Erdélyi János: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból [II. rész]

    Ezek után, ha remek (klasszikai) magyar költészetről akarunk beszélni, s ha ilyenül akarjuk nézni a jelen század három első tizedének költészetét, ez klasszikai lesz igen is, de tulajdonképp csak a múltra nézve annyiban, hogy idegen világból való táplálkozás mellett is, jobban magába olvasztá ezt, mint például Gyöngyösi, kinél a hazai történetben kirívólag veszi ki magát a mitológia; természetesen az európai ízlés, csín mindkettőn a kor szerint mutatkozván. De oly klasszikai magyar költészet, összhangzatos egésszé felolvasztva bírja minden elemét a költői művészetnek, mely nyelvünkből kifejlett, s zenei hajlamunknak megfelelő alakban, az ember és természetvizsgálat kellő készültségével, a bölcsészeti gondolatokat befoglaló poétai mélységgel szólaljon meg, azaz egy konkrét klasszikai művészet, az én szemeimben, a jövendőség gyermek.

    Ábrándozás, félszeg idealizmus; fogják mondani sokan, e szavakat olvasván. Nem veszem rossz néven senkinek, ha így beszél, és megdorgál engem, hogy elibe csapván a tapasztalásnak, megelőzöm ezt. De én tulajdonképp nem előzöm meg a tapasztalást; sőt inkább, a mennyiben az emberiség éppen a tapasztalásból gyűjte magának tudományt, én erre támaszkodom; s az irodalmak történetéből olvasok reá adatokat, melyek a szellem fejlődésének örök törvényű adatai.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Három prédikátor

Méliusz Juhász Péter a „debreceni pápa” (1536–1572) éppen az ellentéte Bornemiszának. Nem élt benne Bornemisza szellemi sokrétűsége, sem pedig Dávid Ferenc és Heltai Gáspár fejlődési láza; megállapodott a kálvinizmus szikláján s tapodtat sem mozdult róla. Ezért kristályosodott ki olyan tisztán tanítása és alakja. Debreceni püspök volt, ellenfelei nevezték „debreceni pápának” elvi makacssága miatt. Egész egyénisége a tiszántúli magyarságot tükrözi; vad erő tört ki benne, ő a magyar düh első elemierejű jelentkezése irodalmunkban. Egy-egy prédikációja indulatrohamként hat, visszafojthatatlan hatalomvágy élt benne, kíméletlen volt nemcsak a katolikusokkal, hanem az unitáriusokkal szemben is, az egész vallási forrongást a kálvinizmus keretei közé akarta szorítani. Erőszakos eszközöktől sem riadt volna vissza, ha módja lett volna hozzá;az erő és az élet embere volt. Különösen Dávid Ferencet gyűlölte.

    Minden képének egyedülálló érzéki ereje van, „ősköltészetünk” méltó folytatója: „Évának szeme a tiltott fán ragad”. „A sátán Isten méltóságába akar hágni”. „A testi élet csak farka az örökkévalónak”. „Meghajtod fejed mint egy kávát”.

szozattovabbacikkhez

Karácsonyi népszokások adventtől vízkeresztig

Ebben a kis összefoglalóban olyan karácsonyi és újévi népszokásokat mutatunk be, amelyek még ötven-száz éve mindennaposak voltak falvainkban vagy a kisebb mezővárosokban is. Mára ezek a szép- régi népszokások művelése a vallásos élettel együtt a háttérbe szorultak. Ha most bejárnánk az egykori történelmi Magyar Királyságot, azt tapasztalnánk, hogy a sok ezer helyiségből csak a legelmaradottabb vagy legelzártabb vidékeken élnek még egy-egy helyen ilyen vagy ehhez hasonló népi szokások, játékok. Az igényes népművelés a néptáncokkal és a népzenével együtt próbálja feleleveníteni ezeket a hagyományokat, a Szózat szerkesztősége ehhez próbál evvel a kis összeállítással segíteni, Áldott Ünnepeket kívánni. – szerk.–


Zsitvabesnyői Luca-játék*

vollykep11

Bejön a Luca, furcsán öltözve. Van nála főzőkanál, tollseprű, stb. Benn söpör, a fakanállal hadakozik, csíp stb. A bennlévők éneklik (vagy a Luca szólózik):

Három icce köménymag,
Jaj, de helyes legény vagy.
Se nem kicsi, se nem nagy,
Ippen hozzám való vagy!

