Közi Horváth József: Az igehirdető Mindszenty [II. rész]

A prímási székben

     

Nem volt még esztergomi érsek, aki főegyházmegyéje határain belül és azokon kívül annyi szentbeszédet mondott volna, mint ő. Ebben a vonatkozásban érsekelődjei legnagyobbikát és a magyar szónak utolérhetetlen mesterét, Pázmány Pétert is felülmúlta.

    Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy érseksége és prímássága szabadon töltött három és fél évének fontosabb hazai szentbeszédei – teljességükben vagy bő vázlatban – írásban is rendelkezésünkre állnak. A félhivatalos katolikus kőnyomatos, a „Magyar Kurir” ugyanis egészen vagy kivonatosan közölte a szövegüket. 1945-ben és 1946-ban elmondott jelentősebb prédikációi „Igazság és szeretet” címmel nyomtatásban is megjelentek a „Katolikus Főiskolák Baráti Körének” a kiadásában. Ebből a kettős forrásból vette át őket a Dr. Vecsey József által szerkesztett, Münchenben megjelent háromkötetes „Mindszenty Okmánytár”.

    Vecsey bevezető megjegyzései szerint Mindszenty prímás beszédei és nyilatkozatai „nyelvi kifejezésmódjukat illetően szembeötlő stílusbeli egyenetlenséget mutatnak.” „Magyarázatul – írja – arra kell emlékeztetnünk, hogy ezek java az egyház és szabadságjogaiért folyó harcok közepette született, amikor azonnali cselekvésre volt szükség. Ezek tehát rögtönzések és esetleg pontatlan gyorsírói lejegyzések nyomán láttak napvilágot. Különben Mindszenty bíboros, ha csak tehette, beszédeiről vázlatot készített és azokat a sajtó rendelkezésére bocsátotta.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Veneturné vára

– A cinkotai kántor konkurense

Venetur egyszerű szegény kurta nemes ember volt a szép Háromszéken. Éppen a lencséjét fogyasztotta egy nap [vagy ötszáz esztendővel ezelőtt], mikor rákopogtatott a vendég egy kivaló* személyében.

    - Adj Isten jó napot, nemes uram.

    Fiatal utas lépett be, porral lepetten, de vidáman.

    - Fogadj Isten – szólott a gazda, – kerülj beljebb, ha fáradt vagy, pihenj meg hajlékomban, ha éhes vagy, ülj mellém a tálhoz-

    - Azt sem kérdezed, ki vagyok?

    - Mi közöm hozzá. Elég ha azt tudom, fáradt vagy-e vagy éhes?

    - Mindkettő vagyok.

    - No akkor ide izibe a tálhoz szógám. Hanem megállj csak, hová való vagy mégis?

    - Budára.

    - Hm. Nálatok megszokták trágyázni a földet, hogy jól teremjen? Nekünk amúgy is jó. Megállj hát egy kicsinyég, kiszaladok a konyhára és megtrágyázom valahogy ezt a lencsét.

    Venetur csakhamar zsírt olvasztott, füstölt kolbászt hozott le a kéményből, megöntötte zsírral s megtrágyázta kolbásszal a sovány eledelt, mielőtt a vendéget hozzá ültette volna, de bezzeg jól is laktak aztán belőle, úgy hogy alig bírt szuszogni gazda és vendég.

szozattovabbacikkhez

Petelei István: A marosvásárhelyi céhek házi szokásairól

Kutatásaim közben, melyeket a magyar történeti társulat iniciativái folytán a marosvásárhelyi céhszabályok megismerésében tettem, sok olyan adatra találtam, melyre a kibocsátott kezdő pontokban nincs rovat. – A céhek jegyzőkönyveiben fennmaradt azon apró jegyzetkéket értem, melyek a házi szokásokra vonatkoznak, élénk és érdekes világot vetve azon kedélyes, családias viszonyra, melyben a céh tagjai egymáshoz, –, s alárendeltjeikhez a legények társulatához állottak.

