Vidor Marcell: Magyar szó

Magyar szó ereje! Minékünk de nagy vagy!
Nem ismerek nálad más hatalmasabbat,
Csattogó menykövét az ég haragjának,
Mikor vad dühében fejünkre kiárad,
Dübörgő moraját anyaföld méhének,
Ha tüzét okádja, s kavarogva hányja
Magából a mérget:
Magyar szó, tenálad nem tudom nagyobbnak,
Óh jobban porba nyom
Irtóztató súlya a te haragodnak.

A vihar zengése nem izgatja vérem,
Villámok játékát elmerengve nézem,
Lelki szemeimmel a jövőbe látok,
Onnan terjengenek dörgő hanghullámok,
Szikrázva kigyúl a földég levegője
És hő lángra lobban, szilajabban dobban
A magyar szív tőle,
Magyar szó megharsan, s a hon Messiása
Ideszáll e földre:
Erre az elhagyott szép Magyarországra!

Magyar szó ereje! Óh honnan is támad
Harsogó zúgása érces folyamának,
Hol születik? Szívünk szelídke medrébül,
S hatalmas tenger lesz, amire kiépül,
Tajtékozva felcsap az egekig habja,
S szilaj áradással az egész lelkünket
Magával ragadja…Magyar szó ereje, nincs nagyobb tenálad,
S mégis kitaszított
Mostoha gyermeke vagy most a világnak!

Korcsszülötte nyelvnek megaláznak téged,
Óh nem is ismerik, megvetik fenséged,
Hej pedig milyen vér lüktet a lelkedbe,
Acélizmú hős vagy, hajlékony levente,
Erőd a szikláké, mint megerednek
Riadó zúgással, bőszült harsogással
Lefelé a hegynek,
Szívedből azért egy szelíd hang kicsendül,
S tudják honnan jöttél,
Jöttél az illatos, bűvös napkeletrül.

Magyar szó! Istenünk, életünk, halálunk
Oszlik már az éjjel, hajnalodra várunk,
Mikor a nagy világ dalod elharsogja,
Fölöttünk is kisüt a szabadság napja,
Ránkrozsdált bilincsek mind letöredeznek,
S kik a te rabságod borús éjszakáján
Őszbe öregedtek,
Fölszabadult lelkek mond ifjakká válva
Rázendítnek lassan
Lelkedből fogamzott ékes zsolozsmákra.