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: A várak királya

Vajdahunyad varaHa Hunyadi János nem tett volna semmit, csak azt, hogy ő nevelte Mátyás királyt, már azért is híres lenne.

    Vagy ha nem csinált volna egyebet, mint hogy ő épített fel Vajda-Hunyadot, már abból is ráismernénk, hogy nagy embernek kellett lennie, a ki koránál magasabban szárnyalt.

    De hát Hunyadi János csinált még egyebet is. Szent István királytól kezdve le egész Deák Ferencig, keresztül-kasul nyitogathatjuk, fürkészhetjük Clio fiókjait, míg egy olyan nagy alakra találunk, mint Hunyadi János. Azaz, hogy nem találunk.

    Minden csodálatos, a mi az ő keze nyomát viseli. Még ez a vár is, mely a Zalasd vize feletti sziklán kevélyen hirdeti a középkor fényét, művészetét és ízlését.

    Szinte megismerni, ki mit épített e kolosszális tündérszépségű várból.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [III. rész]

Angyaloknak boldog királynéja

1. Angyaloknak boldog királynéja,
Úr Jézusnak dicsőséges anyja,
Mennyországnak ékes, szép csillaga,
Paradicsom tündöklő kapuja.

2. Néznek reád árváknak szemei,
Özvegyeknek szomorú szívei,
Szegényeknek nyomorult ügyei,
Bűnösöknek sóhajtó lelkei.

3. Üdvözlégy óh szüzeknek pálmája,
Pátriárkák nemes onokája,
A próféták öröme, vígsága,
Apostolok édes nyájassága.

4. Üdvözlégy te, Jézusnak dajkája,
Atyaisten kedves termőfája,
Szentléleknek szerelmes mátkája,
Szentháromság legszebb alkotmánya.

szozattovabbacikkhez

Imádunk szent ostya

Imádunk szent ostya
Drágalátos manna
Seregeknek ura,
Királyok királya,
Üdvözlégy angyali kenyér.
Vátságunkért adott bér,
Drága szent test és vér.

Add meg országunkat
Mi magyar hazánkat,
Vezéreljed jóra
A mi királyunkat,
Békítsd ki ellenségünket,
A kik üdvöznek bennünket,
Keresik vesztünket.

Izrael fiait
Ki megoltalmaztad,
Ellenségek földén
Mannával tápláltad,
Táplálj minket szent testeddel,
Drágalátos szent véreddel,
Isteni erőddel.

szozattovabbacikkhez

B. Büttner Lina: Üdvözlégy Mária!

A hűvös, enyhe tavasz-hajnalon
Elsőnek ébred a harangvirág;
S hogy áhítatra keltse híveit,
Megcsöngeti harmatos kelyheit
És reggimát susog a lombos ág,
A zengő, lobos ág!

A kis virág lehajtja fejét mind…
S mint illat száll a szép harmónia,
S míg a harang csengése hallik,
A fehér rózsák mind azt zengik:
Üdvözlégy oh, szent szűz! oh Mária!!
Üdvözlégy Mária!

Vörösmarty Mihály: A puszta sír

A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben
  Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenűl?
Menj harsogva, folyam! mely gyakran vitted emelve
  A győző seregét, zengj hadat álmaihoz;
S mellyet szerze, te légy, ország! az erősnek örök jel:
  Népvezető Árpád hamvai nyugszanak itt.

Hobscha Boldizsár gyalogos honvédőrmester, plébános

Született Temes megyében, Versecen 1829-ben március 9-én.
Gimnáziumi tanulmányainak végeztével belépett Temesvárott a kispapok sorába. Hogy mily hazafias szellem uralkodott mindig, de különösen 1848–49-ben az annyira germanizmusról vádolt temesvári papnöveldében? a legfényesebben igazolja az, hogy az összes alumnatus – szám szerint 64-en – a magyar honvédhadseregbe lépett. Ezek közt volt Hobscha Boldizsár is.
Nyelvre, származásra és vérre nézve ugyan német, de szívre, érzelemre a magyarnál is magyarabb, ezt igazolták vitéz tettei és későbbi egész élete. – A német fiú rajongó örömmel sietett a szabadság zászlója alá, hogy küzdhessen a haza ellenségei ellen.
Mint I-ső éves kispap lépett be a Damjanich tábornok által teremtett III-ik, úgynevezett „vörös sapkás” honvédzászlóaljba, mely Dél-Magyarországot megtisztította a rácoktól, számtalan véres csatában megvervén azokat; sőt a szabadságharc legtöbb fényes győzelmeiben a „vörös sapkás” zászlóalj és Damjanich volt az eldöntő erő; a szolnoki és váci győzelmeket egy maga vívta ki. Vitéz honvédünk tehát, mint a híres III-ik zászlóalj őrmestere, győzelemről-győzelemre lépett s bő része volt a dicsőség napjaiban s így végig hűen kitartott és végig küzdötte a szabadságharcot.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Katonapoéta éneke

A nagy heros lezárul nemsokára.
Függönyt takarnak rá jövő napok.
Oltárán hamvad: könnyem és a bánat.
És minden, mit csak lelkem adhatott.

Én mindent adtam s mitse kértem érte.
Gőggel födöm be koldus-voltomat.
Szívem hoztam csak vissza a harcokból
A tépett tiszti köpönyeg alatt.

A szívemet is azért hoztam csak meg,
Mert muzsikával, hittel van tele,
S mert tudom újra könnybe-lábad itthon
Én véreim: a magyarok szeme.

Könnyet szárítni jöttem s elringatni
Mások fájdalmát, mely százszor enyém.
S legszebb bérem: ha elmerengtek olykor
Töviskoronás szívem énekén.

                         1918

Kolpaszky Jenő: Csendes temetőben

Csendes temetőben friss koszorúk, szépek,
A Halálnak áldoz e napon az Élet.
Sírvirágot lebbent a zokogó szellő,
Sok homlokon borong bánat s emlékfelhő.

De e holtak napján nem siratjuk mindig
Éppen azt, ki a sír mély ölében nyugszik,
Jeltelen sírokhoz szállnak a sóhajok,
Míg a méla szemben könny gyémántja ragyog.

Messze honvédsírok, rőt avarral fedve
Olvadnak a sötét novemberi estbe.
Hős holtakért suttog ajkunk csöndes imát
S buzgó fohászunk lesz a sírjukon virág…

Elviszi a könnyünk messze-szálló felhő,
Elsírja, hogy bú-fánk most már bánat-erdő,
Elmondja, hogy otthon mindig békét várunk
S nem akar valóvá lenni forró álmunk…

                                                         1918

Székely Nándor: Duba Ágnes

Duba Ágnes lelkem
Hova oly sebesen?
Megyek a postára,
Most írt a kedvesem.
Szegény Duba Ágnes
Szeme könnytől nedves,
Amint a levelet
Megnézi, amelyet
Most küldött a kedves.

Nem a Ferkó írta,
Nagy pecsét van rajta,
Szegény Duba Ágnes előtt
Sötét lett az utca.
Rövid, hideg szavak
Egymásba folynak,
Két szó táncol csak előtte:
„Temetése holnap!”

szozattovabbacikkhez

Sas Ede: A versaillesi labdák

A Trianon előtt ragyogott a pázsit,
Krinolin lebben, röpköd száz szalag,
Arany pásztorbot, virágos kalap:
A Rokokó árkádiásdit játszik.

A gyermek királynét körülkacagják,
Labdáznak, futva tündér-könnyedén;
Mintha a parknak Watteau-szőnyegén
A szerencsével játszanának labdát.

A vörös sapkáját fölteszi az Este,
S az antik torzók közt lihegve, lesve
Mozog az Árny: a szankülottok árnya.

Repül pirosló labda-fergeteg,
Mintha az est tüzében rengeteg
Vércsepegős fej szállna, szállna, szállna…

Puszta Sándor: Megszólalt a Föld

Megszólalt a Föld,
Dübörögve szólt.
Szava az igazság
Dörgő szava volt.
Világos lett tőle
Keleten az ég,
Ujjongva kiáltott
Tegnap a Felvidék!

A föld örök öléből
Harangok daloltak,
Ércszavú igéket
Zengtek bosszús holtak!
Vezényszó pattogott,
Kard villant kezükbe
S elnéztek dacosan,
Hosszan Napkeletre.

szozattovabbacikkhez

Márai Sándor: Felvidéki tarisznya

Egy héten át jártam a magyar csapatokkal a felszabadult Felvidéket. Mindahhoz, amit e héten, melynek tartalma a magyar történelem egyik legszebb fejezete, megéltem, nincs még szempontom: túlságosan közelről láttunk mindent, akik részesei és szemlélői voltunk e bevonulásnak, túlságosan közelről hatottak ezek az emberi pillantások, ezek a könnyek, mosolyok, ezek a boldogan önfeledt mozdulatok. Láttam hősies tájakat és hősies embereket, láttam nemes, előkelő városokat, és láttam egy magyarságot, melynek hazatérése megfordíthatja Magyarországon az idő kerekét.

    Ezek a sorok nem akarnak, nem is tudnak több, sem más lenni, mint emléktárgyak, egy hosszú útról – néha, pillanatokra, úgy érzem, ez az egyhetes bolyongás a hazatérő városokban és falvakban volt életem leghosszabb utazása –, emléktárgyak, melyeknek tárgyi értéke semmi, s a vándor csaknem szégyenkezve szedegeti elő a tarisznyájából. Tárgyi értékük nincs, de a család talán megőrzi emlékbe.

szozattovabbacikkhez

Jánosy István: Budapest ostromából

Csak hull a hó. És hajnaltól nem lőnek.
Kinézünk hát a térre. Képe matt,
mint régi fénykép. Háztetők ledőltek.
A templom féloldallal, féltoronnyal
könnyez hulló, halk hófátyol möogött.
Elől pár torz autó. Meredt oromfal.
Galamb suhan (a szárnyuk zümmögött).
Az oszlopon még ott áll Mária
ifjan, mintha a Csöpp nővére volna.
Nem fél magában? – Nem, mert mintha társa
lenne a földön, ki feléhajolva
fektében görcsös ujjal mutogat.
Ledőlt havas szobor. De… (ámulok!)
ez él!… azaz: ember. A mély havat
kotorgatom le róla. Vércafat
szája feltátva rőt fogakkal. Állán
tépett szakáll. Vad, tág szeme a szürke
zúzó hóból kéken, eszelősen áll rám –
mint demagóg, ki agitál az űrbe.

szozattovabbacikkhez

Marconnay Tibor: 1944 Karácsony

Nem tudtuk, mily közel jött végső fordulat; –
Riasztás, reggel… Ám: készültünk: – ünnepekre.
Vera: szüleihez, kifelé, Tündérhegyre.
Hívott… Maradtam egy készülő vers miatt.

Megmondta, hogy csupán este hatig marad.
Pontos volt, mindig: – így csak néha, eget lesve
Látván, az mily nyugodt, dolgoztam, boldog estre
Várva… S dühös dörejt ontott az alkonyat.

Hat óra múlt. Vera késett; elébe-mentem
Tündérhely. Zugliget felé a villamost…
Valaki mondta: nincs közlekedés… Fölöttem

Gránát és akna hullt. Robaj. Rom!… Véle most
Mi lesz?… A Repülők… Zúdultak, újból, aknák…
Jött, nem Vera: – halál; – soknak az is Szabadság.

Nagy László: Lánglakodalom

Az égbolt sikolt: rátokszakadok,
a föld meginog: széthasadozok,
jajgat a kő is: közelítenek
csikorgó csontú páncélistenek.
Az asszony szája lázzal cserepes,
ölbeli gyermek didiket keres,
rívó leányok, megritkult család
lesik topogva a nap hajnalát.

Egy pillanatra béke lett,
orosz katona kér aludt-tejet.

Most vastüdejű gonosz angyalok
szárnyától az ég sajog, ragyog,
borulj a földre, ne less repülőt,
zúdít a földre foszforos esőt.
Barát-e, ellenség-e ő?
Ki bűne ez a menyegző?
Ripeg-ropog a lánglakodalom
a háztetőkön, sárga kazlakon.
A lángok ujja égre esküdött,
most kulcsolódik két házsor fölött!
Az utcán én vagyok csak vakmerő,
a férfiakkal tele a mező,
ott óbégatna hogy: idesanyám!
Gyámoltalanok, kell nekik a gyám,
s a lécketrecekben ég a kiscsikó,
jászol tüzébe vicsorít a ló,
lángok közé a tehén borjazik,
szénfeketére ökrök sülnek itt –
Lángok közül te árva vakmerő,
mi menthető volt, az se menthető.

Kalotay Mária: Legenda 1956 karácsonyán

Mikor a kis Jézus lenézett a Földre
nyomban mint a zápor megeredt a könnye…
Magyar tájra esett szelíd tekintete
Pont mikor az orosz ott a magyart ölte.

El is födte gyorsan síró csillag-szemét,
a Szűzanya ölébe elrejtette fejét…
A Szent Szűz is búsult „Virágos Kertjéért”,
Istvántól rábízott hű magyar népéért!

Szomorúan telt el Jézuska ünnepe
Még az angyalok sem hódoltak előtte.
A kis Isten-Gyermek zokogott-zokogott,
s forró könnye-árja Budapestre hullott…!

                             1979

1956december8salgotarjan

Kannás Alajos: Feladásig

A megtöretett hősök sírdogálnak
– golyózáporban edzett katonák –
apadó kútban poshadozó bánat
becsapva hitték nincsen út tovább…

Ötvenhat lelke nem lehet kokárda
évente egyszer horpadt mellken!
Egyszeri csodának szólamokba zárva
a múltat kotrás: haldokló jelen…

Az ÉLETET kell tettel átitatni!
Túlélni… Akkor is ha csak csapatnyi
Tizenkettő a tanítványok száma…

Júdások nélkül… Saulusból Pálok
viszik a LYUKAST… én HARCOT kiáltok
FELTÁMADÁSIG… mert jön… Nemsokára!

Szőnyi Gyula: Jogot kérek

Jogot kérek, jogot,
Egyenlőt e honban.
Magyar vagyok én is,
Ehhez csak jogom van.

Ne legyen itt különb
Akkor sem én nálam,
Hogyha a csillagán
Fényesebb sugár van.

Bírák ne legyenek
Némi bábjátékok,
Kik átkozott bűne
Sokat vérbe fojtott.

Jogot kérek, jogot.
Egyenlőt magamnak,
És még az elnyomott
Sok szegény magyarnak.

1956. okt. 23.

Baróti Szabó Dávid: Gvadányi síremlékére

„Állj meg utazó,
Gvadányi nyugszik itt.
A magyarok ékessége, kin verseng vala
Márs és Apolló. Könyvet hullat mindenik
Már most halálán. Ámde legfőképp zokog
Hazája nyelve, mely körül atyáskodott,
Míglen porából fényre jött. – Kivész ezen
Írás üdővel: soha ki nem vész nagy neve,
Adj egy sóhajtást néki s folytasd utadat”.

Batsányi János: Bárótzi Sándor

Híven szolgálta a hazát;
Fenn lészen érdeme,
Míg el nem hagyja szép szavát
Árpád dicső neme.

Bárótzi Sándor

Virág Benedek: Baróti Szabó Dávid halálára

Nem azért, oh Dávid, fáradozál,
Hogy majd, ha halandó életedet
Elvégezed, s a föld, közanyánk,
Kebelébe veszen, cifra nevekkel
Kirakott márvány az utasnak eszét
Fárassza, s ki s mely fényes voltál,
Bársonyt viselél-e, vagy is tafotát,
Büszkén mutogassa. Magasb, tisztább
Vala szándékod, mely már koronáz,
Mennyei polgár! Mégis citaránk,
Méltán kesereg, mert jó hazafit
Gyászol, kit jámborság, tudomány,
Hasznos munkásság ismertet,
Amilyen igen ritkán születik.
Szem előtt nem vagy, de reád sok szív
Néz. Bírjon csendes, szent nyugalom!

Bornemissza Anna levele – férjének, Apafi Mihálynak

A férje egészségéért aggódó hitves féltő gondoskodását és szerelmét foglalta üzenetébe. A feleség nyugtalansága nem alaptalan: férjét, Erdély fejedelmét a mértéktelen italozás öltem meg. Szekfű Gyula megállapítása szerint: „a politikai dolgokat Bornemissza Anna végezte, a nagy vagyonszerző, zsugori, okos asszony”.

1662. január 3.

Szolgálatomat ajánlom Kegyelmednek, mind szerelmes uramnak, Isten minden szívemből elgondolt jókkal áldja meg Kegyelmedet, szívből kívánom.
    Édes szívem, Kegyelmed nékem szívből írt levelét vevén, és Kegyelmed szép vallástételit adja Isten mind a kis fiammal együtt szolgálhassam meg Kegyelmednek; vajha Isten még békességet adva, bizony örömest megvendégelném Kegyelmedet. Édes szívem, kérem az Istenért kegyelmedet az ő szent fiáért, a vadászatnak és ivásnak most hagyjon békét Kegyelmed. Inkább vigyázzon Kegyelmed, mert bizony meg akarják Kegyelmedet Ütni. Édes lelkem, ne hozzon Kegyelmed magának s nékem veszedelmet; tekintse Kegyelmed a kis fiúnkat, mi haszna, ha Kegyelmed élete elfogy.

szozattovabbacikkhez

Cságoly Péterfia Béla: Legősibb nemzeti jelvényünk

A magyar történelmi hagyomány szerint legősibb nemzeti jelvényünk: a fekete sólyom vagy sas. feketecímerEzt megerősíti Kálti Mihály fia Márkus [esetenként Káldi Márk] székesfehérvári éneklő őrkanonok Képes Krónikája[Chronicon Pictum], amit bécsi másolata után általában Bécsi Képes Krónika-ként is emlegetnek. Másolójának neve nem maradt ránk; páratlan pompájú miniatúrájának ügyesen megkomponált s finom ecsettel készült képeinek mesterét azonban joggal gyanítjuk abban a Hertöly fia Miklósban, akinek már apja is I. Károly király udvari festője volt, mint ő maga egész életén át Nagy Lajosé. Másolója magyar voltáról a helyesírás, a miniátoréról az ábrázolások magyaros jellege, a hazai viselet, típusok, legendák, hagyományok biztos ismeretén felül az tesz bizonyságot. A krónika hosszabb lappangás után a XVII. században a bécsi császári könyvtárba jutott s innen 1932-ben került vissza Magyarországra. A krónika rajzai között található Ethele [Attila] hun nagyfejedelem és az Árpád család királyi dinasztia tagjai is. A képeken Attila és Álmos vezér pajzsát fekete sas díszíti. álmosvezér

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból [I. rész]

Az 1830–1855 évek közé eső századnegyed elmélkedésem tárgya szépirodalmi szempontból, ha lehetséges, minden feltűnő mozzanataival, nyilatkozásaival, ítélve, bírálva mint sokan, de soha nem szaggatva, időket egymás ellen fordítva, hanem folyamosan és a külön koroknak egymástól lehozásával, kibékítésével, mint kevesen.

    Bevalljam-e magamról, hogy engem az 1830. év azon pontján talált az ifjúságnak, melyen a lélek mintegy kilép magából és kezdi elfogadni, váltani a meggyőződéseket; bevalljam-e, hogy el levén foglalva keblem az akkori költői élet bájaitól, minden joga és alkalma megvolt felettem az időnek, hogy netalán megvesztegesse ítélő erőmet, pártossá tegye ízlésemet? Ama benyomások eltörölhetlenek; s vajha volnának még olyan napjaim ez életben valaha, mint voltak azon időben, a mikor egyik másik évi Aurorát, Hébét vagy költőink műveit először kezem közé kaphattam! Nem csak a Szentmihályhegyi remete vagy Cserhalom, nemcsak a dalok és epigrammok maradtak meg lelkemben, hanem az a sugár is előttem ragyog, az a szellőcske is körültem leng, mely annyiszor talált olvasva iskolás ifjat hol egy sövény alatt, hol egy fa árnyékában. Mégis úgy hiszek magam felől, hogy több szigorral míveltem akár ízlésemet akár ítélő erőmet, mint hogy folyvást meg volna vesztegetve elmém annyi idő óta, melyet, egyes napi teendőkön kívül, csaknem kizárólagosan a hazai költészet levegőjén tölték.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: A Csák Máté fészke, Trencsén

trencsen248A Vág mentén fölfelé haladva Beckón túl kitágul a szilaj folyam völgye, óriási hegyek szinte egymásra látszanak dőlni köröskörül keretnek, míg végre Kosztolánál meredek sziklán megvillan egy hatalmas romvár: Trencsén.
Itt székelt valamikor a leghatalmasabb magyar úr, Csák Máté, aki fittyet hányt a királyoknak és a törvénynek.
A romtömegben egy-egy kövön a Thurzó címer látszik, egy másikon a Forgáchok koronás nőalakja domborodik ki, amott a Hunyadiak hollója röpköd, majd egy Zápolya- vagy egy Illésházy-címer.
A kövek beszélik némán, hogy kik voltak ennek a várnak az urai.
A vár udvarán van egy 76 ölnyi mély kút. Ehhez is tapad egy történet.
Trencsén urainak mindenük volt, ami szívüknek, szájuknak tetszett. Csak egy hiányzott s azt még Csák Máté sem tudott teremteni. Nem volt a váruraknak vizük. Azt sem adhatott nekik a király, a szikla pedig nem akart adni. Pedig ugyancsak bizgatták elégszer.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [II. rész]

v1kép

Sír a szent Szűz

1. Sír a szent Szűz fájdalmában,
Mert szent Fiát nem találja,
Jaj, hát kihez folyamodjak,
Jaj, panaszom kinek mondjam?!

2. Szánjatok meg jó barátim,
Kik tudjátok árvaságim,
Jaj, mert megszakad a szívem,
Mert meghalt már szép szülöttem.

3. Édes fiam, jaj, mit szóljak,
Jaj, de nagy kínokban látlak!
Szép szemeid felfordultak,
Szent testeid elsárgultak.

szozattovabbacikkhez

Apáti Ferenc: Feddő ének, Magyarok királynéja

/A keresztény középkor végéről/

Félelmes szülőnek engem alejtátok,
Régi jó barátim nékem kik a valátok;
Gyakorta szép szóval hozzám járolátok!
    Engem megcsalátok!

Reméntelen dolog, ki hazugnak hiszen,
Mert szép beszédével csak szót tőled veszen:
Avagy túl másfelől ellenséged leszen,
    Rajtad szégyent teszen.

Azok nem gondolnak ez ily beszédekkel,
Ki magokat kelletik hízelkedésekkel,
Nyájason beszélnek ő fejedelmekkel,
E    lvesznek nyelvekkel.

Nagy urak kik vattok! szólok, ne bánnyátok,
Fehér, szép, ezüstös, ékes tű szablyátok,
Vele pogán népet – kérlek – ne vágjátok,
    És tü ne bántsátok.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf