok!
S a fiúkat a füst elnyelé.
Isten veletek,
Sok szerencsét!... Szívem szakad meg!
Vitézeim, vérem vérei
Rideg parancs engem visszahí!

Koncz Béla: Csak még egyszer…?

Csak még egyszer lehetnék ott én,
Ahol a Körös folydogál,
Ahol akácok illatoznak,
Ahol az én kis házam áll;
Csak még egyszer hallanám újra
Körös-mentén az esti dalt,
Ágyúk helyett a szent harangszót,
Az orgonát s nem harci zajt;
Csak még egyszer lehetnék véled
Imádkozó kis asszonyom,
Megváltaná a szenvedésem
Egyetlen csók az ajkadon;
Csak még egyszer…! Aztán jöhetne
Acéllován a hőshalál…
Csak még egyszer lehetnék ott én,
Ahol a Körös folydogál!
              
                     1918

Tóth Dezső: Útban a „front” felé

        – Katona fiamnak –

A gyilkos fegyvert szorítsd a szívedhez,
Mint vőlegény a kis menyasszonyát,
Az érckürt harsog, hangzik a vezényszó,
Még egy-két perc és indultok tovább;
Oly mezőkre, hol vérvirágok nyílnak,
Hol arathat a férfibecsület,
Égnek hála, hogy azok közé plántált,
Kik becsülettel állják helyüket.

Tizennyolc éves harmatos virágom,
A sors árja téged is ragad:
Szent gyönyör ez! – csak ne adja az Isten,
Hogy elnémuljon dalos ajakad!
Vér a vénemberből, – honvéd lettél, mint én,
S a földön ez a legszebb nevezet;
Ne legyen perc, bármily veszély is érjen,
Hogy elfelejtsed honvédnevedet!

Balaskó Jenő: Angyal Pista balladája

Ferencváros gyászban van
Angyal Pista fogva van
Angyal Pista fogva van
Ferencváros gyászban van

Szögényekér harcót ő
lecsürhézett magyarér
lecsürhézett magyarér
szögényekér

Pirosló zászlókkal is
ha már eltiporva is
nagyon eltiporva is
pirosló zászlókkal

Nemzetiszín zászlókkal
moszkoviták ellen is
a moszkoviták ellen
nemzetiszín zászlókkal

Somogyi Imre: Nehéz idők

Behordva már az asztag. Ősz is múlik,
s a föld s az arató mégsem pihen.
A puszták szíve háborog a mélyben
S az emberek borongók idefenn.

Piros az alkony. A tanyák népe
A pesti lap köré csoportba gyűl.
– Vihar lesz bátya. – Kiújul a régi.
– Vihar lesz hej ott… ott nyugat felül!

Hej gazda zárd be a kaput! Kérdezd csak
A vén apót: mikor volt ily idő?
Nagyon sok volt idén a hulló csillag…
Ki tudja még, ki sejti még, mi jő!

Jó lesz a háznak: behordani a búzát,
Ki tudja, később tán behordja más,
S a kaszákat sem kell még sutba vetni,
Mert hátha lesz még egy nagy aratás!

Szőnyi Gyula: Mártírok

Mártírok csontvázai
kopognak a föld alatt,
szót akarnak kérni.
Tisztelt világ bírósága,
szörnyű gyilkosság történt itt,
e tetteket csak szó nélkül
nem lehet elnézni.

Vagyunk mi itt jó pár ezren,
lázadozva, mondják.
Csontunkról a testünket is
bizony letaposták.
Néhol még a csontunkat is
darabokra törték,
reszkessetek, ti volt nagyok,
mert jönnek a törpék.

Jönnek, jövünk valahányan,
bár a sok föld rajtunk.
Ásónk, sem lapátunk nincsen,
de e célra mindennél jobb
a megkövült karmunk.

Kazinczy Ferenc: Ráday

Én újabb Mózes voltam, s népemet
Kihoztam a rabság hajlékából,
S a hagymatermő hon helyett neki
Tej- s mézes borfolyta Kánaánt adék.
Fény oszlopában ment Apoli előttem,
Fény oszlopában én a nap előtt,
Megcsaptam a tengert, s nyitva állt az út,
Az új t örvénynek kettős érctábláit
Lehoztam a Parnass szent bérciről;
S hatalmas jobbom azzal forgatá fel
Az undok tisztelet oltárait.
Lehullt a fal, s a tábla fenn maradt;
Apoll kedvelte tiszta tettemet,
S bérül öreg zöld kort nyújtott nekem,
S szépzengzetű lantot s hattyúi dalt.
Kivette fürtjei közül a borostyánt,
S hogy csendesen feküdjem árnya alatt,
Önnön kezével szúrta sírom mellé.
Nagy volt nevem, s örökké nagy marad.

Wass Albert: Lohengrin

                   Báró Bánffy Mariennenak

Megkérdetik majd: honnan jöttem,
miért vagyok, miért születtem,
akkor tudom: ez a halál.

Akkor jön majd a hattyú értem,
szomorú némán, hófehéren,
s előttem csöndesen megáll.

Tudom előre: ez az óra
létünknek őszi véradója,
s e kérdés régen vár reám.

Akkor némán kengyelbe lépek,
s a régi várba visszatérek,
hó-sápadt hattyú-paripán.