A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Pest-Pilis-Solt-Kiskun [XXXVI. rész]

Hazánk legnagyobb vármegyéje volt a maga közel tizenháromezer négyzetkilométerével, lakossága 1891-ben a főváros nélkül is megközelítette a hétszázötvenezer főt. Ezen lakosok bő nyolcvan százaléka volt magyar, tizenhárom százaléka német, négy százaléka szlovák, egy százalék szerb, a többi román, horvát és egyéb nemzetiségű. A vármegye tizennégy járásra oszlott, benne két törvényhatósági jogú város (a székhely Budapest és Kecskemét), továbbá hat rendezett tanácsú város, közel kétszáz község, valamint hétszáz puszta és telep volt. A községek többnyire igen népesek voltak, több mint száz rendelkezett kétezernél több lakossal.

    Közművelődés tekintetében a vármegye helyzete kedvezőnek volt mondható. Mellőzve itt Budapest és Kecskemét közművelődési viszonyait, tisztán csak a megyében a hat éven felüli lakosság háromnegyede tudott írni és olvasni, a tanköteles gyermekek közel kilencven százaléka járt iskolába. A vármegyei hatóság területén két hittani intézet, hat gimnázium, egy gazdasági szakiskola, tizennyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy művészeti intézet, egy kisdedóvóképző-intézet, három tanító- és két tanítónőképző, hatszáz népiskola, nyolcvannégy kisdedóvó, öt emberbaráti jellegű intézet, és egy börtöniskola működött, mindösszesen több mint százezer tanulóval.

    Az egykori vármegye felszínének legnagyobb része, nevezetesen a Duna-Tisza köze lapályos, de e lapály nem egyenletes, mint az Alföld többi része, hanem a Cserhát déli nyúlványaihoz hullámos földhát csatlakozik, mely harminc-ötven kilométer szélességben a Duna és Tisza közt egyenesen dél felé nyúlván a két folyó vízkörnyékét egymástól elválasztja. A dombvidék végső nyúlványai Pilis és Monor táján tűnnek el. A Duna jobb partján a Pilis-hegység emelkedi, mely a vármegye északnyugati sarkát tölti be.

    Folyóvizei közül legjelentékenyebb a Duna és a Tisza. A Duna Nagymaros és Visegrád közt éri el a vármegyét, s azt Budapestig keresztül hasítja, ezen alul pedig nyugati határát mossa. A Tisza a vármegye keleti szélének csak kis részét érinti.

Tamási Áron: Hősökhöz, nehéz időben

A Vásárhelyi Találkozó elnöki megnyitója

   
    Testvérek, magyar férfiak!

    Mint sziklára szállott hegyi madár, itt előttetek is egy ember áll, ki az egyedülvalóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállott erre a vásárhelyi sziklára, hogy onnét jelenthesse mostoha idő jár az ő hegyi országában.
Igen, mostoha idő jár reánk ebben az országban.
    A hatalom felé nyitott és megsebzett szívvel s a magyarság felé sorsközösséget vállalva mondja ezt egy ember, ki népének szolgálatában ezen a helyen nem a hivatását, hanem a kötelességét teljesíti. De a magyar történelemben igen gyakran megtörtént, hogy költők és írók álltak a dobogóra s onnét követelték közösségük számára a honpolgári jogokat és embertestvéreik számára, magyar és idegen elnyomótól, egyaránt, az emberi szabadságot.
    Kötelességszerűen ezt teszem én is.
    S valahányszor író cselekszi ezt és nem politikus, teljes bizonyossággal tömegek szenvednek és forrongásban van valami nagy veszedelem, mely ellen népnek és hatalomnak egyaránt védekeznie kell.
    Testvérek! Európában ma negyvenmillió ember él kisebbségi sorsban. Nyugodtan állíthatom, a szónak igazán ősi és szenvedő értelmében, hogy ez a negyvenmillió ember ma Európa igazi kereszténysége. Azok a népek, amelyek olyan szerencsések, hogy önálló hatalmi formában élhetnek, mindenekelőtt anyagi javakért és nagyobb hatalomért küzdenek. De ez a negyvenmillió ember nem hatalomért küzd és nem bőséges anyagi javakért, hanem egyszerűen olyan elemi, nemzeti és emberi jogokért, amelyek vita nélkül megilletik ennek a világnak minden lényét, akit bármilyen nyelven embernek neveznek.
    Ebből a negyvenmillióból legalább másfélmillió magyar ember román hatalom alatt él. Mi ennek a küszködő nagy tömegnek önkéntes követei vagyunk. Felelősségünk tudatában jöttünk egybe az ország minden részéből. A tisztaszándékú ember ősi hitével, a szellem bátorságával és egy szabadságát szerető nép nyíltságával meg akarjuk beszélni másfélmillió ember ügyét. Meg akarjuk beszélni, rá akarunk mutatni a kivezető utakra, majd pedig a munka és a szolgálat példájával elől akarunk járni a megmutatott kivezető utakon.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Esztergom [XXXV. rész]

Esztergom vármegye a Duna mindkét partján, a régi dunáninneni kerületben feküdt, területe 1123,30 km² volt. A vármegye földje a Duna bal partján nagyobbára termékeny lapály, melyen csak Farnad és Magyar-Szölgyén, valamint Béla és Kőhíd-Gyarmat vidékén emelkednek hullámos dombok. A Duna jobb partja nagyobbára hegyes. A vármegye délkeleti részében a Pilis végső nyúlványai ágaznak szét. Legmagasabb emelkedései, a Dobogókő (700 m.) és a Keserűs hegy (641 m.) a vármegye határán vannak, és különleges szépségekkel örvendeztetik meg az arra járókat. E hegyek nyúlványai egészen a Dunáig ereszkednek, melynek völgye Esztergom és Dömös közt gyönyörű völgyszorossá válik. E hegységnek a Duna felé eső végső magaslatai az esztergomi Vaskapu (406 m.) és a Zamárhegy, lejtőiket a filoxéra-járvány előtt gazdag szőlők fedték. A Pilis-hegység ágazatait nyugat felől a csévi völgylapály választja el a dorogi hegyektől (Getehegy 457 m., Henrik-magaslat 340 m.), melyek gazdag széntelepeket rejtenek magukban. Azokon túl hullámos térség terül el a Gerecse-hegységig, melynek legmagasabb csúcsa a Gerecse (633 m.) még a vármegye területén emelkedik. A vármegye főfolyója a Duna, mely azt nyugat-kelet irányban ketté hasítja, balfelől a Garamot veszi fel, mely a vármegye területén a Kétyi vízzel és a Párisi csatorna vizével gyarapodik. A jobb oldalról jelentékenyebb mellékvize nincs a Dunának. Ásványforrások csak Esztergomban fakadnak, hévizei igen keresettek voltak a csúzos és ideges betegségekre.          

    Lakóinak száma 1891-ben 78,378 volt, s így Esztergom vármegye a sűrűbben lakott vármegyék közé tartozott. Nemzetiség szerint volt ekkor a lakosok közt 62,505 (79,7%) magyar, 8941 (11,4%) német, 6432 tót (8,2%). A magyarság a Duna balpartján lakott legsűrűbben.  

    A közoktatás elég fejlett volt az előző századfordulón, a vármegye férfilakosságából 78,3, a nőiből 64,3% tudott írni és olvasni. 1890-ben a 13646 tanköteles gyermek közül csak 1211 nem járt iskolába. 51 községe közül csak kettőnek nem volt helyben iskolája, viszont 8 pusztán is volt ekkor iskola; a népiskolák száma 79 volt. Magasabb iskolák csak Esztergomban voltak: katolikus főgimnázium, községi alreáliskola, papnevelő, érseki tanítóképző-intézet, felső nőnevelő intézet, kereskedelmi iskola, ipariskola és 3 kisdedóvó volt.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Tolna [XXXIV. rész]

Tolna vármegye hazánk dunántúli részében fekszik. Az egykori vármegye határai északon Veszprém és Fejér, nyugaton Somogy, délen Baranya, keleten Pelst-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog határolta, utóbbiak felé a Duna képezi a határt. Területe 3643,26 km² volt, melyen lapályos és dombos vidékek váltakoznak. Keleti és Duna-melléki része sík, ennek legdélibb része a Sárköz. Ettől közvetlenül nyugatra, a Sárvíz mentén a Szekszárdi dombcsoport terül el, ettől délnyugatra a Mecsek nyúlványai a baranyai határon az Ördöghegy 594 méteres magasságáig emelkednek. A Kapos és Sió által határolt dombvidéket nagyobb völgyek több részre tagolják. Kisebb és szétdaraboltabb a Kapostól a somogyi határig elterülő dombvidék, melyet tágas és termékeny völgyek választanak el egymástól, és azok mindegyikének megvan a maga folyója. A Duna csak a vármegye keleti határát mossa, legjelentékenyebb mellékvize a végig csatornázott Sárvíz. A Sárvízzel mintegy 45 km-nyi hosszúságban párhuzamosan és tőle legtöbbnyire csak 1 km-nyi távolságban folyik a Sió-csatorna, mely a Sió folyónak a Kapossal való egyesüléséből jött létre és Agárdnál torkollik a Sárvízbe. A szintén csatornázott Kapos a vármegye északi határán ömlik a Sióba. A terjedelmes mocsarak lecsapolása, a Sió-, Kapos-, és Sárvíz-csatorna kiépítése folytán hatalmas terület vált termővé, így az előző századfordulóra már csak a Duna mentén maradtak mocsaras térségek.

    A közlekedés egyik fő tényezője a Duna volt, de vasútvonalak több irányban is futottak a vármegye területén. A vármegyének csak 91 km-nyi állami útja volt, a törvényhatósági és községi utak nagy része kiépítetlen volt.

    1891-ben 151,098 lakosa volt, mihez még 539 főnyi katonaság is járult, így a vármegye a sűrűbben népesített vármegyék közé tartozott. A lakosok közt ekkor 169,346 (67,2%) magyar, 80,114 (31,8%) német, 769 tót, 266 oláh, 1048 szerb és 555 egyéb nemzetiségű volt. A közműlelődés állapota elég kedvező volt, a hat éven felüli férfinépességnek 18,1, míg a női népességnek 26%-a nem tudott sem írni, sem olvasni, a tanköteles gyermekeknek 8%-a nem járt iskolába. A vármegye területén összesen 288 tanintézet volt: 2 gimnázium (Bonyhádon evangélikus, Gyönkön református algimnázium), e szőlészeti és kertészeti tanfolyam, 8 ipari és kereskedelmi, 3 polgári iskola, 288 elemi népiskola, 45 kisdedóvó és 1 börtöniskola. A népiskolai tanítók 88%-a okleveles volt.

