Áldott Karácsonyt!

maria jezussal 1901111 4326

Demeter Zsolt: Áldass

szeress szépasszony
hogy legyek estelente
tréfás echo mit a szél
lóbálhat hűvösével
középkori trubadúr
kinek szerenádja
egy csókban kóstál
esőcsepp kapuzábénak
támasztott májusfán
áldass szeretőm szépasszony
nárcisz lehess fehér játszótárs

Dr. Sárdyné Szép Ilona: OUR FATHER

                        /Miatyánk/    

Valami csodás palást borul reám
A viseltgúnyájú évek után.
Az irgalom lágyan oldozta szét
Szürke napoknak kusza kötelét.

Mintha csak álom lett volna minden:
Társbérletünk a rab Budapesten,
A közös konyha zűrös percei,
Reggeleimnek nehéz könnyei.

Felébredés a hideg szobában
Hajnali ötkor és vacogásban;
Lidérces álmok gyötrelme után
Szorongani a villamos padán.

Mindannyiunk szemében égett
A félelemmel telített élet,
Mint sötét felhő csupasz ág felett
Úgy úszott felettünk a rémület.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Pesti polgár

Most szürke felhők szállnak és a múltam
ólmos esőként nyúlt arcomba ver
mások kárából sohasem tanultam
talán nem is fogok már semmi jel…
Fejem verődik rendszerek falába
beverődik de a Harc marad
el-elsodródom s hullnak lila-sárga
évtizedek mint pelyhes pillanat
A Kezdet és Vég oly közel csapott
mint kártyavárban összedőlt lapok
osztani újra már nem is lehet…
Most szürke felhők szállnak és a múltam
kapott dicsőség félig megvakultam
de egy Ősz hoz még újabb Kezdetet

Szappanos Márta: Vissza kell menni

Vissza kell menni
s régi házba,
fundamentumoknak
ős talpazatára.
    
Vissza kell menni
a régi portához,
szent családi fészek
tiszta oltárához.
 
Vissza kell menni
a kitaposott úton,
a verejték taposta
szűkre szabott úton.
     
Vissza kell menni
a Teremtő Urához,
lángbetűkkel vésett
parancsolatához.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Hatvan felé

Most hogy megintcsak arra gondolok,
mennyi bennem a lom, a holt dolog,
hány mondatom és hány merész szavam
foszlik az éjbe füstként, céltalan,

művem, ha van, háború-dúlta dóm,
pókháló reszket tört bordáimon,
köldökzsinórom is a ködbe vész,
amiin csüngtem eddig, a szív, az ész.

Hátranézhetnék, mint az őz, a vad,
kit üldözőbe vesznek, irtanak,
kiáshatnám a bárdot, tőrömet,
hogy mentsem álmaimat, bőrömet.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Legyek a csend

Ha el kell mennem,
úgy menjek el,
ahogy eddig senki más.
Bőröm alól újjászületve
ásson el a nagyvilág.
Ne hullajtson könnyet értem
se asszony, se férfi.
Én magam legyek az,
ki a könnyeket mégis érti.
Ne legyek áldott
ebben az átok-országban.
Kopjafa leszúrva
ezernyi nyomorúságra.
Legyek a csend, mely
ha egyszer elered,
elmos mindent.
Köztük engemet

Kányádi Sándor: Szelíd fohász

szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára

de eljut-e az én fohászom
eljuthat-e vajon tehozzád
útjaidat úton útfélen
szertartások barikádozzák

nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem

tudom sokat eltékozoltam
abból mit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat

Budapest, 2001. október 30.

Kapui Ágota: Feltámadás

Egyszer majd mindannyian hazamegyünk:
lerázzuk vállunkról az ólomnehéz földet,
csontjainkról az idegen göröngyöt,
szemhéjunkról az odadobott fémpénzt,
csigolyánkról a kavicsok szétguruló gyöngysorát.
Porunk felszáll és Kelet felé lebeg,
odvas szívünkben felsajog a honvágy,
és sárral betömött fülünkbe belemar
trombita-élesen
egy új feltámadás.

Szervác József: Inkább

A szögesdrótok inkább.
Inkább egy bányaomlás,
magánzárka, egy másik
bolygón magam hasonmás

kiadásának lenni,
mint koldulni szerelmet,
kegyelmi kérvényt, olcsóbb
halálra engedelmet.

Ki egykor minden voltam,
s ha ki most volnék, nem kell,
ha benned elbomoltam,
ne virrassz hűlt helyemmel,

fogadj belé akárki
bazári girigáré-
lovagot, próbacsődört,
legyen bár egy világé

öleden hűlt csapásom,
vagy holmi orvvadászé,
benned ami maradtam,
lehet már mind a másé -

Magam legyek szögesdrót,
bánya és magánzárka
magam körül. Akárhol,
ha belőled kizárva.

Szöllősi Zoltán: Megmozdítasz

Mégis, ahogy szellő
    csillagot ha rezzent s levelet,
meleg csönded eljő,
    szívem, hűvös membrán, megremeg.

Álló időm s utam
    megint évszak, bánat s angyalok,
megmozdítsz, Uram,
    amint kővé válnék, nem hagyod.

Arany-Tóth Katalin: LAKATFALAKON

Illúzióvá
kacagott, hűlt vágyakat
őriz az idő.

*

Maroknyi sorsok
a remény ravatalán
csodákra várnak.

*

Egymáson függő,
lakatba zárt szerelmek:
rozsdatemető.

Bátai Tibor: kaméleon

annyira ügyel a látszatokra
hogy már nem ő látszik
tudatalattijából is a második szándék
kezd elsőként nyomulni
ám a high-tech színvonalon művelt alakoskodás
sem hibátlan rendszer
eszement kapkodás a válasz bármilyen üzemzavarra
pontosan tudja milyen gyermekded reakció
mégsem képes blokkolni
a véglegesen kiiktatottnak gondolt reflexeket
nem érti
hogy a látszódó helyett
miért a nem látszóról születik ítélet

Bíró Rudolf: Karácsonk

fekete a lelked 
nem esik benne hó 
nem lesz fehér 
a karácsony

mínuszok odakint 
lehet átölelnélek 
de akkor is fáznék 
mélyen legbelül

részeg fényfüzér 
tikkelő égősor 
szép lenne csak 
nem a szemedben

mézeskalács illat
formázott valóság
de a kezed mégis
nyújtófát szorít

tavalyi koszorú 
rajta négy csonk 
leégett csodák 
meg vasárnapok

örökzöld fenyők 
még nincs karácsony 
de a miénken már 
egy tűlevél sincs

Bogdán Mária: asszociáció egy fát ábrázoló képre

…én csak nézlek és azon filózok
hogy fekete-fehér fotó
vagy deres-zúzmarás a kép
és inkább a régies stílusra hajaznék
mert huncutabb játékokra csábít
belebújnék lomb-asszony szoknyaráncaiba
kicsi madárkákat lesni
a fészkükbe bámulni és
örülni csak úgy a világnak
vagy csókolóznék a „titkossal”
hogy ne lásson a falu pletykás fele
hamis erkölcseiket ne borzoljam tovább
de hintát is kötnék ölelő karjaira
és fel-le repkednék előhozva
magamból a régi kislányt
és az is eszembe jut még
hogy pont ilyen volt az az
utcavégi is hol húgommal
szívtuk az első ciginket tízévesen
amit anyánktól csórtunk
persze lebuktunk mert a muter
megszámolta a szálakat és kikaptunk
nézem ezt a gyönyörű hatalmas
asszonyi fát
és arra gondolok hogy elrepült
ez az ötvenegy év
a szellő felkap egy picurka levelet
és azt kívánom vigye fel
Anyunak az égbe…

Szedres, 2016. november 16.

