Hangay Sándor: Hej turáni puszták!

Hej turáni puszták! hej Attila népe!
Sírva néz a magyar, puszták éjjelébe,
Derengő Tejúton nyomotok mutatja…
Rólatok mesél a bércek zuhatagja,
Tölgy erdők zúgása, jegenyék sírása
Viharos egeknek sötét villanása,
Álmodó faluknak álmos tétlensége;
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

Hej turáni puszták ragyogó új napja!
Hunvitéz a lovát harcra nem kapatja,
Szittya gőgös urak késő unokája
Puhultan fekszik le selyem nyoszolyába,
Nyugati bűbájjal behálózták lelkét.
Napnyugatot nézi s nem a hajnal keltét,
Átkos asszonycsóktól fertőzött a vére
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

Hej turáni puszták, hősi hadak útja!
Tunyaság a fülünk süketre bedugta,
Nincs aki hallgasson nagy Regős szavára,
Hunszíveket Nyugat hét lakatja zárja.
Múltakat idéző Igric szava meddő,
Eltemetett mindent harcos sok esztendő,
Szétválasztja szívünk a gyűlölet éke…
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

/Erdélyi Lapok 1913. február 22; p. 110. Gr. Bánffy Miklósnak ajánlva./