Alföldi Géza: Ha nálunk született volna

Népszámlálás volt Betlehemben, –
így szól a karácsony története, –
s akkor született meg egy roskadt istállóban
az Úr egy Fia, – Mária gyermeke.

Nem volt, ki szállást adjon nékik,
barmok lehelték rá a meleget,
nem volt egy pólyája, egyetlen takarója, -
meséli a monda… Mert: ott született!

De Cegléden, vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon született volna,
az első Karácsony történetéről
így szólna ma a bibliai monda:

szozattovabbacikkhez

Bujdosó Bálint: Nyugatos

Hát igen, ugye, kimaradtál.
A Sors továbbfut nélküled.
Kezedből kiesett a kantár,
lovad már messze magában üget.
Szorul a melled: hát most merre?
Út mellett állsz, mint tört karó.
Útjelzés, cél volt rászögelve,
s ma buta bot csak, ázott, korhadó…
Az élet folyik balmederbe,
kínnal, örömmel lázba lejt.

szozattovabbacikkhez

Demeter Zsolt: Otthon

öreg graduale – halk örömének
rezdül
fölöttem könnyez
pergő lélekcseppek ablakomon
bekocognak őrző éjszakákon nyugovóra
bensőm kirojtosodva cserepezi bőr
fogant fiad torkán csobog a szó
hogy itassa címeremben két oroszlándühét
szügyén pára virágzik
pillantásával aranypecsét sörénye lebeg
öreg granduale – halk örömének
madárfütty nyelte erdők omlanak
zöld fényjárta ösvény rohanó talpaid elé

Fáy Ferenc: Utolsó szó jogán

Uram, elég, elég a harcból.
A népem éhes és sovány,
a fegyverünk, mit ősi dacból
belédütöttünk csorba rég…
Szavakkal hullok hát eléd,
a szó utolsó, szent jogán.
Nézd itt a bűnünk, itt a jussunk,
s a bűneinkre itt az ok,
az, hogy mi balgán hinni tudunk
mindenkinek és mindenért
fegyverbe álltunk, míg a vér
fogyott, fogyott, s ma itt vagyok.
Árpád? A cél én voltam benne.
Az új hitet, mint a barom
én hordtam dómmá. Majd nevetve
az Iszter sziklái fölött
szekérre rakta püspököd
e kéz Uram, az én karom.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Szavak kálváriája

A házsongárdi temetőben
csengnek-bongnak a szép szavak
családnevek a fában kőben
az ember hal a név marad
S a nép marad de egyre szűkebb
az élettér s a szó is csorbul
Faluk egyenként elmerülnek
volt hősök hullnak ki a sorbul
Elnémult nyelvvel új nevekkel
mit ér a magyar ha a rendszer
már nem-magyarrá ötvözi
Ez új kor Dsida Psalmusát is
temetni kész a sír már ásít
és minden új terv ördögi

Kányádi Sándor: Végül

Aztán elönt mindent az óceán.
Még hallom, amint egy régi szürkület
homályából nevemen szólít Édesanyám,
míg keze közül a lámpa vaksi kis pillangója
nekiröppen a kicsi ház ablakának.
Aztán elönt mindent az óceán,
Napot és Holdat és csodálatos testű
hajókat ringatva hullámain.
Csak egy árva vadkörte integet még utánam
ebből a parttalanná vált világból.

Jagos István Róbert: A dolgok önmagukért beszélnek

te csak csatorna vagy,
esetleg befogadó,
amely gondolattá transzformál mindent.
a test romlandó
akár a kimondott szó
s nem konzervál hosszú szerelmeket.
hallgass!
a dolgok önmagukért beszélnek.

Jagos István Róbert: A dolgok önmagukért beszélnek (2)

te csak csatorna vagy,
esetleg befogadó,
amely gondolattá transzformál mindent.
a test romlandó
akár a kimondott szó
s nem konzervál hosszú szerelmeket.
hallgass!
a dolgok önmagukért beszélnek.

Szervác József: Történet

Szervác József 1985A nagyapám paraszt volt.
Színmagyar, mint a bánat.
Nem számolta, miféle
hadak hívják bakának.

A másik, nem tudom, ki,
honos idegen ajkú.
Eltűnt, csak ennyit mondtak,
talán az Uralon túl.

Végül is minden ősöm
honfoglaló jogán
feledkezett a földbe
/- és majd apám, anyám -/

/Magam meg, majdnem élő,
mint akit darabokban
elli, ki még világra
hozná; ki egyre jobban
mennék már mindenünnen –
én már meg sem születtem./

                       1987

Szőllősi Zoltán: Lenni

Soha sietősen,
emlékezve mindenre, ami van,
lenni egyidőben
amennyien vagyunk, annyian,
    soha sietősen.

Lenni országomban,
roppant sátor, hajló ég alatt,
tudni, számolatlan
mindünk Kárpát tenyerén marad,
    lenni országomban.

Lenni szerelmesen,
osztván testem, nyitván szellemem,
bár van, ki idegen
akkor is, ha szívemet szelem,
    lenni szerelmesen.

Albert Zsolt:HUROK

A park mellkasán haladok,
földhöz gombolt ing az út,
alatta járdák szíve hevesen,
levelekből felolvas az ősz.

Ha beismerem bűneim és
megbilincsel, majd nyárig kísér,
megmenekülhetek-e, mielőtt
a tél nyakamra hurkot köt?

malahazsak

Arany-Tóth Katalin: HASZNÁLATI UTASÍTÁS

– A HARAG ELLEN –

Nem elfojtani.
Értelmetlenné ölelni okát.
Nem megtagadni.
Tudni: valami jobb van odaát.
Nem megtartani,
s felborzolni, mint gyenge szél a fát.
Nem nem érteni,
mint büntető szülő a rossz fiát.
Nem áttörölni.
Kisöprögetni minden zegzugát.
Nem bizonygatni.
Megbocsátani minden indokát.

Bíró Rudolf: Matt

A kifogás egy szubjektív magyarázat.
A vitában az érvek hasztalan bábuk.
Hiába léptem át eldőlt figurákat:
a parasztoknak van a legnagyobb számuk.

Sakkoztam az égen. Remény- csillagászat.
Hulltak a csillagok kívánságok nélkül.
A Király helyén csak néztem az apámat,
ahogy a sakk-helyzettel még mindig békül.

Az ital volt a bástyája. Mindig rosált.
Került, hisz a "sakk" már ott volt a nyelvemen.
A királynő a tábla szélén álldogált,
hisz anyát nem küldhette ellenem.

Utolsó lehetőség. Egy bábu maradt.
Figyeltem ötlettelen mozdulatát:
minden (bal)lépésével a vesztébe haladt,
míg végül elDÖNTÖTTE - saját magát.

Bogdán Mária: lesz még jó idő

az ősz menetrend szerint érkezett
hallottam erről beszéltek a fecskék
ahogy a vezetékre gyűlve várták
dicsérték is precíz pontosságát
enyhülést hozott a befülledt nyárra
Izzadságszagát lemosta az élet
dinnye helyett szüretelni járnak
fásult de még dolgos kezű népek
született pár egynyári kaland
szép emlék lesz tedd csak el
jövőre is kinyit majd a strand
és a tavasz új dalt énekel
addig hallgasd mit dúdol a szél
ritmust ad hozzá hűvös eső
falevelek színes tánckara
mind azt súgja lesz még jó idő

            Szedres, 2018. szeptember 2.

Csáji László Koppány: Aquincumi Mithras-himnusz

    (Flavius Claudius Iulianus imája a mithraeumban)

    Áldott Nap, magas Isten, küldd le fiad vezetőnknek!
Káoszt megzabolázót, barlangban születettet,
Mennyei bírát, bűnt eltörlő szent fiadat küldd!
    Éjt vérző kukacok közt mocskot pörsen a hajsza;
Mind odaférne a húshoz: vájja magába a testet.
Hollód hírt hoz e létbe: Merkúr hív a homályból.
    Eljegyzett araként és vőként hívsz palotádba.
Mécsest adsz a sötétben, vénuszi fénnyel igézőt,
Kozmikus álmaid öblén ős-igazadra találunk.
    Röffen a dúvad, emészti saját bűzös pöcegödrét;
Vágyaitól elalélt már. Lusta világ süket űrjét
Töltsd meg a lándzsád tűzsugarával, Marsot idézve!
    Büszke oroszlánként, Jupiterként jöjjek a földre!
Titkokat őrző, s átörökítő égi szövetség,
Isteni rend aranyától, általam izzon a villám!
    Elfogy a Hold, majd újra kisarjad, lelkem a létrán
Fel-le bolyong. Ki repíti csatában a perzsa nyilat rám?
Csak te tudod, hisz körben látod az életem ívét.
    Hogyha az ember e földi világ magasába törekszik,
Mind tágabb horizontot akarna elérni a vágya.
Ám ha a Nap fia szólít, elvisz az égi futárral.
    Végül a létra fokáról átlépünk odaátra.
Megszabadulva a testtől, eggyé válva Atyánkkal,
Istenné nemesülten lüktet széjjel a fényünk!

