Gárdonyi Géza: Az öreghonvéd

Öreghonvéd, fakó panyókás sipkában
ballagdál az utcán csöndes egymagában.
A szakálla fehér; a keze remegő.
Meg-megáll s kitér, hol sok a járókelő;
botra támaszkodik, és néz szomorúan.
Oly idegen köztünk, oly fáradt, bágyadott!
…Ha öreghonvéddel találkozol fiam,
térj ki, és emeld meg szépen a kalapod!

Lásd, ez az öreg is gyermek volt hajdanán,
eleven, mint te vagy, s tekintete vidám;
orcáin a tavasz rózsái virultak;
szólíták öcsémnek, fiamnak, ifjúnak.
Hej, de zivatar jött az ő tavaszára:
megrendült az ország, s ő kardot ragadott:
…Ha öreghonvédnek pillantasz arcára,
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!

Ez öreg bácsinak fiatal korába
gyulladt ki nagy lánggal az ország határa,
s dőlt ránk a sok gyilkos rabló vad haramja; –
fejünkre megkondult a halál harangja.
A hazát menteni előállt a bátor,
s, hej, sok mező ivott piros vérharmatot…
…Ha öreghonvéddel találkozol bárhol,
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!

Bizonnyal volt egy ház, ahol az ő nevét,
esténkint térdelve, könnyezve rebegék.
«Őrizd meg jó Isten a harcban apánkat!»
S ő is imádkozott: «Őrizd meg hanánkat!»
Ki tudja, hogy fakó régi attilája
hány mély sebet takar, mit a honért kapott!…
…Kegyelettel nézz a vén honvéd arcára,
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!

Tudod-e mit jelent: Isaszeg, Branyiszkó,
Kápolna, Segesvár, Budavár, Nagy-Salló?
Ez öreghonvéd beszélhetne róla!
De hallgat ő. S hallgat a zöldellő róna.
S tudod-e mit jelent Nájgebájde s Arad,
Kufstein és Josefstadt? – Jobb is, ha nem tudod…
…Mikor eléd kerül egy ily rokkant alak,
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!

Lásd, az öreg ember olyan, mint az árnyék,
melynek napja lement, de valamit vár még:
nem tőlünk, nem is a nemzet királyától,
csak a halált várja Istentől magától.
…Ha nem is ismered, sohasem is láttad,
köszönj neki fiam, mint öregapádnak,
akár jó ruhát hord, akár koldusbotot…
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!