Tóth Kálmán: Deák Ferenc emlékezete

Ne sírjatok! el könnyező szemek,
Hisz itt babért, nem ciprust hintenek,
Borostyán hull itt, és nem gyászvirág,
E ravatalnál tapsol a világ,
És mind mienk a taps és koszorú,
Mért lenne hát szívünk bús, szomorú?
Mienk a hazáé volt mindene.

A szem volt ő, mely értünk messze néz,
Hallás, mely mindent figyelembe vész,
A kéz, melyben törvényünk volt a kard,
Mely oltalmaz, véd s ha kell, visszatart;
Az ajk, mely minden érzést kifejez:
Egy nemzet vágya és igéje ez,
Erős, hatalmas akkor, hogyha szól:
Félelmes, mikor hallgat és dacol.

Úgy jött szelíden, mint a magvető:
Nagy eszméknek magvát hintette ő,
Egyenlőség, szabadság elveit,
Ahol csak fellép, mint a nap derít,
Munkára kelt, idomít, ösztönöz:
Együtt tavasz s gyümölccsel teli ősz,
Fejlődni, tenni, a hol csak lehet:
Megérdemelni a polgár nevet.

Lőn nagy vihar s utána pusztulás,
Remegve kérdtük: »Hol a Messiás?«
Midőn vonaglott a mi nemzetünk,
S halkan susogtuk: »Uram elveszünk!«
A mester csak mosolygott könnyeden,
Mint napsugár az acélfegyveren,
S mondá: »A törvény a jog még megvan ím…«
S nyugodtan járt a vész hullámain.

S hogy az erőszak alkuvásra vált:
A kísértőkkel bátran szembeszállt:
Sok szenvedést s szent törvényt hirdetett;
Új erőszak lett rá a felelet,
De ki volt mondva, a mi fáj, mi nyom:
Megíratott az evangéliom,
S hitvallóvá tevé a nemzetet:
Hogy jogérző nép még el nem veszett.

És a midőn az idő bételék,
A hatalom letette fegyverét,
A jog szava páncélján áthatott,
Nem bírta el, mint felhő a napot.
S ím az erőszak elvész semmibe:
Alakot ölt, testet nyer az ige,
S ágyú, harang szól, zúg egy reggelen:
Van alkotmány a koronás fejdelem!

Oh ritka nagyság, hogy szemközt veled
Az érték fogalma is elveszett!
Kaviccsá lőn, mit gyöngynek tartanak,
Silánnyá vált a gyémánt, mint a hab,
Szívére ezt feltűzni nem merék…
Mi másnak dísz, az néki nem elég,
Királya is, – nézzétek a nagyot, –
Neki csak kézszorítást adhatott.

A túlzás is, mely mindent megdobál,
Ez eggyel szemközt tétovázva áll,
Úgy nézi a szeplőtlen alakot;
S a kővel rá csak vonakodva dob,
Tudván, hogy a fejére visszahull,
S az alak ott áll bánthatatlanul,
Mint szellemárny, melyet nem ér a kéz
S a támadás rá puszta légbe vész.

Nem ingatá népkegy vagy hatalom,
Nagy cél vivé, nem puszta alkalom,
Népzajtól nem fél, csábnak nem hiszen:
Nem meghajolni s kockáztatni sem,
Haladni bátran minden vész felett,
Ám nem keresni az örvényeket,
Munkálni, tenni és nem kérni bért:
Semmit magunkért, mindent a honért.

Nem!… Ennyi érték el nem vész soha,
Köztünk van ő, enyésszék bár pora;
Polgárerényben sugárzik neve,
Föllángolásban itt ég szent heve,
A bölcsességben mely mérsékel, int,
Az ő vigyázó lelke szól megint,
A honszerelem, méltóság, a jog,
Azt hirdetik mind: »Én Deák vagyok.«

szozattv


szozat a tiszta hang Zétényi Csukás Ferenc szentkoronaeloadas magyarszépprózanapja societaslancearegis BMT meghivo email életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf