Csighy Sándor: A hontalanhoz

Ki a végzet bús útjára léptél
és elhagytad szülőotthonod,
míg szerencséd hálóját fonod
sejted-e, hogy hazát is cseréltél?

Nem búgja búsan falud harangja?
Nem érzed a rozmaring szagán?
Vagy aranyló szérűk asztagán
nem siratja a pacsirta hangja?

Csak fonod a hálót mohón, vakon
s lesed szerencséd arany halát.
Halál paripák futnak alád
és száguldoztok ködös utakon.

A hazád vár magára maradtan.
A kis harang szava visszahív,
olyan a szava, mint a tiszta víz
halk csengése ezüst poharakban.

Ki a végzet bús útjára léptél,
ó nézz vissza néha Keletre.
Hadd legyen innen is szeretve
a nép, a föld, hol születtél, éltél.

Hadd érezze, hogy érte dolgozol,
nevének dicsőséget szerzel.
Meghalsz érte, ha kell ezerszer
s ha a véred hull, neki áldozol.