Szergej Birjukov költő, műfordító, a filológia doktora

Elsö nemzetközi kőltőtalálkozó 2008 augusztus 5 11 068Az orosz új- avantgárd egyik legismertebb, meghatározó egyénisége.  1950-ben az oroszországi Tambovi területen született. Költő, műfordító, a filológia doktora, a Nemzetközi  „Zaumi” Akadémia  alapító-elnöke, egyetemi tanár. Halléban a Luther Márton Egyetemen és Moszkvában az N. Nyeszterova egyetemen az avantgárd irodalom előadója. Munkásságát több nemzetközi díjjal ismerték el. Közel húsz költészeti és tudományos kötetet jegyez. Tizenöt nyelvre, többek között japánra is lefordították. Rangos fesztiválok vendége volt Németországban, Kanadában, Makedóniában, Belgiumban, Írországban, Hollandiában, Olaszországban, Japánban. Magyarországon 2008-ban járt a „Tenger és szó” nemzetközi költészeti fesztivál vendégeként. Halléban él, de Moszkvában is otthon van. Jelentős orosz irodalmi lapok szerkesztőbizottságának a tagja.

Szergej Birjukov: A filozófus legtömörebb meghatározása, Augusztus végén, Új információk Petrarkáról és Lauráról

Szergej Birjukov

A filozófus legtömörebb meghatározása

Filozófus az a személy akinek nem az a dolga hogy személyesen legyen filozófus
Filozófus az a személy akinek nem az a dolga hogy személyesen legyen
Filozófus az a személy akinek nem az a dolga hogy legyen
Filozófus az a személy akinek nem az a dolga
Filozófus az a személy aki nem
Folozófus az a személy aki
Filozófus az a személy
Filozófus az aki
Filozófus

/Olvasd világosan, fokozatosan erősödő hangon. Ismételd, visszafelé elrendezve/

Filozófus
Filozófus az aki
Filozófus az a személy
Filozófus az a személy aki
Filozófus az a személy aki nem
Filozófus az személy akinek nem az a dolga
Filozófus  az a személy akinek nem az a dolga hogy legyen
Filozófus az a személy akinek nem az a dolga hogy személyesen legyen
Filozófus az a személy akinek nem az a dolga hogy személyesen legyen filozófus

Fordította Gaál Áron

Szergej Birjukov

Augusztus végén

Augusztus utolsó napjaiban
az iskola előestéi egyikén
visszaemlékezel
a fehér ingre
piros nyakkendőre
a bátyádnak ajándékozott
alma illatára a táskában
a füzetlap fehérségére
a kockákra a számok részére
a vonalakra a betűk számára
a nyáron elolvasott tankönyvekre
a földrajzi atlaszon távoli
országokba tett utazásokra
a fizika törvényének megértésére
a hideg folyóban
a sült krumpli illatára
a tábortűz füstjére
a moszkvai lányra
aki a szünidőre megérkezve
mesélte el mindazt amit tanultak
10. osztályban az anatómiából
ó hát ez, igen az!
augusztus végén
a dalra „hamarosan az ősz
áll majd az ablakod előtt”
és így tovább
mint ebben a valószínűtlen darabban…

Fordította Gaál Áron


Szergej Birjukov

Új információk Petrarkáról és Lauráról

Laura levelezési programja
New Times Roman betűivel levelet
ír Petrarkának az interneten

a levél kihullik a világhálón

Petrarka szonettet ír Laurának
ujjai a klaviatúrán fel-le futnak

a levél kihullik a világhálón

Laura ruháját beborítják   
a betűszirmok

ebben a pillanatban
olyan közel kerülnek egymáshoz
hogy egyikük jobb keze  kinyújtva   
megérinti másikuk balkeze
kisújját

Fordította Gaál Áron

 


 

Cságoly Péterfia Béla: Egy vers magyarra fordításának árnyalatai [I. rész]

A Diárium, ez a Budapesten megjelenő egykori irodalmi havilap, 1944. elején pályázatot hirdetett híres külföldi [elsődlegesen német és francia] költők verseinek lefordítására.  A kor neves irodalmárai közül többen is részt vettek e nemes versengésben, elég most megemlítenem Szabó Lőrincet vagy Weöres Sándort, akik gyakran éltek fordításaikban a magyar nyelv gazdagságával és a költői szabadsággal. E műfordításokban látszik meg leginkább a magyar nyelv szavai értelmének sokasága, sokszínűsége és finom árnyalatai, amit mind a szláv, mind az indogermán nyelvcsaládok nélkülöznek. Ezen írással [a versek irodalmi értéke mellett] elsősorban fel szeretném hívni veszélyét a napjaink egyre inkább elsekélyesedő nyelvhasználatára, valamint az egyre erőszakosabban[elsősorban a reklámokban] elterjesztett angol-amerikai szavak káros voltára, a magyar szókincs közé erőszakolásának mindennapi átkos gyakorlatára.
*
    Az alábbi, eredeti német szöveggel is bemutatott verset Richard Dehmel [egy erdész fia] egy korai modernista [ ugyanekkor, elsősorban hazaszeretete miatt, császár és háborúpárti] költő írta, aki 1863. november 18 – án született Hermsdorfban, amely a poroszországi Brandenburg tartomány része. Gyerekkorának élményei, a természet szépsége és vadsága, a tölgyfaligetek és a hullámzó erdők adták azokat a gyermekkori mély benyomásokat, amelyek később versírásra ösztönözték. Tanulmányait Danzigban, majd a berlini Humbold és a lipcsei egyetemen folytatta, ahol természettudományokat, filozófiát és közgazdaságtudományokat hallgatott, ebből itt doktori fokozatot szerzett. Később egy tüzekre szakosodott biztosítótársaság titkáraként dolgozott addig, ameddig második megjelent kötete után önálló irodalmárrá, „főállású” költővé nem vált. Dehmel második költői könyve a Weib und welt[Nő és a világ] az 1890-es évek végén szülőhazájában óriási botrányt kavart. Hermann Göring barátja, a később aktív nemzetiszocialista kisnemes, Börries von Münchhausen, egy mélyen hagyománytisztelő és ultrakonzervatív-keresztény költő, a Német Költészeti Akadémia professzora, azonnal, a nagy nyilvánosság előtt is többször elítélte a művet. Ezért Dehmel-et istenkáromlás és ostobaság miatt megpróbálták ellehetetleníteni és elítéltetni. Bár technikai okokból felmentették, a tartományi bíróság bűnösnek találta a verseskötetet, obszcénnak és istenkáromlónak, ezért elrendelte, hogy égesse el. Az ítélet nyomán Dehmelt folyamatosan üldözték e vádak miatt, de egy későbbi perben ismét mentesítették a rágalmak alól, mint korábban. Érdekesség, hogy Dehmel aktív jogvédőként a munkavállalói érdekek akkori egyik ritka bajnoka volt. Bár Richard Dehmel az előbbi perek hatására folyamatosan támadta a konzervatívokat és nézeteiket, ő is csatlakozott sok hazafias és háborúpárti német értelmiségihez, akik nyilvánosan is bátorították az átlagos német embereket, hogy támogassák Vilmos császár politikáját és a német birodalom törekvéseit az első világégés kitörése után. Dehmel kora ellenére önként jelentkezett katonának 1914-ben, és aktív frontszolgálatot viselt 1916-ig, amikor is súlyosan megsebesült. Ennek ellenére többször is felszólította a német nemzet tagjait, hogy a végsőkig harcoljanak. Richárd Dehmel Blankenese-ben 1920. február 8-án hunyt el, a harcokban elszenvedett sérülés utóhatásai miatt. Richard Dehmel műveinek fő témái modernistagondolkodásúak, így az „Eros”,  a szerelem és szex versbéli megjelenítései,  mely témakör ábrázolásával véglegesen szakít az akkori középosztálybeli, némiképp prűd értékekkel. Költeményei formába öntöttek, egyik versét Richard Strauss is megzenésítette. Szerzeményei metrikusak[például a kétütemű hetes azt jelenti, hogy a sor hangsúlyos metrikát érvényesít, ütemei száma kettő, szótagjaié hét. Az ötös jambus vagy jambusi tízes azt jelenti, hogy a sorban időmértékes metrika működik, a sorban öt jambusi versláb /jambus vagy jambust helyettesítő versláb/ és tíz szótag van. Az iskolai verstan elsősorban a mértékek, a metrika tana. Ez a versritmus két tényezőjére épülő verselési rendszerek megismertetését célozza, indokoltan, hiszen a verstan ezek kutatásában jutott a legtöbbre. Adódik ezen túl a hangakusztikai tényezők köréből a rím elemi rendszere és a szabadvers rövid jellemzése. Nevezhetjük mindezt ritmuselemzésnek, de tartsuk nyilván, hogy a ritmust szűkebb jelentésével, szinte a metrikával azonosítva emlegetjük].

