Zas Lóránt: Kitörölhetetlen

Kitörölhetetlen ez a konstelláció,
az ég delelőjén az a csillag
megőrzi álmainkat,
ha kihül a világ.
Lesz még virág, ének és dió,
nem hadakozhat a zaj a csenddel,
az arkangyal véres palossal rendel
térdhajlítást, zászlólengetést, imát.
Az óceán ömölhet még miránk,
mi megmaradunk alfának a rendben,
arcvonásainkban és sejtjeinkben EMBER,
aki énekel és mond litániát.
Az ősködökből annyi fát
növeszt a KÉZ, hogy ismét épitünk bárkát,
kivánságainkból emelünk árbócként támfát
hajónk közepére, hogy meg ne inogjon.
Miénk az űr, a Nap, a folyton,
hogy beérjük azt, amit elveszitettünk a
hideggel. Ki vet, ki arat, ki tercel,
hogy összhang legyen végre egyszer,
és legyen újra világosság és világ.
Ki lát szebbet a fénynél, ha felkel,
ha glóriát növeszt a tenger,
ha a regéből valóság lesz, és nem kell
rejteni immár az imát ?
Elküldte egyszülött fiát
a végtelen. Ment el,
de visszajön a kozmikus szelekkel,
és látja Őt majd az, aki lát.