Sértő Kálmán: Apám sírján

Pihensz már a földben, tegnap eltemettek,
Megfürösztöttek és koporsóba tettek,
Becsomagoltak a deszkák közé halkan,
Mélyben rejtettek el az ősi avarban.
Koporsódat négy hű öreg komád hozta,
Szentmihálylován; és ők tettek sírodba,
A papot kézbevett süveggel hallgatták,
Én vonaton ültem, amikor temettek,
Bánatok rágtak és hősi dühök ettek.
Máskor kerestem pénzt hazug nőre, borra,
De most nem tudtam a bús halotti torra.
Máskor rossz zsidók rogyásig pénzteltek,
Most sürgönyt mutattam, titkon kinevettek,
Későn kaptam a pénzt vágtató vonatra,
Hogy ledőlhessek, mint a kutya a sírodra.
Éjfél van most apám, hogy ideérkeztem,
Sírok, mint egy bűnös, pedig nem vétkeztem,
Kertek alatt jöttem, senki meg ne lásson,
A nagy költő fiad koldus e világon,
Pihenek sírodon, jó szívem tanúja,
Vánkosom az anyám kötött koszorúja,
Csillagok lesik a sírod ölelését,
Felhő is halkabban folytatja menését.
Bocsáss meg jó apám, hétszer is bocsáss meg,
Lélekkel az égből rám zokogva láss meg,
Nem láthattalak meg, amikor temettek,
Árva embert árva föld karjába tettek,
Nem támogathattam zokogó anyámat,
Bánat támogatta egyedül utánad,
Olcsó koporsódat mezítláb kísérte,
A hatalmas Isten áldja őt meg érte,
Nem hoztak utánad sok érmet párnákon,
Pedig te nagy ember voltál a világon,
Túrtad a földet és a kalászt arattad,
A kenyércsokrokat keresztekbe raktad,
Szentelt víz csorgott a homlokod ráncából
Kivetted részedet a komisz munkából,
A gróf úr szérűjén még sérvet is kaptál,
Mikor túl nagy zsákot válladra ragadtál,
Ritkán ettél sokat dicsérhető jóból,
Öten ettünk mindig egy apró disznóból,
Három kemény magyar katonát neveltél
Lassan púposodtál, csöndes öreg lettél,
Fiaidat a Sors marka messze szórta
Én eszmemag lettem, nem hulltam bozótba,
Nem hazudok apám, nincsen becse ennek,
De a fiadnak ma kalapot emelnek,
Kalapot emelnek legkisebb fiadnak,
Ki könnyen törője feletted a hantnak,
Amik koporsódra dörgőn rázuhogtak,
Amíg a toronyban halkan harangoztak
Indulót vert a vén torony muzsikája,
Tebenned dőlt sírba a dolog királya,
Későn érkeztem meg, máris idejöttem
Ősz anyám ablakán sírva nem zörögtem,
Nem is megyek haza, nem megyek egy házhoz,
Nem méltó homlokom az anyám vállához,
Temetőbe Pestről és csak hozzád jöttem,
Visszasompolygok, ha Tőled elköszöntem.
Pihenj édesapám, csillag lettél, látod,
Hogy a többi csillag őrzi testi álmod,
Fiad elmegy Pestre, több szava már nincsen,
Porodat, lelkedet áldja meg az Isten…
Csillagok ragyognak, foga van a szélnek,
Szomorúfűzfalombok sóhajtva mesélnek,
Híres szegénylegény sír a temetőben,
Valahol egy bagoly huhog a mezőben…

Esett a hó, 1939.