Csáji László Koppány: Flavius Claudius Iulianus szózata aquincumi seregeihez (i.sz. 361)

Csáji László Koppány: Flavius Claudius Iulianus szózata aquincumi seregeihez (i.sz. 361)

    Indulat ihlet a versre: trónuson égjen a gyáva!
Hol van apám, s az anyám? Hol a bátyám? Vérük a császár
Szent diadémját szennyezi. Védteleneknek igazság
Nagy Constantinus elmúltán nem jár soha többé?
    Sarjai nem könyörülnek, vér a virága hitüknek.
Hajdani isteneinket elűzik. Gyűlölet ébred
Mindaz iránt, aki őrzi a lángot, s áldoz az antik
Templomok oltáránál. Nem kell más: ez a bűne.
    Bárkinek adjad a pálcát, meglátod milyen ember.
Azt teszi már a keresztény, mit hajdan vele tettek:
Elnyomatottból bősz fenevad lett pártszakadásban;
Pogromokon, zsinatokban fulladozik birodalmuk.
    Légionáriusokkal védtem az isteni Rómát
Barbárként beözönlő népség áradatától,
Ám a határokon innen még gyötrőbb harag ébredt.
Kit kell védeni immár? Mik lettünk idebent?
    Én, Iulianus Flavius, esküszöm elnyomatottként:
Életem árán őrzöm az ősök örök hagyatékát!
Tőlünk függ a jövendő: hagyjuk az újhitűeknek
Évezrednyi tudásunkat kitörölni, leköpni?
    Egy szabadabb birodalmat hirdetek én, hol a vallás
Nem falakat sokasít, hanem ajtókat nyit a szívre.
Ám ha veszítek, végzetem az lesz: démoni lényként,
Balga „aposztataként” kell majd belehullnom a sírba.

Czipott György: Harangozótitok

sziget és bomló világ.
csak rend foglya időnek.
szurokrügyű mirtuszág.
kévék is szertedőlnek.

szabad méltóságcserén
szennyet kotorásznak
csikasz medvék és farkasok.
minden csillag zörög
égkörök egymásbamarnak
némánüvölt aki hallgat.
napszennyes mosatlan libeg.
törvényt hirdetnek kőfalak
mikor savlóeső szakad
s csupán ki vak érti meg
elernyedt minden vetülék.
porban összebújnak viceszülék
tisztán vajúdni holnapot
s jegenyék állnak lőparancsra.
lelencben minden elhagyott.
már szennyet kotorásznak
farkasok és embermedvék
szívűkreguggol torz alázat
s csigázza mind végtelen lét
bár bírni bérét kő akarja.

kötésevesztett világ
csak rend.
foglya időnek
hűségálmú mirtuszág…
kévék
már szertedőltek.

Fülöp Kálmán: Bizalommal

Fetrenghettem
én bűnök
tébolyában –

bizalommal,
hogy rám
valaki vár
türelmetlenül
botladozva
sárban –
de
szilárd hittel,
hogy Ő
meg is talál.

Gavallér János: Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

2018.02.16.

Gulisio Tímea: Fuvar

Beleszeretni olyan,
Mint beülni
Egy idegen autójába.
Izgalmas, veszélyes.
Aztán már nem idegen.
Messze visz,
És nem te vezetsz.
Vagy visszatérsz,
Vagy nem.
Karambol.
De leginkább
Csak kifogy a benzin.

Jánoska Mátyás: Lélekambíció

Kristálygömbökben
Tündérek tanyáznak,
És velük együtt
Színes kavalkádok
Hömpölyögnek ott.

Furcsa ambíció,
Furcsa életforma,
Ám nemes gesztusok.

Tintás üvegbe
Száradt gondolatok.
Kristálygömb mellett
Alusznak tépázva
S nem ébrednek fel.

Nyers megtapasztalás,
Zavargás a gömbben.
Valami elszállott.

Alszik gazdájuk,
A tündérek is már.
Nyugalom honol,
Csendélet a szoba.
Hallgat az Élet

B. Mihály Csilla: Halszálka

Hogy néha félek, nincs hová elrejtsem,
a bőröm éjjel téged gyöngyözött,
már glóriás fény jár az őszi csendben
halszálka-vékony árnyékok között.
 
Fülemben ősi ritmusok dobolnak,
harangot kondít egy az ajkamon,
kis részeként a forgó színporondnak
mások sebét is megkapargatom.
 
De mintha várna, szép adventi álom
köröz fölöttem, éhesen leles,
felkap magához, s innen úgy találom,
hogy többre volnék mégis érdemes.

Paál Marcell Hesperus: ÖSSZETÖRT ADVENT

.
Van, hogy a lángok fémhidegek.
Jéggyöngy csepereg viasz helyett.
Vacogó tánc az adventi tűz,
szívekre fagyból indákat fűz.
.
Szilánkra tört egy óarany angyal.
Imákat pöcköl az Isten, ballal.
Sarokba bújnak a didergő lángok,
hitünk roskatag. Eretnek átok.

Permay Zsuzsa: Vigaszkereső

Neszez az éjjel, árnyai lengék.
Könnyű álmokból sejlik fel titka,
lebben a függöny, és olyan, mintha
a holdas ablak előtt te lennél.
 
Áttetszőn lebegsz, kezed se ér el;
ha hozzád szólnék, hallanál talán.
Vajon így vigaszt kapnék én, apám?
Mielőtt eggyé válnál az éggel.

Pethő László Árpád: Láthatatlanul

A mozgás élet-
len – nem vág: hasítva ég
az ég nem is ég

csak keményítő
varázslat – sóhaj – duhaj
megtartoztatás

lám többrétűvé
lészen a világ(űr) már
hasított hasáb

s a letagadott
másnaposságban lehűt
ama  virrasztás

szozattovabbacikkhez

Radnai István: AHOL KINYÍLIK A FÉSZBUK

         – hangverseny dúrban –

apró énekesek madarak a kőtengerben
mintha kisvárosok fáinak volna odva
ereszekbe rakott fészküket őrzik
hagyományozzák dallamait a dalnak

érces torkáról ismeri meg ma a párját
mennyire hangosan mondta ki az igent
milyen volt lejtése szemérmes-e halkan
vagy mellénye díszeként hirdeti gazdag

a hajnal macskája felhőn kaparászik
riasztanak őrszemek sok öreg fa csúcsán
ágvégről  keltegetik a fészkeden ébredj
kontraszt ha sötét a háttér fények égalja 

hergel tüzével vakít a félszemű nap
szerelem volt hímes hímei tolla felrémlik
mégis a torkáról ismeri fel a jövendő párját
kortárs legyen a dallam ereszük partján

Sógor Zsuzsa: Időtlen

Olyan közel a kéklő hegyek a városi háztetők felett.
Olyan alacsony a magasság törékeny alakom felett.
A járda mellett esővízben madarak fürdenek.
Szél fodroz köröttük hangtalan hullámokat.

Az idő áttetsző celofánfüggönye megfeszül.
Mozdulatlan lépteim örökre fénylenek
verebek időtlen tükörtekintetében.

Szentjánosi Csaba: Andinak!

Olyan jó ahogy hazajössz,
és ledobod magadról a buszt,
a 8 órát, a hideget,
meztelen szád és karod összeér rajtam,
hogy csinálod, a szerelem
milyen ereje, ami ledobja rólad
a féltékenység, a bűn támadásait,
olyan jó, ahogy hazajössz
és ledobod hátadról a görbeséget,
arcodba a mosoly labdáit pattogtatod,
ahogy leesnek rólad ruháid:
színes árnyékaid,
olyan jó, ahogy hazajössz
és mindennapi esküvőnkön
hátradobod a nyár virágait,
folyosónk egyirányú utcáját

szozattovabbacikkhez

Szakál Gábor: Daktilusokban iramlik az ősz

       Weöres Sándor emlékére

Hullatja gyéren
levelét a hársfa
a szélcsendben

Hűs őszi reggel
hunyorgat a napfény
a felhőkben

Tél közeledtén
bárányfelhők úsznak
a kék égen

Útmenti fákon
kopogtat a harkály
oly merészen

szozattovabbacikkhez

Valek Tünde: FERENCZ MIKLÓS

Drága Miklós, még tegnap fogtam kezed
Őriztelek, hogy mára elengedjelek
Lélekmeleg győzte a kínt, a szenvedést
Egy halovány mosoly tudatta: itt vagy még!
A földi lét már elkopott, de a szíved dobogott
Mint magasba tartott zászló lobogott
Mutatta az örök célt: fájdalmak útján is Isten felé
Nehéz, küzdelmes krisztusi út a végéhez ért
A hídfőn én megálltam, lassult a lélegzet
Hagytam, nehéz szívvel vártam, hogy elmehess
A halállal vívott csatában megtört a test
De a lelked szabad, menj, tartalmas, új utakra lelj!
Kísérjen utadon a szeretet…

Gősi Vali: *Csak értéktelen, földi ékszerek – versmontázs, *csillagos csendben – *

    Miféle átkozott világ ez,
    ahol a szívünk mindig fázik,
    ahol velünk vacog a bánat,
    s a boldogság búvó oázis?
    Hol van a derengő gyermeki béke,
    a türkiz égbolt angyal-ragyogása
    ébenfekete éjszakák után,
    mikor a hízott hold jeges udvarán
    áttör a félszeg hajnali pír?

    ...A huszonnegyedik órád ketyeg,
az almádba harapsz, megint...
Egy nappal a pokolhoz közelebb.
    Hát induljatok el és kóstoljatok bele a télbe;
    Gyémánt csillám, szép fehér
minden pehely költemény.
    Monoton kong
közelben egy harang.
Suhogó szárnycsapás
hallik távolban,
felborzolják
a menekülő árnyakat,
    a lázat, mely papírra
éget minden arcvonást,
lehűti valami,
ami még nem hó,
de már nem eső.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: SZÉP REMÉNYEK

Ostobaságaim

hátam mögött

összeröhögnek,

ha lelövök

egyet, kettő

áll helyére,

álmomban elgáncsolnak,

szívemre ülnek,

szembeköpnek.
Majd megtudom:

mit, miért?
Az elmúlás sem

tart örökké.
Ámulok sandán,

nézek szét

magam között,

kopóként szaglászok

utánam,

s fütyörészve

elokádom magam

lelkem

vasúti várócsarnokában.

Zsolt Albert: Háromnegyed órán át

    Először mindig én köszönök.
Érkezésed első pillanatában
hangom megelőz, mielőtt az ajtóban
kifejtenéd magad a télből.

    Ahhoz, hogy kezdeni tudjunk,
rendet kell tenni, felásni a kertet,
ami a ház előtt maradt.
Bár te mindig az Édenből érkezel.

    Az asztalnál ülünk sokáig és
háromnegyed órán át csak kérdezek,
míg benned felolvad a válasz,
én még körözök egy darabig.

Ásgúthy Erzsébet: Tűzkő*

Az aszfalton két ócska talp ványadtan csosszan.
Fáradt redői közt tolakodó
pocsolyák vize loccsan:
        – Tűzkő… tűzkő… tűzkő…
        Küzkö… közkö… közkö-
        dünk… küzködünk… De
valahol
fényárban úsznak a termek, és
suhognak, susognak, suttognak a selymek.

Dohos szagú, penészes pincevermek
kivert lakója elszántan, sziszegve,
sietve súgja:
        – Tűzkő… tűzkő… tűzkő…
        Küzkö… közkö… közkö-
        dünk… küzködünk… De
valahol
tavasz van már most, lankad a tél, és
langyos lankákat lágyan borzol a szél.

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Rózsás rádióm

Sok vész-hír jő a végtelen felől
szívünk felé a titkos drótokon…
Jó néha elvagdalni a setét
rém-drótokat, s a rózsás rádión
hallgatni az Öröm üdvözletét…

Jó lesni párás korcsma-ablakon
keresztül a legények mámorát,
míg nyílnak a kihívó énekek…
Jó ülni friss menyasszonyok között,
s elnézni vidám vőlegényeket.

Jó tudni, hogy még vannak búcsúsok,
s a boldogság sok sátorán belül
mézes-kalácsok szivárványlanak,
új éhségű tömegek rajzanak,
míg tündököl szent ostyaként a Nap…

Jó tudni, hogy a déli távolok
tavasz-nyitó fecskéket rejtenek,
magtárak állnak kék ködök között,
s egy óriás örömet veteget,
hol a barázda könnyel öntözött…

szozattovabbacikkhez

Sárosi Árpád: Az én hajóm…

A parton álltunk. Tavasz fiai.
Acélosak, bizakodók, szüzek.
Hívott a tenger, szava egyszerű.
Izzott a vágy, máglyáztak a tüzek.

És elindultak az élet-hajók,
Aranyvitorlás, büszke paloták.
A partokon én vártam egyedül,
Értem nem jöttek ígéret-csodák.

Az én hajóm, egy furcsa kék hajó.
Sem ékessége, dísze, bíbora.
Hívott a tenger s aki elkísért:
Kormányos-kedvem, dacos cimbora.

Örvénybe csendül a gyáva szó.
Az én hajóm is látták hajnalok.
Lázas szerelmek égtek árbocán.
Csipkézték dalok, üdvök, sóhajok.

Simon Menyhért: Lássatok engem!

Mert tett a szó is, tán inkább, mint bármi,
Én mint költő őrzöm, tisztítom magam.

Félrevonulva minden törtetéstől,
Parancsnak véve, mit a lényem diktál,
– A lényem az – egyszerű, puritán! –
Napi robotom el-kivégeztével
Feleségemé s magamé vagyok!

Feleségemé: szelíd, nyájas szókkal,
Halk mosolyogva kedveskedek néki.
Ki a Léttől s tőlem csak jót érdemel!

Önönmagamé: lehajtom a fejem
Írva, tanulva némán, hangtalan:
Az emberiség szenvedése előtt
Raszkolnyikovként százszor leborulok,
Korunk harcait, a szörnyű vajúdást
Szükségszerűnek – mert megtörténtnek –
Tartva, igyekszem azt a jövőt látni,
Melyet a Tudás, Munka, Szeretet
Hármas pillére tart szikla-szilárdan.

szozattovabbacikkhez

Szeredai-Gruber Károly: Önarckép

Szeretnék harsonává válni
Hogy újra égni, újra szállni,
Vágyréten kincskalászt kaszálni,
Kacagva zengni tudjatok,
Hogy béna bánat elcsituljon,
A billikomban bíbor gyúljon
S tündöklő rózsazápor hulljon
Reátok, csüggedt magyarok!

Szeretnék mesét muzsikálni,
Lágy tárogatódalt szitálni
S a szíveteket megtalálni
Gyászfátylas, gyilkos éjeken,
Hogy nótát selymesen öleljen
S rá új hit himnusza feleljen,
Hogy győztes nap sugára keljen
A riadt, ködlő lelkeken.

