Ágoston Julián: Tavaszi könyörgés

most feszülő bimbók burkai pattannak sorba Mária
elédborulnak drága Nagyasszony hogy te légy
életünk napraringatója te tavaszi köszöntés – fergeteg
ne dúlja szét a nyiló szirmok kelyheit és harmatos
füre szemedből ne könny hulljon reszketeg
hanem mosolyod fénye s rajta ékes szőnyegen
felém lépdelő tavasz szirmok szinek éneke
friss földeken pöfögve húzó traktorok
nyomán fekete föld hasad s a szertetárult szőnyegek
fiatal zöld vetések szárbaszökkent mosolyát
hintázzák feléd a tavaszi szélben Szűzanyánk
magyar mezőknek kérges kezeknek Istenanyja Mária
hallga hogy zúg a gép s az égen fönn mint lepkeraj