    Azt hiszem, hogy ma, mikor a míveltségi állapotokrúl szóló adatokból igyekszik megmagyarázni a történelem az eszmék fejlődéseinek módjait, nem érdekesség nélkül való, ha a régi középrend erkölcsi életéről, családias szokásairól és asztaltartásának törvényeiről feljegyezgetjük azt, amit tudunk. Ilyeneket akarok a mi városunkból is egyet-mást ide írni.

    Vásárhely előnyös stratégiai helyzetét (mint Erdélynek szinte geometriai központjáét) csak az újabb időben ismerték meg és aknázták ki helyes irányban; míg régebben éppen az volt veszedelme, hogy biztonságban tartására, megerősítésére semmi gond sem fordíttatván, az ellenséges hadak s esetleg kisebb portyázásoknak elkerülhetetlen és védtelen útja volt. – S e körülményben kulminál aztán a céhek létjoga és tekintélyes állásra való emelkedése. Eme testületek szövetkezvén, először egy régi kétemeletes zárdát erősítenek meg, majd terjedvén erőben lassankint hat bástyát építenek, szerelnek fel és védenek meg.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [XI. rész]

Egy gyönyörű kertbe vezetlek

Egy gyönyörű kertbe vezetlek

1. Egy gyönyörű kertbe vezetlek titeket,
Amely kertben soha el nem tévedhettek.
Mert Úr Jézus a kertésze, Szűz Mária kertésznője,
Szent Domonkos atyánk a gondviselője.

2. E gyönyörű kertben három virág nyílik,
Fehér, piros, sárga szépen illatozik.

3. Ez a gyönyörű kert körül van kerítve,
És legszebb rózsákkal föl van ékesítve.

4. Akik e szép kertbe be akarnak lépni,
Az elvállalt titkot buzgón kell végezni.

5. Mindenki szedheti a kertben a rózsát,
Ha szívből szereti a szép Szűz Máriát.

6. Azért e mai nap újuljon a rózsa,
Égi jó anyánknak kössük koszorúba.

7. Midőn a zord halál reánk veti fátyolát,
E gyönyörű kertből nyerhetünk egy rózsát.

[Minden vers után: Mert Úr Jézus a kertésze, Szűz Mária kertésznője,/ Szent Domonkos atyánk a gondviselője!]

Gyűjtötte Volly István

szozattovabbacikkhez

A szombatosok énekes könyvéből

Törvényed tartását azért választottuk,
Izráel táborát kedveltük, javalltuk,
Magunk ahhoz adtuk,
Nyomorult sorsával semmit sem gondoltunk.

Noha keresztyénség nagy fenn tartja tollát,
Ördög is ellenünk igen feni fogát,
Ártalmas fullánkját, –
Ha nem őriz szent úr megállja bosszúját.

Talpa alatt tartja szegény zsidó népet,
Szombatért üldözi törvénykövetőket,
Kergeti híveket, –
Ha nem őrzöd, szent úr, megemészti őket.

Örülünk mi ezen, noha ők nem tudják,
Hogy mely törvényedet jegyül fiaidnak,
Adtad szolgáidnak.
Ők szidalom gyanánt minket azzal hívnak.

Rólunk nem rázzuk le szent szombatod nevét:
Szombatosok leszünk, mert sátán erejét,
Elálljuk nagy mérgét,
Tűréssel meggyőzzük sok kegyetlenségét.

Vigasság ez nekünk, hogy szent törvényednek
Bélyegét viseljük nagyságos igédnek,
Szombat innepének:
Népei így vagyunk úri felségednek.

szozattovabbacikkhez

Himnusz a felfeszített Krisztushoz

Idöz légy ez világnak jó megváltója,
Nehezülteknek kívánsága,
Ki körösztfára emeltetél,
Két kezedön figgesztetél,
Tű szent kezek idvöz legyetök,
Új rózsával megtöltetök:
Kiket elterjesztvén ágra keményön húztak1,
Vas szegekvel meggyakdostak2
Kikből gyöngyelő véröd hullott,
Asszu földet harmatozott.
Látom, hogy foly mindenünnen
Te szent véröd nagy bévségvel:
Piros oly, mint mast nyílt rózsa,
Mi lelkönknek váltságara,
Bárson színű vérös kezed
Szerelmemben megölelöm,
Szoméhozott asszu számval
Iszom szent vérödet kívánságval,
Körösztfádat ha szorejtom,
Sírva mondom vígasságom.
Keménséges nagy kénodért,
Te szent véred hullásáért
Adok hálát könnyhullatva,
Szent kezedet megapolva3.
Szent vérödben keserödvén,
Reménységöm beléd vetöm.
Te szent kezed oltalmazzon
Halálomkor és te jógod4
Engemet hozjá fogadjon.

