Szabolcska Mihály: Ének a csatatéren

            – Karácsonyi legenda –

A harcmezőn közelget ím’ az éjjel…
A gyönyörűn szép, színes alkonyatban,
Az éji árnyak mintha hosszasabban
Birkóznának ma az alkonyi fénnyel.
A menny sötétkék, kárpitos tetője,
A seregektől nyüzsgő hómezőkre
Mintha csodásan közel lehajolna,
És minden csillag fénylőbben ragyogna!

– De ki ügyel itt most az égre?
Itt reggel óta széles, nagy vonalban
Folyik a harc, ádázul, szakadatlan.
A hómező hullámozik
Beláthatatlan távolig.
Az ágyúszónak se hossza, se vége.
De hallga! – mintha pihenőre szállna.
Talán a bűvös alkonyattul:
A harci zaj is egyre halkul.
S ím e váratlan némaságban,
A különös, sejtelmes félhomályban:
Énekszó hullong valahonnan!
Foszlányosan, félénken, szaggatottan.
Valami olyanféle dallam,
Mint falukon a kántálók dala.
(Ki nem hallotta valaha?)
Gyermekajkon angyali zsoltár!…
Ki tudja honnan száll, ki tudja?
Valamelyik közeli faluból tán…
– Minden csodának különös az útja. –
Óh talán visszhang ez, az égből,
Vagy tán – a katonák szívéből!

S különös, hogy minden csapatba’
Előbb egy-két ember, ha hallja
Az együgyű, halk éneket.
De aztán fölneszelnek egyre többen,
És aki hallja: áhítatra döbben,
S megállnak az öldöklő fegyverek.
De új parancs jön újabb támadásra.
– Szállj innen el, szelíd ének varázsa,
Imádságos emlékek dallama.
Megöl mindjárt a harci zaj,
A hangzavar, a vad zsivaj!
Újból ezernyi ágyú mennydörög…
Mintha a csatatér fölött
A poklok orgonája szólana!

De ámulatos csodaképpen:
A vad káosz fölött a légben
A dal tovább zeng, egyre szebben,
Hatalmasabban, lelkesebben.
Mikéntha mennyei karok,
Ezernyi zengő angyalok
Folytatnák az iménti éneket.
Túlharsog a harcok zaján,
Túlcseng az ágyúk robaján!
Úgy, hogy a szemben álló seregek
Megbabonázva, elbűvölten
Erejétől lenyűgözötten
Gyökeret vert lábbal megállnak.
– Hiába minden, tehetetlen
Az ember az égiek ellen…
És vége szakad a csatának!

S íme a csodálatos ének,
A gyilkos harci zaj elültén:
Szelíd dallammá halkul szintén.
Mintha megint gyermekek zengenének,
Valahol nagy-nagy messze, távol…
– S míg lassan nyugovóra tér a tábor:
Minden szív mélyén ott marad
A dalból egy meleg darab!

És ott lebeg ez egész éjszakán át,
– Virrasztván a seregek álmát, –
Győzelmesen s hűbben, mint valaha:
A betlehemi angyalok dala!