Sík Sándor: Pannonhegyén, öreg padon

Pannonhegyén, öreg padon
Melegszem a pólyás napon.
Melegszem is, borzongok is:
Hat óra reggel, április.

Hátam mögött az Ezerév.
Alattam zsendülő vetés.
Túl, túl, Keleten, Nyugaton
Virrasztja percét az Atom.

Nem félek és nem lázadok.
Bennem élnek a századok.
Vetésem immár szembe nőtt.
Barázdám hordja a jövőt.

Ember vagyok, nem kevesebb.
Szomjuhozom a teljeset,
A tulajdonképpen-valót,
A teljességes napgolyót,

Amely libegő-könnyeden,
Túl pólyákon és tüzeken
Arany mosollyal elpihen
Az ég fehér felhőiben.