Levél az olvasóhoz - 2020. 10. hó

Az időközi szerencsi választások előjátékaként ismét előkerült a rendszerváltás óta immár „megszokott” zsidó-antiszemita kártya. Miután minden olyan kijelentés, amely a PC sajtó „hivatalos” holokauszttal és zsidósággal kapcsolatos mantrájával ellentétes, megkapja az antiszemita-fasiszta vádat, senki sem szeret őszintén erről vitatkozni. A liberális ellenzék ebben a kérdésben mostanában amúgy is bajban volt, mert a kormány anyagilag kiemelve támogatja a különféle zsidó vallási gyülekezeteket, mert Orbán jó viszonyt ápol Izrael vezetőivel. Azonban váratlanul, a kommunista-libsi ellenzéki sajtó és híveik legnagyobb megdöbbenésére, meglepetésszerűen, ezt most a kormánypárti média rántotta elő a talonból. A „politikailag korrekt” baloldal és firkászai kínkeservesen próbál cáfolni, ráadásul az is zavarta őket, hogy egy közismert katolikus plébános kijelentette, hogy most már elég, eddig és ne tovább, nyilvánosan bírálva liberálisék másik kedvelt vesszőparipáját, az LMBQ mozgalom és kiadványaik erőszakos propagálását. Zavarban volt is a liberális oldal, mert nem értik-nem szokták meg, hogy a keresztény hit egyik fő irányvonala a megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel. Zavarban, mert eddig minden kijelölt célpont hallgatott, az áterőszakolt gyűlölettörvény miatt, meg sok más okból is. Zavarukban, így nagy hirtelen előrántották egyik kedvenc célpontjukat Takaró Mihály tanárt, aki azt mondta – véleményem szerint tévesen – állítólag: a Nyugat folyóirat anno „zsidó szennylap” volt; az mindenesetre tény, hogy korábban úgy nyilatkozott: „a Nyugat jelentéktelen zsidó lapocska”. A „filozófus”, vérkommunista Tamás Gáspár Miklós sebbel-lobbal megjelentetett válaszának egyes kitételei nálam [ismét] „kiütötték a biztosítékot”. Ezért, ha odáig süllyednék, és nyílt levelet írnék TGM-nek, valószínűleg Szabó Dezső egyik írásának címét választanám: „azért mert néhány zsidót utálok…”.
Mert magát utálom! Nem azért mert zsidó, hanem azért mert aljas, mert gátlástalanul mellébeszél, mert közismert pimaszságával rágalmaz, „csúsztat”, hazudik és tényeket hallgat el abban az országban, ahol magát befogadták anno. Hivatkozna bizonnyal arra, hogy maga magyar, de szerintem csak magyar állampolgár. Idézem Bernard Shaw mondását, hogy nem helyes, ha az ember rejtegeti identitását: „Az a meggyőződésem, hogy egy zsidó nevetségessé teszi magát, ha… súlyt helyez arra, hogy franciább legyen minden franciánál, aminthogy egyes angliai zsidó angolabb akar lenni minden angolnál”. Az általam is nagyrabecsült, zsidó származású Karinthy Frigyes nem a zsidó identitás és kultúra elvetését, hanem annak „öntudatos felhasználását” támogatta. Szerinte: … „Ha jobban belemélyedek ebbe a gondolatba, érdekesnek találom, hogy az előbbi kategóriákba tartozóknál, amilyen nagymértékben hiányzik a faji önérzet, olyan nagymértékben megvan bizonyos /talán öntudatlan/ faji gőg. Az előbbi föltétlenül jogos és hasznos. A gőg viszont ellenszenves és káros. A magyarországi ú. n. hivatalos zsidóság sem mutat és nem mutatott kellő önérzetet”, mint ahogy máig sem mutat. A magyar nemzetnek is oly gyászos emlékű Adolf Hitler állította egy berlini beszédében, hogy a zsidóság hazája ott van, ahol a lakhelye… Vagyis hétfőn itt, kedden ott. Miért jöttek ide tömegestül Galíciából? Mert a magyar főnemességnek [amelynek egyébként csak kisebb hányada volt ténylegesen törzsökös magyar és nemes] egyre több pénzre volt szüksége. Azután, az elátkozott 1867 után, ahogy az annyiszor kárhoztatott Szabó Dezső írta „Az egész látóhatár” című könyvében: „Tisza Kálmánnak és utódainak minél több politikai támogatásra és minél több pénzre volt szükségük, hogy dinasztikus, monarchikus politikájukat mindennap hatalmon tarthassák. Onnan vették, ahol találták. A magyarságnál nem találták, a zsidóságnál találták, ami nagy hódítási területeket jelentett számukra az országban. Felhorkant emiatt valahol a nyugtalanság: kész volt a mindent elintéző mondat: – Nem lehet ember és ember közt különbséget tenni. A zsidó különben is a legjobb magyar. – Minden józan ember tudta, hogy elsősorban maguk a zsidók tesznek ember és ember közt különbséget, természetesen – a maguk javára. És azt is: hogy a zsidó nem legjobb magyar, nem legrosszabb, nem ilyen-olyan magyar, hanem: természetrajzi egyszerűséggel zsidó. Amint magyar a magyar, almafa az almafa és érelmeszesedés az elmeszesedett ér”.
Maga azt állítja, hogy „az antiszemitizmus úgyszólván állandó jelenség: ez az antiszemiták szerint azt bizonyítja, hogy a zsidók állandóan elviselhetetlenek”. Elviselhetetlenek, vajon miért? Utalok itt a „tanácsköztársaságra”, meg a huszonnégy zsidó népbiztosra, meg a többiekre…. „Ha állandó és elviselhetetlen nyomás van a zsidóságon”, kérdem én, miért maradtak még mindig Magyarországon? Az antiszemitizmus magyarországi fellángolásait pedig mindig valami gyalázatos esemény előzte meg. Az 1800 évek végén a gazdasági válság, amely következményekén és a zsidó tulajdonú bankok „áldásos” tevékenysége nyomán több mint egymillió ember emigrált a nagyvilágba. Majd a kommün terrorja miatt Magyarországon a 20-as évek elején felerősödik antiszemitizmus a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben, köztük az értelmiség köreiben is, lásd Szabó Dezső vagy Kosztolányi korabeli megnyilatkozásait. A megtámadott zsidóság pedig azzal védekezett, hogy a forradalmak alatt ők is „szenvedtek”, nem a zsidók, hanem néhány száz zsidó követte el mindazt, amivel most őket vádolják. „Bizonyára vannak a zsidók között többen is, akik így gondolkoznak. De milyen súlyos hibát követnek el saját fajukkal szemben, hogy nem bélyegzik meg maguk között a bűnösöket és olyan időkben, amikor csak nekik van szavuk, nem tiltakoznak az ország érdekében,” ezt nem csak én gondolom így, hanem Tormay Cecile is. Hogy is van ez?
TGM azt állítja „Az antiszemitizmus folytonossága azonban elegendő ok rá, hogy ne idegeskedjünk minduntalan”, hogy „a Nyugat a két legjelentősebb magyar folyóirat egyike, fönntartásában, szerkesztésében, működtetésében, megírásában csakugyan sok zsidó vett részt. Akit az ilyesmi zavar vagy sikításra késztet, szintén nyugodjék meg: a modern magyar kultúra történetéből nem iktathatók ki a zsidók. Az életből ki lehetett iktatni félmillió zsidót, a történelemből nem lehet”. Ez az állandó maszatolás az, amelyet a zsidó származású megmondó emberek, köztük TGM alkalmaz is, ok, hogy utálom. Bakot lőtt, mert folytonos zsidóellenességről beszél, [bár a Nyugat legjobbjai nem voltak zsidók, mint Ady vagy Babits] mert ki akarta „felejteni” irodalomtörténetünkből azt Szerb Antalt, akit az „antiszemita” Prohászka Ottokár keresztelt meg, Radnótit a „Nem tudhatom” vállalt magyarsága, az „A la recherche…” vállalt sorsa költőjét, Füst Milánt, Sík Sándort vagy a már említett Karinthy Frigyest. Bakot lőtt, mert most elismerte azt is, hogy a II. világégés eddig szajkózott állítólagos 800 ezer „magyar” zsidó áldozata immár csak 500 ezer. Ezeknek az embereknek a sorsa önmagában is rémisztő, jó lenne végre a valós tényeket, a valós számokat kommunikálni, nem halottakat gyalázni. Meg azoknak a keresztényeknek a nevét is gyakrabban emlegetni, akik közösséget vállaltak zsidókkal. Maga írja, hogy az egyik libsi szennylap cikke szerint a zsidózás megengedhetetlen, miközben – maga szerint – „nem hogy megengedhetetlen. Se törvény nem tiltja, se szokás”. Ha ez így van, ha maga még szabadon és bántatlanul járhat az utcán, akkor miért van ez az örökös panaszkodás és provokálás? Nekem, sokunknak tehát, nem a zsidó voltával van tele a hócipőnk, hanem a befogadó nemzet elleni gyűlöletével, az állandó mucsaizással. És még két kijelentését tartom tűrhetetlen hazugságnak. Az első szerint „A »zsidó« a mai magyar antiszemiták ajkán két dolgot jelent: az egyik az, hogy kiváló;”, a másik szerint  „a magyar kultúra nem magyar, hanem más: legtöbbször azt mondják, zsidó”. Ezzel a két, finoman szólva légből kapott csúsztatással csak egy dolgot ér el, elveti újra az erőszak magvait…
Elveti, és mint láttuk sokszor, ezeknek az árát sohasem azok fizetik meg, akik ezért felelősek. Sokan kötik össze ismét: a magyargyűlölő TGM, egyenlő zsidó, zsidó egyenlő kommunista. Az ilyen gondolkodással [többedszerre] egyértelműen a hóhérok, a neoliberalisták oldalán áll.
Sokan kérdezik, miért állítják jobboldali filozófusok, hogy a neoliberalizmus a kommunizmus gyermeke. „A marxizmussal rokon folyamat szerint a liberalizmus egy gazdasági redukcionizmust vitt végbe […] A megvalósítandó utópia – állította a 2019-ben meghalt politikai újságíró, Guillaume Faye – a határok, a fajok, a sajátosságok nélküli világpiac. Ez az utópia veszélyesebb, mint a kommunista egalitarizmus, mert még szélsőségesebb és még pragmatikusabb.”
Maga, az „új baloldal”, a kommunista gyilkos Che Guevara agyréme folytatóinak, az USA-beli progresszivisták harcostársa, változatlan, uszító, erőszakra bíztató szellemi örököse Marxnak, Trockijnak, Leninek, Sztálinnak, Szamuelynek, Péter Gábornak. A sort folytathatnám… Mivel a kommunizmus az emberiség nevében kívánt mindig is harcolni, éppen ezért terjedt ki pusztító hatása szinte az emberiségre. Maguknak ezért volt-van szükségük „az ideológiai harc”-ra, mint mostanában a Black Lives Matter ámokfutására, mert spontán forradalom ugyanis nem létezik… Nincs – ahogy magának sem – mentő körülmény, ezek magyarázzák gyűlölködő, egyetemes pusztító jellegét. Ebben a manicheus látomásban egy csapásra az ellentmondót – totális kartácstűzzel, a szándékosan homályossá tett – fasiszta-rasszista- antiszemita váddal a nemlét oldalára helyezi-helyezik, vagyis a kommunizmus meg az „új baloldal” eleve egy debil agyréme. Szerencsére vannak bőven zsidó származású filozófiai gondolkodók. Alain Finkelkraut 1993-ban, a Kommunizmus fekete könyvében írta: „A gondolat valaha vak volt a totalitarizmussal szemben, ma a totaliarizmus vakítja el”! Kérdés: még meddig tűrjük?!


Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf