A történelmi Magyarország 64 vármegyéje, Ugocsa [XIV. rész]

Ugocsa vármegye hazánk északkeleti részében volt. A vármegye nagy része túlnyomóan síkság volt. A keleti részére, a Tisza folyó bal partjára benyúlt az Alföld, míg a folyó jobb partján kisebb hegység, a Nagyszőlősi-hegység feküdt. Legfontosabb folyója a Tisza. Északról Bereg vármegye, keletről Máramaros és Szatmár, délről Szatmár vármegye, nyugatról pedig Bereg és Szatmár vármegyék határolták.

    Területe 1190,63 km² (1910-ben 1213 km²) volt.

    A vármegye nyugati része lapályos, csekély 120-130 m. tengerfeletti magassággal; keleti része azonban hegyes. A Tisza jobb partján a nagyszőlősi hegycsoport emelkedik, melynek legnagyobb magassága 878 méter, míg nyugati végbástyája a Nagyszőlős fölötti Feketehegy, melyen Ugocsa várromjai állanak, csak 368 m. A Tisza bal pártján hasonlóképpen tetemesebb emelkedések vannak, melyek az Avas hegységhez tartoznak s a vármegye területén 827 méternyi magasságot érnek el. E hegység végső nyúlványaiul tekinthető a Gyula- és Tamás-Váralja fölötti dombvidék, valamint a Kis-Gérce melletti dombok, melyek messzire vannak a síkságra előre tolva. Folyóvizekben a vármegye aránylag gazdag. A Tisza kelet-nyugati irányban hasítja a vármegyét, Királyháza mellett lépvén ki a rónára, melyen több ágra oszlik. A vármegye nyugati határán veszi magába a vele egyközű folyású Batár patakot. Északi részét a Borsova és Szalva, déli részét a Túr vize öntözi; partjaik helyenként mocsarasak, leginkább a Borsova mentén, ahol a Fekete-Eger mocsár nyúlik át.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje, Hajdú [XIII. rész]

A Tisza jobb partján, az Alföldön leterülő megye területe háromezernégyszáz négyzetkilométer volt, éppen átlagos. Földje teljesen sík lapály, mely keletről nyugat felé lassan ereszkedik alá. Debrecen és Hadház táján helyenként 150 méterig emelkedik, középső része átlag 110-120 méternyire van a tenger felett, a Tisza felé pedig 90 méterig száll alá. A Tisza csak a vármegye északnyugati határát érintette, így egyetlen nagyobb folyóvize a Hortobágy volt.

    Hajdú lakóinak száma 1891-ben százkilencvenezer fő volt, kilencvenkilenc százalékuk magyar csak ezer német és néhány száz egyéb nemzetiségű. A magyarság a vármegye régebbi német (Balmazújváros) és rác lakóit teljesen asszimilálta. A vármegye három járásra oszlott, ezek azonban együttesen is csak a kisebb felét tették ki, mert a városok, mindenekelőtt Debrecen járásnyi saját határ felett rendelkeztek. Ráadásul az úgynevezett központi járás nem is alkotott egységes területet, hanem Debrecen határa körül hat egymással nem érintkező darabból állt. Hajdúban egy szabad királyi város (Debrecen) és három rendezett tanácsú város volt (Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló). A községek mind igen népesek voltak, csak egynek lévén ezernél kevesebb lakosa.

    Hajdú közművelődési állapota a kor viszonyaihoz képest kedvezőnek volt mondható, a tanköteles gyermekek közül csak hét százalék nem járt iskolába, s az írni-olvasni nem tudók aránya a lakosság negyede körül mozgott. A vármegyében volt két felső tanintézet (debreceni református kollégium papnevelő intézettel), öt középiskola, tizennégy különféle szakiskola, a tanítóképző, számos elemi és népiskola, továbbá hét kisdedóvó.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje Gömör és Kishont [XII. rész]

Az egykori Felső-Magyarországon elterülő megye, melynek területe négyezerháromszáz kilométer volt, az átlagosnál kissé nagyobb.

    Gömört önálló néprajzi tájegységként is számon tartották, amely sajátos kultúrájáról és nyelvjárásáról volt ismert. A Felső-Magyarország elnevezésről tudni kell, hogy ez a hódoltság alatt született kifejezés az egykori királyi Magyarországot osztotta ketté, Alsó-Magyarországnak tehát a későbbi Felvidék nyugati, Felső-Magyarországnak a keleti felét nevezték. A vármegye 1883-tól egy időre elhagyta nevéből a Kishontot, de később ismét visszavette.

