Bözödi György: Szentgyörgynap

Hány jó cimborám, hány igaz cimborám van
jó férfi, barát, kiket az élet komolyodóra fogott
már fiatalságuk tavaszán, gyertek mind ide most.
Nevem napját tartom ma, Szent György napján,
bor mellett illene vigadni itt ma.
Látjátok-e, megszülettem a világra én is és
Szentgyörgynapján keresztelte meg a pap a fejem.
Hej, szép volt a fiatalság akkor, csak úgy rugdalózni
ha szentelt vizet próbáltak meztelen bőrömre csepegtetni!
Rugdalózni az egekre, a pap felé, szent vízre, tavaszra,
hisz áprilisban voltunk akkor is, bomlott
tavaszban. Rugdalózni a lábbal
és kézzel, lábakkal, mintha kezek volnának
és kezekkel, melyek akár lábak is lehetnének
egyformán még. Nézni a napsugarat, a
kacagva csobogó hólét a földön és visítani, ha csóré
bőrünkhöz ér a szent víz, visítani pogányul!
Látjátok-e, felnőttem, férfiú kezd már lenni
belőlem. Huszonegy év, múlik az idő, lábammal
marsolok katonának, mint régi komor harcosok,
kezemmel küzdök a megélhetésért, nem szabad őket
összetéveszteni már. Romlott hitványság ez a világ,
látom. A lelkem mosolyog azért most is,
a szemem felcsillan néha, a hólé
s a tavaszi ég nem hagyja nyugton sehogy sem.
De kezdek már veszedelmesen beletörődni
mindenbe, az egyre keserűbbé érő sorsba, a
munkába, küzdelembe, a hétköznapokba s kezdem
már elhinni, hogy ez az élet. Huszonegy év,
fiatalság, hova léssz el!? Hej jó volna
még egyet lázadozni így most tavasszal
jó volna csóréra vetkőzni bátran s kiállani
a nap alá, kiáltva, ordítva pogányul, mert
búcsúzik a fiatalság… és rugdalózni keményen
az életre, az égre, szentelt vízre, tavaszra.

1935