Mert ez az átkunk, mindhiába:
Mint vert sereg, kifosztott, kába,
Csak bámulunk az éjszakába
S a rémtől lelkünk megremeg.
Pedig most tenni kell már, tenni,
Az új élet elébe menni,
Megragadni, karunkba venni
S felkeltni, hogyha szendereg.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Ha már ott a tenger

Én nem ismerem a tenger csendjét.
Nem ismerem a tengert.
Városi zajban nőttem szét magam
– lettem férfi, lettem ember?
A legalsó szintről léptem
repedt létrákon, egyre felfelé.
Az ég tudja csak hová jutok.
Egy nagyobb zajba vagy a csend felé?
Torzít a zaj, ferdít a suttogás.
Ki magába néz, vajon merre lát?
Az üveggolyót, mint távolságot, egyszer úgy is megkapom.
Ha már ott a tenger, fulladjak hát meg ott.

                     2017. június 19.

Kányádi Sándor: Megvonja vállát az idő

Megvonja vállát az idő,
megvonja rezignáltan,
meg sem áll csak a temető
sarkig-tárt kapujában.

Ott sem időz, csak visszanéz:
ágyő, te bátor!
Ne félj, nem lesz a föld nehéz,
viszlát, föltámadáskor.

Kolozsvár, 1960.

Kapui Ágota: Kitépett lapok

Mögöttem állnak mind a tegnapok,
és nem hagyja el zokszó sem a számat –
az asztalomon szétzilált lapok:
elveszett versek  suttognak utánad.
Ha elrepül a szárnyas pillanat,
az ihlet fénylő szentjánosbogárka,
hiába iramlik a gondolat,
hogy szavak ékes ketrecébe zárja.
Mint hátam mögé dobált tegnapok,
papírra izzadt galacsin a versem,
múltam könyvéből kitépett lapok:
ha jön a perc, értük kell majd felelnem.

Szervác József: Volna-vers

Ó ha volna egy forintom –
nem járnék többé csak hintón!

Szerezhetnék két petákot –
nem ennék mást, csak kalácsot!

Lenne nálam három fillér –
csokoládét vennék mindenér’!

Ki ad nekem négy fityinget?
Varrathatnék selyeminget!

Bár találnék öt fabatkát –
megkérhetném Marcsa mancsát!

Csilingelne hat garasom –
élnék, mint Marci Dabason!

/De mivel egy vasam sincsen –
hát csak úgy, mint hal a vízben!/

                                     1980

Szöllősi Zoltán: Megvan

Faházam ajtaja nyitva,
nyárfa árnyéka remeg,
kutyaként erőlködik, jön,
nyaldossa küszöbömet.

Rádió szól, Vörös Győző
egyiptológus beszél,
és lehullik néha egy-egy
vörös vagy sárga levél.

Hány ezer éve, hogy vagyok?
kérdeznem minek, tudom,
naponta Nap nyit rám eget,
szemem a fényre hunyom.

Ősz, ősz ez, nyugszik az élet
koporsójában, magban,
Jézus arca búzaszemben –
s megvan arcom is, megvan.

Bak Rita: Menekülés

Lecsaptak, mint futkosó csótányt
az összefarigcsált étkezőasztalon.
Egy alsóval, kártyáztak éppen,
lecsaptak, mint a rágcsáló fejét
az egerfogó.
Aláhullott az egér feje,
kissè félrebillent,
nézett rám,
szemében még
fénylett
futása emléke.

csecsemopoz

Bátai Tibor: A Közeledő

Minek is görcsölnél, hogyha lehet
lazán? Attól még tudhatod. Szívből
és igazán. Attól még jól tudja,
 
hogy amit te tudsz, ő is. Jön az új
esztendő. Szűk is lesz, meg bő is.
Víg lesz, és szomorú. Ahogy mindig
 
szokott. Mindkettőre találsz
bőven majd indokot. Elég is találnod,
nem kell benne magad. Keresned.
 
A szabály mindig volt és marad.  Jutni
fog árnyékból, és persze marad
a fényből is. Kevés az egyikből, de néha
 
sok is a kevésből. Ám minden, ami lesz,
így lesz éppen elég. Úton vagy
már felé. Úton ő is feléd.

