Sajó Sándor: Ne sírj… , Kép, Szob

Sajó Sándor:

Ne sírj…

Ne sírj, törüld le áruló könnyedet,
Kell, hogy vidám légy s én is az legyek;
Búsulni, sírni nem szabad nekünk, -
Két tilalomfa: két szép gyermekünk…

Nézd mind a kettő ránk les, ránk figyel
Tündöklő lelke bús sejtelmével;
E sejtéssel, ha szívük megtelik,
Gyászos teherré lesz e lét nekik.

Ragyogjon rájuk fényes, szép világ,
Hogy meg ne kérdjék: mért is élni hát?
Óh, mert, lásd, erre nem felelhetünk…
Ne sírj, mert tiltja két szép gyermekünk!

1903

Sajó Sándor:

Kép

Ezt fesd le, festő, lelkem képiből:

Homályos rónán messze éghatárig
Egy bánattenger: nagy-nagy temető;
Az égről mécses: halvány hold világít,
Felhők gyászfátylát lengető.

Torló hullámok hantokká meredve:
Sűrű sorokban csupa sírhalom;
Kis fakeresztek néma rengetegje
A holtra fásult ugaron.

Az ég alatt, mint hajlott kriptaboltban,
Bús hangtalanság, fojtó és nehéz;
Hunyorgó árnyék sápadoz a holdban
S a síri csöndbe félve néz.

Elől egy asszony (anyám képe mása!),
Kínoktól sápadt bús Hungária:
Gyász, melynek földön nincs vigasztalása
És itt már nincs mit várnia.

Ott áll merően, bánat néma szobra,
Már könnye sincs, mert búja végtelen, -
Lábához omlón én sírok zokogva
S ölébe hajtom ősz fejem…

Ezt fesd le, festő, lelkem képiből.

1921

Sajó Sándor:

Szob

Szob: gyermekemlék… rózsás nyári reggel…
Hajóra szállás: boldog izgalom;
A Duna képe, parti zöld hegyekkel,
Út Budapestre napfényes habon.

Szob: húszéves szív… szép apácazárda…
Valaki ott most német szót tanul;
Ó mikor látlak, kedvesem, te drága?
S felelsz-e majd, ha kérdlek, - magyarul?

Szob: Ipoly hídja, trianoni járom,
Égő gyalázat, százszor átkozott, -
Végállomás egy bús országhatáron,
Szégyenkő, rajta egy szó, kurta: Szob…

1925