/1/ Kezeidet kiterjesztvén feszesen a keresztfa ágára húzták.
/2/ Megszurkáltak.
/3/ Megcsókolva.
/4/ Jobbod.

Gajdács Pál: Berde-cipó*

Mint a méh, ha más vidékre
Mézgyűjteni messze szálla,
Laci fiam vágytól égve,
Elment kincses Kolozsvárra.
S ottan, hol az „Egy az Isten”
Hitet vallják, prédikálják,
Osztozva a lelki kincsen,
Járja egyik iskoláját,
S míg lelkét sok bölcs tanárja,
Testét Berde hűn táplálja.

Berde-cipó! E kenyérnek,
Mind azt vallja, nincsen párja…
Amit méltán úgy dicsérnek,
A lelket is általjárja.
S valót mondok, nem mesélek,
Hisz e kenyér nem korpából,
De sütve van nemes lélek
Szeretete lisztlángjából…
S aki adta, aki mérte,
Áldott legyen neve érte!

szozattovabbacikkhez

Mollináry Gizella: Arató ünnepen

Jól van ez így, ahogy van,
hogy Tiéd az ország és a hatalom.
Férfierényre kellenek ide az asszonyszentek
hogyha a gazdurak poharaznak, ölelnek, énekelnek
a jószág után felvert porban,
botorkálva az alkonyatban,
az itatóknál türelmesen meg-megállva,
tüzet szítni, házat őrizni, visszatérni a portára
oh! Mária
elkellünk erre...

Most behordódik majd a szemes-élet
s a derekunk a kínra-érett
is szüretel majd egy hajnalon.
Künn nyöszörög majd az ehült jószág
egy hajtás vizet majd a szomjra
nekünk, nekik nincs ki nyújtson,
csak valamely régi, rút irigyünk,
csoszogó lenyűtt, falú véne
ül a gyehenna tüzű ágy elõtt.

szozattovabbacikkhez

Móra Ferenc: Kenyérért való imádság

Isten, ki végzetünk felett
Úr vagy örömbe, búba,
Ó, légy atyánk s tekints le ránk,
A tékozló fiúkra.
Bűnök tüskéin térdelünk:
Irgalmasságot tégy velünk
S add meg nekünk
A mindennapi kenyerünk!

Imára kulcsolt két kezünk
Csörget csúfos bilincset,
Rab nemzetet, tudjuk mi jól,
Fehér kalács nem illet.
Ha szűkös lesz, ha íze vesz,
Ha csűreink ocsúja lesz:
Add meg nekünk
A mindennapi kenyerünk!

szozattovabbacikkhez

Dalmady Győző: Szent István napján

sztistvánA templom megtelik hívőkkel,
De még cseng a harang szava;
Az ég ragyog, úgy tetszik, mintha
Az ég súgná azt vissza ma.

Emelkedett érzéssel lépek
A kis templom lépcsőire,
Nincs kétségem, hogy ezen ünnep
Az égnek is nagy ünnepe.

A szellőben, mely épen érint,
Az égiek dala susog,
István király nevétől hangzik,
A mire csak gondolhatok.

szozattovabbacikkhez

Ének a szent jobb kézhez

Töredék. 1484

Ó dicsőséges szent jobb kéz,
Melyet magyar óhajtva néz,
Drága gencse népönknek,
Nagy öröme szívönknek!

Ölbey Irén: Nagyboldogasszony

frakno

Forró nyár zeng a kék határban,
tétova szárnyon száll az illat,
a szűz magasság csodalágyan
zsolozsmázó pacsirtát ringat.

Pihen a kapa és a sarló,
a városból harangszó csobban,
tüzet kortyol az aszú tarló,
a nagy síkság ünnepel mostan.

Gyík surran smaragd fűlugasban,
szél lengedez, - tündéri dallam, -
topáz barackba mar az ínye.

Ő jár itt: Mater Dolorosa,
a titkos mélyértelmű Rózsa
s érik a szőlő és a dinnye.

                  1941

 

Vitéz Somogyváry Gyula /Gyula deák/: Új ének Szent István napján

Nem sírás most István-napi ének,
ma nem kesergünk, gyászos öltözetben.
Akik feléd most mosolyogva néznek,
erőben, hitben, ifjan, rendületlen:
ez a te néped, glóriás király!

Úgy állsz fölöttünk, mint a sziklaszál,
mely fölemelte homlokát az égig,
hogy évezredek során lásson végig,
vajjon az utunk merre kanyarog,
hogy el ne vétsük, éjben, zivatarban,
mert nehéz út ez.
                            Egyszer sziklakatlan,
majd meg hajnalló, napfényes orom,
rajta veríték s vérhullás a vám
- más nemzet százszor összerogyna tán –
de örök út!
                  S mi járjuk, magyarok
és megújulunk rajt, a szenvedésben,
száz sebünk van és nem halunk meg mégsem,
mert áll a kőszál, lépteink vigyázza:
Isten vitéze, Isten óriása
s a homloka vak-éjben is ragyog,
hisz koronázzák fénylő csillagok!

szozattovabbacikkhez

Kosztolányi Dezső: Mohács

Csata előtt

Nehéz meleg leng a vidék lapályain.
Békétlen állanak a felpörkölt hadak.
Fojtott morajjal zúg a gyengülő ajak,
hűvös nedűt kiván a láz-kinozta íny.

A pusztaság üres, az égen semmi folt,
habozva áll a húszéves, öreg király,
a sorból olykor egy ügyes vitéz kivál,
de visszajő busan: minden nyugodt, kiholt.

Egyszerre indulást rikolt a kürttorok,
nyüzsgő sietség zúg, mozdulnak a sorok,
elsápad a király és megbotol a ló...

És fönn az ég ivén sötéten nyargaló
vészfelleg tornyosul s tompán morogva száll,
ormán vigyorgva ül gőzködben a Halál.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Esze Tamás komája

Gábor fiam Bécsé,
Oda is van nőve.
Örzse lyányom a Krisztusé,
Papok szeretője.
 
Morva grófé földem,
Asszonyom a sírban.
Menjünk, menjünk Munkács felé,
Már eleget sírtam.
 
Nincsen e világon,
Nem maradt már semmi:
Esze komám, ideje már
Rákócziért menni.
 
Magyar bolondoknak
Bolond útját járom,
Bécsi lator lett a fiam,
Pap-céda a lyányom.
 
szozattovabbacikkhez

Erdélyi hajdútánc

Nosza hajdú – firge varjú,
Járjunk egy szép táncot;
Nem vagy fattyú – sem rossz hattyú –
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon – lábad járjon
Egy katonatáncot.

Pöndülj csizma – járjad anyja!
Elöl tollas, elöl
Amaz Palkó – rosszvér fia –
Vigyáz kívül-belöl.
Toppants gyorson – hadd csosszanjon,
Ne maradj balfelöl!

Nosza Ránduj – hol vagy Viduj?
Fújd az bagi táncát,
Az emlőjét – az tömlőjét
Ne kéméld az sípját.
Mert emennek – Kis Péternek
Adta az Balsarját.

szozattovabbacikkhez

Fordulj kedves lovam…

Kuruc nóta

Fordulj kedves lovam,
Lengyelország felé,
Úgysem jövök én már
Soha visszafelé:
Szegény hazámat már
Sohasem láthatom…
Nincsen olyan bánat,
Mint az én bánatom.

Tele van a lelkem,
Keserj könnyekkel,
Alig-alig bírok
Hánkódó szívemmel:
Amit érzek, úgy fáj,
Hogy ki sem mondhatom…
Nincsen olyan bánat,
Mint az én bánatom.

Indulok, megállok,
Búcsúzom örökre,
Utólszor borulok
A hazai földre:
Utólszor csókolom,
Holtig siratgatom…
Nincsen olyan bánat,
Mint az én bánatom.

Gyóni Géza: Szent hamvak

Állok, szabadság, ódon templomodban.
Mi benne fény volt, itt van, összehordtam.
Mártírkoporsó, vérpad benn az oltár,
Tört békócsörgés a dicsérő zsoltár;
Tépett zászlók, rúdjukról leszaggatvák,
A csonka jelszó rajt: Isten - - szabadság...
S a szent csaták elnémult orgonája:
Tört, csorba ágyúk fekszenek sorjába,
Ahogy a végső fönséges akkord,
- A zsarnokok ítélő harsonája -
Halált lehellő ajkukon fagyott...

Éjfélre jár és én magam vagyok.
A fáklyafény inogva végsőt lobban -
Állok, Szabadság, ódon templomodban.
És visszahívom tűnt korok csodáját;
A dűlő oltárt újra környülállják
Az áldozók, a rajongók, a szentek
S imádatánál az ezerszer szentnek
Halottszín arcuk vérpirosra válik,
Ahogy az esküt mormolják: Halálig!...

szozattovabbacikkhez

Krúdy Gyula: Rákóczi harangja

Olyan nagy harang tán a világon sincs, mint a debreceni öreg harang. Ezt az öreg harangot - büszkesége a debrecenieknek - úgy hívják: Rákóczi. A nagy fejedelem nevéről keresztelték el az öreg harangot.

    Az öreg harang nemcsak abban különbözik a többitől, hogy százmázsás testének a meglódításához legalább három emberre van szükség, hanem abban is, hogy csak nagy ünnepen szólal meg. Mikor mély, zúgó szava száll a városon, még a hortobágyi gulyás is meghallja a hangját, és azt mondja magában:

    - Rákóczi beszél!

    A hagyomány szerint Rákóczi Ferencnek a szava van benne a nagyharang zúgásában. A szabadság fejedelmének hangja száll végig a hortobágyi rónán, ha a harangot meghúzzák. Száll, száll a hang a magyar mezőkön, és az emberek leveszik a kalapjukat, mert Rákóczi Ferenc jut az eszükbe.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Vazul szeme

                       (VI.)

Ha égő méccsel jársz-kelsz
Széljárt sikátorokban,
Kezeddel véded lángját,
Másképp könnyen kilobban.

A lelkedet is így védd,
E titkos égi lámpát.
Ha szél fütyül, ne engedd,
Hogy elfújják a lángját!

Hisz nélküle dühöngő
Vak éjszakába hullnál
S irtóztatóbb lennél a
Kiszúrtszemű Vazulnál.

Mihálka Gábor papnövendék, honvédvadász

A történelmi Máramaros megyei Konyha községben született. A világosi fegyverletétel után, világi pályára lépett, s mint királyi járásbíró halt el Felsővisón.*

*

Róla sem sikerült többet megtudnunk. Itt kell megjegyezzük, hogy az ungvári görög katolikus papneveldéből huszonöt kispap lépett önként a haza védőinek soraiba, kiknek[néhány kivételével] azonban sem neveiket, sem tetteiket eddig nem sikerül kideríteni. Pedig fontos lenne, hogy kik e derék, hazafias kispapok, hogy tiszteletre méltó neveiket megmentsük az enyészettől, a haza 1848-49. évi szabadságharcáról a történelem számára. Az első önkéntesek leginkább az irreguláris szabadcsapatokat gyarapították, mind a honvéd-vadászokat. A honvédsereg első vadász alakulatai 1848 őszén, még mint önkéntes csapatok szerveződtek. Két ilyen alakulat volt: az Újházy - féle vadász csapat, valamint a tiroli vadász század. Mindkettő szervezése még szeptemberben, Jellačić támadása idején kezdődött el. Az előbbi alakítása Újházy László kormánybiztos, az utóbbié az osztrák születésű, de Pesten élő Witalis Söll nevéhez fűződik. Az akkori utca embere dicsőítette az önkéntes vadászokat, nem véletlenül jellemezte őket így versében Garay János, a kortárs költő: „Mind hősek ők, mind férfiak, Mind hü és hazafi…”

Balogh István: Viharban

Verik a viharok gyenge csónakunkat,
Éj fekete felhők takarják utunkat;
Tarajos habok közt, mint az ingó nádszál,
Vergődik a lelkünk s kérése hozzád száll:
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Hatalmaddal tarts meg, különben elveszünk!

Durva hitetlenség verdesi hitünket,
Rád vetett szidalom sózza kenyerünket;
Keserű átokká lett a Te szent neved…
Meghalt a békesség; meghalt a szeretet,
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Szerető szíveddel tarts meg, mert elveszünk!

Négy-ötezer helyett milliók éheznek,
Az ínség pusztáján kenyeret keresnek;
De nem reád néznek, egymást fosztogatják,
Kicsikart falatjuk vérbe mártogatják.
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Irgalmas lelkeddel tarts meg, mert elveszünk!

Éhség fenyegeti kis gyermekeinket,
Édes tej helyébe nekik követ vetnek.
Ne engedd öledből kiragadni őket,
Szent igéd tejével tápláld a gyengéket.
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Igéd erejével tarts meg, mert elveszünk!

szozattovabbacikkhez

Csajbók Lidike: Imádság

Hozzád sír föl lelkem, nemzeteknek Atyja!
Kesergő szívemnek hozzád száll imája;
Boldogtalan hazám jóságod ne hagyja:
Küldd szent áldásodat egedből reája!

Ezer éven védted ezt a szép országot,
S nem hagytad elveszni semmi bajban, vészben:
Fenntartó kegyedért szíved legyen áldott…
Segítsd meg most is, ez újabb ezredévben.

Mert látod, hogy minden égtáj felől tépik,
Ősi vitézséggel megszerzett határit;
Jó fiai szíve bármint sajog, vérzik:
Nélküled segítség nincs számunkra már itt!

Azért porba hullva előtted, nagy Isten!
Imádkozom Hozzád, nemzetem nevében:
Ne hagyj inogni a Benned helyzett hitben,
Légy velünk a bajban, segíts meg a vészben!

Büszke Kárpátoknak sötét koszorúja,
Legyen szép hazánknak örökig határa,
És aranykalászát délibábos róna
Magyarnak teremje, magyar kéz munkája.

Nyíljék egyetértés minden honfi szívben,
Ne dúlja pártviszály nemzetünk egységét;
Hallgass meg engemet, óh, jóságos Isten!
S tartsd meg szép hazánknak ősrégi épségét.

                               1919

Imrek Samu: Vezeklés

Nagy nehéz világban gyötrelemmel járunk,
Hegyes tövis sebzi minduntalan lábunk;
Legörbít a porba ezer csapás súlya,
Mit bűneinkért ránk mértél, és s föld Ura.

Elhagytunk Tégedet, Te is el bennünket,
De, irgalmas Isten, mentsd meg az éltünket!
Könyörgünk Tehozzád visszatérve, esdve:
Sújtoló karodat mirólunk már vedd le!

Bűnhődtünk eleget múltért és jövőért;
Bűninkért tengersok szenvedés s bánat ért;
Siralmak éjjelén vezess már keresztül,
- Kegyelmes Isten, Benned bízunk egyedül!

                                1919

Móra László: Katonalevél

Szürke, bánatos, ellopott napok
Tengersok könnyét gyűjtöm csendesen…
S lelkemmel mégis megbékélt vagyok.
Ne sírj kicsikém, drága kedvesem!

Hosszú éveken Nélküled élek,
Szíved verését nem hallgathatom.
De minden órám minden percének
Álomcsókjait neked adhatom!

Mert ebből élek négy egész éve
Mint bilincselt rab idegen földön…
Sok sóhajomat mind egybetéve
Imába, dalba, könnyekbe öntöm.

