Cságoly Péterfia Béla: Sajó Sándorról

        Tisztelt Hallgatóság!

    Sajó Sándort, bár leginkább magyarságának hitvallásáról szóló és irredenta költeményiről ismerik, termékeny alkotó volt. Hat verseskötetén túl, amelyek legfőbb mondanivalója Isten, az erkölcsi értékek, a kitartásra, a megmaradásra buzdítás, a család, a haza, a nemzet és a szülőföld tisztelete, számos Heine, Horatius és egyéb műfordítás és még egy történelmi dráma szerzője is. Sajó Sándor, noha megbecsült pedagógus elsődlegesen, soha sem áradt belőle annak az iskolának a levegője, amely irigy és rosszindulatú kritikusai szerint poros és sablonos, „rutinos, de nem mély, inkább patetikus verselő”. Sajó Sándor költői pályája minden vád dacára megcáfolja azt a sokat hirdetett, a róla gyakran írtakban már szinte elkoptatott áligazságot, hogy nem fejlődhetett ki igazi költővé, mert a tehetséget kiölte belőle a korszellem kényszere, a keresztény kurzus légköre, az iskolai élettel járó bürokratizmus, a konferenciák átkos unalma, meg az igazgatói és tanfelügyelői jelentések áradata, mely árhullámként lehűti Múzsáját. Ellenkezőleg! Sajó poézisében forró a hang, amikor az elveszett hazát siratja- fájlalja, számtalan istenes verseiben vállalja hívó és buzgó keresztény vallását, ahogy „Egy kőkereszt beszél” versszaka is mutatja:

Egyet lehel az Úr a földre:
és gőg és hívság és „kultúrfölény”
korhadtan hull majd sírgödörbe
és az ember minden gépcsodája
ott porladoz ma szertemállva
tűnt ezredévek elsüllyedt ölén.

    E mellett, ezzel párhuzamban Sajó szerelmi lírája az igazán emberiessé finomodott és emelkedett szerelmi költészet, a korszak magyar dekadens líra exhibicionizmusával és verizmusával szemben, anélkül, hogy álszemérmessé és igaztalanná vélnék, anélkül, hogy lemondana a szerelem örök nagy mottóiról: a sejtetésről és a másikat legyőzni, lenyűgözni törekvéséről. A mi szerelmünkben szárnytalan a szándék, — énekli — Mi lenne, ha jönnél? Mi, ha én megállnék? Jönnél, ha vinnélek, vinnélek, ha jönnél…

    Ahogy széttekintek, sajnálattal kell megállapítanom, kevesen vagyunk. Kevesen, és éppen pont azok jelenlétét hiányolom leginkább, akiknek hivatalból is itt kellett volna lenniük, az oktatás, a kultúrpolitika valamint a média részéről. Miért állunk most itt csak ennyien sírjánál, miért csak ennyien vagyunk a fáklyatartók? „Ki volt ez az emlékezetünkből kitörölt férfi? Ki volt ez a hű magyar?”, ahogy Medvigy Endre irodalomtörténész barátom méltatta a 150 éve született Sajó Sándort. Rögtön hozzátenném azt is, tegyük fel a kérdést, mikor, kik és miért akarják-akarták többször is, több alkalommal kitörölni Sajó Sándornak, a sajói szellemnek még az emlékét is. Elsőnek az elébb említett dekadens lírának a szerzői furkálták, elsősorban a Nyugat erkölcsileg szabados, túlpolitizáló és lázító, a rendi társadalmat és Szűz Mária országát tagadók, a nyugati irodalmi mintákat túlságosan utánzók azok, akik már az 1900-as évek elejétől fogva próbálták ellehetetleníteni Sajót nemzedéktársaival, Pósa Lajossal, Jakab Ödönnel, Kozma Andorral, Bárd Miklóssal, Szabolcska Mihállyal. Ezt a folyamatot azonban sikeresen visszaverte előbb Rákosi Jenő a Reform és a Budapesti Hírlap szerkesztőjeként, aki egy hatalmas nemzetről álmodott, a mindenben kiváló magyarság egyesítésében. Hitvallása volt: szülessék meg végre az a nép, amelyik „kérlelhetetlenül magyar”. Majd a gróf Klébersberg Kunó sugallatára megalapított és Tormay Cecile által szerkesztett Napkelet folyóiratának kürtszava, amely – a főszerkesztő megfogalmazása szerint – szociáldemokrácia-, szocializmus-, kommunizmus- és liberalizmus ellenes szenvedéllyel, a szabadkőművesség és a zsidó kézben lévő baloldali liberális sajtó elleni küzdelem az új közízlés felé, hozzátéve, egyfajta – történeti megközelítésmódot alkalmazó – a nemzeti összetartozás tudat építésére alkalmas, valamennyi társadalmi réteget integráló magyarságkoncepciót is.

    Ugyancsak Medvigy Endre írja egy Sajó-kötethez csatolt tanulmányában az alábbiakat: „A harmincas évek végén a történelem igazolja Sajó Sándor irredenta törekvéseit, elszakított területeket visszaperlő költészetét: 1938 novemberében az I. bécsi döntés visszaadja jogos tulajdonosának, Magyarországnak a Felvidék magyarlakta déli sávját.” Szintén tőle, Medvigytől származik a Ménrót Kiadónál megjelent válogatott versekhez, azaz a Nem akarok gyáva csendet… kötethez írt átfogó, Sajó Sándor hivatalos mellőzöttségének okfejtése. Ebben többek közt így fogalmaz: „Sajó Sándor 1919-től 1933-ban bekövetkezett haláláig a magyar revíziós törekvések őszinte híve és hiteles megéneklője volt, számos versében tiltakozott Trianon családokat családoktól elválasztó igazságtalansága, embertelensége ellen. Életének erre a korszakára a területi veszteségeink miatti fájdalom érzete és a történelmi Magyarország elsiratása a jellemző. Fel kívánta rázni a letaglózott magyar népet, hogy ne törődjön bele szomorú sorsába, hanem lázadjon fel Trianon ellen. Végvári azaz Reményik Sándor mellett a korszak magyar poétái közül a legjobban Sajó Sándorra illik a jelző: irredenta költő.” Nos, ez az oka annak, hogy mind a kommunizmus évtizedeiben, mind a rendszerváltás utáni szocialista- szabaddemokrata kulturkampf, a liberális kettős mérce és véleményterror miatt Sajó Sándor napjainkig, ha nem is persona non grata, de épp hogy megtűrt a magyar tankönyvekben, a hivatalos irodalmi közéletben. Jó hír viszont az, ahogy egykor Reményik Sándor is írta: „a gondolat szabad”! Hála Istennek egyre többen érdeklődnek Sajó Sándor versei iránt, a Szózat világhálós havilap legkeresettebb, legnépszerűbb verse a „Magyarnak lenni tudod mit jelent?” című költeménye.

    Ne engedjük hát eltörölni az emlékét Sajó Sándornak, annak a magyar költőnek, aki annyit tett a Kárpát Haza, a Kárpát-medence területi egységéért. Ugyancsak szíves figyelmükbe ajánlanám zárjuk szívünkbe Dr. Bartha Józsefet is, aki 1937-ben az irredenta költő válogatott költeményeit, szavalásra alkalmas verseit összegyűjtötte és bevezetéssel ellátta, amely hasonmás kiadása napjainkban is hozzáférhető, valamint ezt a megemlékezést, a „Sajó Sándor emlékév” mécseslángját meggyújtó Palóc Társaságot.

    Ne feledkezzünk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Sajó Sándort ébreszteni csak a Magyarok Nagyasszonya, Babba Mária és az egymást segítő testvérpár, Hunor és Magor szellemében lehet…

    2018. február 2.

                                                                                     Cságoly Péterfia Béla