Nyirő Józseffel erről-arról [LII. rész]
Új befejezés készül a „Jézusfaragó ember”-hez
Kolozsvár, [1939.] augusztus 31.
Egy román költőről elnevezett utcában, a strada Andrei Mureşanu 34-b számú saját házban lakik Nyirő József. Elöl, az utca felé egy román inspektorféle Nyirő lakója, maga az író hátul, a nagy kert felé lakik, három földszinti és két emeleti szobában. A kerti veranda felől román szó hallatszik, az író lánya, Ildikó készül valami vizsgára.
Nyirőné éppen a konyhában van, készíti az ebédet. Brassó mellől, Alsórákosról való középmagas, szemüveges, rendkívül határozott asszony. Egy cigányasszonyról beszél éppen, aki erőszakkal akart neki eladni valamit. Miután azonban ő nem óhajtott vásárolni, a cigányasszony szemtelenkedni próbált, és célzásfélébe kezdett a magyarokra, hogy azok így meg úgy.
- Vártam egy pillanatig – mondja Nyirőné. – Elhatároztam, ha még csak egyetlen szóval folytatja, pofon vágom.
Nyirő tisztes kézcsókolommal köszön a feleségnek, aki, amikor az ura délelőttönként elmegy, rendszerint utána szól:
- Egy órára itthon legyen!
- Igen – mondja rögtön Nyirő.
A lakásuk tágas szobákból áll, szép, világos bútorokkal. Nagy tisztaság mindenfelé. Az ablakon remek levegő áramlik be. Ez a negyed az úgynevezett Tisztviselőtelep volt valamikor. Csupa villa az egész.
Plébánosból – falusi molnár, író, főszerkesztő
Nyirő elbeszéli röviden élettörténetét. Eredetileg katolikus vallástanár volt Nagyszebenben, majd Besztercén, a szász gimnáziumból és a reálból jártak hozzá hittanra a növendékek. Ugyanekkor lelkészi funkciókat is végzett.
- Egyik héten magyarul prédikáltam, másik héten németül… székely fiú létemre!
Németül Bécsben tanult meg, ahol egy évig hallgatott teológiát. Megelőzően Gyulafehárvárott volt papnövendék. Apja igazgató-tanító volt Székelyzsomboron, az ő születési helyén.
Hirtelen meglátok egy holland könyvet az asztalon: Az Isten igájában fordítása. Látom, hogy hollandul valami másfél címe van.
- Mi a címe hollandul?
- Bizony én nem tudom. Pedig jártak itt hollandusok…
A háború alatt már rendes plébános volt Kidén. Innen vonult be tábori papnak a kolozsvári Zápolya utcai csapatkórházba.
Aztán leszerelt, megnősült, visszament Kidére, de már nem papnak, hanem malmosnak.
- Nagyszerű 42-es kövem volt! – mondja.
Az Új haza
Tíz évre bentragadt aztán a „kidei molnár” a kolozsvári napilap szerkesztőségében. Aztán, úgy látszik, megint nagyon elfogta a vágy a föld, a természet után, mert 1931-ben lement a felesége birtokára, Alsórákosra gazdálkodni. Int dolgozott, görnyedt az erdőn, mezőn.
És közel újabb évtized után jött csak megint vissza Kolozsvárra régi lapjához – főszerkesztőnek. Most azt az állást tölti be.
Szép szál ember Nyirő is. Keménykötéses lírai lény. Mint minden székely.
Most nagy tervet forgat a fejében. Új haza címmel ír darabot – az emigránsokról, a hontalanokról.
- Óriási menekült-tömegek fognak átvonulni a színpadon – beszéli. – Aztán látni fogjuk, hogyan próbálják felépíteni idegen földön a házukat… hogyan kínlódnak, verejtékeznek… mindhiába!
Sokat törte a fejét, hol és mikor játszassa a darabot. Aztán rájött, hogy minden időben mindenfajta számkivetett sorsa azonos volt. Ezért tehát úgy döntött, hogy a Madéfalvi veszedelem c. regénye folytatásaként, 1770 kö9rül történik majd a darab cselekménye.
És még egy nagy ön-elégtételadásra készül: új befejezést csinál a sokat vitatott Jézusfaragó ember című darabjának.
- Az egymást-megváltáshoz kell, hogy elérkezzünk, ez lesz az új vég. Hónapokkal a pesti előadás után jöttem erre rá, már nem tudtam a darabon változtatni. Most úgy fogom megcsinálni, hogy új első felvonást írok, és a mostani második felvonás lesz az utolsó. A magam megnyugtatására fogom elsősorban átdolgozni. Akkor még úgy gondoltam, hogy a megváltást én se vihetem tovább, mint Krisztus.
Politikáról nem akar beszélni, „nem anyaga a művészetnek”.
- Én pozitívum alapján beszélek, meg is írom a szegénységet, nincstelenséget, de – nem szándékosan!
- Nem tapasztalt soha témakorlátozást?
- Én bizony nem. Ami belső szükségből kikívánkozott belőlem, azt eddig mindig ki is tudtam hozni.
Nyirő József nagyon józanul, egyszerűen él, bár hamiskásan megjegyzi arra a kérdésemre, hogy szokott-e inni? – „nappal sose!”
Reggel hétkor kel fel, délelőtt a dolgait intézi (adó s miegymás), délben aztán… hát Istenem!… „úgy nem főz senki, amint az asszony!” mondja, s kisandít a msik szoba felé, ahol Nyirőné a takarításnál szorgoskodik. Délután négy felé besétál a szerkesztőségbe, ott van estig. Tízkor vacsorázik
Nagyon sokat olvas.
- Mindent elolvasok, amihez csak hozzájutok. Minden könyv érdekel. Csak éppen hogy… örülök, vagy bosszankodom velük.
Elbúcsúzom a családtól, a kedves, okos Nyirőné még utánam szól, hogy aztán vigyázzak, hogy mit írok… és mutatja körmeit… Ideális író-feleség, remek anya lehet. Hogy mennyire igazi emberek, s mennyire felül állanak az előítéleteken, arra jellemző, hogy egy mindkettőnk által ismert házaspár balul sikerült házasélete került szóba, s Nyirőné a zsidó férjet vette védelmébe, s annak húgait, nővéreit, akikkel gyerekkora óta jóba van. Nem, „Mózsit” nem engedi bántani!
Nyirőt elkísérem a szerkesztőségig, ruganyos, magas léptekkel jár, fekete bajuszkája körül tiszta mosoly. Még megkérdezem, hogy hogy hívják az édesanyját.
- Incze Amália.
S egy nővére él Dunaföldváron. Aztán megemlítem még, hogy Pesten láttam egy „Nyirő József” cégtáblát valahol.
- Lehet. Minden Nyirő rokon. Csak egyetlen Nyirő család van. Földműves, jezsuita, egyetemi tanár… mindenféle akad benne.
A Brassai utcához érkeztünk, már várták a világpolitikai táviratok. Nyirő szerkesztő úr! – hallottam a lapkiadó udvar mélyéről, hogy valaki elébe sietett.
Esti Kurir, 1939. szeptember 1. (XVII. évf. 199. szám), 11. oldal
Benamy Sándor