S lelkemmel mégis megbékélt vagyok,
Mert érzem forrón, hogy vársz, hogy szeretsz…
Látom, tudom, hogy a kis galambok
Harmatlelkébe kincset hintegetsz.

Bízva remélek tovább, szüntelen:
Egyszer az Isten csak hazavezet!
Hogy a boldogság összejön velem
S újra enyém lesz, ki engem szeret!?

                       1918

Reményik Sándor /Végvári/: A szikra szikra csak...

A dalom dal csupán,
A szikra szikra csak,
Felröppen és lehull,
Elalszik nyomtalan,
Vagy felkapja a zúgó forgatag
S viszi...
A szikra bámul s maga sem hiszi,
Míg száll az égnek,
Hogy lángjától majd szálas fenyvesek,
Koronás tölgyek égnek,
A lelkek sűrű rengetegje ég.

Mert száraz idő járt,
Körül a határt,
Csontig-velőig szikkasztotta ki,
A tikkadt erdőt
Oh, könnyű most,
Könnyű felgyújtani!

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: A havas hű marad

Erdély, vérző gyöngye az ősi ékszernek,
óh, be kár, hogy benned jövevény madarak
s nem sasok fészkelnek.
A sasok eltűntek viharok sodrával
s nem játszanak többé napsugárban fürdő
hegyeid fodrával.

Fehéren szikrázó havasok ormára
lelkünk jár csak vissza, kemény, harcraedző
bajnoki tornára.
A kis sasfiókok, didergő csepp árvák
fészkükből kiűzött, idegenben küzdő
apáinkat várják.

A havasi gyopár már kalaphoz vágyik,
a fenyvesek lelke bánatba merülve
gyászdalt furulyázik.
Nem visszhangozza a székely dalok hangját.
Megvet, gyűlöl minden fészekre vadászó
korcs, mihaszna bandát.

Idegen fejszéknek, ha csapását hallja,
a sasokra gondol és felrémül sírva
az orgyilkos zajra.
És ha holtan dől ki egy-egy fenyőszála
mint fájdalmas anya meggyilkolt fiára,
úgy hull búsan rája.

Kosztolányi Dezső: Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.

Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a napvilágnak
árvája.

Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.

Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.

Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.

Így végeznék bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.

Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak ákácos temetők
mireánk.

Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.

                 1920

Képes Géza: A gondolat szabad

Bibó Istvánnak

A süllyedő hajó
megszállott távírásza
konokul
kopogja
a vészjeleket
tititi tátátá tititi
tititi tátátá tititi
Mentsétek meg
lelkeinket

Hallották a
hajók
s nem jöttek
megmenteni a
vízbefúlót

„Neki
már
mindegy…”

Hát
nem volt
mindegy!

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Babits Mihály

250px Babits Mihaly Radio 19351920 óta lassan, de szívósan és egyre határozottabb odaállással akkora tábor sereglett köréje, aminőre Kazinczy óra nincsen példa. Ady szuverén egyénisége lehetetlenné tette, hogy írókból rekrutálódjék a testőrsége, Babitsnak azonban szüksége volt a testőrségre, mindig reszkető s katasztrófák előérzetében lúdbőrző életérzése követelte, hogy maga köré szervezze a fiatal nemzedék számban jelentékeny részét. Ady halott volt, Móricz Zsigmonddal mereven szembehelyezkedett az uralkodó közvélemény s a hajsza ki-kiújult ellene. Babits azonban már a forradalmak után írt riadt védekezésében bebizonyította, hogy egyénisége nem lesz új hősi tömörülésnek fáklyája, még mécsese sem. Az öncélú szellem álláspont, az ártatlan elefántcsonttorony mindig hamarabb kap türelmet a hatalomtól, mint a szablyára emlékeztető penna; az emberrel, a fajtával, a közösséggel eljegyzett szándék. Babits nem gondolta át mindezt tudatosan, csupán reszkető életérzése kergette föl az elefántcsonttoronyba, ámbár ifjú testőrei már tudatos és bölcs elhatározás alapján kúsztak utána, biztosítókötelekkel a derekukon.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf