Szabolcska Mihály: Feltámadott!

Fölséges ünnep, fényes ünnep,
Öröm fogadjon mindenünnet!
S te ihletésed szent varázsát,
– Mint egy fehér galamb a szárnyát, –
Suhantsd el szíveink fölött:
„Az Úr feltámadott!”

Minden ti népek, arcotokra,
Örömtüzeket gyújtsatok ma!
Az örökélet Istenének,
Hálátadó magasztos ének
Zengjen kelettől nyugatig;
S ujjongva verje delet, északot:
„Az Úr feltámadott!”

Virág, mi csak nyit, kelve újra,
– Mint a feltámadás tanúja, –
Mind ott legyen, elszórva szerte
A temetőkben, – s elfeledve,
Ahol csak egy sír domborul!
Hadd érezzék meg ők is e napot;
Az Úr feltámadott!

A fátyol, mit sírván viselnek,
Nézzük ma győzedelmi jelnek.
S kik jártok igaz gyász ruhákba,
Boruljatok egymás nyakába
Ti galéli asszonyok!
Jajjal siratni nincs többé halott,
Az Úr feltámadott!

A gyász ma örömre virradjon,
Hozsánna zengjen minden ajkon,
Fürödjön a föld fénysugárba…
S az összesség milljó világa,
Ha kérdő arccal néz felénk:
Megérti tán ez égi szózatot
Az Úr feltámadott!

A fény gyúl ki rá egy értelemben
Végig a roppant végtelenben!
Isten nevét velünk kiáltják,
S egy nagy hálátadó imádság
Lesz a teremtett összesség!
Áldván, ki nékünk életet adott,
Mikor feltámadott!