Ölvedi László: Magyarságom

Bús magyarságom gyötrő kínnal éget;
Lángja tikkaszt,
Hordozom, mint titkos, néma vétket.

Hazugság őkegyelme rám kurjantott:
„Térdre, porba,
Parancsolom, törd nyomban össze lantod.”

Szolgám a pénz, a kincs, a szűz erény;
Az igazság,
Becsület, élet, minden az enyém.

Fény pompa, kéj, amit csak ád a föld,
Nekem terem.
Minden kis cseppet serlegembe tölt.

Magyarnak lenni szürke, póri sors,
Bús égvívás;
Elindulsz százszor, szászszor megbotolsz.

A napod fakó, viharfelleges;
Sötét hajó,
Mely pusztulásnak tengerén evez.

Gúnyolhat ármány, sírhat balga jós,
Én maradok
Süllyedő gályán utolsó hajós.