Vértesy Gyula: Vers a versről

A verseket át is kell élni.
Szenvedni kell értök sokat.
Könnyekkel kell végigöntözni
az összecsengő sorokat.

A boldogság, az néma jószág.
A boldog költő hangtalan.
Akkor beszél a költő lelke
mikor halottja, gyásza van.

S ki, meg nem halt halottat gyászol
Ki, át nem sírt gyászról dalol:
az hazudik magának, másnak —
és részvétet gyáván rabol.

És a közönség? Tudja Isten
a hazugságot érzi-e?
A komédiást s igaz költőt
nem egy mértékkel méri-e?

Jobb is talán s szebb is talán, ha
csak átéljük a verseket
s piacra nem visszük, csak egynek
mutatjuk meg a sebeket . . .

Lásd, én nem írok, csak neked…

1913