Csáji László Koppány: Arany Jankó balladája

Kiszáradt a tóbul mind a sár, mind a víz,
Arany Jankó lova itató után néz.
Visz Jankó, visz neki kalapjában vizet,
Lovát így itatja, aztán még vagy tízet.

Szellőfogó lóra, ha Jankó felpattan,
Pislákoló emlék csizmáján megcsillan.
Pata nyomán támad szép csillagos utca,
Hogy a felhők közül jusson haza vissza.

Felül a lovára, s beáll leventének.
Hunorral, Magyarral szarvasra menének.
Együtt vágtat velük, együtt serénykedik,
Dúl leányi iránt velük epekedik.

Többit már – tudjátok – megírta az ének:
Így lettek hajdanán az egytestvér népek.
Tűnt időt hullajtva nagy fa emelkedik,
Jankó az avarját böngészi reggelig.

Aztán megy tatárra, megy veszett törökre,
Magyar hősök hírét kelteni örökre,
Kik álltak haláluk véráztatta fokán;
Mint hulla a hulla! – veszett el a pogány!

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Ölmély

körülvíz temérdek
végetlen ölnyi mély
sistergő meder
és fölhabzó
lelencmacskanyívás.
gyöngyházfény idő
bőrzik minden holnapon
aztán csikorgva megkövül.
mivégre tolni húzni
kordét küllőtlen keréken
ha napestig csomósan
ködhödnek eszement seregélyek
bűzveres alkonyégen?
miféle báj
keserít csörömpölésre
ponyvánterített csillagokat?
megjövendölt tegnapokban
rontóféreg vert tanyát
hogy hétszer visszhangozzon
kibicsaklósikolyú örömóda
kormos hegyek között.
ki kéne bontani
csikók tejes sörényét
mielőtt takácsmácsolya
végleg sorsbafonja… és
meg kéne már pihenni
semmi zsarátszívén…
körülvíz temérdek
végetlen ölnyi mély.

Ernst Ferenc: Hitetlen kesergő

Nem könyörgök, nem könyörgök, én bizony már senkinek,
könyörögjön az új isten, hogyha van a réginek.
Építettem én már oltárt, harangtornyos templomot,
bíztam benne megsegít majd, de könyörögni nem fogok.

Nem rogyok le, nem térdelek, nem hiszek már senkinek,
ha nem tetszik, az új isten adjon fel a réginek.
Adóztam és imádkoztam, de már többé nem fogok,
ha az Úrnak nincsen pénze, adja el a templomot.

Fülöp Kálmán: Barátaimnak

Kereslek titeket
égető szavakban,
békésen szárnyaló
napjaimban, gyakran,

dallamán a lágyan
szárnyaló időnek,
mélységek magányán,
mosolyán a földnek,

amíg perceim az
elmúlásba vesznek,
barátaim, addig
lázasan kereslek.

uveggolyo

Gavallér János: Évgyűrűk emléke

Fák kérgén időráncokat látni,
s nem hallani a rostok közt száguldó nedv küzdelmeit,
az életet vivő belső fájdalmait,
férgekkel küzdő élni akarást,
oly hiába való értelem, mint rügyek, virágok, levelek csodálata.
S mint odúban szú lárva eszi meg a fát,
úgy esz meg észrevétlen a vágy
minden rügyet, virágot, szeretetet.
Ahogy az égig érő fának nem nő új ága,
úgy roskad magába minden győzelmi akarat.
Fák kérgét megvető pillantásaink,
mily jogon csodálják termését,
ha hallani, érezni nem érzik gyökereik siralmait?
Hedonista élet-vágy a külső,
míg a bennünk élő
parazitát táplálja mindennapjaink.
Mérgezett csersav marja torkunkat…
fák levelét a szú maradék gátolja,
az érerőinek keringését lassan elfojtja,
megeszi a féreg, úgy eszi meg nihilvágyaink
az életünket.
Évgyűrűk emléke, de fáj!

2018.10.14.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf