A felvidéki magyarság stációi – avagy keresztre feszítésünk története

A közel száz éve szülőföldjén „hontalanként” élő magyarság kálváriája jutott eszembe a nagyhéten, a feltámadás ünnepére várva. Azokra a felmenőimre gondoltam, akik még a Monarchia idején születtek, éltek – s ugyanazon a földön, de már egy teljesen idegen országban haltak…
„Mert ők tartják el ezt a földet, drága halottaim”
(Ratkó József)
Tőlük örökségbe kaptuk a szülőföldet, de sajnos a Hazát már nem. Mert azt tőlük is elvették, illetve kitiltották őket hazájukból, megkérdezés nélkül. 1920-ban brutálisan, kegyetlenül, igazságtalanul húzták meg az új határt. Ez volt a megalázás első stációja.
Lelkek omlottak össze, de éltek tovább, dolgoztak látástól-vakulásig, családot alapítottak, és hittek Istenükben.

Miért bírságolták meg 100 000 euróra Korond község magyar polgármesterét?

A szerző manipulációs uszító lázában akkora nyelvi csavarokat végez, hogy abba még egy profi műugró is beleszédülne. Röhögnénk is, ha nem lenne tragikus.Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Az elmúlt napokban újabb figyelemfelkeltő cikk kavarta fel a médiacsatornákat: a Hargita megyei Korond község polgármesterét nagyjából 100 000 eurós bírsággal sújtották, mert nem hajtott végre egy 2016-os bírói ítéletet. Ez égi manna volt a románellenes magyar propaganda számára, míg egyes románok a magyar autonómia elleni harc egyik úgynevezett sikerét ünnepelték. Valójában a magyar nyelv tüntetőleg kihasznált csapdájáról van szó.

A nyugati ember látszatokba kapaszkodó képmutatása…

Órák óta a párizsi Miasszonyunk Érseki Főtemplom elhamvadása folyik még a csapból is. Azt harsogják mindenfelől, hogy a nyugati kereszténység 850 éves szimbóluma pusztul most el, miközben elfelejtkeznek arról, hogy azt a bizonyos eredeti templomot, ami valóban szimbólum lehetne, szinte teljesen lerombolta a csőcselékből összeragadt senkiházi csürhe “nagy” francia forradalma… Ami most ég, az egy eredetei tervek szerint megalkotott 19. századi másolat, egy replika…
Nem emlékszem, hogy ekkora nagy felháborodás lett volna 2014-ben, mikor Moszul melett felrobbantották Irak legrégibb keresztény monostorát, az 1400 éves (nem csak 850, hanem 1400 éves!!!) Szent Illés-monostort.
Attól se csöpögött a média, sem a közösségi oldalak 2004-ben, hogy egy bizonyos progrom idején teljesen kiégett Prizren ortodox püspökének széktemploma (s vele együtt 5-6-700 éves templomok pusztultak el abban a bizonyos tartományban), ami semmivel nem volt fiatalabb, mint a forradalom után újjáépített Notre Dame… Ráadásul rangja ugyanaz volt: egy apostolutód trónszékének temploma…

Egy magyar hegedűs, akinek több mint tíz Stradivari-hangszer köthető a nevéhez

Az első olyan magyar hegedűs, akinek játékáról hangfelvétel is maradt ránk, rögtön egy olyan kivételes művész, akit a 19. század legmeghatározóbb hegedűsének tartanak világszerte. Korának legmeghatározóbb zeneszerzőivel személyes kapcsolatban volt, számos nagy hegedűverseny bemutatója fűződik a nevéhez. Emellett a nevét viselő vonósnégyesével adott koncertjeivel és a Berlini Királyi Zeneakadémia első igazgatójaként és hegedűprofesszoraként is beírta nevét a század történetébe.

Akit megérintett a szentség

Igazi 20. századi, kalandos magyar élet jutott Lucien Hervének. Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen 1910-ben, majd 18 évesen Párizsba ment. Dolgozott bankban, volt divattervező, festett képeket, újságíróként, majd fotósként épített karriert. A francia hadsereg katonájaként volt hadifogoly, szökevény, az ellenállás tagja. Épületekről született képei tették híressé. A 97 évesen elhunyt fotós műveiből Lucien Hervé – Az építészet csendje címen nyílt kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban.

ÁLDOTT HÚSVÉTOT!

Templomokat gyaláznak Franciaországban

Egy újabb keresztényellenes esemény, amelyről nem számol be a média. Csak január hónap folyamán 66 templomot szentségtelenítettek meg. A Saint-Sulpice nem csupán egy templom, ez része annak, akik vagyunk. Törjük meg a hallgatást! Nyissuk ki a szemünket! – áll Laurent Wauquiez, a Köztársaságiak nevű jobbközép párt elnökének Twitter-üzenetében, amelyet azelőtt írt, hogy felcsaptak a lángok a Notre-Dame-székesegyházban.
Kiáltása annak szólt, hogy felgyújtották a Saint-Sulpice -székesegyházat Párizs belvárosában, a tűzoltók azonban meg tudták fékezni a tüzet. A médiában az esetről kevés helyen számoltak be, pedig ez Párizs második legnagyobb temploma, s a vallástól távol levő emberek számára is ismert lehet, hiszen szerepelt a Da Vinci-kód című filmben.

Kosztolányi Dezső fajvédő írásainak margójára: mennyiben volt antiszemita a jezsuita Bangha Béla?

Április végén jelenik meg a Kosztolányi Dezső eddig széles körben nem ismert fajvédő írásaiból szerkesztett kötet. Az előzetes hírek szerint a könyv arról tanúskodik, hogy az író a Tanácsköztársaság után nem csupán magáévá tette, hanem alakította is a zsidóellenes közhangulatot. Tette mindezt a jezsuita Bangha Béla Új Nemzedék című lapjában. De van-e különbség a nácik rasszizmusa, illetve a kereszténység és magyarság kettejük által képviselt – a mai fülnek különösen bántó hangvételű – védelme között? A jelek szerint van. Szőnyi Szilárd írása a Válasz Online-nak.

Székelyföldi terrorvád – Nemzetközi síkon folytatódik a küzdelem

Nemzetközi síkon folytatódik a küzdelem a terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak, Beke István és Szőcs Zoltán érdekében – jelentette be Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa civil szervezet jelenlegi és a magyar legfelsőbb bíróság volt elnöke tegnap Budapesten.

Az erdélyi románok magyar uralom alatti szenvedései

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása.
Az erdélyi románok középkori sorsát sokszor a nemesség által alkalmazott kényszer, a sokszor teljesíthetetlen robot, de a társadalmi, politikai és vallási háttérbeszorítás is terhelte. A magyar hódítás után a románok fokozatosan elvesztették autonómiájukat, sokszor függőségben lévő parasztokká válva.

Az örök áfium évszázada múltán

Az elszakított magyar területek magyarsága immár száz esztendeje bűnre és istentagadásra van kényszerítve. Még jó, hogy ennyien is megmaradtunk ebben a szorongattatásban.
A háborúcsinálók kegyelméből hatalomba ültetettek tudják jól, hogy ez a föld őket nem illeti, de az ajándékot meg kell szolgálniuk, ezért el kell tüntetniük a nyomát is annak, hogy másé lett volna egykoron. Kerékbe kell hát törni a leigázottak álmait, emlékeit és gondolatait is, eszükbe ne jusson más, mint amit a megszálló hatalom tanít. Éppen ezért a tízparancsolat ismeretét is korlátozniuk kell, és amikor az apák és anyák tiszteletéről szólnak, akkor a mostohák nyelvének, hagyományainak, szokásainak a szeretetét kell beléjük nevelni. Csak hát, ahogy egyszer egy bölcs ember mondta, akinek megingatják a hagyománytiszteletét, annak a törvénytisztelete is meggyengül, ez pedig rendbontáshoz vezet, és szép csendesen széthullik minden, mert egyetlen parancs megszegése is istenkáromlás. Isten pedig mindennek a tartópillére. Fel kell hát bomolnia és meg kell szűnnie annak a rendszernek, annak a hatalomnak, annak az országnak, amely elfeledkezett erről az igazságról, amely a népét az isteni rend tagadására akarja szoktatni.

Hont és Nógrád mindeneséről, Pajor Istvánról, az irodalommal is kacérkodó szülöttünk visszaemlékezéseiről I.

Százhúsz éve, 1899-ben hunyt el a Palócföld egyik jelentős személyisége, a sokoldalú közéleti ember, számos író, költő és tudós barátja, Pajor István. Kiscsalomján még áll egykori kúriája, szülőfalujában, Ipolynyéken látható az emléktáblája, sírja pedig Balassagyarmaton található.
Az Ipolysági Pongrácz Lajos Társaság nemrég jelentette meg reprint könyveinek sorozatában, a Honti Kiskönyvtárban Pajor kitűnő visszaemlékezés-kötetét, az Emlékek és rajzok a 48 előtti jó világból című könyvét. De ki is volt valójában ez a csaknem elfeledett ember?

A „médiahősök” kiteregetett magánélete

Minden téren szinte minden eszközzel igyekeznek a sokféle „másságot” lenyeletni velünk, s ez az igyekezet úgy látom, mostan tájt igencsak felerősödött. Ne is gondoljunk arra, hogy szándékosan, á, dehogy! Ahhoz sincs semmi köze persze, hogy Európa népét nemsokára választás elé állítják arról, akar-e valóban európai maradni, s akarja-e szívvel-lélekkel kultúráját megőrizni vagy sem, s tiszteletben tartja-e a keresztény kultúra ránk örökített értékeit vagy nem.
Az is pusztán a véletlen műve, hogy mostanában államférfiak mutatkoznak büszkén olyan emberekkel, akik annyiban különböznek csupán egy másik embertől, hogy történetesen homoszexuálisok. Na és? Kérdezem én. Ez vajon elegendő ok arra, hogy a köldökig kivágott ruhában megjelenő szakállas szépfiúval fényképezkedjen egy közjogi méltóság, csupán csak azért, mert az illető, bár férfinak született, mostanság lánynak gondolja magát?

Közép-Európa az új identitás

A volt gyarmattartó nyugati hatalmak ha nem is afrikai országként, de afféle félgyarmatként tekintenek ránk.
„Éppen ezért várta annyira a kelet-közép-európai régió a Nyugat-Európához, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozás pillanatát, mert azt remélték – pontosabban abban az illúzióban éltek –, hogy végre egy demokratikus államszövetség egyenjogú tagjaivá válhatnak, ahol megszűnik az alá- és fölérendeltség a nemzetállamok között, megszűnik a kelet-európaiakkal szembeni hagyományos lenézés és megvetés, a gőgös fölényesség. ...”

Athanasius Schneider püspök: Az eretnek pápa kérdéséről

Az egész katolikus hagyományban nem találunk olyan általánosan elfogadott szabályt, amely útba igazítana a tekintetben, miként kell eljárni eretnek pápa esetén. Egyetlen pápa vagy egyetemes zsinat sem fogalmazott meg olyan doktrinális nyilatkozatot vagy kötelező érvényű egyházjogi normát, amely megmondaná, hogyan kell viszonyulni ahhoz, ha egy pápa eretnekségbe esik.