Czipott György: Örvény megdicsőülése

    (alsórákosi metafrázis)

szemem sarkából látom
amint világ megindul
egyetlen tülekedő merev
örvényben lefelé
nem forog pedig mintha
lehúzták volna klozeton.
micsoda marhaság.
hogyan is lehetene
nekem szememsarka
ámbár olykor cinkelt kockának
vélem érezni meggyőzően
de nekem már jó lesz
efféle látás is.
csak ne volna olyan
merev örvénytölcsér
csak ne volna hőkölés
megrágatlan tülekedés miatt
pocsolyásszélű látótérben.
enni sincs kedvem már.
elteltem egészen
hiszen sose láttam
hogy állószürkére kavarult
dolgok fölfelé űznének levegőt
sáséles alaktalanságot
csak únos únatlan
arcom alá.
egyszer úgyis megöklendem.
lenni sincs kedvem.
végre köröskörül volna ami.

két hatost
két hatost kéne gurítani

Ernst Ferenc: vissza2padlógáz

/időzített bejegyzés/

Nyomorra gyüjt,
éhes, ájul.
Ébred, mosoly,
néz kajánul.
Üres zsebben,
üres tenyér.
Barna bőr és
fehér kenyér.
Udvar mögött,
házon erkély.
Nagy szívekben
minden elfér.
Kulcs, kilincs,
ajtó, ablak,
maradék fény,
lovak, abrak.
Pár. Kapcsolat.
Törés, évek.
Undor, közöny,
semmi, lényeg.
Félre, el,
máshoz, értés.
Csak, azért, is.
Kérd! És? Kérdés?
Pofon. Vissza kettő.
Padló, gáz.
Poros urna,
mézes máz.
Könny áztatta. Sárlik.
Idővonat. Kapu.
Zárás. Pánik.

Gavallér János: Aludni térek a fákkal

Boldogságperceim színkavalkádja,
csodás őszlevelek, lassan leszakadnak
rólam, csepp-pillanat alatt szerte száll
a széllel, s vajh hová veti a sors, hová?
Távolban halványuló szivárvány csak
emlék-lombkoronám, nem fagytam meg még,
de remeg belsőm, kicsit aludni térek,
míg recsegve-ropogva megindul a nedv
gyökereimből, hogy kopasz ágaimba
vigye jövő-vérem. Őszhullám ringat.
Dobál, mint apály-dagály, sziklához ver,
kivet magából pillanatsodrás ájer.
Kicsit aludni térek. Hagy jöjjön a szél,
hordja szét őszlevél emlékeimet,
s mint tegnap vágyával ébredő hajnal
rügyeim újra és újra kipattannak.

Hajnal Éva: Búcsúzkodó

.
Lám, komótosan körbeér a nyár is,
ékes csipkefüggöny, lágyan szöszmötöl,
mint fénygyöngyökből felfűzött kaláris,
karcsú bokrok ívén szótlan tündököl.
.
Most lassulnak a szívből-nevetések,
szürke alkonyórán zárom ablakom,
nézd, langaléta árnyak feketéllnek,
bolyhos takarómon álmom altatom.
.
Már megfáradt a mező muzsikása,
kopott kofferbe pakol néhány madár,
épp hunyorgat még mind a fény, az árva,
.
tágas táncparkettjén senkit nem talál.
És bár bensőmben a csend többszólamú,
gyönge vállamon az angyal szomorú.

Herczog Gyuláné, Pilla; TÉNY: ÚJ ŐSZ

Most, hogy kél a dér...
a kert alján ásít,
most, hogy rőtebb már...
mind árok, és pázsit;
most, hogy bent és kint
is hűvösen mozdul,
s minden harangszó
más-rezesen kondul:
 
most sem kép a rossz.
Nap-követő az éj.
Most sem csúf tárlat
a szürke Holdkaréj.
Most sem rút a csend,
a reménytől ledér,
s most sincs hiába...
sem terv, sem mit elér.

