Balogh István: Próféták ébredjetek!

Mohos sírotokból próféták keljetek.
Bajban van a világ, bajban az emberek.
Elfoszlott az erkölcs, porba esett a hit,
Nem látjuk az égnek vezérlő csillagit.
Meginog az oltár, elhal az imádság,
Istennek, vallásnak a sírjait ássák.
Bálványok támadtak, - zord hamis istenek,
Elszilajult lelkek vértáncot lejtenek.
Próféták mentsetek, - próféták szóljatok,
Lelkeket égessen harsogó szavatok.
Bajban van a világ, bajban az emberek,
Mohos sírotokból próféták keljetek!

Bedőlt sírotokból költőink keljetek.
Gyászban van a világ, búban az emberek,
Miről ti zengtetek, miről ti szóltatok:
Az ige, az eszme kiterített halott.
Ami szép, igaz volt s eszményien nemes,
Amiért e földön élni volt érdemes,
Mint a letört virág, - út porába dobva,
Nyers, önző seregek gázolnak át rajta.
Új dalt zengjetek most a régi lantokon,
Ne legyen a világ egy szennyes, puszta rom.
Virágtalan az út, - búban az emberek.
Bedőlt sírotokból költőink keljetek!

Felejtett sírokból ti bölcsek keljetek.
Sötét ez a világ, vakok az emberek.
Igazság, életcél, kötelességtudat:
Lomtári állomány, mit senki se kutat.
Világrend, történet, élettapasztalás:
Úgy van kikiáltva, mint egy világcsalás.
Pislogó mécsesek füstje marja szemünk:
Napot fel az égre, - mert verembe esünk!
Világot gyújtsatok, - ti bölcsek szóljatok,
Velők oszlásáig zendüljön szavatok.
Sötét ez a világ, vakok az emberek,
Felejtett sírokból ti bölcsek keljetek!

Véres sírotokból vértanúk keljetek.
Szegény lett a világ, gyávák az emberek,
Hitért, igazságért ki akar ma halni?
Megváltó eszmékért ki mer éltet adni?
Tülekedés, lárma verdes most az égre,
Elhalt az emberek tisztító reménye.
Nyomorultan vesznek mostan az emberek,
Lángban pörkölődve, mint a buta legyek.
Koncon marakodva, egymást legázolva,
Mint a tépett kutyák fetrengnek a porba.
Szegény lett a világ, gyávák az emberek,
Véres sírotokból vértanúk keljetek!

Dicsőséged trónján Jézus Krisztus kelj fel,
Nyúlj le miközénk gyengéd, áldó kézzel.
Gonosz lett a világ, bűnben az emberek,
Az eget felettünk csak te derítheted.
Szólj szerető szóval, szólj szelíden, lágyan:
Testvérim az égben most nagy búsulás van,
Tékozolt örökség átka van rajtatok,
Testvérvér szennyezi kezetek, utatok.
Nem megy le rólatok ez a sötét átok,
Míg az utat hozzám meg nem találjátok.
Én nyúlok le közétek gyengéd, áldó kézzel,
Bűnös emberiség, bűneidből kelj fel!

                           1919