A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szolnok-Doboka [L.]

Szolnok-Doboka vármegye hazánk Királyhágón túli részében feküdt, területe 5149,82 km² volt. A vármegye területe egészen hegyes volt, legmagasabb hegyei északi határán voltak, ahol a Lápos hegység és a Cibles csoportja emelkednek. Ez előbbi Priszlopban 1836, míg az utóbbi 1842 méter magasságot ér el. Az utóbbiból délnyugat felé jelentékeny hegysor ágazik ki, mely Ilosvai hegycsoport neve alatt a Lápos és Szamos völgyének terjedelmes körét hálózza be, átlag 7–800 méter magas hegysorokkal. A Szamos völgyétől délre alacsonyabb hegyvidék terül el, mely délkelet felé lassan a Mezőségbe megy át, míg délnyugat felé erősebb hegységi jelleget vesz fel. Ezen hegységeket több nagyobb folyó szeldeli: délről a Kis-Szamos, keletről a Nagy-Szamos lépett a vármegye földjére, kacsaringós folyás után Désnél egyesülvén, ahonnan kezdve az egyesült folyó északnyugati irányt követ Resztolcnak, ahol ismét délnyugat felé fordul s Szurduknál a vármegye területét elhagyta.

Féja Géza: Magyar szentek legendái

A legendaírók korán feldolgozták a magyar szentek történetét, elsősorban Szent Istvánét és Imre hercegét. A legenda Szent Istvánja a keresztény szervezés hőse, s a keresztény életmód őre, hite szentebb és fontosabb neki minden világi köteléknél. Két latinnyelvű legenda született Szent Istvánról, mindkettő a keresztény állam megszervezését és a király jámborságát ábrázolja. Még egyoldalúbb Szent Imre legendája; az egyház a fiatalon elhunyt herceg alakját teljesen birtokába veszi, légies, elvont legendai hőst teremt belőle. A honi szentek legendái közül a Gellért-legenda a leggazdagabb.

    Gellért nemcsak térítő szándékot, hanem színes, gazdag keresztény műveltséget hozott magával. Térített, szervezett, de közben, ha módja volt, visszavonult és misztikus elmélkedésbe merült. Bakonybéli magányában szüntelen böjtölés, imádkozás és virrasztás gyakorlásával edzette lelkét, s a természet, a „keresztény Kozmosz” megértette jámborságát és szelídségét:

Mikszáth Kálmán: Selmec vára

A mulatságos emlékezetű II. Ulászló királynak a kincstárából tudvalévő dolog, hogy mindig üres volt. És az nem is csoda; de csoda aztán az, hogy a kincstárnokai mégis többnyire meggazdagodtak. Hogy történhetett ez, nem fejtegetem.

    De hogy így kellett lennie, bizonyítja Roesel Rázmán esete is, aki az akkori kornak valóságos Rothschildje volt. Pedig egyszerű selmeci polgár vala s igen lelkiismeretes kincstári igazgató. Róla beszélték azt, hogy ha egymás mellé rakná egy vonalban az aranyait, Budáig érne a pompás sárga szalag…

    Roesel Rázmán 1520-ban meghalt s egy derék fia maradt, meg egy csodaszép leánya Roesel Borbála. A végrendeletben két gyermekére hagyta vagyonát, azonban Lőrinc a fiú nemsokára szintén meghalt és a töménytelen kincs mind a szép és kényes Borbáláé lett.

Madarassy László: A tinóoktató

Közmondás: Tanulj tinó, ökör lesz belőled!

A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába idők folyamán két olyan kisebbméretű szerszám került, amelyet a leltári cédula tinóoktató néven nevez (1. ábra). Ezen a néven ír róla Bátky Zsigmond is¹. A szerszám használatára vonatkozó kutatásaim során azonban Kecskemétről azt az értesítést kaptam, hogy ott a szerszámot nem mint tinóoktatót, hanem mint ökörszoktató-t ösmerik, a szögrehúzó jármosökör ezen rossz szokásának megváltoztatására.

    A tinóoktató kérdésében mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a tenyésztésre alkalmatlan, vagy a tenyésztésre fölösleges egyesztendős, úgynevezett rúgott bikaborjút, állattartó népünk ősi módon, herélés útján a tenyésztésre alkalmatlanná teszi. A bikaborjú, a herélés után, tinó nevet kap; ezt a nevet viseli körülbelül négy-öt esztendős koráig, vagyis addig, amíg kellőképpen meg nem csontosodik, meg nem izmosodik.

Rozman József: Mater dolorosa

Madonna, áldott, könnyes, én neked
Szombatnapon kis mécsest égetek.

És minden istenáldott szombaton
Megújul régi csendes bánatom.

Fáj, hogy szemedből a könny gyöngyözött,
Ki áldott vagy az asszonyok között.

Elnézlek hosszan s megértek sokat:
Örök törvényt és ember-sorsokat.

A törvény ez: hogy Jóság és Erény,
Bús vergődik a könnyek tengerén.

A jóság sorsa ez: szüntelen harc,
Az „Ecce homo” – és e könnyes arc!…

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szilágy [XLIX.]

Szilágy vármegye hazánk Tisza balparti részében volt, területe 3628,69 km². A vármegye túlnyomóan hegyes, csak északnyugati részébe nyúlik be az Alföld a Kraszna-völgyében meglehetősen messzire dél felé. Hegyágai délen félkörben húzódnak, melynek csomópontja Szilágy, Bihar és Kolozs vármegyék határán van. Innen északnyugat felé a Rézhegység indul ki, mely 800 métert sehol meg nem haladó gerinc a vármegye határát képezte, északkelet felé a Meszes-hegység húzódik, mely a Perjei Magurában 988 m magasságot ér el. Mindkét hegység nagyobbára erdőkkel van borítva. A hegységhez észak felé csatlakozó hegy- és dombsorok jóval alacsonyabbak, változatos, többnyire erdős dombvidéket képeznek, mely csak a Szilágy-Somlyó melletti Magura heggyel emelkedik 596 méterig. A Zilah és Szilágy völgye közti dombsor azonban odább észak felé ismét nagyobb magasságra emelkedik, s kifejlett hegység jellemét veszi fel Bükk-hegység neve alatt, legmagasabb emelkedése a Tarnica 550 méterrel. A vármegye keleti része a Szamos termékeny, tág völgye. Folyóvizei közül legnagyobb a Szamos, de a vármegye fő folyójának a Kraszna tekinthető, mely a Meszes-hegységben ered, s egész hosszában keresztül folyik rajta. Jelentékenyebb vizek még északon a Nagy-Ér, nyugaton a Berettyó, továbbá a vármegye belsejében a Zilah, keleten a Szilágy és Egregy. Az Ér vidékén kiterjedtebb mocsarak voltak. Ásványos forrás nagyobb számmal fakad, melyek közül figyelmet érdemelt ekkor a zálnoki és zoványi fürdők. Éghajlata a lapályos részen és a szélesebb völgyekben legmelegebb, a hegységek belseje felé fokozatosan hűvösödik, egyúttal csapadékban gazdagabb, mint a lapály.

Dr. Polner Ödön: A kisebbségek jogai

A kisebbségek jogainak szabályozása és biztosítása sok tekintetben új dolog.

    Különösen a szabályozás és biztosítás módja.

    Régebben is megtörtént már, hogy nyelvi, vallási, vagy faji kisebbségek jogait oly államokban, melyekben ily kisebbségek voltak, törvényileg szabályozták és biztosították. De az ily szabályozást és biztosítást mindig az illető állam belügyének tekintették, az nem volt nemzetközi ügy. Így Magyarországon a nemzetiségi kisebbségek jogait szabályozta és biztosította a „nemzetiségi egyenjogúság tárgyában” 54 évvel ezelőtt alkotott 1868. évi XLIV. t.-c., mely egész Európában a legelső ily nemű törvény volt; tartalmilag egyike a legliberálisabbaknak.

    A háború folyamán keletkezett törekvések eredménye, hogy nemzetiségi, vallási és faji kisebbségekkel bíró államok nemzetközileg köteleztetnek az ily kisebbségek jogainak biztosítására és tiszteletben tartására és, hogy oly ügyekben, melyek azelőtt az illető államok belügyeiül tekintettek, idegen államoknak beleszólást engednek.

    Nemzetközi biztosítás tárgyává tették a kisebbségi jogokat a békeszerződések is. De persze a békeszerződések e tekintetben sem mérnek egyforma mértékkel a győztes és legyőzött államoknak.

    Magyarország és Ausztria azelőtt nemzetiségileg heterogén, kevert államok voltak. A békeszerződések után a helyzet megváltozott. Mondhatjuk, hogy úgy Magyarország, mint Ausztria megszűntek nemzetiségileg heterogén, kevert államok lenni, s Magyarország ma nemzetiségileg nem kevésbé homogén, egynemű, mint p. o. Franciaország.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szatmár [XLVIII.]