Ilies Renáta: Képkockák

Ülj ki a padra, kóstold a szelet.
Bolond vagy te is, Isten se szeret.
Aludjál el, vagy mozogj, ha kérik.
Remélj hiába, sértődjél vérig.
Legyél, mint a kő, meztelen, csupasz.
Akard más szívét, s tudd meg, csak lyuk az.
Melegét sose érezd ölednek.
Azt, aki bánt, ezerszer öleld meg.

pad

Jánoska Mátyás: A hajnal szerelmese

Piruló arc fénylik fel a sötétben,
 Szememet vakítja meg a csodálat.
Éhes farkasként feléje rohanok,
Hisz az éhség dorombol a lelkemben.
Hiszem, hogy megragadom a csodákat.

Akarom érinteni a csodákat,
Elsőként a piruló, fényes arcot.
S lám, a hajnal is éledezni látszik,
Majd érinthetném a hófehér nyakat.
Csenhetnék arról az arcról egy csókot.

Csókjaink közösen záporoznának,
 S tetőfokra hágna fel az ölelés.
A szenvedély rózsafája kinyílna,
Hálákat rebegnénk mi Cupidónak.
Szerelemben törne fel a törekvés.

Ezt akarom, halálosan kívánom,
 Álmából már felébredt a hajnalunk.
Menny és pokol között is lángol lelkünk.
Oly szép és gyönyörű vagy te, angyalom!
 Mi örökké egymásért élünk s halunk.

                          2016. november 6.

Jónás Tamás:IMA A NYÁRÉRT

Megoldotta magát az ősz.
Ez a lassú csepegés végre pazarlás.
Zsugori nyár után gyengéden túl erős
pazar ásatás
mindenben, ami nem
test.
Érzed, ahogy felejtesz?
Ha mi nem
szórjuk szét vagyonunk,
a beteg est
éjszakára fekete keresztet
szúr homlokunkba.
Aki nem szeret, munka-
nélküli, reszket.
Dolgos kezekben agyon unt
mozdulatainkat kimossa ez a száz nap.
Az elmúlásból párolgó imádat
véletlenül recsegő
imákat
suttog, ahogy az eső
kopogtat, járdákat a lábak.
Végre kibontott minket az ősz.
Olyan idegenek, hogy szinte ismerős-
ek az üres ágyak.
Kivárlak,
s ha már imádlak,
bevárlak.

Kaiser László: Beszélgetés befejezve

Hülyülök, vagy más hülyült meg,
egyre többet mondom ezt:
beszélgetés befejezve,
unom már az unt lemezt.

Unom még a céda érvet,
zavar zsoldos, butaság,
beszélgetés befejezve:
bunkósodik a világ!

csomo

Karácsonyi Bea: Vagy-elmélet

Fehér körrel takarlak ki.
Amíg nem létezel
bárminek elképzelhetlek,
attól függően, hogy a sík -  
és térolvasatokban a fény
hogyan hasít le rólam.

 

ördöglakat

Lelkes Miklós: Már minden évszak…

Már minden évszak lassan összeolvad.
Ősz-vizeken csillagcsókok ragyognak:
kis pontjai tavaszi végtelennek,
elmúlás-arcból ki-kinéz a gyermek,
télben öröm-fehér, s olykor, ha nyár van,
tündér táncol hócsipkés kék ruhában,
s hullnak a szirmok, hallgatnak, mesélnek
elbúcsúzó nyár esős függönyének,
vagy dalolnak és ég-ringatta dallam,
ének-élet csillog a pillanatban.
Életemben sok minden összeolvad,
bízó holddal sötét homlokú holnap,
vak óriást vezet kis látó törpe,
hegyek, hegyek, Ígéret Piros Földje,
hol a Varázsló tanított.. Most hol van?
Kusza fák nőnek fel fekete gondban.

szozattovabbacikkhez

Paál Marcell Hesperus: ELJÁRÁSI HIBÁK

.
A tévhitek koloncnak megmaradnak,
mint örökölt ellenkezések mással.
Határidők nélkül csak a káosz működik
vagy sóhivatalok - álcázott csalással.
.
Már az Isten is megszabta
önmagának, hogy az egy
hetes genezis inkább hat nap,
s az első vagy utolsó szent
huszonnégy, az órákban
szunnyadó fél-öröklét. Amíg
pihent, minden százfelé szaladt,
kígyók szekáltak asszonyokat,
a férfi viaszgyümölcsöt evett,
és azt motyogta: "Nem kell
főszerep", hát ráhagyta az Isten:
"Legyen úgy, nem akarok
polgárháborút", s láng borult
a sehányadik napra.
A teremtésből így lett titkos akta.
.
Ami nyilvános: az Isten hű szemérme,
mely kolonc, mégis jó, ha néha van,
mandalákat kiszínező vére,
és magánya, mely szép, idomtalan.
.
                           2018.09.15.

Péter Erika: megszabadulni

megszabadulni a tükörképtől
nehéz. kibeszél téged.
önmagát. emlékek verítékcsorgását
vakarod, ölnéd. magad is,
s a látszatát. mint aki
születése előtt átok.

mint akinek sziklatömb
a szívverése. összecsukódó
ejtőernyő a szó,
a száj törött kávéscsésze.

majd eltelik. ha el.
vagy benne ragadsz
két istencsapása között.
nála(d) nélkül.
mikor az összefüggéstelenre
hajtott anyanyelv is belekékül.

Sógor Zsuzsanna: Védtelen

Érted fájtam.

rozsdás szöggel kaparta bőrömbe
hieroglifáit bánatod
bárcsak felvehettem volna
fájdalmaid rózsaágból szőtt palástját
vagy viselhettem volna vezeklőövet
kimertem volna cseppenként
lelked bánattengerét

Érted fájtam.
Nincs szó, hogy magyarázzam.

Csak állok itt.
A múlt érvénytelen.
Sebeid stigmák az én testemen.

Székely-Máté László: Kockázat

visító patkányra vadászó suttyók
elszakadt pórázú nyálzó ebek
jéglepte kötélen új háború lóg
halálba sétálók köszöntenek
megtalált édennek odvas a fája
rébuszban beszél egy kőarcú jós
mi volt előtte és mi lesz utána
ólmozott kockát vet minden tudós

Varga Rudolf: TEREMTŐDDEL PERLEKEDSZ

Megfeszül orsód patkószárnya.
Füst fojtja torkod, teremtőddel
perlekedsz, pernye hull arcodra,
Varga Veron, kormos országalma a nap,
mennynek kapuja lepecsételve,
előtte strázsál három véres
angyal, időnek őrzői, csonkakorona
az ég kupolája, konduló déli harangszó
vet elfitult keresztet
homlokodra, szívtájékodra.

kerszog

Vasas Marianna: A bennünk élt ősz

Lásd
hóka falevelekbe
miként szerettek bele
csordogáló alkonyok.

Halld
záporhalk neszét
lombnak, mély sebét
gyöngéden gyógyíthatod.

Érintsd
zord-aszott arcok
mögötti hangok
kopott, kérlelő fényét.

Szagold
párolgását a szónak,
úgy virágzik vagy fonnyad,
ahogy mások megélték.

Ízleld
saját jeged, ha nem olvad,
és a télbe hulló holnap
tejszínű szellemharmatát.

Érezd
mondjad, már érzed?
Nincs többé végzet,
ha az Ősz a legjobb barát...

Végh Attila dr.: Kapaszkodók

Kapaszkodók. Csak én nem érem el.
Sosem segít, akit nem érdekel.
Szakadt a tér, a lélek esni vágy
eső után, ha véget ér a nyár.
 
Kapaszkodók. Csak én nem érem el?
Lehet nehéz, de senki nem felel.
Te vagy nekem, mit elme hinni vágy,
fogyó időben ősi tisztulás.
 
Mit adhatok, ha túl sötét az éj?
Kihunyt a láng, ma senki nem remél.
Mesélhetek, ha néha hallanád,
ne hallja más a ringató varázst.
 
Csekély talán, mit adhatok neked,
vigaszt remélsz, a kékülő eget.
Kapaszkodók. Mi félve értük el.
Csodás az ősz, ha késve vénül el.

                                 2018. szeptember 14.

Zajácz Edina: Elmondalak

Elmondalak, mert vesztőhelyem lettél,
égsz bennem, miként a felgyújtott világ,
felhőkkel szeretkezik a határszél,
mint irigy istenekkel szent krónikák.

Celládban ébred a vétkes öntudat,
életfogytiglan elítélted vagyok,
léptedben bukdácsoló félmozdulat,
ha veled nem, hát nélküled sem halok.

Túlhordalak megannyi létezésen,
viszlek, mint szökevényt, rabságokon át,
akkor is, ha leszel maréknyi porszem,
tűröm széthulló sejtjeid halmazát.

Át nem engedlek téged a halálnak,
a végtelen négy szegletébe zárlak.

Bagu László: Negatív szerelem

Antivilágban élünk. A tél
befelé zordul és kifelé is tél.
Töltések kergetik egymást.
E káoszban találom, keresem.
Üldözünk valamit – negatív szerelem.

Halból kifordul a szálka.
Önmagába néz, rács-szemű zárka.
Írást keveslő falon a gróf
megidézi az abbét. Égj, gyertya. Még!
Minden kőbe zárt hangért.

A tények almává érnek.
Párnázott szobában vergődik a lényeg.
Húsába tép, nevet okot, okozatot.
Lehel eszméletlen, öntelt alakzatot.

szozattovabbacikkhez

Dupka György: Tiszaháti képeslapok

1.

Emeltünk itt sárból erős Várat.
Itt, a Tiszaháton, hét falu fölött
Keleti széllel mennyei álom pörög,
S népünk keservéből föltámadt,
Kilépett rongyából, s jussát
Magának ím lefoglalta –
Sok száműzött Dózsa-Esze-unoka,
Követi ősei vágyálmát.

Hej, én jó népem, én jó vérem,
Ne viaskodj többé a jeges árral,
Gyarapodj jó borral, kövér búzával,
Hitünk a bajtól védve védjen!
Hét falu ölében, a Tisza –
Batár-közben, tavaszi derengésben
Kincset érlelj, szőke mezőn és réten,
Forrásunk legyen mindig tiszta!

szozattovabbacikkhez

Kiss László: Őszi est az Ung-parton

Tarolt ágú Ung-parti fák,
Miért üzentek a halálnak?
Hisz a Tavasz, ez ifjú lány,
Dalra vidítja újra számat.

Szívemben most remegtetőn,
Múlt márciusok szava harsog,
Jöjjetek hát, szent bódulások,
Esztelenül szép csókos harcok.

Talán holnap e verőfény
Ifjúságként emlék lesz csupán,
Ki bánja, ha most szívemben
Epedés kél valami után.

Amit már csak csoda szülhet:
Sírig tartó nyugtalanságot –
Zöldüljetek hát, Ung-parti fák,
S ti is, hervadt tavaszi álmok…

Sáfáry László: Verhovina

Vaszil gazda a Verhovinán,
egy félhold földje is van talán,
kukoricát vetett belé,
és ha istenke is úgy akarja,
puliszka télre bőven lesz az asztalán.
Az istenkének segíteni kell,
mert néha bántanak a hegyek.
Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint
Vaszil és a három nagyobb gyerek.
Ó, furcsa, szörnyű éjszaka!
Puliszkás álmot küldtek a hegyek.
Ó, furcsa, szörnyű éjszaka!
A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg.

Tárczy Andor: Ungnak és Tiszának

Ungnak és Tiszának
Sebes a járása,
Mint konok szívünknek
Szilaj sodorása,
Szilaj sodorása
Ungnak és Tiszának
Arcunkra rótt jele
Ősi kopjafának.

Vereckénél susog
Rengeteg nagy erdő.
Lovasoknak árnya
Az egekit felnő.
Az egekig felnő,
Sűrű sötét felhő.
Eleink porából
Támad bíbor eső.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: boldogság

amikor boldogok voltunk
bontottunk egy üveg bort
ettünk hozzá sajtot az ágyban
kimentél az erkélyre előtte
majd utána is s még megvitattuk
a gender-elméletet előhoztuk
a nagy költőket a kis költőket
Forgó nénit és a nevetőgörcsöket
 
de a legboldogabb egy buszmegállóban voltam
amikor felhívtál hogy apa leszek

Kapui Ágota: Mária

Ahogy a fényben lassan felszívódsz
és balválladra biccented fejed,
madonna-léted csendes álmai
örök időkre itt lesznek veled,
forog a szél, s a lét körberagyog,
hajadra hullnak kóbor levelek,
madár árnyéka ér hozzád csupán,
ha ölbe ejted kék tekinteted,
az öledbe, hol alszik a jövő,
arcán a csillag, homlokán a hold,
kit simogat szép porcelánkezed –
csak bámullak és feledem e kort.

                                    2017

szűzmáriavers

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Budapest, 1995.

Szervác József: Annyi...

Csak az veszett el, ami tán nem is volt.
Csak ez a bánattá bicsakló magány.
Csak annyi történt: két gyönyörű gyermek
összeveszett egy elkurvult anyán.

Csak annyi történt: vétlen megzuhantunk.
Csak annyi: orvul retirált a láz,
s fordult a vásott férfi ellen,
akit egy gyerekkor gyaláz,

ki önmagát, gyerkőcöt fojtaná meg,
élhetne csak füvekben, földben - -
Csak annyi történt: elhullt már a magány is.
Annyi történt: szerelmedből kinőttem.

Szöllősi Zoltán: Nélkülünk is

Élünk, jeltelen vadak –
nem ér hitünk Göncölig
s reánk az ég nem szakad,
nélkülünk is működik.

Imádságos éjszaka
olvasója: csillagok,
örök, végtelen ima,
csönd, mely látszik és ragyog.

Fekete csend idelent,
háborúnyi kín, bánat.
Egünkhöz volna-e szent,
aki lel fényes szálat?

Nem száll a költő szava,
föld vonzza versét, zuhan,
avarban lélek, haza –
nyelvünkbe fúlunk, Uram.

A.Turi Zsuzsa: Lemondás

A vén Hold ma is csak egy sárga köménymag,
emlékköves úton hosszan elkísér,
felveszem az estét csillogó páncélnak,
mindíg akad álom, mely újat ígér.

Ablakodból a fény kifolyik a földre,
elmosódott szélű, amorf pocsolya,
rácsuktad az ajtót a ringató csöndre,
mosolyod ma már a győztes mosolya.

Tudom, jobb neked, ha hazudsz önmagadnak,
emléked csak  ködös képek halmaza,
szavaim a közöny  ágán fönnakadnak,
nélküled, mondd, hová mehetnék haza?

Arany Tóth Katalin: VÁLAS(S)Z

Hazugságra igazat,
kőre kenyeret.
Hitványságra szánalmat,
érdekre nemet.

üvegcserép

Buda Ferenc: Legenda

Pásztorok, háromkirályok útja
nem hatol el
a házig.
angyalelhagyFönn virraszt József
egymaga,
cigarettázik.
Kisjézus alszik
fölretten,
sikoltó csecsemőhang csapdos
a csendben,
száj tátog –
fuldokló madár csőre.
Mit lát vajon,
miféle iszonyokat
jóelőre?
Pribéket, szöggel, szekercével?
Római katonát?
Heródes dühödt lovát?

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Vasigcsiszolt pléhkrisztus

belefáradtam körhinták
csábtükrös fényeibe,
húsvérbábok poros kócába;
belefáradtam már
pikkelyes, csiszolt falovakba.

– – –

túligsült huszárokat
majszolnak göndördisznók
hull permeteg kárhozat
kussra tanít harangszót

s öblöngnek vándorhitben.
micsoda fényes holnap
leng!… érnek és hajolnak…

viharfelhővé tépik
begyüket szurokvarjak
áldoznak éltükvégig
poklos kintornadalnak

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: HA EZ NEM

ha ez nem nyitja
nyitja egy másik
fázik a lélek
a szív beázik

ki vagy te mondd
hogy ilyen sokáig
jársz a sötétben
jöhetne másik

bár másik jönne
aki még hinne
úgy tekintene
az emberekre

úgy tekintene
a magyarokra
mintha mindegyik
isten volna

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Árulás

Idillvágy-kártyavárak előtt
térdre rogyva, mint idomított
állatok, ámulat keszkenőn
hódolunk, hódítók korbácson
hizlalt eszmék kikockázott
sorsrombolói kény-kedvére.
Stréber áruló gyáva vérnek
torz-tükrében szépség-mostoha
szenvedély-napokban mosakodva
tisztának érezzük bűneink.

2018. 08.25.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf