Herczeg Ferenc: Tavaszi gondolatok

I.

Az égen fényes tavaszi felhők vitorláznak, a földön ezer ifjú élet cirpel vagy virágzik, csak az emberi szívekben tart még a tél. És hiába lángol a napfény, hiába énekelnek a húsvéti harangok: nem tudják a fagyos börtönéből kiszabadítani az embert.

Óvodába való mese, hogy valamiféle gazdasági rendszer tette annyira gyötrelmessé mindnyájunk életét. És együgyűség abban bízni, hogy élemedett urak, ha körülülnek egy zöld asztalt, beszédekkel és jegyzőkönyvekkel helyre tudják megint billenteni a tengelyéből kizökkent világot.

Sokkal nagyobb a baj, semhogy kuruzsló fogásokkal segíteni lehetne. Az átok akkor szakadt a világra, mikor háború győztesei megismételték s régi, szörnyű passiójátékot: előbb leköpték, azután megkorbácsolták, végül keresztre feszítették az Igazságot.

Sutba került a Názáreti egyszerű és örökérvényű tanítása, hogy emberhez méltó élet csak úgy lehetséges a földön, ha Isten gyermekei testvéreknek tekintik egymást. A tanítást félredobták, mint az elnyűtt gyerekcipőz és ekkor az Európának nevezett sivatagban megint megbődült az ősi fenevad. Megszólalt az állatember, akiről azt hittük, régen végzett vele a haladó kor. A népek lelke megint négykézlábra ereszkedett, Isten gyermekéből visszazüllött ragadozóvá, aki társai szenvedéseiből és halálából táplálkozik. És a visszatért troglodia – mily szégyene a civilizációnak! – minden fenevadnál veszélyesebb, mert eszes és vakmerő, repülni tud és méreggázzal hadakozik!

Az államok lelki hajtóereje Káin gyilkos gyűlölete és ez üressé és kietlenné tette az életet, boldogtalanná az embert, a keserűség özönvizével árasztotta el a földet.

Nézd meg az államférfiakat, nemzeteik képviselőit, mikor munkában vannak! Sima álarcuk mögött az erőszak, a fosztogatás, a vérontás tervei lappanganak. Saját népeiket is megfullasztanák, csak mások szabad levegőhöz ne jussanak. Amit ők barátságnak neveznek, az a közös gyűlölet egy harmadik ellen. A publicisták feladata, hogy rózsás hazugságokkal kendőzzék a vigyorgó halálfejeket; a diplomatáké, hogy tetszetős neveket találjanak sötét gonosztettek számára.

Soha senki sem beszélt annyit igazságról, békéről, egyetértésről, mint ők, akik a kereszt lábánál ültek és kockát vetettek a Megfeszített köntösére. De szorongással tölti el és felháborítja őket a sejtelem, hogy ami halhatatlan, az egyszer fel fog támadni, hiába őriztetik majd karddal és kopjával a szent sírt.

Addig nem tud meghalni az eltemetett Igazság, míg akad akár csak egy halandó is, aki hisz benne, és vágyakozik utána. Az igazság embere, legyen bár genezáreti halászlegény, vagy tarzuszi sátorkészítő, egymaga elég erős ahhoz, hogy porba döntsön egy ellenszegülő világbirodalmat. Mert mellette láthatatlan hadseregbe sorakoznak az élet titáni erői.

A sors azt a kötelességet ruházta reánk, árva magyarokra, hogy katonái legyünk az isteni igazságnak. A mi zászlónk az élet jelképe; a mi fegyverhordozónk az idő géniusza; a mi sorsunk a szenvedés.

Ma együtt gyötrődünk az igazsággal, együtt vérzünk, együtt fekszünk vele a föld alatt. De a kriptánkban is tudjuk, hogy odafenn csak akkor lesz megint napfény, élet és húsvét, ha majd megnyílnak az élő halottak sírjai.

Mert hiába ravaszkodnak és okoskodnak, hiába fegyverkeznek és szövetkeznek, hiába öltöztetik bíborba az ember-bestiát, hiába alkudoznak a sorssal és akarják becsapni a végzetet, hiába hoznak törvényeket a napfény és szélvihar ellen: az igazság fel fog támadni és jaj annak, aki útjába áll.    

II.

Fekete kis pontok úszkálnak a napfényes égen; megjöttek a fecskék! A Nap országából jöttek; szárnyukon hozták a fény, a meleg, a virulás, az élet ígéretét. Tavaszodik, nemcsak a kertekben és réteken, hanem az emberi lelkekben is. Új remények rügyeznek. A hosszú téltől fásult emberek tétován és kérdően tekintenek a jövőbe: csakugyan elmúlt a hideg és a sötétség évszaka?

Elmúlt. Jöhet még visszaesés, késői fagy kárt tehet a vetésekben, de a természet örök törvényei ezúttal is teljesülni fognak.

*

Az ezüstpárás, illatos tavaszi tájon gyászmenet vonul végig. Ő, aki meg akarja váltani az emberiséget, kereszt alatt görnyedve vánszorog a Golgota felé. Körülötte gőgös és lelketlen zsoldosok és a kárörömmel üvöltő nép.

Ő a test urává tette a lelket; az emberi szívet fölmagasztalta az ököl fölé. Az Ő világa a népek testvériségén épült, miként a pogányoké az elnyomáson. Az újkor vezéreszméje, a szabadság és egyenlőség, az Ő tanításából sarjadt.

De a jeruzsálemi csőcselék nem csúfolta meg úgy a Megváltót, mint a világháború győztesei, midőn a Golgotára küldték a testvériséget. A békeszerződéseik minden szakasza korbácsütés az Istenember testén. Tizenkilenc századdal azután, hogy Krisztus megmosta a szegény halászok és mesteremberek lábát, a párizsi farizeusok és írástudók kiváltságos és rab népekre osztályozták Európát; úri népekre, amelyeknek csak jogaik és megbélyegzettekre, amelyeknek csak kötelességeik vannak.

Ez a régi pogányszellem újjáébredése volt. Az élet visszaterelése a tavaszból a télbe, a napfényből a sötétségbe. Az ököljog, a kiváltságos vér, a rabszolgaság, az embervadászat szennyes korának feltámasztása.

*

De bekövetkezett a különös eset, hogy a trónon ülő erőszak beleharapott önmagába. Megmételyezte saját vérét és rothadni kezdett. A sötétség démonja, aki korbáccsal a kezében és hazugsággal az ajkán intézte a világ sorsát, ő, aki másfél évtizeden át lidércnyomás volt a népek szívén, győztesekén úgy, mint legyőzöttekén sorvadásba esett.

Ma is talpig fegyverben trónol még; tankok légiója sorakozik körülötte; repülőrajok kóvályognak a feje fölött; de a zsarnok arcát eltorzítják az agónia hippokráteszi vonásai. Őt, aki félelemben tartotta a nemzeteket, félelem környékezi. Magában tépelődik, hol hibázta el a dolgát? Talán nem volt elég kegyetlen? Talán több vért kellett volna ontania? Miért puhul viasszá öklében a hatalom pallosa? Kontár fegyverkovács kovácsolta az acélt, vagy kikezdte az idő rozsdája?

Pedig nem külső erőszak végez vele, hanem lényének veleszületett abszurditása. Elpusztul, mert nem tudja elviselni önmagát. Elpusztul, mert húsz évszázaddal a szeretet vallásának megszületése után, nincs mit keresnie a világon Artaxerxes és Cambyses szellemének. Elpusztul, mert múlt idők kísértete nem bírja el a józan napvilágot.

*

A régi csatamezőkön mindenütt zöldül a gyep, zajlanak a folyóvizek. Csak nálunk úr még a tél. Ami hó visszamaradt Európában, azt Magyarországon söpörték össze a szelek.

Ebben a világ-színjátékban külön epizód az utódállamok szereplése. Ők azok, akik hét pecséttel zárnák el a szent koporsót, hogy föl ne támadjon a testvériség Istene.

Beletörődnének abba, hogy az egész világon gyulladjon ki az égi tűz, csak a Dunavölgye maradjon minden galádságot és mocskot eltakaró sötétségben. Eladnák lelküket a pokolnak és a bolsevizmusnak, egy marék cseh és román kész vicsorgó fogakkal szembe fordulni a kulturemberiséggel, csak meg ne bolygassák az ő külön középkorukat.

Jöhet még késői fagy a vetéseinkre és kertjeinkre. A magyarságnak újabb megpróbáltatásokban lehet még része. Az ellenséges diplomácia iszapvulkánjai máris hányják a rágalmakat és fenyegetéseket, a kormányaik ostora csattog a magyar kisebbségek fölött.

A mi népünk eddig csodás lelki erővel állt meg minden kegyetlen próbát. Nem ok nélkül a férfiak nemzete a miénk: töretlenül viselte a szenvedést és gyalázatot. Vérzett, de meg nem hajolt kínzói előtt. Mert tudta, ezt a küzdelmet erkölcsi erők fogják eldönteni. Győzni végül nem a katona szuronya, nem a politikus furfangja, hanem a lélek ereje fog.

Nemzetünk szerencséje és erőssége, hogy az út, mely a jobb magyar jövőbe vezet, összevág az egyetlen úttal, melyen az európai művelődés és az emberi haladás járhat. Az emberiség pedig csak úgy menekülhet ki a szakadékból, amelybe tudatlan és lelketlen vezérek csalták, ha visszatér az örök Igazsághoz. Mi magyarok egyebet sem kívánunk, egyebet sem várunk.  

*

Akárhány zsoldossal őriztetik is a szentsírt: az Igazság föl fog támadni. És akármilyen bőszülten üvölt az északi szél, akármilyen ádázul fenyegetnek a fagyosszentek: a magyar mezők zöldülését, a magyar kertek virágba borulását csak késleltetni tudják, megakadályozni nem.

1934. április