Szatmár vármegye hazánk északkeleti részének egyik megyéje volt. Területe 6491,23 km² volt. A vármegye nagyobb fele síkság, mely kelet és dél felől északnyugat felé aláereszkedik és a Tisza mentén legalacsonyabb (110-115 m.), míg  kelet és dél felé lassan 130-140 méterig emelkedik. Ezen számos folyóvíztől szeldelt, jórészt mocsaras lapály a Szamos mentén behúzódik a helyek közé is, az Erdőszada, Somkút és Koltó-katalin körüli termékeny és kies völgylapályt alkotva, melyet nyugaton a Szamos, keleten a Lápos öntöz. Egy másikhasonló hegyközti lapály a Túr patak medencéje Bikszádnál (Avasság). A hegységek a vármegye keleti részét borítják, északkeleten az Avas és a Guttin csoportjai emelkednek, az előbbi félköralakban körülzárja a Tűr völgykatlanát, legmagasabb csúcsúban 1240 méterig emelkedvén. Magasabb a tőle délkeletre emelkedő Guttin csoport, mely Rozsályban 1307 m., a Guttinban 1447 m magasságú. Ezen hegységektől a Szamos és Lápos völgye a jóval alacsonyabb (575 méter) Bükk-hegységet választja el, mely Szatmár és Szilágy vármegye határát jelöli. Ezen hegyes vidékek talajában a szilikátok uralkodnak, míg a lapály túlnyomóan homokos, a Kraszna és Tisza közti sík alluviális képződményű. A helységekről a folyóvizek nagy mennyisége ömlik a lapályra. A vármegye legtöbb vizét a Szamos gyűjti magába, mely dél felől lép be a vármegye földjére, s a Kapnikkal egyesült Lápost magába véve, délkelet-északnyugati iránnyal a síkságra lép ki, hosszúban kettéosztva a vármegye termékeny rónáját, annak északnyugati sarkában ömölve a vármegyét csak északi határa mentén érintő Tiszába.

Bereznay András: Erdély történetének bemutatása 1920 és 2000 között kiadott román történelmi atlaszokban

Az Egyesült Királyságban élő Bereznay András alább olvasható írásának érdekes az előélete. Eredetileg egy, egykor az Egyesült Államokban megjelenő, hozzám kalandos úton eljutott folyóiratból értesültem létezéséről. Az ennek nyomán megjelent anyag itt olvasható:
http://www.szozat.org/index.php/eszmek-es-tenyek/tartalommutato/17205-bereznay-andras-a-roman-tortenelmi-atlaszrol-i-resz
A szerző szívességéből most közöltek teszik tökéletessé ennek a tanulmánynak a jelentőségét, érthetőségét a román- magyar viszonyról.  – cspb –

    **

Az alább olvasható tanulmány 2009-ben a kolozsvári egyetem egy rendezvénye meghívására íródott. Az angolul azonos szöveggel tartandó előadást a szervezők az utolsóelőtti pillanatban óvatoskodásból letiltották. Az eredeti teljes leírás angolul, illetve a tárgyalt atlaszból az illusztrációk itt találhatóak: http://www.transindex.ro/images/__leo/cikkek/cikkek_31709.pdf

    * * *

Erdély, az ország ahol évszázadokon át éltek együtt magyarok és románok, ilyen vagy olyan módon, többször volt közöttük vetélkedés tárgya. Ami igaz közös történelmükre nézve, nem kevésbé áll annak bemutatására, ideértve térképi ábrázolását is. Miközben számos esemény értékelése és magyarázata eltérő, annyit el lehet mondani – ezt egyik fél sem valószínű, hogy kétségbevonná – , hogy a vita központjában a román kontinuitás (folytonosság) kérdése áll.    

Herczeg Ferenc: A román kérdés

    Mit adott a magyarság a románoknak?

    Komoly politikusok és történészek, sőt maguk a trianoni béke megalkotói is, nem sokkal a béke megkötése után belátták, hogy ez a béke egyrészt a hazug propagandának és a mérhetetlen bosszúvágynak, másrészt az erőszaknak és a tudatlanságnak terméke.

    Azok az államok, amelyek – érdemtelenül – egy-egy darabot kaptak Magyarország ezeréves testéből, ma is folytatják hazug, megtévesztő propagandájukat ellenünk. Szeretnék igazolni, hogy a béke igazságos volt, de szeretnének még egy darabot kapni Hazánkból. Ám ez nem elég. Koholt vádak alapján, legtöbbször az általuk elkövetett törvénytelenségekkel, minket vádolnak. Minden magyarnak, kicsinynek, nagynak egyformán fel kell készülnie arra, hogy ezeket a hazugságokat tudományosan alátámasztott érvekkel megcáfolja.

    Elsősorban külföldi ismerőseink felé kell megmutatni az igazat. A külföldi átlagember, még sokszor a tanultabbja is, készpénznek veszi a nyomtatott betűt. Nem vesz fáradságot magának az igazság megkeresésére, és hitelt ad a hazug és sokszor ismételt állításoknak.

    Nézzük, mi az igazság. Ezúttal a románokról lesz szó!

    A románok legfőbb érvelése Erdélyre nézve az, hogy ők ott őslakók, mert a románság Erdélyben, a Kr. u. 101–271-ig terjedő római uralom alatt a rómaiak és dákok keveredéséből keletkezett.