    Gömör vármegye hat járásra oszlott (garamvölgyi, rimaszombati, nagyrőcei, rozsnyói, tornaljai, rimaszécsi), s volt benne öt rendezett tanácsú város (Rimaszombat, Rozsnyó, Dobsina, Jolsva és Nagyrőce), tíz nagyközség és kétszázhatvanhat kisközség. A községek általában kicsinyek voltak, kétezernél többen csak tizenkét községben laktak. A legnépesebb település a vármegye székhelye, Rimaszombat volt ötezerötszáz lakossal.

    A lakosok száma 1891-ben százhetvenötezer lélek volt, mely szám 1918-ra százkilencvenezerre gyarapodott, de Gömör így is az egykori Magyarország legritkábban lakott vármegyéi közé tartozott. A lakosok bő fele volt magyar, negyven százaléka szlovák, öt százaléka német, kevés egyéb nemzetiségű.

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bízzák a maga belső erőire a középső Duna-völgyet!

    A magyar egyéniség épen maradása nyilván párhuzamosan történt a Szent István-i birodalom egyéb népi egyéniségeinek megmaradásával.

    Kétségtelen azonban, hogy elsősorban a magyar birodalom e különös belső összetétele s a magyar fajta és nemzet különös szellem, birodalomszervező ösztönös módszerei voltak legfőbb döntő okai annak, hogy sem a szorosabb értelemben vett Magyarországon, még kevésbé a szélesebb Szent István- birodalom határai között nem történt meg a különböző fajták nagyobb arányú összeolvadása. Az is bizonyos, hogy ezt a fejlődést nagyban elősegítette a magyarság számának aránylagos összezsugorodása Mátyás király óta, későbbi mérhetetlen vérveszteségei nyomán.

    Valójában mindegy, milyen okok eredménye a Duna-völgynek s benne még a szorosabb értelemben vett történelmi Magyarországnak is, néprajti tarkasága. Elég a tény maga, hogy a gondolkodó magyarok és nem magyarok lelkében fölvetődjék a kérdés – miért jelentene okvetlenül egyben valaminő kisebb értékűséget is ez a tarkaság? Hogyan – sorakozik a másik kérdés –, hát egy százmilliónyi, alapjában véve értékes, az emberiség és Európa számára már eddig is nagyjelentőségű és még sok szellemi eredeti teljesítménnyel adós, de csak kissé szerencsés körülmények között e tekintetben könnyen „fizetőképessé is váló” roppant tömeg, mely egy földrajzilag és történelmileg együvé tartozó területen együtt él egy évezred óta, arra volna kárhoztatva, hogy világ végéig kiszolgálója legyen más, kívülről jelentkező s esetleg valójában kisebb számú hatalmasságoknak?

Cságoly Péterfia Béla: Néhány gondolat a Gyóni Géza emlékév lezárásaként

Amikor Valentyik Ferenc dabasi helytörténész megkeresett, segítsek abban, hogy havilapunkkal közösen méltó emléket állítsunk még több versének közlésével Gyóni Gézának, nem gondoltam, ez a drótposta üzenet eszmei és tartalmi alapjaiban is megerősíti a Szózat világhálós újságunkat. Miért is? Mert ennek a lassan-lassan a feledés homályába került, tragikus sorsú költő emlékének feltámasztásával, akit a jobbára egyetlen verséről [Csak egy éjszakára…] ismert az irodalomkedvelő Olvasó, [ráadásul az is kiderült, a főszerkesztő is gyenge kettesre áll „Gyóniból”] hirtelen egy más, a magyar, az első világháború előtti és közbeni líránkra nyit egyre messzebbre tekintő látóhatárt
    Bár Gyóni néhány versét már a felkérés előtt közöltük, kiderült, hogy milyen gazdag fordulatokban bővelkedett a Dabas- gyóni Áchim Mihály evangélikus lelkész fiának, a költő-újságírónak életútja, mely 1917. június 25-én zárult[de csak a földi létben] elhunytával egy szibériai fogolytáborban. Versei és élettörténete örök mementóul szolgál-, szolgálhat. Valentyik Ferenc döbbenetesen aprólékossággal megszerkesztett könyvéből nemcsak részletes információhoz ,  az összes Gyóniról szóló írásokhoz és versekhez jutottam, nemcsak precízen követhettem a költő életútjának mindennapjait, hanem kiderült újabb, más szerzők műveihez is kapcsolódik ez a rögös életút, áttételesen az első nagy világégés eseményeihez.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Heves [XI. rész]

Hazánk tiszáninneni részének egyik vármegyéje volt Eger székhellyel, területe háromezerkilencszáz négyzetkilométer, mely hat szolgabírói járásra oszlott, és két rendezett tanácsú város volt benne. A községek általában véve népesek voltak, a két város után legnépesebb Tiszafüred nyolcezer, Heves bő hétezer, Hatvan hétezer, Pásztó és Poroszló ötezer lakossal. a megyét az előző századfordulón kereken kétszázötvenezren lakták, évente több mint egy százalék szaporulattal. Nemzetiségre nézve a legmagyarabbak közé tartozott, lakói kilencvenkilenc százaléka volt magyar, mellettük néhány száz német és szlovák. Heves északkeleti részében, a Mátra tövében palócok laktak.

    A megye földje északon hegyes, délen egészen sík. Főhegysége a Mátra, mely a Zagyva mentén emelkedő Pásztói hegységgel kezdődve eleintén délről északra húzódik, majd a Muzslai-tetővel (803 m) hirtelen irányt változtat, s erősen kanyargó gerincével a Tarna völgyéig, egészben véve kelet-nyugati csapást követ, főcsúcsával jelentékeny magasságot érve el (Kékes 1010 m, Nagy-Gallya 963 m). Az Eger völgyén túl emelkedő Bükk-hegység hirtelen tetemes magasságra emelkedik, s bár zöme Borsod vármegye területére esik, Hevesben is 932 méteres (Tarkő) magasságot ér el.

Hangay Sándor: Kik döntik meg Trianont?

Egy országnak leghűbb tükre mindig a társadalma. Ha a társadalom karaktere egészséges, az ország boldog, művelt, gazdag. Ellenkező esetben beteg és vele együtt sorvad a jólét, az önérzet, az erkölcs. Szóval mindaz, amit nemzeti organizmus alatt értünk.
   Azt hiszem senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy társadalmi életünk hullafoltoktól éktelen. Erkölcsi érzékünket aláásta a pénz. Az Úr imájának mindennapi kenyerét most húzza ki szánkból az egyre növekvő drágaság és utolsó koldus rongyainkat szedi le rólunk az adó.
   Eddig legalább azzal kendőztük lezüllött úri magunkat, hogy Kelet-Európában szellemiekben mi vezetünk. A szépirodalom, tudomány és a művészetek ezerszínpompás délibábján ringatózott lelkünk, mint mákonytól az éhes gyomor. Végre ma már ezt az utolsó illúziónkat is fel kell áldoznunk Trianon Moloch-oltárán.
Megértem, hogy adóval tesznek tönkre bennünket. Megértem, hogy mindenről, ami azelőtt kedves és drága volt szívünknek le kell mondani. Megértem, igényeink állati nívóra való süllyesztését is, ha csak ezeknek a keserves lemondásoknak árán építhetjük föl jövőnket újra.
   De bocsánatot kérek, a jövő érdeke semmiesetre sem kívánhatja a lelki analfabétizmus szabadalmazott tenyésztését. Az iskola, a mi korunkban még gondoskodó melegágya volt az emberpalántáknak. 

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Borsod [X. rész]

Hazánk volt tiszáninneni kerületének egyik megyéje a Tisza jobb partján. Kiterjedése kerekítve háromezer-ötszáz négyzetkilométer volt. A lakosság száma 1891-ben kétszáztizenhétezer lélek volt, mely 1910-re kétszáznegyvenezerre szaporodott. Nemzetiség szerint a megye lakosai közül kilencvennégy százalék volt magyar, négy és fél százalék szlovák és másfél százalék német. A megye hat járásra oszlott, egyetlen (törvényhatósági jogú) városa, egyben székhelye Miskolc volt.

    A községek közt volt negyvenhét nagyközség és százhuszonkilenc kisközség, általában véve középnagyságúak. Kétezernél több lakosa tizenháromnak volt, a legnépesebbek Mezőkövesd tizenháromezer, Diósgyőr hatezer-ötszáz, Mezőcsát ötezer és Mezőkeresztes négyezer lakossal.

    Borsod északi és nyugati része túlnyomóan hegyes, keleti és déli része termékeny róna. A megyét északnyugati-délkeleti irányban a Sajó folyja keresztül, melynek jobb partján a Bükk-hegység terül el.

Egy nagy élet közelről, páter Bangha Béla SJ.

- Nyitrától az örökkévalóságig -

Hetvenhét éve hunyt el páter Bangha Béla SJ [*Nyitra, 1880. november 16. – †Budapest, 1940, április 29.] szerzetes, 1895-ben lépett a jezsuita rendbe, 1909-ben szentelték pappá. (1)

    A rákosista-kádárista kommunizmus idején azért agyonhallgatott és „klerikális reakciósnak, antiszemita fasisztának” bélyegzett szerzetes, mert Ő volt Magyarország sajtóapostola”, és „a Trianon utáni keresztény Budapest szellemi atyja, legenergikusabb kialakítója” [Szekfű Gyula], a magyar keresztény sajtót szinte egy személyben megteremtő és összefogó. Katolikus hitszónok, a magyar kultúra apostola, aki tevékenységének újbóli megismerése mindmáig sajnálatosan várat magára 27 évvel a rendszerváltás utáni magyar-keresztény közvéleményben. Bangha Bélának elévülhetetlen és elvitathatatlan érdeme marad meg századok múlva is, hogy a katolikus sajtó gondolatát elindította hazánkban a liberális, tradíció és vallásellenes vörös mocsokkal fertőző legnehezebb időkben, és a legválságosabb körülmények közepette is működtette.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Zemplén [IX. rész]

Hazánk északkeleti részében fekvő vármegye volt, területe hatezer háromszáz négyzetkilométer, lakónak száma 1891-ben kereken háromszázezer lélek. Népessége csak lassan növekedett, elsősorban az Amerikába való kivándorlás miatt. A lakosok közel fele volt magyar, harminchat százaléka szlovák, tíz százaléka rutén és öt százaléka német. Felekezet szerint vegyes megye volt, bő egyharmad lévén római katolikus, közel egyharmad görög katolikus, húsz százalék református, tíz százalék izraelita és két százalék evangélikus.

    Zemplén vármegye tíz járásra oszlott, városa a millenniumkor nem volt, a lakók huszonnégy nagy- és négyszázharminc kisközségben éltek. A községek általában kicsinyek voltak, kétezernél többen csak huszonkettőben laktak. A legnépesebbek voltak a székhely Sátoraljaújhely tizenháromezer, Sárospatak bő hatezer, Tokaj ötezer, Nagymihály négyezerötszáz, Szerencs és Tőketerebes négyezer lakossal.

    A vármegye közművelődése nem volt kedvező, a lakosság fele nem tudott sem írni, sem olvasni, és a tanköteles gyermekek harmada nem járt iskolába. A vármegyébe összesen közel ötszáz tanintézet volt, közte egy jogakadémia és egy hittani intézet, két gimnázium, egy vincellérképző intézet, tizenegy ipari és kereskedelmi iskola, egy tanítóképző intézet, egy polgári iskola, több mint négyszáz elemi népiskola, huszonnégy kisdedóvó és egy börtöniskola. Nevezetes intézet volt a homonnai műfaragó-iskola. A szellemi élet Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen központosult.

Mezei Gábor: Magyarok énekelnek

Este, hivatali munka, irodazárás, napi elfoglaltság után, kissé fáradtan, de lelkesedéssel és csillogó szemmel jönnek össze az énekkar tagjai, férfiak és nők, fiatalemberek és leányok a próbára. A szűk pozsonyi utcák valamelyikének egyik házában, hol itt, hol ott, ahogy adódik, és ahogyan a lehetőségek megengedik. Nem könnyű dolog az, ebben a felforgatott, zaklatott világban időt szakítani még az ilyen tevékenységre is. Idegek kellenek hozzá meg akarat és egy nagy adag idealizmus. Összeállnak a férfiak vagy a nők, előveszik a kottát, a karnagy emelt kézzel megadja a jelt a kezdésre, felhangzik az ének, a dal.

    Odakint rikkancsok futnak végig az utcán az esti lappal, amely tele van nagy eseményekkel. S nagy események történnek idebenn is a nők és a férfiak lelkében, amikor száll ajkukról az ősi, a primitív, népi dal, a meztelen ének, amelynek csírája talán még valahol Ázsiában fogamzott meg. A lelkek megfürdenek a népiség forrásában, az arcok kigyulladnak, önmagára talál mindenik ezen a hétköznapi énekkari próbán. Nem danászás folyik itt, dalárdázás török imával, szerenáddal, hatásos tremolókkal, sem cigányos kocsmai magyar nótázás, hanem több és jobb: kultúrmunka.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Bereg [VIII. rész]

Magyarország régi Tiszán inneni kerületének egyik megyéje az ország északkeleti határszélén, háromezer-hétszáz négyzetkilométeren. Határai északon Galícia, keleten Máramaros és Ugocsa megye, délen Szatmár, nyugaton Szabolcs és Ung megye voltak. A vidék északi fele hegyes, dél felé ellenben enyhén ereszkedő dombokkal az Alföldbe megy át. A keleti Beszkidek főgerince meredek bástya gyanánt emelkedik a megye legészakibb részében, ezerháromszáz-ezernégyszáz méter magas csúcsával az ország egykori határát jelöli, amelyet a Vereckei-hágó 745 méternyire bevág.

    A hegyekből alárohanó patakok vitéz a Tiszába ömlő Latorca és Borsova gyűjti magába. Maga a Tisza Csetfalvától Kis-Lónyáig Bereg határát képezi. Ásványos kincsekben a megye hegyei szegények, jelentősége csak a munkácsi gróf Schönborn-féle vasbányának és a beregszászi és nagymuzsalyi timsó-bányáknak volt, a beregszászi aranyteléreket a millennium idején már nem bányászták. Annál gazdagabb volt a megye ásványos forrásokban s gyógyfürdőkben. Leghíresebb a hársfalvai savanyúvíz, továbbá a szinyáki kénfürdő, de jó ásványos források fakadtak még Szolyván, Szolocsinán, Polenán, Paulován, Ploszkán, Olenyován, Zánykán és Iványiban.

    Bereg lakóinak száma 1891-ben száznyolcvanezer volt, évi közel kétszázalékos szaporulattal, aminek következtében a létszám 1914-re elérte a negyedmillió főt, ám még így is az ország egyik legritkábban lakott megyéje maradt. A millennium idején a lakosság 43 százaléka volt magyar, negyvenhat százaléka rutén, 11 százaléka német, a románok és szlovákok aránya együtt sem érte el az egy százalékot.

Szakács Gábor: A stroke és a rovásírás

Egy könyv, cikk, zenemű akkor fejti ki hatását leghasznosabban, ha műfaján belül gondolatokat ébreszt, tanácsokat ad. Célját úgy éri el leginkább, ha szerzői saját örömteli, vagy keserű, de mindenképp tanulságos tapasztalataikat osztják meg másokkal. Ezt általában nem szívesen teszik, attól tartva, hogy a róluk addig alkotott képet árnyaltabb, esetleg kimondottan kedvezőtlen színben tüntetik fel. Pedig éppen az teszi őket hitelessé, ha nem mások elmondásaiból, történeteiből válogatnak szemléletüknek megfelelően, hanem saját életükből merítenek. E sorok írója 2013 májusában súlyos stroke-kal került kórházba.

    A betegség akár egyidősnek is tekinthető az emberiséggel, még ha kiváltó okát annak idején nem ismerték. A szélütés elnevezés nem túl régi, csak 1797-ben írták így először, előtte a gutaütés terjedt el, ami ebben az alakban a Biblia Apostolok cselekedeti [9:32,33,34.] című fejezetében is olvasható. A gutaütéssel évek óta ágyban fekvő Éneást Jézus gyógyította meg, ami természetesen csodának számított akkoriban.

    E tájékoztatónak nem célja a betegség részletes orvos-szakmai leírása, gyógykezelése, csupán egyetlen, de saját tapasztalatom szerint a részleges gyógyulás meghatározó részletére hívja fel a figyelmet.

    Két kifejezést már az elején külön kell választanunk! Az orvostudomány agyvérzésnek nevezi, amikor az említett testrészben az ér megreped, szélütésnek, gutaütésnek pedig, ha érelzáródás következtében az agy vérellátása csökken. Bár súlyos esetben mindkettő okozhat halált is - ennek bizonyítására számos világhírű személyiség esetét lehetne említeni -, a másodikra inkább a testrészek teljes vagy egyes részeinek bénulása jellemző. Mindkét betegség az életévek során többször ismétlődhet.  

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Nyitra [VII. rész]

Magyarország északnyugati részén, az egykori Alsó-Magyarországon fekvő megye, területe ötezer-hétszáz négyzetkilométer, lakóinak száma 1891-ben közel négyszázezer lélek volt. A lakosok tizenhét százaléka volt magyar, kilenc százaléka német és hetvenhárom százaléka szlovák, a többi egyéb nemzetiségű. A magyarság a Vágvölgy legdélibb részeit, a Vág és Nyitra völgyei közti déli területeket lakta, és csupán a Nyitra völgyében nyomult fel Nyitra városánál is magasabbra, de közte szlovák szigetek voltak. A privigyei járás németjei talán a XIV. században vándoroltak be, valószínűleg bányaművelés céljából.

    A vármegye tizenkét járásában volt három rendezett tanácsú város, harmincnyolc nagy- és közel négyszáz kisközség. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen negyven településen laktak, legtöbben a székhely Nyitrán (tizennégyezer), Érsekújváron (tizenegyezer), Miaván (tízezer), Galgócon (hétezer), Óturán, Holicson és Brezován (hat-hatezer) és Vágújhelyen (ötezer fő).

    A megye közművelődése átlagosnak volt mondható, a férfiak negyede, a nők harmada volt analfabéta, a tanköteles gyerekek tíz százaléka nem járt iskolába. Nyitra területén ötszáznegyven iskola volt, közte négy hittani intézet, öt középiskola, tizenhat ipari és kereskedelmi iskola, kilenc polgári, egy felső nép- és négyszázhatvan elemi iskola, továbbá negyvennégy kisdedóvó és egy börtöniskola. A tanítási nyelv kétszáztíz iskolában volt magyar, hétben német, százhatvanhétben szlovák, kilencvennégyben magyar és szlovák, és egyben magyar és német. A közművelődés központja Nyitra és Érsekújvár volt.

Vasi Szabó János: Újabb jegyzetek a fantasztikus irodalomról

A patkány nemzetség (Czakó Gábor két antiutópiájáról)

Czakó Gábor 1942-ben született Decsen. 1961-65 között a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. 1965-1972 között jogászként dolgozott. Szerkesztője volt a hetvenes-nyolcvanas években az Új Tükör, Mozgó Világ, Négy Évszak, Igen című lapoknak. A rendszerváltás után a Magyar Szemlének (1992-98). Számos regényt írt, drámái a Van itthon krumpli?, novellái az Emberkert című kötetekben jelentek meg.
A Duna Televízióban hosszan futó Beavatás című tévés esszésorozatát a katolicizmus kultúrköréhez tartozó szellemiség jellemzi. Ez a szellemiség művei többségében is erőteljesen jelen van. A másik jellemzője, a stílusok váltogatása: írt antiutópiától a rémmesén át gyilkos szatíráig sok mindent. Jelentős műve a szócikkekkel operáló – Temesi Ferenc Por című regényét idéző – Magyar-magyar nagyszótár.
Közéleti szereplése is markáns: az öszödi-beszéd után kirobbant tüntetések egyik szónoka, tagja és szóvivője a Sánta Kutya díjat odaítélő kuratóriumnak.
2011-ben irodalmi munkásságáért Kossuth-díjat kapott.

I.
Az Eufémia utolsó heteinek hiteles története Déry Tibor G.A.úr X-ben című híres regényének nyomdokain halad. Indítása egy másik „klasszikus”, a korai Mézga család rajzfilm sorozatot idéző: „… Bús János tetőfedő barátomtól kaptam. János épp Ágnes lányát látogatta meg a munkahelyén, a Nyelvtudományi Intézetben, amikor betört a fordítógép termének üvegablaka, es egy fémdoboz hullott elébük. A doboz összetört.”

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Bars [VI. rész]

Magyarország dunáninneni részének (tudniillik a hódoltság idején ideiglenes fővárosból, Pozsonyból nézve – lásd Dunántúl) egyik megyéje megyéje, mely a Garam két partján terült el. Nyugaton és északon Nyitra, Keleten Zólyom és Hont, délen Komárom és Esztergom vármegye határolta. Kiterjedése kétezerhétszáz négyzetkilométer, tehát a kisebbek közül való volt. Legnagyobb részt hegyes megye, melyet a Garam és Nyitra folyók szelnek. A két folyó közt emelkedő, a megye túlnyomó részét elfoglaló hegységeket a Kárpátok Nagy-Fátra láncolatához számítjuk. Ehhez Aranyosmarót és Szentbenedek vidékétől kezdve dél felé alacsony dombvidék csatlakozik, mely túlnyomóan földművelésre alkalmas, míg a többi hegységeket nagyobbára sűrű erdők borítják, a magasabbakon hegyi legelők és rétek is előfordulnak.

    Bars hegyei ásványos kincsekben bővelkednek. Ezek közül különösen a Körmöcbányán kitermelt arany és ezüst volt országos jelentőségű, bár az előző századfordulóra a bányák már erősen kimerültek. A megye ásványos forrásai közül a vihnyei és a szklenói említendő, mindkettő országos hírű fürdőhely volt.

    Barsot 1891-ben százötvenháromezer fő lakta, kik száma 1914-re száznyolcvanezer főre növekedett. A millennium idején a lakosok ötvenhét százaléka volt szlovák, harmincegy százaléka magyar, tizenkét százaléka német. A magyar-szlovák nyelvhatár lényegében derékban vágta ketté a megyét, a magyarság Verebélytől és Lévától délre lakott tömegesen, a szlovákok inkább a hegyvidéket népesítették be, a németek pedig két etnikai szigetet alkottak Körmöcbányán és Nagymezőn.

Szentimrei Jenő: Az erdélyi irodalom múltja

Sok vitát állott a kérdés: lehet-e, szabad-e erdélyi magyar irodalomról beszélni, mint önálló kisebbség-nemzeti megnyilvánulásról? Lehet-e, szabad-e az egyetemes magyar irodalomban, politikai országhatárok mentén leválasztó vonalakat húzni s beszélni külön erdélyi, külön vajdasági, külön szlovákiai és külön anyaországi irodalomról?

    Telnek az évek és megadták a választ kérdezés nélkül

    Salamoni választ adtak: igenis, meg nem is.

    A három utódállamba szakadt magyarság irodalmi megnyilatkozásait nem lehet azonos szempontok szerint elbírálni. Erdélynek önálló történelmi múltja van, önmagából kiinduló és önmagát kiszolgálni óhajtó irodalmi törekvésekkel. Ez a vonal csak megtört néhány évtizedre, de a néplélekben és a népi költészeti termékekben a folytonosság tagadhatatlan. Nyírő József, vagy Tamási Áron – és itt azért említjük név szerint éppen őket, mert bennük kristályosodik ki a népi alapra építő erdélyi magyar író fajképe – egyenesebb ági leszármazottjai Mikes Kelemennek és Petelei Istvánnak, mint Mikszáth Kálmán, vagy Móra Ferenc, akiknek ősökért Gyöngyösy Istvánhoz, vagy Vas Gerebenhez kell visszanyúlniuk inkább. Ez a hasonlat világítja átlátszóvá az eltelt két évszázad salamoni döntését. Lehet külön erdélyi irodalomról beszélni, mert nem vitás, hogy létezik különös erdélyi szín az irodalmi nyelvben. Létezik különös erdélyi népi karakter, amelyet egy népcsoport különleges történeti élete alakított ki ilyenné, vagy olyanná. Léteznek erdélyi hagyományok az írói előadás módjában a tárgyválasztástól, annak beállításától elkezdve egészen a szerkezeti és iránytani megoldásokig.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Abauj-Torna [V. rész]

A történelmi Magyarország észak-keleti részén elterülő megye, kiterjedése közel háromezer-háromszáz négyzetkilométer. Fő folyója a Hernád, amely széles völgymedencében folyik, hasonlóan a másik jelentős folyóhoz, a Bódvához. A megyében dombvidék és hegység is megtalálható, a legmagasabb csúcs a Kloptanya, 1153 méterrel a tengerszint felett.

    A megye hat járásra oszlott. Az egykori Torna megye alkotta a tornai járást, Torna székhellyel, a csereháti járásnak Szepsi volt a székhelye, a kassainak, a füzérinek, a göncinek és a szikszóinak a névadó település.

    A megyének a millennium idején 180 ezer lakosa volt (1414-43 ez a szám kétszázezer fölé emelkedett), közülük 120 ezer magyar, 10 ezer német, 48 ezer szlovák s 2500 rutén. Foglalkozásuk szerint túlnyomóan földművesek és állattenyésztők voltak; a kereskedelem fő tárgyai a gabona, bor és bányatermékek.    

    Története

    Abauj és Torna 1782-ig két külön megyét képezett. A kettő közül Torna az ország legkisebb megyéje volt a maga 612 négyzetkilométerével, benne egyetlen város sem volt található, székhelye, Torna is csupán község volt. II. József közigazgatási reformjai során az apró megyét Abaujjal egyesítették, ám később újra különváltak. A szabadságharc leverése után az osztrák kormány egyesítette a két megyét másodszor, de az alkotmányos élet beálltával ismét különszakadtak.

Mihályi Molnár László: Két pogány közt reménységgel

/előadás a Magyarok IX. Világkongresszusán/

     A népnek, amelynek nincsenek álmai, nem lesz jövőképe sem. Persze nem elképzelt múltat, hanem jövőt kell álmodni. Az álmodó természetesen (ellentétben az álmodozóval) tudatosítja helyét és helyzetét is a világban, amihez hiteles ismeretekkel kell rendelkeznie a múltról és a jelen viszonyokról.

     S ha jól figyelünk, láthatjuk, most dől el, hogy vajon a nemzetek Európája vagy a birkanépek és csordanépek Európája felé haladunk tovább. Immár nyilvánvaló, hogy a népek álmait tudatosan, szervezetten és a liberalizmus köntösében rejtőzködő pénzvilág támogatásával mérgezik és bomlasztják. Ez zajlik akkor is, amikor népeket, nemzeteket, vallásokat és felekezeteket uszítanak egymásra. Mert az önismeretét, önértékelését, öntudatát vagyis egész önbecsülését vesztett népeket könnyű jámbor birkává vagy terelhető csordává alázni.

   Ezért kellett kirobbantani két világháborút (és sok helyi konfliktust is) a XX. században, amelyek a pénzuralmi háttérhatalom akarata és támogatása nélkül aligha valósulhattak volna meg. És a béketárgyalásoknak nevezett területrablások és fosztogatások éppen ennek a bűnszövetkezetnek a szándékait tükrözik és igazolják. Ám ahogyan Zrínyi a török megszállás idején nevén nevezte a dolgokat, úgy kell nekünk is lelepleznünk, azonosítanunk a megszállókat, istentagadó uzsorásokat, az országrablások haszonélvezőit és cinkosaikat: a hazaárulókat és nemzetvesztőket. Árulókkal és cinkosaikkal nem kell és nem szabad alkudozni! Ez nem megosztás, hanem megtisztítás!

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szabolcs [IV. rész]

Az Alföld észak-keleti részének egyik vármegyéje, terülte közel ötezer négyzetkilométer volt, lakóinak száma 1891-ben kétszázötvenezer fő, kilencvenhat százalék magyar, három százalék szlovák, valamint néhányszáz német, rutén, román és egyéb nemzetiségű. Vallási szempontból kevert megye volt, lévén a népesség negyven százaléka református, huszonhat római katolikus, közel húsz görög keleti, nyolc izraelita és hat százalék evangélikus.

    Szabolcs vármegye hét járásra oszlott, és volt benne egy rendezett tanácsú város, továbbá ötven nagy- és nyolcvanhárom kisközség, valamint hatszázkilencven puszta és telep. A települések többnyire népesek voltak, kétezernél többen harminchatban laktak. A legnépesebb volt a székhely, Nyíregyháza huszonhétezer lakossal, Tiszapolgáron kilencezren, Újfehértón nyolcezren, Szentmihályon hétezren, Kisvárdán hatezer-ötszázan, Nagykállón ötezer-ötszázan és Nyírbátorban ötezren laktak.

    A közművelődést illetően a vármegye eléggé hátra maradt, a hat éven felüli lakosság közel fele sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek tizenhat százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén háromszázötven iskola volt, közte egy görög katolikus hittani intézet (Máriapócs), egy evangélikus főgimnázium (Nyíregyháza), egy reáliskola (Nagykálló), nyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy polgári iskola, háromszázhúsz elemi népiskola, tizenhét kisdedóvó, egy árvaház és egy börtöniskola.