Sarkady Sándor: A soproni Szent Mihály templomra

Jánosy Istvánnak

Végvári templom, bástya a Szent Mihály!
Fölötte szállton szállnak a századok -
Egy ezredéve áll a dombon:
Őrzi a völgyet, az ősi tájat.

Nem székesegyház, nem fejedelmi dóm,
Katedrálisnak túl puritán e lak;
Isten hatalmas háza mégis,
Hol Kelet és Nyugat összebékül.

Árpád portyázó, barna pogányai
Ütöttek sátrat hajdan, ahol ma áll,
S talán István rendelte légyen,
Új hite temploma álljon itten.

Rakatta András, dúlta vadult tatár,
Elomlott, épült, egyre emelkedett;
Fölszentelésén látta Sopron
Térdre borulni a büszke Mátyást.

Nagy főhajó és karcsú haránthajó
Keresztjelével hódol az Úr előtt;
A tornya íve néma zsoltár:
Kő tedeum, faragott imádság.

A talpazat még vaskos-erős román,
De egyre karcsúbb szintjeinek sora;
Fent íves ablakok röpítik -
Gótika gyöngye hegyes sisakja.

Sisakja? Inkább gyöngykoronája van!
Áttört kőcsipkés pánt ül a homlokán,
Sokágú, ékes, büszke jelvény:
Nyolc fiatornya a nyolc agancsa.

Bordáit tartják atlaszi támfalak,
S megannyi széles, kőinú váll alatt
A boltozat tonnányi terhe
Mintha csak egy pele szárnya volna.

Belépve égig szöknek a boltívek!
Az oszloperdő törzsei kétfelől
Ős bükössé sudárosulnak,
S ott jön az erdei úton Isten.

E helyt búsongott Berzsenyi Dániel,
Petőfi marsolt itt Pozsonyig gyalog,
És Jánosynk faggatta Istent,
Bonc jokulátorok új utódja.

A mindhalálig hívek alusznak itt;
A domb tövében hős Machatsek Gyulánk,
Thurner, Berecz, Herbszt és az agg bölcs,
Csatkai csontjai porladoznak.

A Szent Mihályban szól a harang szava,
Akárha Sopron szózata hangzana:
Te háromajkú, egyszivű táj,
Múltadat óva teremts jövendőt!

Békével járjon mind, aki jót akar,
Legyen horvát vagy német, avagy magyar
És bármelyik hit is nevelte,
El ne feledje, hogy egy az Isten!