rdehmel


Művei:
Erlösungen, [Megváltások] 1891. versek
Aber die Liebe , [De a szerelem…] 1893. versek
Weib und Welt , [Nő és a világ] 1896. versek
Zwei Menschen. Roman a Romanzenben, [Két ember. Egy újszerű romantikus élet] 1903.
Die Verwandlungen der Venus, [A Vénusz átalakulása] vers, 1907.
Michel Michael, vígjáték, 1911.
Schöne wilde Welt [Gyönyörű vadvilág] versek, 1913.
Die Menschenfreunde [A filantrópok], Dráma, 1917.
Mein Leben [Életem], önéletrajz 1922 [posztumusz]

Richard Dehmel:

Wellentanzlied

Ich warf eine Rose ins Meer,
eine blühende Rose ins grüne Meer.
Und weil die Sonne schien, Sonne schien,
sprang das Licht hinterher,
mit hundert zitternden Zehen hinterher.
Als die erste Welle kam,
wollte die Rose, meine Rose, ertrinken.
Als die zweite sie sanft auf ihre Schultern nahm,
musste das Licht, das Licht ihr zu Füssen sinken.
Da fasste die dritte sie am Saum,
und das Licht sprang hoch, zitternd hoch, wie zur Wehr;
aber hundert tanzende Blütenblätter
wiegten sich rot, rot, rot um mich her,
und es tanzte mein Boot,
und mein Schatten auf dem Schaum,
und das grüne Meer, das Meer.


Én így magyarítanám:

A hullámok táncdala…

Rózsát vetettem a tengerbe,
egy virágzó szálat a smaragdzöld vízbe.
A nap ragyog és ragyog,
majd a fény fordul, perdült,
kibújt száz remegő lábujj mögött;
amikor az első hullám eljött,
a rózsa, e rózsa elmerült.
A második fodor újra a vállára vette,
 a fényesség óvón lebukott elébe,
aztán a harmadik vad tajték vette a kezébe.
 A fény megremegett, majd rettegve elszökkent a légbe;
így száz táncos szirom
a rőt, a vörös és piros hullámzott e térbe.
 Táncolt a büszke gálya,
rávetődött  árnyékom a habra,
a zöld tengerre, a pezsgő áradatra.

Fordította Cságoly Péterfia Béla


Richard Dehmel: Wellentanzlied versének az újság pályázatára beérkezett legjobb, díjazott fordítások:


Habtánc-ének

Kezemből a rózsát elkérte a tenger,
viruló rózsát a tenger.
Odafenn nap sütött, nap sütött
szikrázó szerelemmel,
erős arany szerelemmel.
Futott a vízen a hetyke hab,
táncoltatta, ölelte a rózsát;
odasurrant mind-több, mind-hamarabb,
fényből vont köréje csóvát.
És jött egy nagy hullám szilajon
s a ragyogás fölcsapott, mint a fegyver!
száz remegő pici rózsaszirom
hullt szét piros, piros szerelemmel,
míg remegett a csónakom
s árnyékom tántorgott a habon
s zúgott a tenger, a tenger.

Fordította Weöres Sándor


Hullámtánc

Egy rózsát dobtam a tenger ölébe,
Kinyílt rózsát a tenger ölébe.
S mert nap sütött éppen, sütött a nap,
Fény ugrott utána, elébe,
Remegő lábujjon utána, elébe.
S hogy az első hullám érte el,
Már-már alélt a virág, a virágom.
A második szelíden vállára vette fel
S a fény leborult lábához imádón.
Aztán elkapta a harmadik,
S a fény felszökkent, fel, remegőn, halk ijedelemmel.
De szerte száz rőt, rőt szirom
Ringott, ringatta rőten a szender,
S táncolt velem a kis ladik,
Árnyékom a habon,
És zölden a tenger, a tenger.

Fordította v. Hódsághy Béla


Hullámok tánca

Egy rózsa ring zöld tengeren,
Bedobtam, nyíljon a vízbe lenn.
És mert a nap sütött, nap sütött,
Fényt kapott hirtelen,
Körüllihegte fény száz lenge lábhegyen.
Első hullám jöttivel
Fulladozott már rózsám, ámde cserébe
Máris másik a lágy vállára vette fel,
S akkor a fény, a fény odahullt elébe.
A harmadik vitte tovább,
S odaszökkent a fény, reszketeg védelem;
S míg száz rózsa, rózsa, rózsalevélke
Bíbora, pírja villant, – velem
Tovatáncolt a sajka,
S árnyam is az áron át,
A tengeren, zöld tengeren.

Fordította Győry-Juhász Jenő


Tengertánc

Hull a rózsa, mint a hullám,
virágzik, táncol a tenger.
Kigyúl az ég s a fény hull rám
s forog velem s a szívemmel.
Lágy, remegő fény ölel át
s Tengerasszony kér a táncba,
csókrózsáival hív s jelt ád.
S ha még, magát elriszálja.
Lábunk előtt sír a tenger,
rázza nagy, fénylő taraját,
s száz vörösrózsakehellyel
viszi a tenger Asszonyát.
Ölelni vágyom s halálom
kísér, hol táncol a csónak.
Lelkem a zöld habba mártom
s szívemre húzom takarónak.

Fordította Mátyás Ferenc


Forrás: Diárium, XIV. évfolyam 7. szám, 1944. július, Wilkommen zur Richard-Dehmel- website; www.richard-dehmel.de

–folytatjuk–

 


 

Kalevala, Gulyás Pál tanulmányával és Vikár Béla fordításával /részletek/

Üdvözlet az Olvasónak!

Azok, akiknek nincs türelmük ehhez a Kalevala-magyarázathoz, olvassák nyomban magát a finn költeményt. Nem baj, ha nem „értenek” azonnal mindent. A költészet több és más, mint megértés. A Kalevala különben is: egy nagy viruló-borongó-villámló táj. A tájat sem kell „érteni”. Érezni kell.
A türelmesebb olvasóknak elég magyarázatunk I. része. A még türelmesebbeknek figyelmükbe ajánljuk a II. részt is. A legtürelmesebbeknek mind a hármat.
Most pedig tekintsünk szét indulásunk hegycsúcsáról, mielőtt leszállnánk a Kalevala-tájakra. Ehhez a „nép” alkotáshoz valóban le kell ereszkedni klasszikus műveltségünk katedra-magasságáról. S egyszercsak azt vesszük észre, hogy a Kalevala visszaemel a magasságba. Egy más magasságba emel fel.
Akiknek a műveltsége pedig nem „klasszikus”, tehát földművesek és iparosok és vándorlegények, – azok igazán benyithatnak bátran a Kalevala kerti s műhelyajtaján. A Kalevala elsősorban nekik „készült”. Vejnemöjnen, a nagy földműves és Ilmarinen, a nagy kovács itt a legény a csárdában s Lemminkejnen, a nagy vándorkujon.
A Kalevala mindenkihez szól tehát. Csak azokhoz nem, akik nem szeretik a földművelést, ipart és a természetet. S azokhoz nem, akiknek nincs – szívük. Ezek forduljanak vissza most nyomban a Kalevala barlangkapujától. [részlet, a tanulmány előszava]

Gulyás Pál
Magyar Élet Kiadó, Budapest.


Kalevala – Előhang

    Mostan kedvem kerekedik,
Elmém azon töprenkedik,
Hogy ím dalra kéne kelni,
Ideje volna énekelni,
Nemek nótáit dúdolni,
Fajok énekeit fújni;
Szavaim szétolvadnak számban,
Beszédim buzognak bátran,
Nyelvemre sűrűn sietnek,
Fogaimra folyton folynak.
    Édes járom, jó barátom,
Gyermekkori gyöngy korácsom!
Jer ide, énekeljünk együtt.
Kettesben s kántust kezdjük,
Most, hogy újra összejöttünk,
Kétfelől idekerültünk,
Ritkán is jövünk így össze,
Látjuk egymást szemtül-szembe
Mi szegény hazánk határán,
Pusztaságos Pohja táján.
    Kéz a kézbe, kössünk öszve,
Ujjat ujjal egybefűzve,
Dalaink javára gyújtsunk,
Legis-legszépiből nyújtsunk,
Kedveseink hadd hogy hallják,
Tudnivágyók hadd tanulják
A törekvő zsenge népben,
A növekvő nemzedékben
Mind a szót, amit szereztünk;
Mind a verset, amit vettünk
Öreg Vejnő vert övéről,
Ilmár tűzhelye tövéről,
Kaukomieli kardhegyéről,
Joukahjnen jó ívéről,
Pohja földje legvégiről,
Kalevala térségiről.
    Még atyám ezeket fújta,
Fejszenyél-faragva, fúrva;
Ebbe oktatott anyuskám,
Míg orsója pörgött ujján,
Én poronty pedig a pallón
Térde előtt forgolódtam,
Tejesképű rosszasága,
Nyálas szájú aprósága.
Szampo se volt szavak szűkiben,
Louhi se bezzeg bűbáj nélkül:
Lám, szavakon Szampo vénül,
Bűv-igéken Louhi megdül,
Versekben Vipunen pusztul,
Lemminkejnen játékoktul
    Varázs-szó vagyon még más is,
Több tanultam bűvmondás is,
Téptem őket útmentiben,
Szakítottam hangás helyen,
Tördeltem a törpe fákról,
Gyűjtöttem a gyönge ágról,
Fűszálakról leszemeltem,
Falunk útján fölemeltem,
Bojtárkodva ahogy hajtám,
Fiúcska, füvellő falkám
A méztermő dombok mentén,
Az aranyos halmok hátán,
Barna Bojtosunk nyomában,
Mi cifra Cibók üszönkkel.
    Dalt nékem a fagy is mondott,
Éneket az eső ontott,
Más dalaim szél terelé,
Tenger habja hozta elé,
A madár is szókat szedett,
Fák teteje varázsverset.
    Göngyölítém egy gumóba,
Csavarítám egy csomóba;
Gumót szán mögibe dobtam,
A csomót kasomba csuktam,
Szánkón haza szállítottam,
A pajta elé kasomban;
El is tettem csűr héjába,
Rejtettem a révvékába.
    Dalaim rég a fagyon állnak,
Hű lakói hűs homálynak;
Hagyjam-e hidegen nótám,
Kihúzzam-e fagyról kótám;
Hozzam-e a házba végre,
Ládikámat lócavégre,
Híres ház fedele alá,
Tisztes lak teteje alá,
Föltárjam-e dalos táskám,
Kinyissam-e versesládám,
Fölfejtsem-e gumóm bokrát,
Megoldjam-e csomóm csokrát?
    Így mondhatok aztán jó dalt,
Gyönyörűket fújhatok majd
Egy falatka rozsfélétül,
Valamicske árpalétül:
Árpalét csak nem kínálnak,
Még csak gyenge sört se szánnak,
Szomjú szájjal reákezdem,
Víz mellett is megeresztem,
Ránk hogy vidám este jöjjön,
Nagy napunknak dísze nőjjön,
Holnap is hogy kedvünk teljen,
Új napunk hogy korán keljen!

Finn eredetiből fordította Vikár Béla

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf