Boross Sándor: Nagy lesz minden

Nem tudom, nem tudom, hogy minek is élek.
Falusi tanító s nyughatatlan lélek!
Kicsi nekem ez az iskola belője,
Poros a padlója, rossz a levegője.
Kályhája füstölős, ablaka tenyérnyi.
Néhány ujja tud csak a napnak beférni.
Aprók a gyermekek, alig vannak százan,
Azoknak is mindig az i-t magyarázzam.
Picike a kréta, szűk a tábla fája,
Picike betűket lehet írni rája.
Gyügye szövegen kell a fejemet törni,
S ha felírtam, mindig le is kell törölni.
Mákszem a rosszaság, parányi a jóság;
Könnyű, pici a könny s hiábavalóság.
Csöpp a csönd; a lárma alig-alig tetsző;
Parányi a körmös, parányi a vessző.

Megyek én ebből a hörcsögök odvából.
Oda, hol minden van, a legnagyobbjából.
Itt marad a szivacs, rongyolhat a széle,
Csak a múltam képét törlöm le még véle.
"Leteszem, leteszem ezt a kurta pálcát
S sorsomat, ezt a kis másnak illő álcát;
Nagy terembe lépek, nagy terem kell nékem,
A föld meg az ég is beleférnek szépen.
Éjjel lesz a függöny, nap lesz rajt' az ablak,
Amiket Istenek egy világnak szabnak.
Harsogó hangomnak nem áll a fal gátul;
Suttogok, ha tetszik, mégis értik hátul.
Nem hallják, de hallják majd, amit beszélek;
Nem a szájam mondja: a lélek, a lélek!
Világ lesz a neve annak a teremnek,
Friss a levegője, minden szép a szemnek;
Széles lesz a tábla, hosszú lesz a kréta.
Minden írott betűm örökös bokréta.
A gyermekek is mind nagyon-nagyok lesznek
Számra nemcsak százat: milliókat tesznek.
Rosszaság, jóság is teljesekre nőnek;
Súlyosak a könnyek és a mélyből jőnek.
Nagy csönd, vastag husáng, óriási lárma —

Olyan nagy lesz minden, mint a lelkem álma.

1920