François Coppée: Petőfihez

Mint szegény utazó, elbúsul hirtelen,
Midőn egy bőkezű gazdától elköszön,
Ki tűzhelyet adott a hideg éjjelen -
S a ház szép gyermekét csókolja könnyezőn,

Akként, mi franciák, néped vendégraja
Hozzád virágosan megyünk búcsúzva még,
Te költő-katona, néped leghűbb fia,
Ki érte dalolál, kit érte ért a vég!

Lángészként fényleni s elveszni harcteren,
Így ércben állani s úgy halni senkiül;
Sorsod nem siratom, testvér: irigyelem,
Ily hősi, szép halált ki halt rajtad kívül?

Hol csordahad rohant szívedre, a helyen,
Hol halálodra várt öröklét csarnoka,
Ma ottan, én hiszem, vadrózsafa terem,
Ó te, szerelem és szabadság dalnoka!

Vadrózsában virul tovább is szellemed
S ahányszor két jegyes bolyong ott boldogan
S rózsát tépnek le az ifjú szerelmesek,
Attól hűbb esküvés, attól hőbb csók fogan!

S mikor szép éjeken leszáll a csalogány,
A csalogány, amely szárnyas, dalos, szabad,
Mámorba szédül ott a rózsák illatán,
S elbájolón csattog a csillagok alatt!

Fordította: Juhász Gyula

1904