Féja Géza: A népszínmű
Szigligeti Ede (1814–1878), Szigeti József (1822–1902), Tóth Ede (1844–1876), Csepreghy Ferenc (1842–1880)
A népszínművet Szigligeti Ede ás Szigeti József kezdték, a műfaj Tóth Edében és Csepreghy Ferencben hágott tetőpontjára. Tóth Ede mélyebb tehetség volt társainál, de fejlődése derekán elpusztult. Nem volt akkora szabású tehetség, hogy Szigligeti és Szigeti népszerű műfajával szemben népdrámát küldjön a magyar színpadra, bár benne lett volna még a legtöbb erő ehhez a vállalkozáshoz.
A népszínmű még a szabadságharc előtt indult útjára s átvészelte a nagy földrengést, a tömérdek halál között megkövéredve emelkedett föl. Divatja nőttön nőtt, miközben a magyar dráma hősibb úttörői rendre feledésbe merültek. Czakó nagyvonalú romantikus kísérletei s merész igyekezete, hogy Kelet és Nyugat szellemi ütközetét drámába foglalja, nem érdekelték az utókort. Obernyik „Brankovicsát”, a kelet-európai kis népek időtlen drámáját a kor egy-kettőre kivetette tudatából. A Kisfaludyak is háttérbe szorultak, bár mindketten, de főként Károly, az átlagos népszínműveknél mélyebb drámai anyagot és tisztultabb formát hoztak. Az egyre jobban szétbomló és a régi tisztább egység helyett zavaros képletbe tömörülő társadalomnak az a furcsa egyveleg kellett, melyet „népszínmű” néven ismer az irodalomtörténet.