Bereznay András: A román történelmi atlaszról [III. rész]

    Ami az Erdélyben lévő, és Moldva színével csíkozott, „Moldva birtokai Erdélyben” szöveggel magyarázott területeket illeti, azokról el kell mondani, hogy egyrészt csak időnkint voltak moldvai kézen, akkor sem mind egyszerre, hanem más-más időben, amit az atlasz elfelejt közölni, azt a látszatot keltve így, mintha a területecskék 200 éven át Moldva tartozékai lettek volna, másrészt pedig azt, hogy ezek valójában egyáltalán nem voltak Moldva birtokai, hanem pusztán némely moldvai vajdának, mint a magyar király hűbéresének, különféle szolgálatáért adományozott magánbirtokai, melyeket a magyar királyok nemegyszer ugyanattól a vajdától, akinek adományozták, vissza is vettek. Mindez, ugyanígy, az Erdélyben lévő havaselvi területekre is áll.

    Igen különös a térkép eljárása Dobrudzsával kapcsolatban is. Annyit ugyan elárul a jelmagyarázatban róla, hogy csak öreg Mircea idejében tartozott Havasalföldhöz, de mivel együtt kezeli Braila vidékével, mely 1540-ben lett csak török, amit a térkép föl is tüntet, nagyon könnyű a látszatnak engedve, abba a tévhitbe esni, főleg, ha valaki esetleg nem ismeri Mircea uralkodásának idejét, hogy Dobrudzsa is ebben az évben szakadt el Havasalföldtől, pedig ez már legkésőbb 1417-ben megtörtént. Nagyon meghökkentő, az előző, kissé sejtető eljárásmódnál még visszatetszőbb Dobrudzsa déli határa. Itt pontosan az a vonal szerepel, mely Bulgária és Románia határává 1913-ban, a második balkáni háború után vált, amely anakronizmus megjelenítésével a szerkesztők egészen világosan elárulták azt a szándékukat, hogy minden, a két világháború közt Romániához tartozó területre visszavetítsék a korábban Román kézen lételt, ellentmondva ez esetben még a forrásul szolgáló Atlas pentru Istoria Romaniei józanabb 2. térképének is. Különben, hogy a fő cél mindig Romániához tartozás igazolása, az kitűnik dél-Besszarábia esetéből is ahol a térkép egészen egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy a Török Birodalom 1484-ben e területet meghódítva levágta Moldvát a tengertől. Egyébként érdekes az is, hogy a román egység szellemétől fűtött szerkesztők teljesen elhagyták a Havasalföld és Moldva közti területváltozásokat (Kilia, Putna, Vrancea megye) tárgyalását, melyekről pedig már az 1935-ös atlaszok megemlékeznek. Úgy látszik, hogy az ilyen románok közötti torzsalkodások nem férnek meg a szerkesztők koncepciójával. Megemlítem azt is, hogy elég különös, hogy míg annyi energiát fektet az atlasz egyes ma román területek korábban is románnak feltüntetésébe, egy kis galíciai területet, Pokutiát, mely időnként tényleg Moldvához tartozott, mellőz ilyenként bemutatni. (Csak találgatni lehet, vajon miért, mert ez a terület a két világháború közötti Románia területén és ezzel az atlasz érdeklődésén kívül esett?)

Nem értünk, mert nem értünk ...

Nem most kellene szólnunk, de talán még nem késő. Szanaszét kóborol a nyáj. A magukat vezérkossá jelöltek a saját szénájukat rendezgetik. A fiatalok más legelőkre menekültek... Az eltévelyedetteket pedig friss füvekkel a vágóhíd karámjába csalogatják... Az öregek kopár fák képzelt árnyékában várják a csodát vagy a halált. 

   Pökhendi, gőgös, beképzelt, magamutogató, öntelt önjelöltek óriásfotói lepték el az útszéleket, ahol korábban luxusautókat vagy darált sertéshúst kínáltak. Egy hamis világfelfogást gerjesztő propaganda hazug politikai módszere egy erőszakkal leigázott területen csalással létrehozott országban.

   Reméltük, hogy mi ebből kimaradunk, mert jobb ilyenkor félreállni, mint együtt lelkendezni az elvakultakkal.

   Reméltük, hogy lesz magyar érdekképviselet, bár az MKP már megalakulásakor egy olyan téveszmére építette fel jövőképét, hogy bármi áron be kell jutnia a parlamentbe. Ehhez viszont össze kellett állni azokkal a hazudozókkal, akik elárulták a komáromi önrendelkezési kísérletet, azokkal, akik ki is mondták, hogy le kell mondanunk az önrendelkezés minden formájáról, és el kell fogadnunk az államhatalom hazug történelmi, politikai és társadalmi követelményrendszerét. Olyanokkal, akik nemzeti értékeink és érdekeink ellen való anyagias haszonelvű maszlaggal fertőzik a közgondolkodást.

   Reméltük, hogy legalább egy tömörülés vállalja a felvidéki magyarság jogos érdekeinek képviseletét.

   Reméltük, hogy az első kiábrándult felismerést követően a söpredék kitakarodása után valóban megtisztul az MKP ezektől a téveszméktől és módszerektől.

   Megfontolt határozottságot, felelős önállóságot, bátor kiállást és a Szent Korona népéhez hű érdekképviseletet reméltünk.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Baranya [XXXIII. rész]

Magyarország dunántúli megyéje a Duna és Drága képezte szögletben. Egykori határai északon Somogy és Tolna, nyugaton Somogy, délen Verőce és keleten Bács-Bodrog megye voltak. Délen a Dráva, keleten a Duna képezte természetes határát, alakja trapéz, kiterjedése 1918 előtt bő ötezer négyzetkilométer volt. Északi része hegyes, déli fele túlnyomóan lapályos.

    A lakosság 1891-ben háromszázhúszezer fő volt, fele magyar, harmincöt százalék német, tíz százalék szerb és horvát, a többi egyéb nemzetiségű. A magyarság a megye nyugati és déli részében lakott legtömegesebben, úgyszintén a délkeleti szögletben, északon a németséggel volt keverve. A németség többségben volt a pécsváradi és mohácsi járáson át a Dráva felé hózódó széles sávban, a szerbek Mohácstól délre a Duna és Dráva partján laktak, a horvátok csak kisebb szigeteken éltek Pécstől délre és keletre és Újbezdán táján.

    Baranya vármegye egyetlen városa Pécs volt, területe hét járásra oszlott: a hegyhátinak Sásd volt a székhelye, a baranyavárinak Dárda, a szentlőrincinek, pécsinek, pécsváradinak, mohácsinak, siklósinak a névadó település. A háromszázötvennyolc község közül ötezernél több lakos csak Mohácson (tizennégyezer) és Dunaszekcsőn (ötezerháromszáz) élt; kétezernél többen további húsz községben laktak.

    Az elősző századfordulón a megye hét éven felüli lakosságának egyharmada ugyan nem tudott írni-olvasni, de a tanköteles gyerekek közül már csak tizedannyian nem jártak a megye négyszázhúsz iskolájának egyikébe, ahol együttesen ötszázhatvanhét (iskolánként tehát inkább egy, mint kettő) tanító oktatta az elemi ismereteket. Felsőbb iskola Pécsen kívül csak Siklóson és Mágocson működött. Pécs általában az anyagi és a szellemi műveltség központja, a társadalmi élet és az üzleti tevékenység gócpontja volt, mellette a megyének egyik helye sem vergődött nagyobb jelentőségre.

    Története

    Kedvező éghajlati adottságainak köszönhetően a megye területe már az őskortól lakott hely. A római korban Pannónia (Pannonia Inferior, majd Valeria) provincia része, amely egy időre teljesen romanizálódott.

Bereznay András: A román történelmi atlaszról [II. rész]

    Csak az atlaszon végigvonuló, a mai viszonyokat visszavetíteni akaró különös történetfelfogással magyarázható a „Máramaros”, „Körösvidék” és „Bánát” kiírás. Ezek közül a fogalmak közül Körösvidéket az első világháború utáni román adminisztráció teremtette meg, és ugyanaz szülte Máramarost is, legalábbis az itt használatos értelemben. Máramaros megye persze már ekkor ill. sokkal korábban is létezett, de egyrészt ez lenne az egyetlen megye, amelyet a térkép feltüntet, másrészt az elnevezés itt más, annál nagyobb területre vonatkozik, érezhetően a IX.-XI. századi térkép „Máramaros földje” folytatásának szánva. Ami pedig a „Bánát” fölirat korhűtlenségét illeti, arról már a 32. térkép tárgyalásakor meggyőződhettünk.

    A 39/b oldal a kijevi állam című térképen teljes képtelenség most már nemcsak kiírás formájában szerepeltetni a románokat, hanem a Dunától a Dnyeszterig terjedő területen – a későbbi Havasalföldön és Moldován – összefüggően színezve területüket, annak kifejezett állítása nélkül ugyan, de az állami lét látszatát adni neki. A dolog már csak azért is különös, és meg kell, hogy erősítsem abban a gyanúnkban, hogy ismét az állítás nélküli sugallás egy formájával állunk szemben, mert ugyanez a térkép más, államba nem szerveződött népek esetében megelégszik azok nevének szállásterületükön szereplő kiírásával, szállásterületüket azonban egységesen színezetlenül hagyja úgy, ahogy ez egyébként a történelmi atlaszokban általában szokás. A románságnak e területén ily módon, mint kizárólagosan jelenlévő népnek feltüntetése ellentmondásba kerül nemcsak azzal a vitathatatlan ténnyel, amiről többek közt Lükő Gábornak Havaselve és Moldva népei a X-XII. században című, az Ethnográphia – Népélet 1935-ik számában megjelent írásából győződhetünk meg, hogy ti. ezidőtájt Havaselvén és Moldvában különböző török és szláv nyelvű népek, sőt magyarok is tanyáztak, hanem – egyebek között – 1951-ben Moszkvában a Glavnoje upravlenyije geodezii i kartografii által kiadott Atlasz Isztorii SzSzSzR I. részének 9. és 10. térképével is, mely szerint a tivercek szláv törzse moldovai területen a Prut és a Dnyeszter között élt, ezen fölül pedig maga Moldva a kijevi állam, majd annak széthullása után, a Szerettől keletre, Halics része volt.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Somogy [XXXII. rész]

A Dunántúlnak egykor legnagyobb vármegyéje a Balaton és Horvát Szlavónország között. Területe közel hatezerhétszáz négyzetkilométer volt, amely kilenc járásra oszlott, ebből a barcsit 1897-ben alakították ki a nagyatádi és szigetvári járásból. A vármegye egyetlen városa a székhely Kaposvár volt, mellette tizenegy nagy- és háromszáz kisközségben éltek az emberek. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen huszonkét településen laktak, legtöbben Kaposváron (tizenkétezer), Szigetváron (ötezer), Nagybajomban (négyezerhatszáz) és Barcson (négyezernégyszáz lélek). Somogy lakóinak száma 1891-ben háromszázharmincezer fő volt, ebből több mint százezer tizennégy éven aluli. A népesség évente több mint fél százalékkal gyarapodott. Anyanyelv szerint a lakosok kilencven százaléka volt magyar, hat százaléka német és bő három százaléka horvát. A németek az igali és szigetvári, a horvátok az utóbbi és a nagyatádi járásban laktak tömegesen.

    Ami a közművelődést illeti, a vármegye a millennium idejére szép fejlődésnek indult, bár állapota nem volt kielégítő. A hat éven felüli férfinépesség negyede, a nők harmada sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek közel tíz százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén kereken ötszáz iskola volt, közte két főgimnázium (Kaposváron és Csurgón), egy földművesiskola, nyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy állami tanítóképző intézet, két polgári iskola és bő négyszáz elemi népiskola, továbbá hetvennégy kisdedóvó intézet és két emberbaráti intézet.

Bereznay András: A román történelmi atlaszról [I. rész]

A Szózat havilap többször is hírt adott arról a botrányos, történelemhamisító, a magyarság Kárpát-medencei szerepét eltagadó gyakorlatról, hogy a trianoni összetákolt utódállamok hogyan próbálják átformálni elszlovákosítással, elrománosítással vagy éppen az új ukrán nyelvtörvénnyel a múltat. A legutóbbi erről szóló hírünk 2019. januári, ami a Főlapunkon olvasható. Hogy ez a gyakorlat nem egyedi, azt az alább olvasható elemzés bizonyítja. Világos és egyértelmű ezek alapján is, hogy a műállamok sohasem akarták-akarják betartani a trianoni és párizsi békediktátumokat, a több mint ezer éves magyar múltat végképp el akarják törölni minden, akár nemtelen eszközökkel is. Az alábbi összefoglaló arra is jó példa, hogy a románok folytatólagosan, társadalmi berendezkedésüktől függetlenül milyen megbízhatatlanok bármilyen történelmi tények állításánál vagy szerződéskötéskor, ha érdekeik úgy kívánják, hisz Erdély Romániához való csatolását megalapozó, úgynevezett 1918. „gyulafehérvári nyilatkozatban” az általuk ott leírtakat sem tartják, sohasem tartották be…

    A kommunista diktátor Ceaușescu rezsime tákolta össze azt az 1971-ben, a Didactica si Pedagogica Kiadó Bukarest Atlas Istorica címen 132 térképoldalas történelmi atlaszt, mely a világtörténelmet a neolitikumtól az elkészülés időpontjáig igyekszik bemutatni. A térképekhez 32 oldalon kartográfiatörténeti illusztrációk járulnak, végül részletes /az atlaszban szereplő összes helynév minden változatát feltüntető/ névmutató zárja a munkát.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Vas [XXXI. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik, területe 5035,31 km2. Földalakulatára nézve a vármegye két részre osztható, kisebbik fele lapály, mert a kis magyar alföld vagy pozsonyi medence része, nyugati része ellenben hegyes-dombos s különösen az ország határán tetemesebb magasságig emelkedik. A vármegye hegységei mind az Alpok rendszeréhez tartoznak, s három csoportra oszlanak: legmagasabbak a vármegye északnyugati részén emelkedő hegyek, melyek egyfelől a csoportos alakulatú, s a szerpentin felépítése által jellemzett Borostyánkői hegycsoportra, másfelől az ettől a vágodi nyereg által elválasztott gerinces kifejlődésű Kőszegi hegységre oszlanak. Utóbbinak legkiválóbb emelkedései az Írottkő a Dunántúl legmagasabb pontja, a Szarvaskő és a kőszegi ezredéves emléktorony által koszorúzott Óház. Ezen, tövükben kitűnő szőlőktől övezett jelentékeny hegységeket a Pinka völgye választja el a vármegye második, de már jóval kisebb hegycsoporttól, a Németújvári hegycsoporttól. Ez egy messzire szétterülő és sokfelé elágazó dombvidék, mely legömbölyített tetőivel s kevésbé meredek, részint erőd, részint felszántott legelőivel lényegesen elüt az előbbi hegységtől. Legmagasabb csúcsai az Óvár feletti Vashegy és a németújvári Kúphegy. A Rába völgyén túl a még alacsonyabb Dobrai hegycsoport vagy dombvidék terül szét.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Zala [XXX. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik, területe 5121,63 km² volt.Igen kises vármegye volt, melyben hullámos dombvidék és magasabb hegyvidék tágas völgyekkel és termékeny rónával találkozik. Északkeleti részébe benyúlnak a Bakony déli ágai, melyekhez a nagyrészt magányos bazaltkúpokból álló balatonvidéki hegyvidék csatlakozik. Ennek jelentékenyebb kúpjai a Badacsony, Gulácsi hegy, Szigligeti csoport, Szent György-hegy, Haláp, Tóti hegy, Hegyesd, Csobánc, és a legmagasabb az Agártető, mely már a tulajdonképpeni Bakonyba képezi az átmenetet. Nyugat felé egy elkülönült dombcsoport terül el, benne a Tátika és Rezi romjaival koszorúzott hegyek. A Zala kanyarulata és a Sárvíz-csatorna közt számos völgytől hasított alacsonyabb dombvidék emelkedik, míg a Sárvíz, illetve Valicka-csatorna, a Zala folyó felső folyása, a Kerka és Valicka patakok közt a Göcsej terül el. A Kerkától nyugat felé tágas róna következik, melyből az alsólendvai dombvidék emelkedik ki. E róna Mura-Szerdahely táján átmegy a Mura és Dráva közti termékeny és sűrűn népesített síkságba, a Muraközbe, mely viszont kelet felé a Sárvíz és Nagy-csatorna, valamint a Zala folyó lapályával függ össze. Ugyancsak lapályos a vármegyének legészakibb, a sümegi és szentgróti domboktól északra elterülő része is.

Wass Albert: [Az elfeledett karácsony szellemében…]

Ideje, hogy emlékezzünk: Karácsony nem Santa Claus, nem színes papírba csomagolt ajándék, cicomás bolti kirakat, arany, ezüst és gyémánt csillogását utánzó olcsó festék és üveg. Karácsony még csak nem is a karácsonyfa, a maga plasztik-fenyőivel, sziporkázó villanygyertyáival, aranyzsinóron csüngő angyalaival. Mindez a valóságban nem egyéb, mint egy emlékezés, amit aprópénzre váltott föl idő során az emberiség kalmárszellemében mindenben hasznot kereső praktikuma.

    Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Egy új világnézet, egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet mint gyógyító, jóvá tevő, sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.

    Szinte kétezer esztendő eltelt azóta, de az emberiség állásfoglalása a szeretet tanával szemben vajmi keveset változott. Templomok épültek ugyan a szeretet vallásának tiszteletére, s a civilizált világ urai illedelemből el-eljárnak ezekbe a templomokba. De tetteik fölött továbbra is a gyűlölet uralkodik, akárcsak a kőkorszak idején. Gyűlölet melléktermékei: félelem, irigység, bizalmatlanság, elfogultság, káröröm, önzés, gonoszság kötözik gúzsba az emberiség lelkét, bénítják tehetetlenné a jó szándékok csíráját, s kényszerítik rabszolgaságba az emberek millióit.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Veszprém [XXIX. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik, területe 4166 km². A vármegye közepe táján a Bakony emelkedik, mely annak legnagyobb részét borítja. E hegység északkelet-délnyugat irányban terül el, és legnagyobb melekedései a Kőröshegy, Somlóhegy, Feketehegy, Papodhegy és Köveshegy, valamint a Kabhegy. Észak és dél felé kisebb-nagyobb völgyek nyílnak. A Bakonytól nyugatra a Marcal folyó felé tágas róna terül el, melynek hullámos keleti szegélye átmegy a kis magyar alföld alacsony rónájába. E róna déli részben a boráról híres Somlyó magányos kúpja emelkedik. A vármegye délkeleti része a Balatonon túl ismét hullámos lapály.

    Vizei közül a Balaton tó csak északi csücskével nyúlik be a vármegye területére, és kifolyása a Sió Somogy vármegye felé a határt képezi. A Bakonyban számos kisebb folyócska ered, így a nyugati határt jelölő Marcalba folyik a Hajagos, Bittva, Tapolca és Gerence, míg Bakonyér és Csuha már a Duna közvetlen mellékvizei. A vármegye keleti részében ered a Gaja, közepe táján a Séd és a dél felé folyó Eger patak. Mocsarai csekély kiterjedésűek, leginkább a Marcal mentén.

    A lakosság száma 1891-ben 215,280 lélek volt, ezenkívül a vármegyében állomásozott 507 katona is. A lakosok közt 177,073 (82,2%) magyar, 35,962 (16,7%) német és 1971 tót volt. A vármegye a közepes sűrűségű vármegyék közé tartozott.

Mihályi Molnár László: Így csinálják a népeket és az országokat az uzsorások!

Csehszlovákia megalakítása

Kedden államünnep, munkaszüneti nap, az üzletek sem nyitnak ki. A Felvidéken, vagyis a Magyar Királyság, a Szent Korona Országának idegenek által 1920 óta megszállt északi részén.Miért is?
Utánanéztem, és rádöbbentem, hogy ahogyan eddig tudtam és tanítottam, hogy 100 ÉVE SZÜLETETT MEG A SZLOVÁK NEMZET. Nem evolúció, hanem deklarálás útján. 100 ÉVE DEKLARÁLTÁK A SZLOVÁK NEMZETET. Ennek van ünnepe. Vagyis KINYILATKOZTATÁS útján keletkezett?!!!
       Bár itt úgy tanítják, hogy a szláv elődeik már a 4 - 5. században is itt voltak, de akkor a hunok, majd a kvádok és avarok lakták ezt a területet. Bár egyáltalán nem kizárt, sőt valószínű, hogy a magasan fejlett hun szövetség szláv szolganépeket is hozott vagy sodort be magával a Kárpát-medencébe, akik beolvadtak ebbe a konglomerátumba (370 és 460 közötti időkben Bendegúz és Attila idején). De Székelyföldön egyértelműen nagy hun népesség maradt meg, amit már több helyen bizonyítottak. Az Avar (hun származék) Kaganátus idején ismét jönnek szláv szolganépek, amelyeket a szállásterületeiken alkalmaznak, és itt már jelentősebb a népesség száma a déli területeken (szerbek és horvátok elődei). Avar majd honfoglalónak nevezett árpádi magyarok ekkortájt találkoznak keresztény hittérítőkkel (bár a Kárpátokon kívül is !), és az egyes erre utaló jövevényszavaink nem északi, hanem délszláv eredetűek.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Fejér [XXVIII. rész]

Magyarország dunántúli részében a Duna jobb partján fekszik, területe 4156 km². Felülete északi részében hegyes, déli részében dombos és lapályos. Északi részét a Vértes-hegység borítja, melynek gerinc e részben a vármegye határát képezi. Legjelentékenyebb emelkedései a Mór feletti Csókahegy és a vármegye legészakibb részében emelkedő Nagy-Somlyó várhegy, míg egyéb magassága a 300 métert nemigen haladja meg. A hegység keskeny völgyei dél felé a csákvári lapályra nyílnak, ezen túl a székesfehérvári és velencei dombok terülnek el, melyek a Velencei tő felette Meleghegyben 352 méter magasságig emelkednek. Északkelet felé a Váli völgyön túl a nagy kőbányái által jellemzett dombvidék ágazik szét, mely végső nyúlványait Torbágyig és Budafokig bocsátja. A vármegye északnyugati részében a móri völgy a Vértestől a Bakony végső keleti nyúlványait választja el, melyekben az isztiméri Somhegy és Sárberek, valamint a Baglyas a jelentékenyebb emelkedések. A Sárréten és a Velencei tavon túl elterülő lapályt csak apró dombsorok és csoportok tarkítják, melyek leginkább északnyugat-délkelet irányban húzódnak s átlag 140-160 méternél nagyobb magasságot nem érnek el. A Duna legközelebbi melléke, az Ercsi és Adony közti öböl ereszkedik száz méteren alul, valamint a Sárvíz csatornájának völgye. E lapály talajában a lősz az uralkodó, a Duna és a csatorna mentén alluvium, továbbá dél felé homok található.

    Fő folyóvize a Duna, mely Érdtől Kis-Apostagig a vármegye keleti határát képezi, s egész hosszában hajózhatómelyen élénk forgalom zajlik. Nagyobb mellékvizei a Vértesben eredő Zámori patak, Szent László víz és Váli víz, valamint a Sárvíz, mely a móri patak és a Séd vízrendszerét egyesíti magában. A vármegyének egy nagyobb állóvize van, a Velencei tó, mely a hozzá csatlakozó Nádas-tóval együtt mintegy 40 km² területet borít el, s szárnyasokban bővelkedik. A Velencei tó a csákvári posványos lapályon eredő vizeket veszi magába, s lefolyása nincs.

Páncélos Mihály: A rutén kérdés

Az első bizonyítható rutén beszűrődés a tatárjárás korára esik, amikor IV. Béla befogadta a hozzá menekülő Rotiszláv herceget, Csernigov nagyfejedelmének fiát. Hodinka Antal rutén történész Leszna és Csemerje községeket említi, mint az első betelepüléseket, amiről egy 1254-ből származó okirat tanúskodik. A XIV. század folyamán Korjatovits Tódor, Podolia fejedelme kapott menedékjogot a magyar királytól, aki néhányezer harcosával Munkács környékén telepedett le. Ő alapította az első görögkeleti monostort Magyarországon.

    A rutének betelepülése a XV. és XVI. század folyamán kezd nagyobb arányokat ölteni, amikor királyaink megszüntették a gyepürendszert és a földesurak az ott kiosztott birtokokra a hegyeken túlról telepítettek be munkásokat, akik elégedetlenkedve a lengyelországi viszonyokkal tömegesen érkeztek új hazájukba. De nagyon sok nomád pásztor is beszivárgott a biztonságosabb magyar területre, annál is inkább, mert a betelepült rutének mentesek voltak a dézsma fizetése alól és más kedvezményekben is részesültek.

    A rutének több csoportban és különböző időben önkéntesen érkeztek mai hazájukba és önként ismerték el a Magyar Szent Korona uralmát. Azért a ruténekről, mint Kárpátalja őslakóiról beszélni a történelmi ismeretek teljes hiányának, vagy egyszerű politikai propagandának lehet nevezni.

    A rutének betelepülésük óta mindig kivették részüket a magyarság küzdelmeiből. Rákóczi szabadságharcakor is egységesen álltak a fejedelem oldalán. Ekkor kapták a „gens fidelissima” jelzőt. A XIX. század nacionalista túlzásaival nem találkozunk a rutének között s a pánszláv eszmék sem tudtak tért hódítani közöttük. 1848-ban a ruténség volt az egyedüli nemzetiség, amelyik nem lázadt fel a magyarság ellen, hanem hűségesen kitartott a magyarság oldalán.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Komárom [XXVII. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik a Duna mindkét partján, mely a vármegyét kettévágja, terülte 2944 km². A vármegye legnagyobb része lapályos, csak kelti és déli részében emelkednek magasabb hegyek. A Duna két partján elterülő lapály a kis magyar alföldhöz tartozik, magában foglalja a Csallóköz keleti részét, mely a Nyitra mellékével együtt nagyrészt mocsaras, árvizeknek kitett mélyföld. Déli részében hullámos dombvidékbe megy át, mely a Vértes-hegység felé lassankint emelkedik, maga a Vértes-hegység a déli határt alkotja, legmagasabb pontja a Körtvélyes-tető 481 méterrel. Ez a nagyobbára erdős és több várrommal (Vitány, Gesztes, Gerencsér, Szentkereszt) ékesített hegységtől az Általér völgye választja el a tatai hegység alacsonyabb dombvidékét. Az Általértől keletre, a Vértestől a gallai és a szaári völgyeken túl a Gerecse-hegyég emelkedik. Legmagasabb csúcsa a Gerecse 633 méterrel, mely a vármegye határának közvetlen közelében, de már Esztergom vármegye területén van. A hegységet kőbányák tették ismertté. A Duna balpartján emelkedő dombvidék a 287 méter magasságot nem haladja meg.

    Folyóvizekben a vármegye gazdag volt, a Duna nyugat-kelet irányban mintegy 60 km hosszúságban hasította ketté. Komáromnál ömlött bele az érsekújvári vagy Kis-Duna, mely Gutától kezdve, ahol a Vág ömlik belé, a Vág-Duna nevet viselte. Közvetlenül Komárom városa fölött ömlik belé a mocsaras mellékű, kanyargós Nyitra folyó. Jobb felől a Dunába csak kisebb vizek ömlenek, ilyen a Concó, Általér, azonban nagyobb számban vannak tavak, legjelentősebbek voltak a tatai Nagytó, a Mocsa melletti Kerektó, az Asszonytó és a Nagy-Igmánd melletti Majortó.

Major Zoltán: Trianon és re-víziója

        Hatalmi politika és nemzetközi jog feloldhatatlan ellentétéről

        (1920-1940)

    „A revízió távolban fénylő csillag, amely felé ma minden magyar arca bizakodva fordul, s amely, törhetetlen hitünk szerint, éppen úgy mutatja a feltámadáshoz vezető utat, mint ahogy a keleti bölcseket is elvezette annak idején Betlehembe. De miként földön való jártunkban reményeink csillaga, mely felé törünk, csak a legfőbb irányt mutatja és ügyességünkön, képességeinken múlik, megtaláljuk-e a járható utat, avagy eleinte töretlen, fölös időt és energiát pazarló mellékösvényen kell bukdácsolnunk a végső cél, a revízió felé, egyetemes érdek, hogy a lehetőség szerint és közös erővel elhárítsuk azokat az akadályokat, amelyek bennünket a járható úttól eltávolítanak.”

(Radisics Elemér)

A szuronyokra lehet támaszkodni, de nem lehet rajtuk ülni, ezért a győztes háborút mindig okos békével kell befejezni. A tárgyszerű, sallangmentes bölcsesség, amelyet az idézett passzus tartalmaz, a háborúzás és békekötés mesterétől, Bonaparte Napóleontól származik. A hideg hang mellett hallgassuk meg Napóleon külügyminiszterének, Telleyrandnak vitriolba mártott szavait: De mit keres itt a nemzetközi jog?

    Amikor a párizsi – és nem Párizs környéki – békéket, köztük elsősorban a trianoni békét és annak következményeit vizsgáltuk, szüntelen a fenti két gondolat jutott eszünkbe. Egyáltalán lehet-e ezt a zavarba ejtően ellentmondásos békeszerződést szerződésnek nevezni? Nem véletlenül hívták a német békével együtt karthágói békének. Az ókori rómaiak szereztek ugyanis békét úgy, hogy az ellenfelet érdemben nem hallgatták meg. A győztes hatalmak a megértő jogi béke helyett a diktált, imperialisztikus, igazságtalanul büntető, felületesen jutalmazó béke megalkotását választották.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Győr [XXVI. rész]

Magyarország dunántúli részében, a Duna jobb- és csak igen csekély részében annak balpartján elterülő vármegye volt, területe 1381 km². A vármegye legnagyobb része mély fekvésű lapály, melybe csak dél felől nyúlnak be alacsony dombsorok. A lapály, mely a Kisalföld része, a Duna mentén legmélyebb fekvésű, s ezt a részét három folyamköz, illetve sziget képezi. Legészakibb a Duna balpartján a Csiliz folyóig elterül a Csilizköz, tőle délre az Öreg Duna és a Mosoni Duna közt a Szigetköz, míg a Rábától és Rábcától körülfogott lapály a Tóköz nevet viseli. A Dunától és Rábától délre elterülő lapály általában magasabb fekvésű, s ezért szárazabb és termékenyebb. Dél felé a Bakony legészakibb tagját képező szent mártoni dombcsoport foglalja el, melynek legmagasabb csúcsai a Szent Pálhegy (318 m.) és a Magoshegy (315 m.). A vármegye talaja a Rába és Rábca közti vidéken alluviális völgytalaj, keleti felében a lösz uralkodik, melyet helyenként homokos és tőzeges talaj vált fel.

    Folyóvizekben a vármegye túlságosan gazdagnak mondható. Főfolyója az Öreg Duna, mely északnyugat-délkelet irányban hasítja a vármegye legészakibb részét, Gönyőnél veszi fel a rendívül kanyargós folyású, de egységes medrű Moson- vagy Kis-Dunát, mellyel a szigetközt képezi, míg baloldal felől már Szőgyével szemben ömlik belé a Csiliz. A Kis-Dunába Győr város területén ömlik bele a Rába, mely Ó-Malomsok táján éri el a vármegye határát. A vármegyét északon a Rábca határolja. A három folyó összeszögelléséből keletkezett folyamközökben fekszik maga Győr városa. A Rábába Ikrényen alul ömlik a vele párhuzamos folyású Marcal, mely A Sokoróaljának s szentmártoni dombvidék vizeit, a téti Bakonyfolyás, a Bakonyér, a Sósosér veszi magába, míg a vármegye keleti részének patakjait, a Pánzsaér és két Bakonyér részint a Rábába, részint a Dunába ömlik.