Homonnay Elemér: Dél-Magyarország elszakítása

Dél-Magyarország nem alkot külön tájegységet a Kárpátoktól különhatárolt Duna-medencében. Történelmünk folyamán sohasem volt sem politikai, sem közigazgatási külön egység. A trianoni igazságtalan béke szakította el ezt a 20.956 km² területet, amit aztán Jugoszláviához csatoltak.

    Dél-Magyarország területének eredetileg színmagyar lakossága a mohácsi vészt követő török hadhátatok s a 150 esztendős török megszállás során csaknem teljes egészében megsemmisült. 1690-ben e terültek csaknem lakatlan pusztaságként kerültek vissza Magyarországhoz. Újra való benépesítés során a bécsi udvar mindent elkövetett, hogy minél kevesebb magyar találjon otthont a déli végeken. Így még a XVIII. század közepén is a Bánátba szerződéses földmunkásként betelepülni kívánó magyar parasztcsoportot a Bánátban állomásozó császári csapatok fegyveres erővel utasították ki. Ezzel szemben az 1690-ben átmenetileg Magyarország területén menedéket kereső szerb tömegek itt nyertek letelepítést s telepítésterületeket, mint katonai határőrvidékeket kivették a magyar hatóságok közigazgatási joghatósága alól. Az 1717-ben felszabadult Bánát területét hasonlóképpen közvetlen Bécs alá rendelt gyarmatosító területként kezelték s a részben ide telepített szerbek mellett németekkel, franciákkal, spanyolokkal népesítették be. A magyarság betelepülése ezekre  területekre csupán akkor indulhatott meg, amikor 1772-ben Mária Terézia a katonai határőrvidékek kivételével mind Bácskát, mind Bánátot újból a magyar hatóságok joghatáskörébe utalta vissza.

Kur Géza: A szlovák és cseh kérdés

    Nézzük a szlovák kérdést!

    Amikor Nagy Károly frank király az avarokat a Rábáig visszaszorította Pannoniában, az elfoglalt területre bajorokat telepített. De ugyanakkor megkezdődött a szlávság beözönlése is. A betóduló szlávság az ott lakó hun ivadékokat és az avarokat igyekezett kiirtani. A számbelileg kevesebb turáni fajta Szombathely körüli területre tömörült össze, ahol sikeresebben védekezhetett a támadások ellen. De Molmir és Szvatopluk a „Nagy Morvabirodalom” megalapításáról álmodoztak s nem mondtak le az avar birodalom meghódításáról. Ez a törekvés Arnulf német őrgrófot is érintette, aki ügyes politikai számítással az őslakók rokonait, az etelközi magyarságot hívta a morva támadás ellen segítségül. A magyarok 892-ben betörtek Morvaországba, megverték a Dunántúlra betolakodott szlávokat és végigsarcolták Morvaországot.

    Palaczky, a csehek híres történetírója ezt mondja:

    „A magyarok betörése és megtelepedése Magyarországon, egyike azoknak az eseményeknek, amelyeknek a legsúlyosabb következményei voltak Európa történetében, a legnagyobb szerencsétlenség, ami a szlávságot évezredek folyamán érte. Amiatt, hogy a magyarok a kialakulóban levő szervezet szívébe behatoltak és azt szétzúzták, ezek a kilátások mindenkorra megsemmisültek. A nagy törzsnek még alig összefüggő tagjai újra elkülönültek, elidegenedtek egymástól, mivel a hatalmas idegen anyag elválasztotta őket térben is.”

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Arad [XLVII.]

Arad vármegye hazánk Tiszántúl kerületének egyik megyéje volt a Partiumban. Alakja hosszúkás négyszög, melynek összefüggő testébe csak nyugaton nyúlt be Csanád vármegye battonyai járása. Területe 6443,39 km² volt

    A megye felszíne nyugaton és északnyugaton termékeny síkság, mely északi részében a 100 méter magasságot sem éri el, míg keleti része a hegység alja felé alig észrevétlenül 120-123 méterig emelkedik. E lapályt a Fekete- és Fehér-Körös, valamint délen a Maros folyón kívül több kisebb vízér, mint a Fekete-Körösbe ömlő Tőz, a Fehér-Körösbe ömlő Csiger, s a Maros közvetlen közelében fakadó, de egyenesen a Tiszának tartó Szárazér öntözik. Csekély esésük folytán a lapály helyenként mocsaras, így nevezetesen Borosjenő és Fazekas-Varsánd táján, ahol a fölösleges víz levezetésére csatornákat (Malom-csatorna, Nádor-csatorna) ástak. E lapályból minden elődomb nélkül hirtelen emelkedik a Maros és Fehér-Körös közt nyugatról keletnek csapó és főbb emelkedéseiről Hegyes-Drócsának nevezett, a vármegye területén 70 km-nyi hosszúságban és 20–30 km szélességben elterülő hegység, melynek nyugati meredek homlokzata (Arad-Hegyalja) a kitűnő ménesi, magyarádi és paulisi borok hazája. A kiterjedt erdőségekkel borított hegységet, mely a Hegyesben 800 m., odább keletre a Drócsában 837 m. magasságot ér el, úgy észak (Csiger, gurahonci völgy), mint dél felől (kladovai, berzovai, szlatinai, soborsini, petrisi) nagy völgyek szeldelik, melyekben számos helység épült; magában a hegység belsejében több mint 30 község fekszik, amelynek lakói helyenként bányászattal foglalkoznak. A Fehér-Körösnek helyenként tág medencévé szélesbedő (Al-Csill) völgyétől északra a bihari határon a Moma-Kodru hegység emelkedik, melynek nyugati alacsonyabb lejtőit szintén szőlők borították, míg magasabb csúcsait (Arszúra 1114 m., Punkoj 908 m., Moma 930 m.) túlnyomóan erdősek, helyenként pedig (Zúgó és a Bihar megyei Kimp közt) karsztjellegűek. A vármegye legkeletibb szögletébe, a Moma-Kodru hegységtől a mély (652 m.) Gyalu mare nyerge által elválasztva, a Bihar-hegység nyúlik be, mely a Gajnában 1480 m. magasságot ér el, mely a vármegye legmagasabb pontja. E hegységekben az uralkodó kőzet a mészkő, diorit, csillámpala és homokkő, ásványok mind a három hegységben bőven vannak. A már említett folyók közül a Maroson tutajok s kisebb hajók is járhattak, a két Körösön tutajok csak magas vízálláskor közlekedhettek. Világos, Galsa környékén mocsarak, helyenként apró tavak vannak, ásványos források fakadnak Monyászán, Pankotán, Boros-Jenőn. A vármegye éghajlata nyugati részében az alföldi jellegzetes klíma sajátságait viseli magán: forró nyárra kemény tél következik.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Hunyad [XLVI.]

Hunyad vármegye hazánk királyhágóntúli (erdélyi) részében feküdt, a Maros folyó két partján, határai nagyrészt természetesek voltak. Területe 6932,04 km² volt.

    Hunyad vármegye hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozott, melyben az alacsony hullámos dombvidéktől az örök hóval fedett magas hegységig a hegyképződés minden nem fellelhető. A vármegye domborzatának alapját a folyóvizek adják meg, legészakibb részét a Fehér-Köröstől északra a Bihar-hegység nyúlványai borítják, melyek a Gajnában érik el legnagyobb magasságukat (1480 m.). Ettől délre a Maors völgyéig az Erdélyi-érchegység több csoportja emelkedik, ú. m. a Körösbányai hegység (Magura 904 m.), Csetrás vagy Nagyági hegység (1134 m.) és az Ompolymelléki-hegység végső ágai (Vulkán 1264 m.). A Maros völgyétől délre a vármegye nyugati részeit behálózzák a Pojana Ruszka (1359 m.) kiágazásai, melyek dél felé a Vaskapu-szorosig érnek, kelet felé a Sztigy völgyéig bocsátott dombsorban végződnek. Ettől kelet és dél felé merednek gének a vármegye leghatalmasabb hegységei: legdélnyugatibb sarkában a Godján-Szárko hegység néhány magas csúcsa (Vurvu Petri 2195 m., Petreanul 1898 m.) emelkedík, míg a Sebes völgyétől keletre húzódik a vármegye legimpozánsabb s legzordabb hegysége, a Retyezát (2486 m.), mely 2000 métert meghaladó főgerincével, keskeny szaggatott oldalgerincével, s mélyre bevágódó völgyeivel a Magas-Tátrára emlékeztet. Vele párhuamosan, a Román-Zsil völgyén túl a Határszéli hegycsoport kevésbé zord gerince húzódik, melyen át a Vulkán-szoros s a Zsil völgye közvetíti az átjárást Románia felé. A Zsil völgyétől keletre a Preng csoportjának egy része esik Hunyad földjére, míg ettől északra a Kudsiri havasok nagy kiterjedésű csoportja terül szét, melynek ágazatai a Sztrigy és Maros lapályain lapulnak le. A HUnyad művelhetőbb területeit a Maros és mellékvölgyei (főleg a szászvárosi, a Sztrigy és Egregy mente) szolgáltatják a vármegye derekán. Innen egészen elzártan az Érc-hegység gerince mögül fejlődik ki északon a Fehér-Körös völgye és délen a Romániához csatlakozó Zsil-medence. A Sztrigy által a Maroshoz csatlakozó Hátszeg-völgy hatalmas görkövei miatt szintén alkalmatlan a művelésre. Geológiai szempontból a Maros-balparti hegyek palákból alakultak, északon az Érchegység trachitból áll. A Cserna és Sztrigy környékén a harmadkor szelíd hajlású rétegei domborodnak fel, míg a Maros mentén diluviális teraszok követik s a hátszegi medence is negyedkori kavics- és görélylerakódásokból áll.

    Folyóvizei közül a Maros Balomirnál a Kenyérmezővel köszönt a vármegyébe, s csak Déván alul kezd szűkülni.

Dóczi Székely Gábor: SZENTENCIÁK

(részletek)

Fönn s benn, mindenütt: fényes Isten, add nekem világosságodat. Egy csillaggal küldd el nekem.

A szeretetben se működik: mindenki dudás és egy a csárda

Olykor a szeretetet is jól meg kell tudni ülni, különben leveti az embert és messze kóborol.

A nép(csoport), mely elutasítja a maga művelését (colere, cultura) – amelynek alfája és ómegája is a tanulás – nem hivatkozhat kultúrára. Ha mégis arra hivatkozik, az önellentmondás. Olyan, mint amikor Zénon azt állította, hogy mozgás nem létezik, s erre kollégája elkezdett előtte sétálni.

Az európai kereszténységet addig igazítgatták a mindenkori társadalmi-gazdasági realitásokhoz, míg teljesen ki nem kopott az életből. Fáj vagy nem fáj, legyünk legalább őszinték. A keresztény ember – a jézusi tipológia fényében - mára alapvetően kihalt. Alapvetően. S ezt nem cáfolja, hanem inkább erősíti, hogy vannak Teréz anyák, Böjte Csabák, anonim szentek.

Nagyhatalmak, kishatalmak: mindenik koncot akar más országból.

Akivel hosszú távon bizonyosan nem leszünk haragban, rövid távon sem éri meg.

Minden csizma - árkon bokron át - ragaszkodik az asztalhoz.

Álmodik a nyomor (Ady) ? Lehetne közös városokat (commun city) csinálni: ott van – első körben: Esztergom és Párkány (Sturovo), Komárom és Révkomárom (Komarno), Sátoraljaújhely és Tótújhely (Slovenské Nové Mesto); második körben: Kassa (Kosice) és Békéscsaba (Bekesska Caba), Losonc (Lucenec) és Szarvas (Sarvas), Pilisszentkereszt (Mlynky)  és Rimaszombat (Rimavska Sobota); harmadik körben: nincs megállás… teljes kétnyelvűséggel, önálló közjogi állással, és sajátos statútummal.

Az ostoba zéró toleranciák is a liberális fundamentalizmus gyümölcsei.

A józan belátás medrében nem minősülhet jogellenes elkülönítésnek, amennyiben egy közösség saját értékei, belső rendje, identitása és célja megóvása érdekében az általa jogszerűen támasztott magatartási szabályokat elutasító, azokkal nyíltan szembehelyezkedő személy közösségben való részvételét kizárja. Ez nem elkülönítés, ez elkülönülés!

Van, ahol a gyermekáldást szakmányban művelik. Sajnos mégse lesz belőle soha igazi áldás. Nem a kiművelt emberfők gyarapszanak a haza javára, hanem a semmirekellők. A barom barmot nemz, a rossz atya rossz fiat nevel (vö.: Pázmány Péter). Megállj-t kellene  parancsolni, különben a normalitás kipusztul és az eszeveszettség elárad. Ha nem telik tőlünk többre, csupán barmok nemzésére, és a csőcselék szaporítására, akkor inkább ne tegyük. És ezt a tartózkodást kellene  jutalmazza – a meg-nem-történtség segélyével -  az állam, hiszen az emberi nem söpredéke zsugorodott…

A tapasztalat akkor sem győzhető le, ha az előítélet köpenyét húzzák rá.

A magyarok elszoktak a nemzeti politikától. Ezért egy ideje, hogy fölfedezhetőek az állam életében a nemzeti érdekérvényesítés jelei, ez sokunknak katartikus élményt nyújt és elfelejtteti a szemmel láthatóan létező létrontási szituációkat. Holott itt is igaz: nem érdemelsz dicséretet szolga, hisz csak azt tetted, ami a dolgod.

 Seregnyi ember varázsolja a csodát. A csodaesélyek száma végtelen.

Kárpát-medencei nyelvválasz: az élet több, mint a nyelv. Cserélnem kell.

Egy nép bántalmazásának nem csak fizikai változata van. A mindennapi provokáció és az élet legapróbb dolgaiban is tapasztalható ellehetetlenítés ebbe a kategóriába tartozik. A nemzeti kisebbség ellehetetlenítése a népirtásnak csupán kifinomultabb alakzata.

Sok nép kiáltott már és követte csönd. De a XX. század legvisszhangtalanabb kiáltásai belőlünk, magyarokból fakadtak.

Az emberi (kisebbségi) jogok érvényesíthetőségének felső határa a nagyhatalmi érdek. Ez soha nem változik.

Az igazságosság mindig máshol. Aki nemes, az Istenből másol.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Krassó-Szörény [XLV.]

Krassó-Szörény vármegye hazánk Maros és Duna közti részében feküdt, területe 9750,16 km² volt, hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozott, melyben lapály alig volt. Északi részében a Poljána Ruszka-hegység emelkedik a Béga, Temes és Bisztra közt, a mélyre bevágott hosszú völgyek által jellemzett hegység, melynek legmagasabb csúcsai a Bágyes 1380 m. és Ruszka 1359 m. A Béga és Marosközt hosszabb mellékágat bocsát nyugat felé, melynek magassága azonban 416 métert nem haladja meg. A Temes völgyétől nyugatra a Szemenyik–Plessuva-hegység terül el, mely északkeletről délnyugat felé vonaulva, északi részében a Szemenyik(1447 m.) és a Piatra Nedjei (1438 m), délen a Olessuva csúcsban kulminál. A hegységhez nyugat felé a Dél-Magyországi Érchegység csatlakozik, menynek tagjai a Dognácskai-hegyésg (809 m.) és az Aranyos-hegyésg (551 m.). A Néra völgyétől délre egészen a Dunáig elterülő hegységek három csoportra oszthatók: Lokva-hegység (549 m.), Almás-hegység (854 m.) és a Szretyinye-hegyég. Ez utóbbiban, mely a szerb hegyekkel együtt a Klisszura- és Kazán-szorosokat alkotja, a legmagasabb hegytömege, a Godján-Szárkó emelkedik, melynek legmagasabb csúcsai a Magura Marga (1509 m.), Muntye mik (1806 m.), Pojána Nedjei (1939 m.), Szárkó (2190 m.), továbbá a román határon a Vurvu Pietri (2195 m.), Gugu (2294 m.), Muráriu (2231 m.), Godján (2229 m.) és Dobri Vér (1934 m.). A Cserna bölgyétől keletre a Domoglen (1190 m.) regényes csoportja emelkedik.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Temes [XXXXIV. rész]

Temes vármegye hazánk Tisza-Maros közébenben feküdt. Az északról dél felé hosszúra nyúló, de igen keskeny vármegye területe 7110,56 km² volt. Földje nyugati részében termékeny síkság, melynek tenger feletti magassága a Moravica-csatorna körül csak 76 méter, de a Béga és Karas közt térség nagy részében is 100 méteren alul marad. Kelet felé lassan emelkedik, s úgy észak felé, mint a vármegye keleti határszéle felé hullámos síkságba, részben alacsony dombvidékbe megy át. A síkság a Béga folyó mentén nyomul legmesszebbre kelet felé, melyet számtalan kisebb-nagyobb folyóvíz öntöz, és nem egy helyen mocsarak szegélyezik e folyókat. Délre a híres Delibláti homokpuszta vagy dél-magyarországi homoksivatag (Bielo brdo) terül el, 198 m-ig emelkedő, hegyeknek is beillő hullámos dombjaival és délkelet-északnyugati irányú homokbuckáival, melyek a Karas és Duna medrégi nyomulnak előre. Temesvártól északra és északkeletre a Pojána-Ruszka hegység kiágazásai gyanánt tekinthető dombvidék terül el. A Béga völgyétől délre a Bogsáni hegycsoport végső ágaz nyúlnak a vármegyébe. Jelentékenyebb a Temes-Kutas felett emelkedő 641 méter magas Kudrici tető, mely a vármegye legmagasabb emelkedése és a hozzá csatlakozó 497 méteres Verseci Várhely. A Néra völgyéből az 549 méteres Lisza poljána, mint a Lokva-hegység kiágazása emelkedik.

    A folyóvizek mind keletről nyugat, illetve délnyugat felé szelik át a vármegye földjét. Két fő folyója a Duna és a Maros a déli illetve az északi határát jelölik. Ezeken kívül legjelentékenyebb vize a Béga, melyből Temesvárnál hajócsatorna indul ki.

Varga Árpád: Mi fán terem az apeva?

Különleges felolvasóestet, illetőleg író-olvasó találkozót hozott el Pápára a tavalyi adventi várakozás első hétköznapja, amikor is a Jókai Mór Városi Könyvtárban egy viszonylag új versformáról, az apeváról beszélgetett a helyi tanár-költő, Varga Árpád és a műfaj kiötlője, Szimeonov Todor matematikus, író. A 2010-es évek dereka óta létezik ez a cím nélküli, rövid, ötsoros versalakzat, melynek időközben a hazai irodalmi berkekben számtalan művelője, költője tűnt fel.

Szimeonov Todor várnai születésű, 1975-ben telepedett le végleg Magyarországon, elméleti matematikát és filozófiát tanult. Noha irodalmi alkotások esetében ritka s furcsán hangzó kijelentés, mégis tényszerűen elmondható, hogy ő találta fel és nevezte el az apevát, mely lírai forma ezután nyomtatásban is az ő neve alatt jelent meg először Most, valamikor című, válogatott írásait tartalmazó könyvében 2016-ban. Az áttörést a népszerűsítésben a 2017. évi Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Apeva 2017 című antológia hozta el, melyet szintén Szimeonov Todor szerkesztett, s a Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány égisze alatt készült. Az antológia pályázatára imponálóan sok amatőr költő jelentkezett, a kötetbe végül 57 társszerző apevái kerültek. Azóta pedig már több antológia és egy-egy szerző önálló kötete is napvilágot látott, mely verseskönyvek tehát kizárólag apevákat tartalmaznak.

    Az új műfaj formai szabályai a következők. Az apeva cím nélküli rövid vers, öt sort tartalmaz, és a sorokban rendre egy, kettő, három, négy és öt, azaz soronként egy-egy szótaggal bővítve összesen tizenöt szótag lakozik. Ebben a tizenöt szótagban és öt sorban viszont nem megengedett a sorok végén a szavak kötőjellel történő elválasztása.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Torontál [XLIII. rész]

Torontál vármegye hazánk déli részében, a Duna-Maros szögében feküdt. Területe 9521,42 km² volt. Az egész vármegye lapályos és részét képezte a nagy magyar alföldnek, melynek legmélyebb fekvésű részei közé tartozott. E kiterjedt síkság keletről nyugat felé lassan aláereszkedik és tenger feletti magassága mindenütt kevesebb 100 méternél, csak a BErzeva folyótól délre eső, nagy terjedelmű Delibláti homokpuszta képez jóval magasabb fekvésű, hullámos területű feltérséget. A vármegye folyóvizekben igen gazdag volt, délnyugati és déli részén a Duna képezi a határt, melynek szélessége 560–700, mélysége 6–16 méter, partjai alacsonyak és számos holtág és ér keresztezi a szomszédos vidéket. A legmocsarasabb rész, az úgynevezett pancsovai öböl, a századfordulón lecsapolták, és a bukovinai csángókat telepítették oda. A Tisza a nyugati határát jelöli a vármegyének, lassú, lomha folyású és gyakran kiáradó folyó, partjain mocsarakkal és tavakkal. Északon a Maros határolja a vármegyét, belőle az Aranka-ág szakad ki, mely délnyugati irányban öntözi a vármegye északi részét, Pádénál csatlakozva a Tiszába. A többi folyóvíz mind északkeleti-délnyugati irányban szelte át a vármegye földjét: így a csatornázott Béga, a Temes és a szintén csatornázott Berzava, mely Moravicai- és a Teréz-csatorna vizeit veszi magába. Ásványos forrásai az ivándai keserűvíz és a melencei Ruszanda-tó.

Cságoly Péterfia Béla: Erdélyi irodalom és a magyar élettér

Erdélyt mindig is kicsit a kies tájak, a furcsa, gyakran meghökkentő történetek, vagy a mesék birodalmába tartozónak vélték Magyarországon és főképp Budapesten, a távolságnak, valamint függetlenségre vágyó és öntudatos lakóinak köszönhetően. Már az is zavaró tény, ha az egyöntetű Erdélyről beszélgetünk, hogy egységes tájként és egységes lakosságként gondolkodunk róla. Bár sok minden közös bennük, de ha csak az itt élt kiemelkedő irodalmi alkotóikra gondolunk, bizony nem kevés az évbeli, lelki, szellemi és a földrajzi távolság Arany János szülőhelye Nagyszalonta és a cegei Wass grófok kastélya Válaszút, vagy Ady szülőföldje Érmindszent és Benedek Elek tusculanuma Kisbacon vagy Kós Károly Kalotaszege között. Nevetségesen hangzik, de a német nemzetiszocializmus illetve Adolf Hitler regnálása óta, az eltelt több mint hetvenöt év dacára, az „élettér” mind szó, mind eszme „kódolt antiszemitizmusnak vagy fasizmusnak” és az ezzel járó tiltott gyümölcsnek számít a publicisztikákban. Miközben ez a fogalom nemcsak a lakott környezet és annak gazdasági birtoklásának alternatívája, hanem az európai ember számára oly fontos, elsősorban keresztény-kulturális lehetőségek tárházát jelenti. Az erdélyi élettér lényege nem maga a táj, az otthon, hanem az erdélyi lélek. Mi épp ezért most az irodalom ösvényein járunk erdélyi képekért. Az író bölcsőhelyén vagy otthona körül nézünk szét, verseiben vagy novelláiban magunkba szívjuk rácsodálkozásait az erdélyi tájra, emberekre.